Prágai Magyar Hirlap, 1925. május (4. évfolyam, 98-122 / 841-865. szám)
1925-05-27 / 118. (861.) szám
Szerda, május 27. Vt (g. g.) — május 26. A prágai legfőbb diplomaták és politikusok kedvenc jelszava, ugyanezeknek kedvenc receptje, melyet vállveregető jóakarattal ajánlgatnak a gúzsba kötött legyőzőiteknek, tanitós dicsérettel illetve őket, ha e recept — Ítéletük szabit — használatba vétetett; viszont dörgedelmes megrovást osztva ki a még mindig észre nem tért betegnek, aki merészel annyira makrancosnak lenni, hogy a recept felett gondolkozik, végül a kisebbségéknek ajánlott egyedül elképzelhető okosság, mely talán a megbízhatóság és állaan- hüság kitüntető okleveléhez vezethet; ez a reálpolitika — Prágában. Unos-untalan hallhattuk a Prágából osztogatott tanácsot, szomszédnak, nem szomszédnak kiutalt oktatást, mely szerint a leg- bölcsebb eljárás, a béke biztosításának egyedül lehető módja a reálpolitka követése. Ez a tanítás jár ki már régen a kisebbségeknek is elvegyitve a szemrehányás és megrovás hangjával, mert hogy az irredentizmus délibábos vizeiről nem akarnak a reálpolitika biztos révébe beevezni. Különösen sokszor ért bennünket, a magyar kisebbséget ez a szemrehányás s ko- vácsoltatott e szemrehányásból az állam- ellenesség vádja. A bizonyítást könnyen vélték lefolytathatnak, hiszen nem is kellett hosszadalmas eljárás hozzá, elég volt rámutatni a szövetkezett ellenzéki pártok hivatalos állásfoglalására, a pártok reprezentánsainak ismételt kijelentésére, mely a gyanús buzgalommal ajánlgatott reálpolitikát az adott viszonyok között mindenkor elutasította. Elutasította t. i. abban az értelemben, a hogy az Prágában értelmeztetett. Igaz ugyan, hogy a magyarság közelmúlt válságában felhangzott a „túltengő nemzeti érzés“ disszonáns hangon való elitélése s lehet, hogy ezzel » prágai reálpolitika felé óhajtatott egy indokolatlan s talán bizonytalan lépés téttetni, — ámde ezen lépésnek a magyarság soraiban keletkezett viszhangja meggyőzhette a prágai központot, hogy azt a lépést úgy, a hogy az talán elgondolva' volt nem követhette egy második. S ha maradt talán kétely e tekintetben, úgy teljesen el kell, hogy oszoljon Bittó Dénesnek a szövetkezett ellenzéki pártok vezérlőbizottsága elnökének székfoglalója során tett kijelentései folytán, aki kétséget nem tűrő határozottsággal helyezkedett a régi álláspontra a prágai értelmű reálpolitikának jelen körülmények között való elutasítására. Természetesen hangsúlyozni kell a „jelen körülmények között'1 való eluk'sitás álláspontját, mert hiszen nem egy értelem nélküli csökönyös negációról van szó, hanem arról, hogy a magyarságnak adott körülmények között erkölcsi kötelessége ezen állásponton kitartani. S ha ott a' központban akarnának egy kevéssé és objektíve gondolkozni, talán akadna is közöttük nehány, aki belátná ennek az álláspontnak joggal és erkölccsel telitett voltát. Mert a reálpolitika nem ugy^na’z az eszköz az egyiknek, mint esetleg a másiknak a kezében. Könnyű dolog a reálpolitika bajnokán01' f-'P'saoni ha a bét veretes Prága, május 26. A vármegyék és községek, illetve a történelmi országokban a kerületek és községek hadikölcsöntartozásai s a legnagyobbrészt lombardadósságai ügyében a legtöbb közület a tartozások kifizetését