Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)

1925-02-21 / 42. (785.) szám

Szombat, február 21. Bubnik komsmmista képviselő kizárása a cseh sajtó tükrében A kommunista pártban megindult bom­lási folyamatot az összes cseh lapok élénken tárgyalják. A pártonkiviili Tribuna nem talál különös szenzációt ábban, hogy Bubnikot a pártveze­tőség kiközösítette, mert régóta köztudomá­sú, hogy a kommunisa párt erős belső vál­sággal küzd. Bubnik esetét nem lehet jelen­téktelen összeesküvésnek minősíteni, hanem sokkal inkább a kommunista pártra jellemző esetnek kell azt tartanunk. A párt mai veze­tősége teljesen alkalmatlan arra, hogy egy Ilyen hatalmas politikai szervezetet kézben- tartson. * A Ceské Slovo arra a következtetésre jutott, hogy a kommunista párti munkásság nagy tömegei megelégelték már a moszkvai vezetést; egyelőre nyitva marad a kérdés, hogy ki fogja követni Bubmkot. Mindenesetre bizonyos, hogy a kommunista pártnak a sír­ját a mai pártvezetőség ássa meg. Právo Lidu; A kommunisták jobb- és balszárnya között áthidalhatatlan ellentétek vannak. A szakadás azonban még nem fog bekövetkezni a legközelebbi jövőben. A két irány együtt marad még egy ideig, hanem élethalál ellenség gyanánt fog egymással szemben állni. Nár. Osvobozeni: Bubnik kizárása a bel- viszonyoknak külső kifejezése. Aki ismeri a szecessziók és ellentétek pszichológiáját, az nem fog jóslásba bocsátkozni s nem fog ab­ban reménykedni, hogy a kommunista tábor felbomlott Venkov: Ma már kétségtelen az, hogy Rubniknak annyi követője van, hogy a párt kettészakadása befejezettnek tekúithető. Ugyanígy vélekedik a Lid. Listy is. A fé'hivatalos Cs. Republika: A párt el- bolsévizáflt vezetősége Bubnik kizárásával injekciót adott a haldokló pártnak. A lelke­sedést nem pótolhatja a véres tüntetések ren­dezése. Kicserélik az ungvári rendőrigazgatót Ungvár, február 30. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Az ungvári államrendőrségnél uralkodó állapo­tok már hónapok óta foglalkoztatták az ille­tékes minisztériumot. Ennek eredményéül tudható be, hogy a rendőrigazgatóság meg­szervezőjét, Huber rendőrigazgatót hasonló minőségben Pilsenbe helyezték át. Huber a cseheknek Ruszinszkóban való „berendezkedése“ idejében került a kor­mányzósághoz. Mikor az államrendőrség szervezéséről volt szó, őt bízták meg az uj igazgatóság vezetésével. Huber egész mű­ködését a legtitokzatosabb homály fedi. Min­dig úgy tudta intézni a rendőri ügyeket, hogy' a legsúlyosabb politikai üldöztetések idején is könnyen elháríthatta magáról a kö­zönség méltó haragját s ez az oka, hogy' hat éves működése alatt alig-alig részesült táma­dásban. Hogy mégis távoznia kell, az mélyebben fek­vő és a rendőri intézmény átszervezését kö­vetelő okokban keresendő. A Huber műkö­dése alatt ugyanis a „Kabinet noir“ intézmé­nye élt és virágzott, sok politikai üldözöttnek keserű emlékére. Hubernek mindig és min­denben a politika volt a fontos és a politiká­nak rendelte aíá még a közbiztonságot is. Ennek tulajdonítható, hogy az ungvári köz- biztonság teljesen lezüllött. Távozásával a rendőrségi személyzet ki­cserélése is megkezdődik, mert a kizárólag politikai nyomozásokra kitanitott személyzet közbiztonsági szempontból