Prágai Magyar Hirlap, 1925. április (4. évfolyam, 74-97 / 817-840. szám)
1925-04-12 / 83. (826.) szám
tbgsága csak akkor lett teljes, amikor egy orró nyári reggel éles gyermeksirás verte 'él az intéző lakás megszokott csendjét. . . . Bodry Gáspár összerázkódott. Néhány lépésnyire megzörrentek a száraz levőik, letöredezett ágak. A fácán nyugodtan üt tojásain, a párja gondtalanul sütkérezve ogarászott. A kiváncsi napsugarak átbújták fák tikkadt levelei között s ott táncoltak a icánkakas fényes tollán. Bodry Gáspár pe- üg tovább szőtte gondolatait. Tegnap Budapestre akart utazni gazdagyülésre, de ogyan hogy nem, lekésett a vonalról. Bosz- zantotta? a dolog, de ha már bent volt a falu- .an, gondolta, vesz valamit a kis fiának és feleségének. A major alatt leugrott a kocsi- ól és a kerten át gyalogosan tartott a lakása elé. Előre örült, hogy meglepi a feleségét zzal a szép sárga? selyem vállkendövel. clindig ilyenre vágyott, óvatosan benézett z ablakon. Megfagyott a vére. Alice háttal It, mellette Elemér. — Az Istenre kérem Elemér — rimán- :odott az asszony — hagyjon békében. Már lem vagyok leány. Van uram. Én csak azt zeretem. Egy szavába került, volna és ma . maga felesége vagyok; de félt a szegény - égemtől, mert maga nem a telkemet sze- ette. Menjen. Most már késő . . . Bodry Gáspárnak felnyílt a szeme. Most lár tisztán látta Elemér urfi szerepét. Tán- orogva vánszorgott ki az udvarra. Górcsőén szorongatta a selyemkendőt, melynek somagolása foszlányokban hullott széjjel. I major alatt beleütközött az öreg uraságba, iki karonfogta s jószivüen tudakolta különös elki állapotának okát. Bodry csak hallgatta t jóságos szavakat és réveteg tekintette élárulta a lelkében dúló vihart. Az öreg Ta- loty megértett mindent. Arca megkeménye- lett és határozott léptekkel befelé indult a ia után. . . . Bodry Gáspár ismét összerezzent. i/Iegzörrent az avar és a bokorból kikandi- cált egy vörös rókafej. A fácánkakas tehetet- eniil felröppent, ott keringett tojásain, kétségbeesetten vergődő párja felett. A vér- szomjás ellenség kéjesen nyalta a szája szóét és sunyin közeledett áldozata felé. Bodry jáspár felkapta a puskáját, de a szemfüles róka jobbnak látta kereket oldani. Eltűnt a cserjék között. A megmenekült fácántyuk xlasimult a párjához, majd ráült a fészkére. \ kakas őrködött felette. Bodry Gáspár önfeledten meredt a két ooldog madárra és felderült az arca. Átlátta, fogy neki sincs oka a kétségbeesésre, hisz a» veszedelem elmúlt. Itt ez a két szerelmes madár . . . Vállára vette a puskát és fütyürészve megindult a major. '?_] Vasárnap, április 12. Csokor orgona... Csokor orgona, három tulipán... S az utca csendes, néma is talán... E pár virág virraszt most énvelem Kis lombos ág, fáradt bús éjjelen. Csokor orgona, három tulipán... Mi lesz majd holnap, vagy holnapután... Zörög az óra, hajnalra siet És egy levél a vízben megremeg... Csokor orgona, három tulipán... Minden virág most csak, tavaszra vár. Szemem az asztalon csokorra téved S kit eddig szerettem: szeretlek téged. Mátrai Ferenc Béla. Gondolatok A beduinok azt mondják: a különbség az asszony és a vihar között az, hogy az utóbbi egy szükséges rossz. ♦ Egy nő könnyebben teljesítheti azokat az ígéreteket, amiket a szemeivel, mint azokat, amiket szavakkal tesz. * Könnyebb egy nőt tuikiabáini, mint azt rábeszélni. * Nők! Igyatok francia pezsgőt egy férfivel, de ne kérjetek tőle kenyeret. * Egy boldogtalan asszonynak mindig vannak barátnői, egy boldognak nincsen egyetlen egy sem. ♦ Szomorú dolog reánk nézve az a jelenség, amikor túlöregnek érezzük magunkat a szeretemhez. ♦ A házasság: revancbe. * Ml a pech? Amikor egy férjnek még büntetési portót