azzal tagadta meg, hogy a jegyzésre vonatkozó határozat ellen alaki kifogások emelhetők. A legfelsőbb közigazgatási bíróság a községeknek ezt az álláspontját legutóbb akceptálta. Ennek folytán számos pénzintézetet ér jelenPrága, május 26. Nem kis feltűnést keltett a Prager Pressernek a választási törvény módosításáról szóló jelentése, amelyet lapunk tegnapi számában közöltünk. A cseh sajtóban is. élénk visszhangra talált a Prager Presse hire. \ légionárius Národni Osvobozeni a legélesebben elítéli ezt a módosítást s ezzel kapcsolatban igy ir: — A választási törvény módosítása rövid időn belül napirendre kerül. Sajnos, nem a kötött jelölőlista eltörléséről lesz szó. hanem egészen másról. Már az 1920-as választásoknál 20.000 szavazathoz kötötték a mandátum elnyerésének feltételeit s most a Pr. Pr. szerint ezt a számot föl akarják emelni. A tervnek őszintesége figyelmet érdemel. Már tapasztalatból láttuk, hogy bírói utón megfoszthatták a képviselőket mandátumaiktól a párttal való konfliktusuk miatt. Ez egyenesen annak az alkoímánytör- vénynek kigúnyolása, amely szerint minden hatalom a néptől ered. Parlamentarizmusunknak militarizá'ása most még egy lépéssel előre halad. Az aikotmánytörvény maga (nem a választási törvény) állapítja meg a mandátumok viszonyát. Ugyan minden dolgot sokféleképpen lehet magyarázni de ez mégis csak azt jelenti, hogy csak olyan pártok jutnak mandátumhoz, amelyre legalább hat mandátum esik. Az alkotmánytörvény megállapítja a választási jogot is és ped'g minden pártra nézve egyenlően. Most ellenben elvesznek minden jogot attól, aki olyan pártra szavazott, amely a 120.000 szavazati végösszeget el nem érte. A Národni Osvobozeni kérdd Hát az alkotmánytörvény csak já ékszer? A brünni Lidové Noyiny ugyancsak a legei élye^ebben állást ícgial eme módosítási terv ellen. Megvilágít ja a mai demokratikus kormányrendszert s azt Írja, hogy igaz ugyan, ma már senkit sem törnek kerékbe az Altstadterringen, senkit sem kényszerítenek arra, hogy a katolikus egyháznak legyen reálpoliíikus és nemzete a politikai kielégülés ormán heverész, ha realitássá vált mindaz, amire a legféktelenebb idealizmus korában sem mert gondolni. (Mert hiszen a mai reálpolitikusok sem voltak mindég ily kérlelhetlen következetességü követői a reál- politiikának.) Könnyű a megnyugvást, az adottságokkal való megbékélést hirdetni annak, akinek minden oka megvan nyugodttős károsodás s ez számszerint kifejezve több tizm'lliót tesz ki. Ennek következményeként — amint értesülünk — a belügyminisztérium törvényjavaslaton dolgozik, amely az önjogu közül etek hadikölcsöntartozásai- nak kérdését fogja szabályozni. A törvény a két ellentétes álláspont összeegyeztetését tervezi s állítólag nem lesz egyoldalú diktátum a községekkel szemben. a tagja, de tény az-, hogy a tisztviselők leszállításával sok állami hivatalnokot kitettek az utcára s egyik-másik gazdasági intézmény könnyebben jut állami szállításhoz vagy segélyhez, mint egy harmadik. Most már nem kiabálják: „Félre áz útból! Őfelsége a király jön!", hanem szépen mond ák: „Osztályfőnök ur, ebbe az ügybe ne avatkozzon bele, mert ez politika!" Ma már nem kell az alkotmányt az uralkodóval szemben megvédeni, de igen gyakran előfordul, hogy az alkotmányt