Prágai Magyar Hirlap, 1925. március (4. évfolyam, 49-73 / 792-816. szám)
1925-03-14 / 60. (803.) szám
Szombat, március 14. csakis született csehszlovák állampolgár lehet. A tiszta haszonból a részvényesek hat százalékos osztalékot kapnak s a maradókból tiz százalék jut a tartaléktöke emelésére. A kormány felhatalmazást kap arra, hogy ötven millió arany dollár erejéig a külföldön kölcsönt szerezzen. A kölcsön teljes összegét a jegybank kapja a kormány és a jegybank között létesített Írásbeli megegyezés szerint. A jegybank ezt a kölcsönt külön számlán köteles kezelni. A magyar hitelválságot a bankok tőketezaurálása okozza Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Magyar Nemzeti Bank, mint értesülünk, kedden folytatja azokat a tárgyalásokat, amelyeket a nagybanikok vezetőivel kezdett abból a célból, hogy a magyar pénzpiacon jelentkező hitelválságot eliminálja és letörje a nagy kamatlábakat. A Magyar Nemzeti Bank arra az álláspontra helyezkedik, hogy a piacon a forga’om lebonyolítására feltétlenül elegendő bankjegy áll rendelkezésre, tehát a tőke hiányát csak az indokolatlan tezaurúlás idézheti elő. Ennek esalk úgy lehet gátat vetni, ha a pénz intézek ráeszmélnek arra, hogy semmi érteim-e s:ncs az eddig folytatott politikájuknak és hogy kötelesek azokat a hnllat’anul jelentős tőkéket, amelyeket a betevőktől, főleg pedig a Magyár Nemzeti Banktól kapnak, odaíor- ditani, ahol arra szükség van. Ugymugy nem hajlandó a Magyar Nemzeti Bank vezetősége eltűrni, hogy a jegybanktól 12.5 százalékon kapott pénzeket 28, 30, sőt a vidéken 35 százalékért adják tovább. A múltak eredményeit figyelembe véve, biztosra vehető, hogy a Nemzeti Bank erélyes fellépése gyorsan eredményre fog íezetni. ....iniigriHMw— — A GyOSz. közgyűlése. A Gyáriparosok Országos Szövetségének szlovenszkói csoportja e hó 15-én tartja meg évi kongresszusát Tátraiomnicon, amelyre Szlovenszkó valamennyi vidékéről nagy számmal jelentkeztek a résztvevők. A kongresszus foglalkozni fog a szlovenszkói ipar helyzetével, pénz- és adózási kérdésekkel stb. A közgyűlésen Hodác Ferenc dr., a prágai központ főtitkára is részt vesz. — A külföld nagy érdeklődése a prágai tavaszi m'mtavásár iránt. A prágai tavaszi mintavásár központi irodájába napról napra érkeznek be jelentések külföldi bevásárlók részéről a világ minden tájáról. Portugáliából és Görögországból nagy számú bevásárló jelentkezett, akik különösen üveg és parcellán tárgyak valamint zongorák iránt érdeklődnek. Szmirnai nagykereskedők is jelentkeztek, valamint francia cégek, amelyek bútorok iránt érdeklődnek. Romániából is nagyobb számú vásárlátogatót, várhatunk, közöttük egy nagy kereskedelmi iskola 60 hallgatóját. Külföldi és tengeren túli nagy cégek máris elkérték a mintavásár kiállítóinak névsorát. Különösen nagy az érdeklődés bútor-berendezés, üveg-, fa- és porcellánáruk iránt. A külföldön lévő 150 vásárképviselettől naprói.napra újabb vásárigazolvány megrendelések jönek. — Veszély fenyegeti Szlovenszkó elek. trizácíóját. Szlovenszikó elektrizációja az utóbbi időben nagy lépésekkel haladt előre. Számos uj villanytelep létesült, amelyek legnagyobbrészt olajmotorokkal vannak felszerelve. A szűkös pénzügyi helyzet akadálya annak, hogv Szlovenszkó vizerőit gazdaságosabban kihasználhassák az elektromos müvek számára. E tekintetben is megtörténtek már az előkészítő mukálatok, de évekig fog még tartani, amikor a villany mii veket vizi- haitóerőre fogják berendezhetni és ak-Kor egész Szlovenszikó ipari- és magánszükségletét sürü villanyhálózattal lehet majd kielégi- téni A petroleurr.kartell m'abbán mind nagyobb akadályokat görd’t Szlovenszkó elek- trizácíója elé. Említettük, hogv az eddigi villanytelepek legnagyobb