kell fizetnie egy olyan levél után, ^mely anyósa fényképét tartalmazza. * Ha egy nő órákon át táncolhat onestepet és loxtrottot, miért ne tudjon öt percet tölteni egy villamos kocsi perronján? Fligl József. \ Rubintpohár Irta: Bodrogközy Zoltán. A fáradt nap még tüzpárát lehel s az alkony már szürkén beléhever. Utólsó útra indul pár sugár, rongyossá tépett elfáradt futár. Lágy bűvös ömlik most a földön át, szelíden simit füvet, vizet, fát s a sebzett égióriás, levét szétszórja, mint az ősz a levelét. Ekkor zsalum közt megrezdüit a nyár .... — arany-folyondár, vagy mocsár binár, avagy talán egy vénbedt napsugár a végtelenből bozzámjött futár? — Az alkonyatnak végző bíborán, azért szaladt tán hozzám szaporán, hogy falba verje véres homlokát, — ne lássa többé Napnak alkonyát. — Bíbor, parázspárnák közt fekszem én s a fekhely mégis érdes, kőkemény .... a bibor véres .... mint a biborut, amelyen eltört élet — kocsirúd . . . Én is bejártam titkos utakat, elhagyva messze karavánokat s élet-kocsira porszemben felborul, a biborutról düliőre szorult. S im, üldözött, vagy vendég érkezett? — az útját bizton tudja hol vezet — talán egy éhes, rongyos tolvaj ez . . . Gondolja: nálam kincseket szerez. A holmin lopva végig tapogat kutat könyvemben rejtett lapokat s aranypókszálán sürgönyt küld talán: lelkem legyen fenn Isten asztalán. Serényen mindent végig simogat . . . Felnyitna ajtót, zárt fiókokat .... Vastag pohárban mélyen beszökik, hová csordultig sürü vér ömlik. Biborpárnámról felkapom fejem: Rubintpohár ez! Életem! Tejem! Szemem szikráját szórom most belé s epedve, égve készülök felé. Szomjasan inni vágyom most a vért az élet úgy is ezt a súlyos bért kívánja tőlem mindég ontani. Vágyom rubint pohárt felhajtani! Fenékig kivánom bíbor levét az életnek, mint ettem sok epét. Ez ad majd életet! .... Rubintpohár! . . . ebben nem fürdőit még meg dögbogár. S im: benne bordólángot vet a bor. Tüzébeu élet izzó csepje forr. Enyém e korty! Hatalma, Élete! Megadtam bért, adót már érette. — Fefhajtlak vérpohár! NI! Hogy tapasztom rád Izzó ajkam! S rettentő kin szorítja torkomat: Kiitták már a vért! ... a boromat! .. . Üres, üres rubintpohár! Ép most haltál meg napsugár! * Egy kopott, csattos imakonyv kincse Irta: Bolemanné Zorkóczy Atala, Léva, 1925 húsvét. Szeretek a múltak hazajáró leikeivel beszélgetni. — Egy-egy elsárgult levél, színtelen, száraz virág, egy fakó arckép vagy régi elaggott, félig a múltban élő urambátyám és asszonynéném csendes mesélése mindég a legkedvesebb élményem, ha a régmúlt idők valamely ragyogóan fényes történetéhez láncolódik. Február havának egy halk, szomorú, magános estéién, amikor csak a kályhacsőben sikoltozó szélroham törte meg a néma csendességet, — ke- gyeletes szivvel pattantottam fel rég eltemetett nagyanyám kapcsos imakönyvét. — Ott őriztem, hosszú évek során érintetlenül, sok szivemhez nőtt emléktárgy között az acélfeszülettel díszített, kopott bőrkötésű könyvet, ahol két kis gyermekem első, ragyogó aranyfürtje szépen megfér az édesapám gyászjelentése mellett; — ahol régi hazám, Turócvármegye finom müvü címerére ráborul az apósom hagyatékában talált 48-ból való, fakó színeiben is ragyogó selyemkokárda. . Ott pihent a nagyanyám is, ahol minden tárgy lelket lehel felém, édes és fájó történetek soha el nem múló emlékét. Nagyanyám halálának évfordulója volt az a nap. Amióta 5 utoljára lezárta a kopott imakönyvet, azóta senki se forgatta a „Heilige Anklánge** sárga lapjait. Talán nem vétek a kegyelet ellen, ha felnyitom — tűnődtem az éjfélre járó éjszaka csendjében — és im! Alighogy szétborultak a titokszerüen összeszoritott lapok — kincset leltem közöttük. Fakó