az alkotmány ózó vezérekkel szemben, az igazságot az igazságügyi minisztériummal szemben kell megvédeni. A választási törvény módosításával újabb tanujelét adják a koalíciós pártok annak, hogy ők nem nyílt ellenségei a szabadságnak, hanem csak ellenségesen megsimogatják a szabadságot. A koalíció fél attól, hogy szétaprózódik a politika. Ez csak annak a félelemnek a leple, hogy egyes koalíciós pártok tartanak attól, hogy jobb vagy balszárnyuk elszakad tőlük s egyedül megy neki a választásoknak. Ezért akarják most a választási szabadságot megkurtitani. A választót megfosztják attól a jogától, hogy egy kisebb pártra adhassa le szavazatát, amely inkább felel meg politikai elvének s kényszerűvé lesz politikai kolosz- szusra szavazni. Ez nem más, mint erőszakos eljárás, ilyen választási törvénymódosítással megtesszük az első lépést arra az útra, ame- 1 lyen haladtak Olaszország és Bulgária fasc'stái. . Mussolini az uj sajtótörvény tárgyalásánál hivatkozott Csehszlovákia sajtótörvé- ' nyére s nemsoikára az olasz választási tör- j vény módosításánál rá fog mutatni a cseh- 1 szlovák választási törvényre, amely az ő eszméjének teljesen megfelel. A Lidové Listy újból csak szimpatizál a módosítási tervezettel, csupán az okoz neki ; gondot, hogy mely pártoknak fogják a kis- pártok elveszett szavazatait adni. nak és megbékélnek lennie, akinek a realitássá kijegecesedett helyzet kétikézzel szórta az anyagi és erkölcsi javakat. Aki e pontra eljutott az nyugodtan lehet reálpolitikus, az ráléphet a’ realitások alapjára, hiszen reá nézve a reálpolitika nem jelent mást, mint a több-kevesebb jogossággal megszerzett birtokállapot megóvását, fentartását. E ponton indokolt a reálpolitika és természetes, A nyomorultak A régi napok bibor csókjai Még egyszer fonnyadt lelkűkre hulltak — S fehér kórágyak csöndjéből egyszer Fölkerekedtek a nyomorultak. Tavasz voit éppen. Fényóceánban Úszott a föld, az élet s a lelkek, — S ők lehajtott fővel, ballagva, némán Örök, utolsó, nagy útra keltek. Köröttük mámoros Imák fakadtak, Szerte az ormokon örötntiizek égtek . . . — S az ő szivüket kinpedra vonták Régi májusok, porladó emlékek. Egymásra néztek csöndesen, busán, Reszketve még egyszer föidreborultak, S a kacagó, zengő, ifjú tavaszban Sírtak, sírtak a nyomorultak! . . . Szírt Ferenc. Életmentés — A P M H eredeti tárcája —• Irta: Szán hó Dénes. Mély fotelok. Olyan szelesek, hogy sfcmte kényelmetlen bennük ülni. elvisz az ember a bőrliullámiok hátán. Diszkrét beszédhang. Különleges dohányfajták füstje. Ujságpapir- ropogás. Billiárdgolyók tompa csattogása. Sima léptek. Klub. Ottan ár báró nyakig süppedt egy sötétkék fotelbe és lelkiismeretesen raccsolva, végigböngészett néhány újságot. Aztán megnézett egy veszélyes rekuzét a zöld posztón. Kibioelt egy sakkpartiénál, amely félóra óta reménytelenül remisre áll. Belenézett a cheminezök kártyájába. A bíif- fében lehörpintett egy Triple Secet. Végre is kiszaladt a ruhatárba, fölkapta botját, kalapját és elrohant. Ottmár báró gyalog vágott neki a késő éjszakai utcáknak. Nagyokat lépett, bosszúsan, dühösen, idegesen. A szolgálatukat fölajánló nőkre és kocsisokra olyan mérgesen nézett, hogy elijedtek tőlle. Botjával verte az aszfaltot.. Borús, fülledt júliusi éjszaka