Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)
1925-02-14 / 36. (779.) szám
Bonyodalmak a komáromi állami kikötő körül Az állam nem tartotta be a szerződést — Saját tudósítónktól — Komárom, február 13. A kormány 1921 márciusában a komáromi állami kikötő céljaira megvásárolta a 4u- naparti és a szigeti telkeket a kis Dunaág medrével együtt 2 és félmillió koronáért, a reális telekérték egyharaiadáért, Mivel a városban óriási munkanélküliség uralkodott, a városi törvényhatóság kényszerhelyzetben volt és eladta a telkeket azzal a kikötéssel, hogy a kikötő munkáknál csuk helyi munkásokat szabad alkalmazniA kormány ennek úgy tett eleget, hogy a raktárak építését a helyi építési vállalkozóik mellőzésével a prágai Lana-eégnek adta ki, amely morva munkásokkal végeztette az építést. Azután a város úttestéből önkényesen területeket foglalt el a kikötő céljaira. Most az utat helyre kellene állítani és a kormány ezzel a várost kívánná megterhelni. Ebbe azonban a város belemenni nem hajlandó, mert a potom pénzen elkótyavetyélt telkeken amugyis éppen eleget veszített, így a dolog perre megy és a városi képviselőtestület elé olyan javaslattal megy a városi tanács, hogy a szerződés felbontása iránt indíttasson pert azon a címen, hogy azt az állam nem tartotta be, mert a kikötő- munkáknál ma is állandóan idegen munkásokat foglalkoztat és a helybelieket mellőziKépek a máramaros! csendéletből Ahol a Tisza és a csendörgplyók pusztítják a népet — Munkások százának kétségbeejtő helyzete «« Adóköny vrendszprröl szó sincsen — A P- M, fi. eredeti riportja —Munkács, február 13. Kivételes Rusrínszkónk területén kettős kivételes terület a régi Máramaros megyének a? a része, amelyik ma a csehszlovák köztársasághoz tartozik- Csehszlovák Mára- marosnak ebben a részében nagyobb területén román nemzetiségű lakosság lakik. Ezeknek a románoknak egyik része tutajozással, másik részük állattenyésztéssel foglalkozik, Milyen nehéz a tufajos mesterség, arról nem lehat rövid riportba?1 szólni, talán csak any- nyjt, hogy ezekből a szegény emberpáriákból a tutajokat hordó szeszélyes Tisza évenként legalább négy-ötöt temet hullámsir- iába. Az óriási munkanélküliség sokszor a jövedelmező csempészetre kényszeríti a szerencsétleneket, a csendörgolyók azután szintén megteszik a magukét, a halotti anyakönyvekben ineg van a esempészhaiottaknak is a szép pereentje, Ruszinszkó egyetlen részében sem űzetnek ki annyi munkanélküli segélyt, mint itt, s természetesen sehol sem rúg annyi százra azoknak a száma, akik ?uég a munkanélküli segélytől is elesnek, A sóbányákból, iparvállalatoktól a munkások ezreit bocsátották el, a föszolgabifóságok pedig ezeket a munka- nélkülieket rászabadítják a szakmunkások terrénumára s igy azután előáll az a helyzet, hogy a szakmunkások, például a famunkások bérét kétségbeejtően leszorítják. A főszolga- biróságok ugyanis azzal, hogy van munka- alkalom, megtagadják a munkanélküli segélyt. Az adóhivatalok ügykezelése is óriási hiányokat mutat, A márantarosi szegény román paraszt sohasem tudja, hogy mennyi adóhátraléka van, mert a rahói pénzügyigazgatóság területén nincs adókönyvrendszer, A befizetett adót rongyos kis papirdarabkákon nyugtázzák, „Maga lesz az első, akit agyonlövünk" A munkácsi vybor viharos ülése — Kommunista botrányok — Ismét felemelték a vásár- vámot Munkács, február 13, (Saját tudósitónktól.) Petrigalla Péter dr, polgármester elnökletével tegnap a munkácsi képviselőtestület rendes ülést tartott. Halász Mária, az egyik szolyvai áldozat özvegyének segélykérelme került tárgyalásra, A kommunisták 1000 korona segély megszavazását indítványozták. Meisels vybortag tiltakozik a segély kiutalása ellen, mire a kommunisták egymásután intézik éles támadásaikat- Mondik (kommunista) kijelenti, hogy maid adnak segélyt minden proletárnak, ha elveszik a polgárság vagyonát, Horovitz (kommunista): Legközelebb titeket lőnek agyon buta csendörgolyók. Meisels: Adjon nekik segélyt a kommunista Párt, ő vezette őket golyó elé! Erre a közbeszólásra kitör a vihar. Tan- gel (kommunista) rendkívül éles hangon válaszol Meiselsnek. Felszólalása végén magából kikelve kiáltja feléje: „Maga lesz az első, akit agyonlövünk, ha fegyver lesz a kezünkben. Mindnyájatokat agyonlövünk!" Gergely dr. (őslakos) indítványát fogadják el végül, aki 200 korona segély kiutalását javasolja. A városi épületek biztosításának tárgyalásánál ismét parázs botrány keletkezik- A kommunisták határozottan megvádolják a vybortagokat, hogy egyes biztosítótársaságok exponensei, akik a hasznot szeretnék húzni a város üzleteiből. Az izgatott hangú felszólalások egymást érik, végre is úgy határoz a vybor, hogyha biztosítást a legolcsóbb ajánlatot tevő vállalatoknak adja oda. Ezután az ominózus vásárvám kérdését tárgyalták. Mint ismeretes, a keresziényszo- clalista párt és a Kurtyák-párt annakidején hatalmas akciót indítottak a vásárvám letörésére, amely eredménnyel is járt, amennyiben a zsupán a vásárvámokat leszállította, Most á vybor elé került az ügy, amely, mivel a keresztényszocialistáknak és a Kur- tyák-pártnak frakciója a vyborban nincsen, a zsupán a vásárvám leszállítását törvénytelennek mondotta ki s a vásárvámokat újra felemelte az ungvári vásárvámok nívójáraNegcsoBhitoft holttest az országion Újabb borzalmas bűntény Magyarországon — A bajai országút véres titka Budapest, február 13. Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése: Bajai jelentés szerint ma délelőtt megjelent a rendőrségen Gaál Ferenc földbirtokos és előadta, hogy tanyája mellett, az utkeresztezésné! egy fekete lepellel leboritott íüzfakosarat talált. Odament a kosárhoz és felemelte a leplet, mire borzalmas látvány tárult szemel elé, A kosárban egy megcsonkított emberi holttest feküdt, amelynek szive táján le voltak vágva a karjai. A sebekből még szivárgott a vér és így ebből arra következtetett, hogy a gyilkosságot nemrégiben követhették el. Valószínűen az éjszaka folyamán végzett a gyilkos áldozatával. A feljelentés megtétele után nyomban rendőri bizottság szállott ki a helyszínre, mire Budapest, február 13. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A vizsgálati fogság nagyon megviselte Frohreich Ernőt. Teljesen lesoványodott, csaknem csont és bőr ez az emberroncs. Az utóbbi időben az őrület jelei mindjobban mutatkoznak rajta. Egész nap szótlanul jár-kel cellájában, esik itf-otó mormolja vérben forgó szemeikkel a gyilkosság részleteit. Környezetét egyáltalában nem ismeri, Csak amikor rövid időre Dortmund, február 13. Luther dr. birodalmi kancellár tegnap este 23 óra 30 perckor Dortmundba érkezett a tegnapelőtti nagy bányakatasztrófa színhelyére, Eiehhoíí főpolgármester fogadta, kinek kíséretében a kancellár azonnal a „Stein miniszter" tárnához ment. A birodalmi kancellárnak eredetileg az volt a szándéka, hogy leszáll a tárnába is és közvetlenül megszemléli a mentési munkálatokat, ez a terv azonban a bányában még mindig lappangó bányalég következtében nem volt kivihető. A kancellár fél kettőig maradt a szerencsétlenség helyén. Dortmund, február 13- A Stein miniszter tárna vezetősége hivatalosan jelenti, hogy eddig 119 halottat húztak ki a romok alól. A azonban kiérkeztek, már eltűnt a holttest az ut mellől. Egy közeiben tartózkodó kanászflu elmondotta, hogy kevéssel a rendőri bizottság kiszállása előtt egy kétíogatu kocsi robogott az utón, amelynek kocsisa leszállóit és őt magához intette. Az q segítségével azután a kosarat felhelyezte a kocsira és villámgyorsan elhajíaioíí Kávoly irányában. A rendőrök megvizsgálták a terepet ég tényleg találtak emberi vértől származó nyomokat, amiből arra következtetnek, hogy a földbirtokos előadása megfelel a valóságnak, A bajai rendőrség a csendőrséget is bevonta a nyomozásba és most teljes ©réllyej kutatnak az egész környéken a titokzatos hulla ügyében. magához tér. Majd megint hatalmába keríti őt a roham § óráikig egy és ugyanazon sort olvassa könyvéből. Egyszerre felugrik, a kezeügyébe eső tárgyakat földre tiporja, fejével a falat verdesi és a berohanó őrt torkonragadva, fojtogatni kezdi. Csak három őr bir vele nagynehezen. Orvosok véleménye szerint ön- és közveszélyes őrültség jelei mutatkoznak rajta. Ha ez igaznak bizonyul, úgy a tárgyalást egyelőre nem lehet megtartani. mentési munkálatok csak a legnagyobb nehézségek között folyhatnak és így a benre- kedt munkások közül egynek életét sem sikerült megmenteni. Még 14 munkás hiányzik. London, február 13. A munkáspárt bányamunkás csoportja tegnap este a bochumí bányászszövetséghez táviratot intézett, melyben őszinte együttérzését fejezi ki a rettenetes bányaszerencsétlenségnél szerencsétlenül járt munkások hozzátartozóinak. — ( A legfelsőbb közigazgatási biróság elnöke súlyos beteg.) Pantucek Nándor dr., a legfelsőbb közigazgatási bíróság elnöke súlyosan megbetegedett. Kezelő orvosainak véleménye szerint a helyzet igen komoly. Szombat, február 14. Uj nagy harcok előtt Marokkóban Tanger, február 13. A felkelő kabilok csapatai a tegnapi nap folyamán közeleditek a marokkói nemzetközi zónához. Egy erős különítmény egész Benigorfatig jutott. Beavatott körök azt hiszik, hogy a spanyolok és riífkabllok között a harc ismét hamarosan kiuiuj. A felkelők állítólag nagy hadsereget szerveztek és a spanyolok is ui erőkkel meg tapasztalatokkal gadagabban várják a harc megindulását. Az előjelek arra engednek következtetni, hogy a tavasszal meginduló küzdelmek nagyobbak lesznek minden eddigieknél. A német nemzeti szocialista párt megsemmisülése Berlin, február 13. A Telegraphen Union jelenti Münchenből, Ludendortf tábornok nyilatkozatot adott ki, melyben bejelenti, hogy Graefe és Strasser pártvezetőkkel együtt lemond a nemzeti szocialista szabadságpárt birodalmi elnökségéről. Kijelenti ugyan, hogy ez által a párt és a közte lévő viszonyban nem történik változás, a Vorwárts azonban tudni véli, hogy a nemzet} szocialista pért mai formájában Lndendorff lemondása következtében megsemmisitettnek tekintendő. Herriot nagy szónoki sikere: a kamara egyhangúan szavazza meg a költségvetést Párls, február 13. A kamara éjjel 3 óráig ülésezett. 