papíron, ibolyakék tintával irva, Damjanich János Imája hullott az ölembe, melyet az alábbiakban szószerint közlök: „Kivégeztetésem előtti Ima. Mindenszent hó 5-tül 6.1849. Mindenségnek Ura! Hozzád bocsájtom esdeklésemet a nőmtőli elválás rettentő órájában. Te erősitettél engemet, adj erőt továbbra is, óh Atyám, hogy a kemény próbát, a becstelen, gyalázatos halált mint férfi, erőtelten állhassam ki, hallgasd meg, óh fő jóság forró kérésemet. A viadalokon és csatákon Te vezéreltél óh, jó Atyám, Te engedd, hadd azokat kiállam, s mentő karod némely kétes harcokban sértetlenől véde meg, legyen neved örökké áldott. Oltalmazd Mindenható az én külöm- ben is szerencsétlen hazámat a további vésztől, lágyítsd szivét az Uralkodónak a hátramaradt kintársak iránti kegyességre, vezéreld annak akaratát bölcsesé- geddel a népek javára. Adj erőt oh, Atyám! — az én szegény Eméliámnak, hogy ö ama nékem adott szavát, sorsát hittinek erejével alázattal elviselni, beválthassa. Áld meg Aradot! Áld meg a veszedelembe bésodrott szegény Magyar hazát. Te ösméred, oh Atyám az én szévemet, s lépésemnek mindegyike tudva van nálad, azok szerént étélj meg kegyelmesen, s engedj a túlvilágban kegyes elfogadást találnom. Ámen. Eméliámnak végasztalására. Damjanich. —M Könybelábadt szemmel és elszoruló szivvel betűztem a minden földi salaktól megtisztult, istenéhez megtérő lélek fönséges megnyilatkozását. A drága emlék nagyatyám, Szent-Ivány Kázmér tulajdona volt. — Damjanich Jánoshoz szoros, benső barátság fűzte, az ő oldalán küzdötte végig mint dandárparancsnok a szabadságharcot Világosnál azután ő is letette az orosz előtt a fegyvert és a glóriás 13-al együtt az aradi kazamaták szomorú lakója lett. Édesanyámtól tudom, hogy ama szörnyű nap reggelén engedélyt kapott arra, hogy Damjanichtól — ki első házasságánál násznagyként szerepelt — búcsút vehessen. Fegyveres őrök kisérték vasravert nagyatyámat az alig szürkülő véres hajnalon Damjanich- hoz, akit feszület és két gyertya előtt, asztalnál ülve talált. — Némán fogtak kezet a háború tüzében megedzett, lelkűk mélyéig összenőtt bajtársak. — Nagyapámnak nem jött szó az ajkára a rettentő pillanatban; de Damjanichot akkor se hagyta el heroikus lelkiereje, — előveszi szivartárcáját, kinyitja s igy tréfál a borzalmas halál közvetlen közelségében: „Megkínálnálak, Kázmér, de nincs már csak ez az egy szivarom, ezt hagytam az utolsó utamra" —. Az őrök sürgetnek. Nagyapámnak távoznia kell. Még egy utolsó kézfogás, a mely a szent pillanat igézetén kívül Damjanich hős martirlel- kének utolsó megnyilatkozását, a halállal való szörnyű barátkozás éjjelén született gyönyörű fohászt adta nagyapámnak örök fájó emlékezésül . . . Még egy esztendeig szenvedte nagyatyám az aradi kazamatákban sok hős társával együtt vasraverve a keserű fogságot. Egyedüli látogatóik a patkányok voltak, a melyek csapatosan keresték fel őket éjnek idején, hogy a szakálluk közé hullott ételmorzsákból lakomározzanak. Szabadulása után első útja az aradi erdőkbe 21 vitte, ahol hü tisztiszolgája a fegyverletétel után egy pléhdobozban elásta lapos kis aranyóráját láncostul, pecsétgyűrűjét és azt a két zászlószal- lagot, a melyet hadbavonulásakor Baranovics Róza zászlóanyátó! kapott ajándékba. A doboz sértetlenül került elő, s úgy az ékszereket, mint a gyönyörű két zászlószalagot ma is kegyelettel őrzi édesanyám. Vastag, meg nem fakult, fényes aranybetüs hímzés van mindkettőn. A piros- szalag szövege: „Győzni vagy meghalni 1S49“, a zöldé: „A független szabad honért. Baranovics Róza.