volt. Kevesen jártak a néma házak közt. Ottmár báró monoklija ide-oda rezgeti fáradt szemgödrében, szőke haját összekócolta a szél,, fiatalos, borotvált arca kedvetlenre ráncosodott. Hihetetlenül be.szántó szituációba került. A báró tagja volt az Életmentőik Klubjának. Július tizedkén lesz egy éve, hogy a Klub megalakult, nagy föltünést keltve arisztokrata körökben is. A Klub létrehozatalánál az volt a szempont, hogy a nép lássa: a mágnások sem élnek improduktív életet, sőt nagy hasznára vannak az emberiségnek EI- ' ;b'ihogy óletar utó vvl fognak foglalkozni, azaz baleseteknél és Öngyilkosságoknál igyekeznek aiz életnek megtartani a halál küszöbén álló embereket. A Klubnak csak harminc tagja lehet a legelőkelőbb körökből; minden tagnak legalább nyolc őst kellett kimutatni egyenes ágon. Enélkül' a kvalifikáció nélkül az aranyifjuságnak egy tagja sem lehetett Életmentő. Azt viszont megengedték az alapszabályok — messzemenő liberalizmusról téve ezzel tanubizc nyságot —, hogy azoknál az alanyoknál, akiknek élete megmentendő lesz, nem kutatandók a családi viszonyok és társadalmi állás. Az alapszabályok huszonnegyedik paragrafusa kimondja, hogy minden répáss tag köteles évenként legalább egy életet megmenteni, amié ha elmulaszt megfenni, tagságát elveszti Ez a paragrafus okozta Ottmár báró dühös idegességét. Már julius hetediké van Három nap múlva letelik az esztendő és ő még nem mentett életet. A ragyogó Klub fényes nevű tagjai mind teljesítették már alap- szabályszerü kötelességüket. Mind a huszonkilencen. Csak ö nem. Résztvett a Klub által rendezett jelmezbálakon, bridgepartiekon, tennisz .senyékén, hajtóvaTU..ntdlkoii —de ne. .itett még egyetlen rongyos életet sem. Hallatlan peche volt. Soha nem akadt útjába agy ég. fikarcnyi halálra szánt ember. S ha at utolsó három napot föl nem hasznú’' , kiléphet a Klubból, ahol pedig oly nagy: zenit'.. élt egész évei át - s oda engedheti helyei másnak. Bosszú ülő, Vegyülném beszélve ezúttal arról, hogy a birtok- állapot, melynek fenntartására irányul, mennyire jogos vagy jogtalan. Ámde hogy lehet a reálpolitika követelésével elöállani azzal szemben, akinek részére a reális adottságok jogvesztést jelentének, hogy lehet reálpolitikát követelni attól, akire ez az alap a joglemondással egyértelmű? De ne értessünk félre! Jogvesztés alatt nem az anyaországtól való erőszakos rólunk, nélkülünk receptje szerinti lokapcsolást értjük, mert hiszen eme — nekünk kétség kívül — fájdalmas történeti tény mellett vagy ellenére elképzelhető az a helyzet, hogy a különböző lekapcsolá- lások folytán előállott államalakulatnak teljes és azonos jogú polgárai lehessünk, nemcsak azért, mert ez volna a természetes, hanem azért is, mert hiszen úgy volt az kontemplálva és ígérve. Ennek a teljesjo- i’uságnak elsülyesztését értjük itt a jogvesztés fogalma alatt, amely lehetetlenné teszi számunkra, hogy reálpolitikánk kiinduló pontját itt megtalálhassuk és pedig annál kevésbé, mert a jogsülyesztés jelensége nemcsak ismétlődő, de állandósuló tendenciát mutat. Jogállományunk tartalma és belső értéke ma nem teljes, — ez kétségtelen. Kétségtelen az is, hogy ennek a jogállománynak megszabása, megállapítása rajtunk kivül álló tényezőktől függő s nincs okunk jogállományunk szaporodásán panaszkodni. Nincs egy eléggé fixnek mondható pont, amelyre támaszkodva állíthatnék, vagy remélhetnék, hogy a jogok teljessége betelik. Immár több éves küzdelmünk meddő s közel álló a veszély, hogy a gát, amelynek tetején szorgos- kodókat a reálpolitika jegyében le páván esetni akarják, átszakad s a rohanó ár elsöpri féltett s amúgy sem teljes állományunkat. Lehet ly körülmények és adottságok mellett reálpolitikát folytatni, lehet azt hinnünk, hogy az ily körülmények között elfogadott reálpolitikával elérjük jogaink teljességét, avagy csak megakaszthatjuk a jogelvonások folyamatát? igaza van Bittó Dénesnek, miikor azt mondja, hogy csak az alvajáró, vagy a túl reális alapokra helyezkedő állíthatja ezt. Ez a reálpolitika a lemondás és helybenhagyás politikája, megerősítése és helybenhagyása az eddigi jogelvonásoknak s lemondás a bennünket elvitathatlanul megillető jogok teljességéről: De sőt ennél is több: fajunknak minden garancia nélküli kiszolgáltatása annak a többségnek, mely eddig oly kevés megértést tanúsított létünkkel, jogainkkal szemben. Nem hisszük, hogv akadjon fajának jövőjét féltő magyar politikus, aki e sivár realitások közepette a reálpolitika hívének vallhatná magát. Mindez természetesen nem jelenti azt, mintha az itteni magyarság elvből utasítaná vissza a reálpolitika alapjaira való elhelyezkedést. Lehetővé válik ez a magyar kisebbség részére abban a pillanatban, amint a jogi és ténybeli valóság feleslegessé teszi a létért való küzdelmet, amint a magyarság léiét veszélyeztető támadások megszűnnek s mint egyenrangú népnek s egyenrangú polgároknak megadatik a jogok teljessége. Ennek bekövetkeztéig nem követhetünk reálpolitikát csak felajánlhatjuk az iránti készségünket isteni és emberi törvény szerinti kijáró jogaink előzetes megadása ellenében. teljes, kellemetlen! Ottmár báró fantasztikus megoldásokra gondolt, de egyik sem volt jó. Szerette volna, ha kigyullad egy ház, az egész utca és ő lehozhatna egy nőt az emeletről. Csapkodta botjával a levegőt és eszébe jutott, hogy orvosi bizonyítványt ad be a választmányhoz, amellyel igazolja., hogy vérszegénység miatt orvosi tanácsra tartózkodnia kellett az életmentéstől. Kiért a Dunapartra. Mozdulatlan hallgatás mindenütt, nehéz felhők az égen, a víz. mintha nem is folyna. Elindult a part hosszában. Hirtelen nagyot dobbant a szive. Elpirult az örömtől. Szemben a Gelilért-heggyeU, a legalsó lépcsőfokon egy ember állt. Egy szomorúan lehorgasztott fejű ember, szem ebeim zott kalappal, a víz fölé görnyedve, félre- ’smerhetietlenül öngyilkossági szándékkal. Ottmár báró a háta mögé került és várt. Várta, hogy miikor ugrik a vizbe. Hogy ő visszaránthassa, kihúzhassa. Az alapszabályok huszonnegyedik paragrafusa értelmében. S szinte Sajnálja azt a szegény öngyilkost, aki még nem is tudja, hogy neki egy pár perc múlva életben kell maradnia. A báró cigarettára gyújtott és várt. A felbők lassan úsztak az égen, a habok lassan úsztak a vizen és eltelt egy jó negyedóra anélkül, hogy valami történt volna. A báró türelmetlen lett és lement a leg- | alsó lépcsőfokra, az öugyilhosjclölt midié. Megszólító óta: A választási törvény líioslsa játék az alkotmánnyal Törvény készül a községi JiaüiöicsüiMzások igyéken Reálpolitika