nem használható. A Huber he’yét Vohlidál Vacláv rendőr- főtanácsos veszi át, akiről eddig a közvéle- mény nagyon keveset tud. A Huber távozá­sát Ruszinszkó beléletében korszakalkotó eseménynek tartják. Paiftovich Viktor az iskolák államosításáról Mit mondott az isko'aügyi miniszter Komáromban? —• Nincs törvényes alap a feleke­zeti tanítók államsegélyének elvonására — Kellemetlen kérdések a kultuszminiszterhez S&rsfeguekef mindenki csak GaSplerik és Tsi lünKüizite vesz, DRATISLAVA. Ra3silÚUI SÍI. Telefon 2391. 2693 és 2693. Rozsa a jégsirbast — A Prág3i Magyar Hírlap eredeti tárcája — Irta: Véríessy Gyula. Halvány, kék, eres fehér niUtosz rózcát láttam még a nyáron az egyik küruti virág­kereskedés kirakatában; a kirakat üvegko­porsójában. Fejfa is volt felette; egy karton- lapra rá volt nyomatva: Frissen vágott rózsa, jégen . . . Szegény kis fehér virág, hogy didereg­hetett a jégravatalon! Összehúzott kelyhé- vel, amint csúszott lefelé a nagyobb jégda­rabról a kisebbre. Néztem a rózsát s egyszerre csak magá­ra gondoltam asszonyom. Magára, édes, ki- i esi, fehér asszonyom, aki éppen Így didereg-! hét a maga házassági jégsirjában, mint ez a szegény fehér rózsa. Magára gondolok egész utón, míg a virágkereskedéstől megyek ha­zafelé, szomorú legénylakásonr felé. Ott az- j után első dolgom előkeresni a maga utolsó levelét, óh, hányszor elolvastam már s min­dég, mikor újra előveszem, mintha mindég uj sebeket fakasztana a régiek mellé. ‘ Mit is ir, a szegény fagyoskodó rózsa az | ő jégsirjából ... — Nem találkozhatunk többé. Ez is vé­tek volt, ez a ml utolsó találkozásunk. Sze­rencse, hogy több eszem volt, mint magának és csak egy röpke csók emléke szárad a tel­kemen. A lelkemen, ott szárad, de az ajaka­Prága, február 10. Pa’kovích Viktor keresztényszociáilis nemzetgyűlési képviselő és társai interpellá­ciót intéztek az iskolaügyi miniszterhez, amely a többi között igy szót: — Az általános magyar tanító egyesület tavaly november 20-án Komáromban vá­lasztmányi ülést tartott. Ennek a főtárgya az iskolai miniszter egy nyilatkozata volt, mély állítólag igy hangzik: „Miniszterségem a’att, a demokráciára helyezkedve keresztülviszem a községi, kincstári és magámskoiák ál amo- sítását. A felekezetek kezében meghagyom az iskolákat, de keresztül vezetem a feleke­zeti tanítók személyi államosítását. A feleke­zeti tanítók államsegélye januártól megszű­nik, mert az semmiféle törvényes alappal nem bir, hanem az csak kegydij.“ — Hogy a tanítók államsegélye törvé­nyes alappal nem bir, különösen hangzik egy iskolai miniszter szájából. Azért én kételke­dem e nyilatkozat autentikusságában. Bizo­nyosan ismeri a miniszter ur az 1907. évi XXVII. t. cikket, mely feljogosítja a hit- felekezeteket, hogy az áltáluk fentaríott is­kolák számára államsegélyt kérjenek. És a többi törvényt is, melyek a tanítók fizetésé­nek rendezésével foglalkoznak. — Az is bizonyosan tudott a miniszter ur előtt, hogy az államfordu'at alkalmával sza­bályul mondták, ki, hogy a volt Magyaror­szágon az 1918 október 28.