“ Hatalmas fehér selyemzsinórral volt megerő- sitve a zászlóhoz a két szalag; — úgy lobogtatta a szabadságharc vihara a büszke felirásu zászló- diszt a csaták vad fergetegében. Ma ott álmodnak a szent reliquiák egy pesti lakás csendjében, babérvirágos, dicsőséges és megalázott, keserű álmodással . . . Mi pedig, késői utódok, mély áhítattal simítjuk végig kezünket a suhogó selyemszalagok redőin és véiük álmodunk a glóriás múlt töviskoszorus hőseiről . . . * Damjanich imádságát meg reszkető kézzel csúsztatom vissza a kopott imakönyv fakó lapjii közé, oda, ahonnét kivettem és ahol nagy öreg belükkel igy kezdődik egy imádság: „E rgebung in Gottes Wille n!“ A garcoime alkonya — A P. M. H. eredeti divatcikke. — Prága, 1925 husvét. Első pillanatra a tavaszi divat úgy tűnik elő, mintha hölgyeink a tél folyamán még fiusabbak lettek volna. A komplettek, ahogy az idei három részből álló kosztümöket nevezik, egészen férfiasán vannak szabva, de a divat ridegsége enyhülni fog, mihelyt a melegebb idő beálltával látható lesz maid a bélés is, melynek nemcsak színe, anya-ga, hanem diszitése is teljesen megegyezik a hozzá tartozó casaque-al. A dekadens garconne-diva’t dekadenciája* a legférfiasabb ruhadarabnál a modern, keményített fehér gallérnál kezdődik. Itt látjuk legelőször a* női offenziva első megnyilvánulását, mert férfi-nyakkendő helyett kockás vagy még inkább virágos, széles szalagból kötött libbenő csokor látható. Mint a tavasz, úgy az idei divat is előőrsnek küldi virágszálait, virág, virág virít mindenütt. Legelőször a kabátok hajtókájából kandikál elő az ibolya, meg a kankalin tömör csokrokba kötve, egy-két lila orchidea vagy néhány mályvaszínű, stilizált rózsa. A kalapok,' melyek leggyakrabban selyemszalma vagy filcszalmából készülnek, ugyanezeket a virágokat mutatják, még pedig leggyakrabban a fej körül hímezve, néha oldalt. A kalaptól már teljesen elválaszthatatlan sál egyöntetűen van mintázva és a divat szigorú parancsa szerint előirt himbálódzó fülbevalónak tökéletesen harmonizálnia kell a sál színével. Mindez nem kelt fiús benyomást, valamint a virágos, egészen átlátszó kelmékből, rövid, ráncos szoknyákkal készült nyári toilettek sem, melyeket bájos, tül virággal szegélyezett tülfelhökbe burkolnak. A virágok győztes bevonulását nyomon követi a csipke, mely évszázadok óta a legnőiesebb, legnemesebb ruhadisz. Létezik-e hölgy, ki nem cserélné be ezer örömest kényelmetlen, keményített gallérját egy csipkegallérkával, különösen az idén, mikor a drága brüsszeli csipke rózsáit oly művésziesen tudják utánozni. De nemcsak díszítésre, hanem egész ruhákat is készítenek ebből a meseszerü anyagból, melyek stíl- ruhákra emlékeztetőén készülnek. Színük nemcsak fehér és fekete, hanem láthatók az összes világos pasztellszínekben, leggyakrabban lilában, az 1925. évi idény legkedveltebb szinében. Mindehhez boríték, vagy nagyon szeszélyes alakú arany vagy ezüst bőrből, vagy szines moiréböl készült kis táskák lábatok. Szimbóluma a mostani divatnak a sok csillogó ékszer, miről már senkinek sem jut eszébe kérdezni, hogy valódi-e vagy sem. A strasszkövek annyira kedveltek, hogy a Riviérán már tánccipőket is látni, melyek drágakő-utánzatokkal vannak borítva. Cipőkben a kígyó- és gyikbörbői készültek a legkedveltebbek. A legsúlyosabb csapás a bubi-fejet a garconne-divat standard-workját érinti. A párisi nők nem gondolnak még ugyan arra, hogy fürtjeiket megnövesszék és megint bosszú hajjal bíbelődjenek, de hajukat a nyak fölött sziv-formában nyiratják, miáltal a bubifej sem bubi már. R. Margit. Vannak nők, akik regény-recept szerint élik le életüket. Amikor féltékeny a feleséged, akkor vigyázz, mert ilyenkor a leggyakrabban van valami szerelmi ügye. Az egyetlen, amit egy nö nem bocsát meg a férfiaknak, ez az, hogy neki nincsen nekik mit megbocsátania.