része és a leguiah- ban létesülök is olajerőre vannak berendezve. A petróleumbartel! pedig öthónapi fennállása óta máris 50 százalékkal emelte az ipari olaj árát. 1924 szeptemberében 80 fillér volt egv ki'logram nafta ára. míg ez év februárjában már 120 volt annak az ára. Az áremelésnek pedig semmi konkrét oka nincsen. Az ipari naftát az olaj és paraffingyártásnál fölösleges termékként nyerik. A paraffin és olajtermékek eladási ára ped;g olv magas, hogy már ebből tökéletesen fedeződnek ■a az előállítási költségek megfelelő nyereséggel. Az ipari nafta tehát tiszta haszonként jelentkezik. A szomszédos országokban az ipari nafta ki'logram iának ára 50—52 fillér. S mig az olajfinomítók a nyersolajat vámmentesen kapják, addig az ipari villanyüzemeknek a külföldi hajtónafta behozatala elé horribilis vámokat állítanak. így ezek kéytelcnek a petroleumkartell által diktált horribilis árai megfize‘ni. Szlovenszkó elektrizálását tehát a belföldi petroleumkartell erősen veszélyezteti— J^eghosszabbitották a nylfral vizve- zetóktervek pályázaténak határidőét. A közelmúltban kiirt vizvezetéktervek beadására kiszabott határidőt a város meghosszabbította. A pályázat uj határideje április 16. — Az iparosok egyenjogúsága Csehszlovákiában. A kormány legutóbb bejelentett javaslata az ipari jogosítványoknak a köztársaság területén való érvényességét rendezi. A javaslat szerint a. Szlovenszkón és Ruszinszkón szerzett ipari jogosítvány csak abban az esetben érvényes a köztársaság egész területén, ha tulajdonosa az uj ipartörvény alapján és szelemében szerezte azt. — Európa közös vámterületre kényszerül Amerika el'en. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Vadnay Béla dir. az ipari körökben nagy feltűnést keltett legújabb cikkében találóan fejtegeti az ipari krízis okait és többek között ezeket írja: Középeurópa ipara úgy, ahogyan ma elszigetelten harcol, úgy sem tudja helyzetét biztosit árú. Az iparban szinte brutális védőintézkedésekkel ideiig-óráig még tartja magát az utódállamonként várszerüen kiépített önálló vámterület, de a baj közös, a kitermelt ipari cikkeknék nincs piaca sehol és holnap még rosszabb lesz a helyzet. Németország most tökéletesíti a maga gépeit, hogv versenyezni tudjon Franciaországgal, Belgiummal és Angliával. Emellett Középen répában is gyökeret akar verni. A harc vége csak az lehet, hogv a középeurópai államok megcsinálják a maguk közös vámvédelmét kényszerűségből, a dolog vége pedig az, hogv Európa megcsinálja a maga közös vámterületét Amerika ellen. — A Magyarországgal szembon fennálló regi korcnakövefe’ések összeírásának, illetve bejelentésének határidejét a pénzügyminisztérium f. évi április 30-ig meghosszabbította. iá v i — A munkabiróságokrób A kormány a mu.lt napokban, terjesztette be a szenátushoz a munkabiróságokról szóló törvényjavaslatot. A törvénytervezet uj bíróságokat szervez ama munkakör ellátására, amo’yet eddig a kereskedelmi, az ipari s esetenként a járásbíróságok végeztek, Fme bíróságok ügykörét — a bányaügyek kivételével —.az úgynevezett munkab'iróságokra ruházza át. A mimikabíróságok Szlovenszkó és Rüszin- szkó területén is megszerveztetnek. Eme bíróságok háromtagú tanácsokban fognak határozná. A tanács elnöke hivatásos bíró. a két szavazó bírót a munkaadó és a munkás jelöli ki. A mezőgazdasági ügyek számára önálló munkablróságok szerveztelek. — A dunai magyar hajóstársaságok uj díjszabást léphettek életbe. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A dunai hajóstársasá- gok, amelyek már évek óta kartellbe tömörültek, uj egységes díjszabást dolgoztak ki* amely ebben a hónapban lépett életbe. — Az Ipolyság! Takarékbank rt. közgyűlése. A volt Hont vármegye 'egrégibb pénzintézete folyó hó 9-én intézeti székházának helyiségeiben tartotta meg évi rendes közgyűlését a részvényesek élénk érdeklődése mellett. Az intézet igazgatósága beszámolt a lefolytatott szanálás ert/.nényéről. Bejelentette, hogy az intézet fizetési kötelezettségeinek minden nehézség nélkül tesz eleget, mert a betevő közönség bizalma fokozatosan visszatért és igy az üzlet menetét is sikerült a legszolidabb alapokra helyezni. Az 1923. és 1924. üzletévekről összevont mérleget terjesztett a közgyűlés elé, melyet a részvényesek egyhangúlag elfogadtak. A mérlegben kimutatott veszteség fedezése s egyúttal a részvénytőke változatlan fentartása érdekében oly indítványt terjesztett a közgyűlés elé elfogadás végett, mely szerint a részvények félrészvényekké alakítandók át, hogy ezáltal a részvények egyik felt bevonhassa s igy a veszteséget a Pénzintézetek Egyesülete által bratislavai pénzintézetekből alakítandó szindikátus segítségével kiegyenlíthesse. Az indítványt, amelyhez a részvényesek közül többen hozzászóltak, a közgyűlés elfogadta, keresztülvitelével pedig az igazgatóságot bízta meg. A közgyűlés elismerését fejezte ki a vezetőségnek, kü'önösen Perhács Imre ügyv. igazgatónak a zseniálisan átgondolt szakszerű tervezethez, melyben az intézet konszolidációját és további fejlődését látja biztosítva. Ezután megválasztották az intézet igazgatóságát és felügyelő bizottságát Az igazgatóság tagjai lettek: Berkó István elnökigazgaíó. Perhács Imre ügyv. igazgató, Berczeller Lajos kereskedő, En- geihardt Dezső gyógyszerész, Engelhardt Mihály háztulajdonos, Heffter József kereskedő, Heffter Richárd háztulajdonos, Himier Sándor dr. főorvos, Kátser Sándor, a Moldávia Generáli biztosító társaság vezérképviselője. Marisán Béla nagyiparos, Schramm Ferenc dr .ügyvéd, Somogyi Béla nagybirtokos, Somsich Ödön nagybirtokos, Wagner János háztulajdonos, Wilczek Vilmos nagybirtokos, Wild Dávid nagybérlő, Win- ter Imre, a Pöstyén-fürdő társtulajdonosa. A felügyelő bizottság tagjai lettek: Groszmann Gyula főrabbi, Kinszky József birtokos és bérlő, Sal- kovszky Jenő dr. ügyvéd, Schreiber Aladár apátplébános, Zanoletty József városbiró. Az intézet a háború okozta bajait most már teljesen kiheverte. Régi szolid üzleti elveit fentartja. A környék gazdasági életében jelentős szerepet tölt be, miután túlnyomó részben a gazdakőzönség hiteligényeinek kielégítésére törekszik. — A liszt és liszttermékek forgalmi adójának átalányositása érdekében a csehszlovák pékek szövetsége memorandummá'! fordult a pénzügyminisztériumhoz. A memorandumban ama indítványt terjesztik elő a pékek, hegy a liszt átalánycsrtott forgalmi adóját a lisztnagykereskedők, illetve a malmok fizessék. — A hatósági üzemek ellen országos nagygyűlésben foglal állást a magyar kereskedelem és ipar. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyarországi ipari és kereskedelmi érdekképviseletek március 22-én Sándor Pál elnöklete alatt országos nagygyűlést tartanak a kereskedelmi és iparkamara nagytermében. Tárgyalni fogiák — mint már jeleztük — a fogyasztási szövetkezetek, a hatósági üzemek és hasonló alakú-* lások tuNcngését. amelyek ellen történendő állásfoglalásukról határozati javaslatot nyújtanak át a kormánynak. Mennyi volt Amerika gabonakészlete március 1-én? Washington március 13A washingtoni mezőgazdasági hivatal most adta ki jelentését azokról a gabonakészletkral, amelyek a beszerzett adatok szerint március elsején a Egyesült Államok területén voltak. Eszerint a farmerek kezén levő búzamennyiség ebben az időpontban- 113,900.000 büsheit tett ki, amely a tavalyi aratás 13.1 százalékát jelenti .szemben az 192*1 évi márciusi helyzettel, amikor 133.871.000 bushelt, vagyis az 1923. évi termés 17 százaléka volt birtokukban. (1923 március elsején 155,474.000 bushel, vagyis az 1922. évi termés 17.9 százaléka volt a farmereknél. A tengeri készletük március 1-én 801 milliR 600.00 bushel, vagyis az 1924. évi aratás 32.9 százaléka volt szemben a tavalyi 1.153 175 000 bushellel, amely az 1923. évi termés 37.8 százalékát tette ki és a két év előtti 1.093 306-000 busheüek amely az 1922. évi termés 37.6 százalékát tette. A zabkésziet 550,300.000 bushel (az 1924. évi termés 37.7 százaléka, szemben a tavalyi 444,810.000 bushellel. amely az 1923. évi termés 34 6 százaléka voltAz árpakészlet március 1-én 43 100.000 bushel (23 százalék) a tavalyi 44.844.000 bu- s hellel (22 6 százalék) és a két év előtti 42 millió 469.000 bushellel (23.3 százalék) szemben. Az értékesíthető tengerit 1 615,000.000 bushe’re becsülik amely mennyiség a tennés 66-3 százalékát lelenti, szemben a tavalyi 2.461 500 000 bu^hehel, amely az 1923, évi termés 80.6 százaléka volt. 4- Üzfettelen a prágai terménytőzsde. A mai terménytőzsde csekély látogatottság és lanyha irányzat mellett csaknem üzlettelen volt. Amerikai gabona és külföldi liszt ára esett. Belföldi gabonák közül búza1 és rozs ára lemorzsolódott. Zabban üzlet nem volt. Árpa szilárd. A vetőm agpiacon nyugodt üzlet volt változatlan árak mellett. A következő árakat jegyezték: Amerikai búza* ab Tetschen 265—268, cseh búza ab Prága 255— ?65, amerikai rozs ab Tetschen 230—235, cseh ab Prága 215—225, cseh merkantil árpa- ab Prága 250—260. választék árpa 270—280, cseh nedves zab ab Prága 180—185, féhér 190—195, amerikai panent Észt ab Tetschen 3.80—4, OGG magyar liszt ab Pozsony 3.80— 4, jugoszláv tengeri ab Pozsony 132, amerikai sertészsír 15.75—15 85. 4- A cukoríözsde. A mai cukortőzsde irányzata nyugodt volt. Nverscukorjegy- zés: Aussig loko 212.50, 222.50. 4- Barátságos a prágai tőzsde. A mai tőzsde irányzata barátságos volt és az utóbbi napokban favorizált értékek hatására a többi értékek is szilárdulást mutattak. Kulisszban Danék és morva gépértékek emelkedtek lényegesen. P o 1 d i viszont 4 koronával gyöngült. Korlátban egyes értékek kissé javultak. Az-arbitrázsértékek kezdetbeni szílárdulása később ellanyhult. Köz’ekcdési értékek közül Es^ki vasút 40 ponttal emelkedett. Belföldi bankok nem egységesek, bécsiek ellanvhulta-k. Beruházási piac változatlan. Záróirány- za-t: nyugodt. A devizapiacon nyugodt üzlet volt nem egységes Irányzat mellett. Előfordult kötése*: III 13 III12, !!VÍ3. Av1 tfinnst'it* rPn'vánv —• t<r>f Avi Irinr-sMr1 nta'vánv —.— — tcfile.sfin - 77 n W-o* ................ V, 1° !,\!2 * 01 \................ 77 60 73’ r-A-r-v VSI/v*. " V. 55 7 50 <01o «'•“ !!•Rr«nn r-rrn= ,0n1 VH'-q 9 9'- — PwnnfXrns. iniOVV"*. 4«f • Pní-vn rS-oql < °) . 0C| boroc-f ^-50 U(1<ryor ' TT'"Őr'ác • • M’qor^Hr Rn innnQti \nr . ................ «. v::::: afcj Osah roq-v,-**iV. gU' 0 Pt.^ „- málhánk. 7L-— Pt nk ....................... III-5 *.0 .......... .................................................. 93 ~ Ránk................ O, 7trík ...................... "n '"ri'.onhMl;.................... 5’.53 53 2, WiT,.- Pmk*-....................... 5, 71 vo X°hTs,ta*b''nb:::: o?,v, n^nr;uj so tni._ ríorvá* ......................................... co’ől Kn Mrr -rt-Prá*rva . ..... StZiO ->0 Ko’in kává ........ J ~ Kslini -inr.rólanrti ..... jJ-53 Kolin* S7.RS7 ........ 1 ’J- . * Sí.— Teiinar rf.. • • • • • • • • • 7 J* • *■* P. fa > q'ira-vár .... 2130.— 2130.— Ur<Mtf<íM-0an8k.................... 553.50 5y».50 í.a'irin SClAmftiit .... 323,50 31 3 ítinarhoffor............................... Os ph Á<j7,a.ki s7,8t) .•••«« 1->k5 — Osah avnarati -?zén ..... 37+ — 37A.50 Alom"....................................... J35.50 ’OAPo! ti.......................................... -+3 3 — W>.— Pr áirai s-aaínar ...... 032,—a 5koda.......................... • • • 695.— 59 3.— Po /.aony kál>et . ................... 1’G ~ 1 5 20. [n wald ...................... • • • 337.-— 34L“— Pr áirai oapir........................... 4- Javult a budapesti tőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A búd ipesti tőzsde javuló irányzatot mutatott ma. Egyes előfordult kötések: Moktár 188, Törökszentmiklósi 31, Lőrinci 35, Részvénysör 355, Féltén 1050- Előiordult kötések: III 13 III'IS. ^-Mnrvar.................. 36103 56300 n « : : 116333 11 2300 Malvar Hitet ------------------ 600033 397390 T0 i7,oi0.r ........................... 63300 61 300 re ^nitotO. : 62222 Mn"-vnr-Otn<S7 . .................... 29000 20003 0, 7.1 rók Hitet • '53003 15500J ERirthite'Sank....................... Ennk ' ! .* i ! H 23000 11V5000 Sr^'yVtknrr1 :::: hőm mooo A»,oi : 2709300 '679090 lkpU............. 550009 562’03 it ír ' ?Uamva4t ’ ' . 1 I ‘ 693990 603090 BoraoT yukktei . ! . 210000 2,0000 B.rt.n.M, OI.IO-., .... - '?fooá VAl fríze tajnalo-13 ^......... 115903 117000 Be ncsUP* i !*..*.! 1328000 101 0000 Kan^-vom^VAwvftr ' *. *. 2so00° 260000 PpiI" - ^ 3'9009 319 00 ......................... 319000 10000 Víh rnlit........................ 1700000 167 )000 MRTT IMtt . . • ..... 3 J 1 T00 0 3020003 UaT-v alt- kOsaen............... ^ fO00 goooOO unkán ...................................... 41000 ^000fl .......... ........................................ 290 3 7003 usakv ..... ................ 790000 693000 Ma rvar FVvyorsrvár .... 2,70000 2593003 !raii7, nannbms................................ 30000 *,130000 fi am villamos....................... 93000 93000 ......................................................... 83 30.9 90000 ....................... ‘ 22250 22000 k' Ltak...............,......................... 62'00 63000 Gy őri vne-oncvár.................. ^250» 62500 T< ,h^Tkf» ............... 60500 55000 Te ndloff-Ditncb.................... _ {° arót'........................................... 55000 55000 5on’.............................................. - 63500 VJir' .sz .......................................... 900000 900000 k7 '7-0 .............................................. 32000 02)00 A aP’.T........................................... luOOOJ 100000 ................................................... - 117000 Goldbereer ... .... 115000 H^oOO Hun?ar,s 93Ötráorya .... 3,00ű 25;i00 ‘Vof'ld ............................... 2225 )0) 20 jGOO Ma trvar Cnkor ....... 13j0jű 1)2000 ORt.ermelo................................... 305000 t 006 00 Gnmim...................... _ __ Ma gyar szalámi.................... , i000 |j00ű Oeean ........................................... 660J0 , Te wonai.::::::::: ,5u0aj ^ Pálfaivai .... ..... _ Gn unann * .* .* .* .* .* .* .* ! i 570 .00 550000 Orsz. fö s #e## 70500 i.iirnii'n-tröst.................. 10^0° 18000 Malom<oky ......... 8000 8000 Nenscb'ORS ............................... 800 800 li eztia'ivai ......... 65000 .>5000 Szlavónia .......... S9300 63)75 Vasebitzi................................... 1790003 I7ti)0) Zabolai ........... 13)00 13000 Adria .......................................... — 10) At lantika. ......... 20500 195 0 Levaute .......... 165000 16)000 Tröszt ............ 160000 i3>000 Lloyd nank. ........ — —-f Szilárd a bécsi tőzsde. A tegnapi zái tatkor mutatkozó barátságos irányzat a mai tőzsdére is átterjedt, amely szilárdan nyitott. Különösen magyar és cseh értékek iránt volt '•9gyobb érdeklődés, amelyek kuliszban magasabb árfolyamban indultak és er* a. nivót a tözsdeidő egész folyamán megtartották.