543 szavazattal elfogadták az egész kiadási költségvetést, még pedig 34.187 millió frankot az általános budget részére, 4 milliárd frankot pedig a hátralékos budgetre. A minisztériumok kiadásai 13.777 millió frankra rúgnak. Igen nagy összeget tesznek ki a katonai nyugdijak. Herriot miniszterelnök a tegnapi ülésen nagy beszédet mondott Franciaország pénzügyi törekvéseiről és a kormány feladatairól. Kijelentette, hogy a kormánynak jóformán egyetlen szándéka a külpolitikai és a biztonsági kérdések mellett az ország megromlott pénzügyi helyzetén segíteni. Beszédének ismét nagy hatása volt, úgy hogy annak végeztével a szavazás egyhangúan a kormány mellett történt. Páris, február 13. Az Echo de Paris jelentése szerint Franciaország 1925-ben abban a helyzetben lesz, hogy külföldi kereskedelmi adósságainak nagyrészét törleszthesse, 1920-tól 1924 júliusáig Farneíaország 2 milliárdot fizetett aranyban külföldi adósságainak törlesztésére. Fiatal leány mint Lupin Arzén Páris február 12, A francia újságok nagy érdeklődéssel tárgyalják annak a huszonnégy éves, gazdag és elegáns, szép leánynak a rablókalandjait, kit a rendőrség a „betörő-kísértet" néven ismer. Ez a vakmerő leány fényes nappal tör be házakba és rabol ki üzleteket, Sokszor tetten érték, amikor villákat rabolt ki, de mindig elmenekült. A titkát tegnap leplezték le, amikor egy fegyverkereskedő boltjába lépett be. Ennél a fegyverkereskedőnél, a lakásában, nemrég betört ez a leány, s a kereskedő most azonnal megismerte, amint meglátta. — Oh, ön azt hiszi, hogy én a betörő- kísértet vagyok? — mondta a leány, — téved. Ezzel kirohant a boltból s a kereskedő követte. Több rendőr is csatlakozott az üldözéshez és már csaknem utólérték, amikor egy étterembe rohant be és felszaladt az első emeletre. Amikor a rendőrök elértek a vendéglőt és felrohantak a lépcsőn, egy elegáns urihölgy jött a lépcsőn lefelé és érdeklődéssel véglemérve a rendőröket, nyugodtan és háborítatlanul távozott, Odafenn ugyanis két másodpere alatt úgy átalakította a külsejét, hogy az üldözői, akik előbb látták, nem Ismerték meg. Nem is tudták volna elfogni, ha a fegyverkereskedő boltjában el nem vesztett volna egy a címét tartalmazó cédulát. Odasiettek autón és elfogták. A lakása abbam a villában volt, amelyet legutóbb vásárolt a rabolt pénzen. A ruhatára tele volt gyors átöltözésre alkalmas ruhanemíiekkel. _______________________ — (Visszahívták a munkácsi zsidó kormánybiztost.) Tudósítónk Jelenti; A munkácsi zsidó hitközség hónapokkal ezelőtt kinevezett kormánybiztosát, Neumann bankigaz^ gátét a kormányzóság visszahívta. Neumann terror-uralkodása a zsidó hitközségben fennálló visszás állapotokat még jobban ti mérgesítette. Frohreich közveszélyes őrült Lnflter dr. birodalmi Kancellár a dóriimmal mmmmrmtséMmií szintiemén Hivatalos jelentés szerint eddig 119 halott van Graud Míaorant i»r&ga, Celeiaiw **■* 1* f franci® filterem, Ifinkért Kávfiltáz, itdtjsségek léiUrörn társaságoknak megnuili. '11 _ii i'iwm— ■ i n«ip»w—«Kn!'1 1 ■ml-"ri * ^