-a előtt hozott tör­vények és törvényes rendelkezések marad­nak érvényben. Meg van tehát a törvényes alap és a tanítói államsegély semmiesetre sem kegydij; törvény pedig csak törvényho­zás utján változtatható meg. — Mindez államsegélyekhez a hitközsé­gi tanítónak éppen olyan joga van, mint az állami- vagy községinek,, mivel ugyanazon képesítéssel ugyanazon teljesítményt végzi; ezért míg az államiaknak megadatnak, a fele­kezetiektől sem vonható meg. Sőt az állam, ha igazságos akar lenni, lekötelezettnek kell, hogy érezze magát a hitközségekkel szem­ben, mert ha az oktatás állami feladat, a hit­községek állami feladatot teljesítenek, nem csekély áldozatokkal. — Ha valóban meg akarná vonni a mi­mon tüzesen, melegen fog élni, amíg csak én élek. Ez az égy csók talán nem szennyezi be se az én becsületemet se az uramét, aki sze­ret, becsül engem s aki oly áldott jó, becsü­letes ember, hogy vétek őt nem szeretni. De mit csináljak, ha nem tudom szeretni? Nem szeretem, de becsülöm s nem tudnám meg­csalni soha . . . Éppen ezért felejtse el azt az egy csókot! És engem is felejtsen el. H'^zen nem is érdemiem meg, hogy rám gondoljon. Azt pedig még kevésbé, hogy sajná’jon. Azt kaptam meg a sorstól, amit megérdemeltem. Irigyelt, gazdag asszony vagyok, akinek min­dene meg van és még sincs semmije, ami az életét boldoggá tenné. De éu akartam, hogy igy legyen. Fértem a szegénységtől, azért nem lettem a maga felelsége; no*/ hát már nem kell.fé'nem tőle. Nagyon gazdag vagyok, csak a lelkem didereg a rettenetes nagy kol- dusságában . . . Mindenem meg van s még­is meglátja egyszer úgy itt hagyom ezt az utált mindent! Csakhogy én innen, ha becsü­lettel akarok elmenni, csak a sirba mehetek. Más megoldás nincs . . . Erre a levelemre pedig megtiltom, hogy feleljen . . . Nem is feleltem mostanáig. De most mégis felelek. Nem ugyan levélben, de ebben a tárcában. Azt nem tiltotta meg . . . Egy mesét mondok el magának drága asszonyom. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két csodálatosan együgyü szerelmes, akik még a rendes szerelmeseknél is együgyübbek voltak. Pedig nagyon boldogok lehettek vol­na, csakhogy nem mertek boldogok lenni És elszakadtak egymástól. A leány, aki félt a szegénységtől s ezért nem lett annak a fele­niszter ur az államsegélyeket a felekezeti is- koláktó', úgy a szülőkre oly terheket háríta­na, melyet a mai adóterhek mellett, — mi­dőn a vállalatok keresetük 90 százalékát fi­zetik állami adóba, családapák pedig tőkéjü­ket fogyasztják — meg nem bjrnának s a ta­nítóság megélhetése lenne megtámadva. Ha ezután az a sok éhező tanító becsukná a könyvet s letenné kezéből a krétát, ki fogja ezért a felelősséget elvállalni? — Az pedig, hogy előbb megfenyegetik a felekezeti tanítókat, hogy nem fognak ál­lamsegélyt kapni, azután felhívják, — mint ez ugyané gyűlésen történt — szavazzanak: akarják-e az államosítást, vagy sem, — a leg­nagyobb mértékben immorális dolog. Valósá­gos lélekvásárlás! A hitközségi tanítók be­iktatásukkor hitvallást és fogadalmat tettek, hogy vallásos nevelés harcosai lesznek és most arra csábítják, hogy ha élni akarnak, tagadják meg esküjüket. — Igaz, az állítólagos miniszteri nyilat­kozat distingválni látszik, mikor nem az is­kolák, de a tanitók személyi államosítását helyezi kilátásba. De e megkülönböztetés­nek semmi gyakorati értéke nincs, mert az iskolának a lelke a tanitó; amilyen a tanító, olyan az iskola. A vallásos tanitó vallásosnak neveli tanítványait, a felekezetien felekezet­lennek. Ez ellen pedig a szülők ezrei és száz­ezrei tiltakoznak, mint ezt a kormányhoz be­nyújtott kérvények nagy száma tanúsítja. Mindadd’g, míg az iskola- felekezetien jellegű, addig a vallásos szülök az állami iskola és a tanítóság államosítása ellen tiltakozni fognak, mert a tanitók államosítása maga után vonja az iskola vallásos szellemének veszélyezte­tését.-- Reméljük, hogy a miniszter ur a né­hány ezer felekezetlennek kedvéért és lár­májáért nem fogja a vallásos szülők milliói­nak lelkiismeretét megsérteni. A demokrácia azt kívánja, hogy ne a vallástalan kisebbség despotismusa érvényesüljön, hanem a vallásos óriási többség akarata respektáltassék. Az ál­lam nem csak a feiekezeteké! Köztiszteletben részesülő elnökünk újévi beszédében szintén az oktatás demokratizálását óhajtja, ami csak akkor érhető el, ha a szülők többségének akarata érvényesül. Tisztelettel kérdezem a miniszter úrtól; í. Hiteles-e a tanítóegyesület elnökének referádája, mely szerint szándéka vo'na a miniszter urnák felekezetektől elvonni az ál­lamsegélyt? 2. Való-e, hogy szándéka a felekezeti ta­nítók álíamositása? S ha igen: 3. Hajlandó-e a vallásos szülők meg­nyugtatására és beláthatatlan nyugtalanság és zavarok elkerülésére ezen szándékától el­tekinteni, mely különben is a törvényhozók jogkörébe tartozik? A szenzációs interpellációra kíváncsian várjuk a miniszter válaszát Románia hiába kéri Japán és Olaszország jóváhagyását a bessz­arábiai kérdéshez Orosz bangók Románia lehetetlen helyzetéröí Moszkva, február 20. Az Istwestijában Rakovszki nagy cikket ir a besszarábiai kér­désről. Szerinte teljesen jogtalan, hogy Ro­mánia? a besszarábiai szerződés japán és olasz ratifikálását kéri, mert mig Francia- ország és Anglia még akkor ismerték el Ro­mániának Besszarábiára való jogát, amikor Oroszország még nem szerepelt a? legális hatalmak sorában, addig ma Japán és Olasz­ország nem cselekedhetnek úgy, mint annak idején. Nyíltan ki kell mondani — Írja a lap —•, hogy ma már késő oly szerződések ratifikálását kérni, melyek tisztán csak azért keletkeztek, mert Oroszországgal nem úgy számítottak, mint maradandó és elfogadott hatalmassággal. A besszarábiai szerződés többek között azt is. kimondja, hogy a határokat egy közös bizottság fogja megállapítani, melyben azon­ban szovjet delegáltak nem vesznek részt Ma erről már szó sem lehet, amikor Orosz­ország is elismert fél. Annyi tehát bizonyos, hogy Japán és Olaszország aligha ratifikálják a szerző­dést és aligha ismerik el Romániának Besszarábiára való jogát s ez a körülmény arra figyelmezteti Romá­niát hogy ma az egyetlen ut, melyen halad­hat, . csakis az Oroszországgal vaió békés ■ megegyezés útja. A szlovenszkól érsekség és a szentszék. A cseh néppárt lapja, a Líd. Listy közti, hogy a szentszék csak abban az esetben egyezik bele a szlovenszkól érsekség felállitásába. ha a szlovenszkói egyházi vagyonok kérdése, elsősorban pedig az esztergomi egyházme­gye vagyonának felosztása kielégítő megol­dást nyer. Földreform a szlovenszkól egyházi bir­tokon. A földhivatal jóváhagyta a nyitrai, szepesváraliai püspökség s az esztergomi hercegprimási birtokok átvételét s egyben elhatározta, hogy hat hónapos felmondást ad a jelenlegi birtokosoknak. A felmondási idő lejárta után a földhivatal haladéktalanul hoz-, zákezd a birtokok felosztásához. sége, akit szeretett, férjhez ment egy dúsgaz­dag emberhez, akit nem szeretett, de akit be- csü't, mert jó, derék ember volt. A legény pedig gyáva volt, mert belenyugodott abba, amit változhatatlannak hitt. Ezért Írtam, hogy együgyü szerelmesek voltak, mert ha nem azok lettek volna, a férfi erővel is a magáé­nak tartotta volna a leányt s a leány, ha nem lett volna együgyü és gyáva, hát a szegény­ség dacára is azé lett volna, akit szeretett; mert a szerelem a szegénységet is pótolja, de j a szerelmet nem pótolja semmi. A gyáva szerelmesek a házasság után egyszer találkoztak. A férfi akkor csókolta ífteg először imádottját. Futó, ártatlan csók volt; igazi fehér csók, vágy és szenvedély nélkül. Ha igazán másforma lett volna, olyan aminőnek később az asszony látta enTékei zsarátnokán keresztül, akkor nem maradt volt egyetlen első és utolsó csók. De ilyen maradt... És a két szerelmest ez az egyetlen egy csókemlék köti. És a férfi várja, de hiába várja, a második csókot. A másodikat, az ! igazit; azt a csókot, mely nem alamizsna csók; azt a csókot, melyet nem zaboláz a be­csület, hanem a szerelmes, lobogó, lángoló csókot, mely elperzsel minden akadályt. Várják azt a varázslatos csókot, mely visszaadná mindkettőjük gyáván elveszített boldogságát. De hiába várják! Sőt, nem is merik vár­ni. A boldogtalan asszony tetszeleg önmagá­nak emésztő fájdalmában. Azt hiszi, hogy ebben a. szerelmi vértanuságban van vala­mi a nagy tragédiák hangulatából. Pedig de­hogy van! Nyomorult gyávaságból nem szö­vődnek tragédiák; csak nyomorult, ostoba életek. És az a férfi is, a férj is, ha olyan derék, becsületes ember, aminőnek az asszony tartja, ha megtudná, hogy a nőt csak a köti esség tartja ott — nem szabadon eresztené? De nem fogja megtudni soha. Mert az asszony hallgatni fog s titkát nem fogja el­árulni soha . : . És a két szerelmes igy fogja leélni az életét; ilyen hitványul, ilyen gyá­ván, ho'ott ez az élet reájuk nézve a leggyö­nyörűbb lehetett volna. Talán az asszony mégis bátor? Hiszen bátorság kell a szenvedések elviseléséhez. Vagy a férfi gyáva? Mert nagy gyávaság kell hozzá, hogy elengedjük vinni magunk elől a boldogság serlegét, holott csak a ke­zünket kellene utána kinyújtani ... Igen, az asszony is gyávának tarthatja a férfit, mert megírta neki, hogy majd megfagy az üvegkoporsóban és biztosra vette, hogv a férfi tovább tudja nézni az üvegen át az ő i.assu haldoklását . . . Nézem is! Csak néha érzek rá vágyat, hogy betörjem az üvegkoporsóia fedelét és ha véres kézzel is, de kiemeljem onnan. Ámbár minek? Hátha csak én képzelő­döm holmi jégsirról; hátha niucs is már ott jég? Hátha a gazdagság napfénye felolvasz­totta a jeget azóta, mióta maga azt a levelet irta? És miután bizonyára azt is tudja, hogy ma is épp oly koldus vagyok, mint voltam, hát csak nem jön el koldustársnak mellém? Talán nem is didergő rózsa magá, hanem okos rózsa, aki egész jól érzi magát abban a nem is annyira jég, mint inkább aranysirban...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents