Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)
1925-02-18 / 39. (782.) szám
Szerda, február IS. birtokosok elkeseredett küzdelmet vívnak a hitelszerzés sohasem tapasztalt akadályaival, a7 a már kifejtetteken kívül — amint igen tájékozott helyről informálódtunk — még a következő okokra vezethető vissza: A magyar számottevő pénzintézetek konkrét módon mindeddig nem foglalkozhatnak a mezőgazdasági hitelválság megoldásának kérdésével, arpig az aranymérleg bevezetése utján meg nem tudják, hogy tulajdonképpen milyen tőkeerő áll rendelkezésükre. A nagy intézeteknek kellő mobilitásra kell felkészülve lenniök minden eshetőségre s ennélfogva nem fordulhatnak a nagyobbára hosszúlejáratú mezőgazdasági hitelek üzletága felé, nem is szólva arról, hogy ebben a jelen pillanatban a birtokforgalom megkötött sége is akadályozza őket. Amit ezen a téren a közép- és kisintézetek iniciálnak, nevezetesen a nap-nap mellett felbukkanó „külföldi kölcsönajánlatok, amelyekkel a mezőgazda- sági köröket elárasztják, — nem egyéb üres í e z ö r ö s k ö d é s n é 1- Az olyan kölcsönajánlatok, amelyek az első évben 30—40 százalékos kamatterhet rónának a hitelkeresöre, a legerkölcsteleneb'bek és komolyan nem ve hetők. Hogy Magyarországon a mezőgazdasági hitclhelyzet ennyire kiéleződött, ennek — kiváló informátorunk véleménye szerint — a tradicionális földéhaég az oka. A magyar gazda békében nem igyekezett tehermentesíteni gazdálkodását, hanem mindig előre eladta termését, hogy újabb és újabb földeket szerezhessen. Tehát Magyarországon a sza bad birtokforgalom idején is mindig volt mezőgazdasági hitelkrizis. Mindenesetre azonban meg kell, hogy változzon az ország gazdasági politikája olyan irányban is. hogy a mezőgazdaság az ö tér melésével és exportkapacitásával arányban álló hitelekhez juthasson, mert eddig a hilel- osztás aránya határozottan a gyáripari termelésnek javára fejlődött, holott csak a külfor- galmi statisztika adatait kell megtekintenünk, hogy belássuk: Magyarország gazdasági rekonstrukciójában a mezőgazdaságnak fontosabb szerepe jut, mint az iparnak vagy kereskedelemnek. Erdélyi Árpád. = Ktikorlcakiálütás Komáromban. Komáromi tudósítónk jelenti: A komáromi régi megyeházán a járási gazdasági felügyelő kukoricakiállitást rendezett, mely érdekes anyagot ölel fel. Vasárnap szakelőadás volt a kukoricatermesztésröl és a zsűri is kihirdette ítéletét, mely szerint az első dijat Ruttkay Béla szeniípálpusztai gazdasága, a másodikat Schwitzer Artúr gyulamajori gazdasága nyerte el nagyszerűen bevált kukoricaíajtáiva 1. = Mennyi miitrágya fogyott a köztársaságban. Az 1924, év folyamán a csehszlovák köztársaság területén 330.000 tonna foszfor- tartalmú műtrágya fogyott el; a nitrogéntartalmú műtrágyából 100.000 tonnát s az am- monium- és egyéb sótartalmú műtrágyákból pedig 70.000 tonnát használt fel a mezőgazdaság. Ennek a műtrágyának az értéke meghaladja a 350 millió koronát. = TenyészálíatkiáHitás és vásár Budapesten. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület szokásos gépkiállítással egybekötött tavaszi tenyészál'latkiálli'tását és vásárját ez évben március 21. és 22-én rendezi Budapesten az uj tenyész- és haszonállatvá- sártelepen. A tenyészállatvásár a bejelentések szerint sikeresnek ígérkezik, mert azon a legjelesebb tenyésztők nagy és szép gyűjteményekkel résztvesznek, úgy hogy több mint 500 darab szarvasmarha., 1000 darab iuh, 1200 sertés és 400 darab baromfi kerül bemutatásra és eladásra a legkülönbözőbb fajtákból. A tenyészállatvásárról a kivitel teljesen szabad, semmiféle pénzügyi vagy egyéb feltétel teljesítésétől nem függ; a tenyészállatok behozatalához esetleg szükséges engedélyt a vásárlóknak kell megszerezniük illetékes hatóságaiktól. + Ismét estek az árak a prágai terménytőzsdén. A mai terménytőzsdén nyugodt üzlet volt tartózkodó, inkább gyöngülő irányzat mellett, amely a gabonapiacon az árak további esésében nyilvánult meg. A malmok alig vásároltak. Liszt is olcsóbbodott. Rizs t a r t o 11. Kávé gyöngült. Zsír tovább olcsóbbodot t. Hüvelyesekben nem volt érdeklődés. Tengeri és korpa szilárd. Széna, szalma változatlan. Árjegyzések: búza ab Teschen 295, cseh búza ab Prága 265—275, amerikai rozs ab * et- schen 240—245, cseh ab Prága 222—227, kereskedelmi árpa 260—265, cseh zab ab Prága 173—175, fehér za bab Prága 180— 183, dupla nullás magyar liszt ab Pozsony 4.40, dupla nullás búzaliszt 4.20—4.25, 4. sz. búza kenyérliszt 2.43, rozsliszt 3.45—3.50, rozsegyenliszt 2.80—3.10, búzadara 4.40, Souchong-tea 54, cseh mák 7—7.75, zöld borsó 2.12—3, sárga borsó 3—3.50, Viktória 3.50—4, lencse 5—6, fehér bab 2.5, amerikai sertészsír 14.50—14.80, jugoszláv tengeri ab Pozsony 150, takarmányszalma préselt ab Prága 28—31, alomszalma ab Prága 26—29.-f- Gyengült a prágai tőzsde. Szilárd nyitás után, amit a kontermin fedezetei okoztak, a tőzsde gyengülő irányzatot mutatott. A kulisszértékek szilárdulása is csak a tőzsd-eidő kezdetén volt észlelhető.'Korlátban az értékek változatlanok. Vegyi, cukor és vasértékek gyöngültek. Üzletkötés alig volt. Közlekedési értékek közül Északi vasút 70-nel esett. Beruházási értékek közül IV. államkölcsön iránt mutatkozott érdeklődés. Exo- ták közül halkánpapirok gyöngültek. Záróirányzat: le gyöngüli A devizapiacon nyugodt üzlet volt nem egységes irány mellett. Előfordult kötésen: 11/17. 11/16 1923. évi kincstári utalvány — 1324. évi kincstári utalvány — Nvereménykolcsön ..... 32'^ 22'^ Wn-os hnrnbá7,ási kölcsön • _ 85. 6®/ o-os ................................... c„ ZIl" fi ®/„ Államkölcsön............ Zí*_ 72-ff Mo rva ors7--köios.i0l1 4*/* •/<. Morva orsr-köics. 1917 5 °/o • 7=‘_ Práíra város 1612 köles. R •/<, _'_ _ Pr ácra város 101o köles, i °/o *_ *_ Rr ünn város köles fi °/„ _‘_ _ Powonv város. IQWkölns. 4°/- 9,'r« Práva_ városi, takrnt. 4 % . £550 fg 53 Osl. vörös kereszt sorsiegv ___ Ma trvar Rfrtos vörös kereszt. * * Mas-yar ielzálorr sorsle^v . _"_ _'__ pM h’ir’ion bí.v ::::: i\i™ ;.'|ű effw&,v««» mso Prágai Hitelbank ..... 1?7'5° Szlovák Ránk...... ?”.50 127.Zi vnostonska...................... io> cn 103 _ Am rol-öslov. Bank. 7í>'?2 77.0 Os ztrák hitel...................... l'Al Becs i Tinionbank................ Wie ner Bankv................... Jucroslovenska-bank • • • • 2'w cno*75 Nordbabn.............................. jOOa.- 503*.Cs eh Ónkor 1171.50 H70.— Hoi4tni:;:::::: *15 _ Kolini műtrágya................ Kolini kávé ...................... ÍJ5?0 Kalíni p etróleum............... .IIt'30 {?qn ö Kolini szesz ...................... * *|?* Tejip ar rt......................... ««.- 69%.Elsö n il8eni sörgyár .... c?2-7I Breitfeld-Danék................ 5J7.50 ^f2.— La urin és Klement .... él?Ringhoffer......................... 72'-~ Cs eh északi szén ...... ^'65.— 17-0.— Cseh nyugati szén ..... 48|. faf'50 Alpine.................................... 12?* Poldi.................................. 386.- 315.— Prágai vasipar ................ ;33. — — Sk oda .,...«•••••• 68A. — 683.— Pozsonyi kábel ....... -•— Inwald • .......... 32A-50 323.— Prágai oapir • . ................ —•“ —■“ 4- Tartott a budapesti tőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai tőzsde tartott irányzatot mutatott. Egyes, a csehszlovák hivatalos jegyzékben fel nem tüntetett értékek árfolyama: Moktár 177, Törökszentmiklósi 31, Pestszentlőrinci 31, Részvénysör 348, Féltén 1150. Előfordult kötések: 11/17. 11/16. Au? • • • ••••« 35000 35000 Hafai baT! *. 2 I ! ! .* ! m000 116000 Magvar Hitel ■•..<•.. ^2.92« Jelzálog.................................. . 38000 38000 Le számítoló............................... 67000 69000 Ma gyar.01 asz........................... icSnnn <cnnni Os ztrák Hitel........................... 163000 160000 Fö ldhitelbank ....... , “ Merknr...................................... — 7000 Ke reskedelmi bank .... * U2222 ^2222 Egyesült takarékot. .... T2222 7^000 Magy. ált. tkpt........................ U2222 11^92° El ső hazai tkpt...................................................z8/2222 Sál „A . ----- 535000 iAOOOO mS:::::::::::: w* Défivásut:::::::::: 55000 55000 Államvasat................... 5??non Borsod-Miskolci.................... 2JÍ2?2 2?2222 Co ncordia*............................... .^°22 ,21222 Budapesti malom................ 3!222 Gi zella malom........................ ,||2°8 66000 Hungária malom.................... .ntoonn Ile222 Beocsini ....................................... 1030000 930000 Északi széli ••*•»•••• Esztergom-Szászvár .... 35^00 Ifgggg Felsom. szén........................... noooo 350000 Ur asoké....................................... <700000 .Itnono Magnezit ................................... 2350000 Iglsooo Ur ltié,' ;.86i«? fis Kóburg......................... 8000 ^{$0 Csáky ....... ............. goaooo 7qoooo Ma gvar Fevvergyar .... ,(.90000 oíacnSá Ganz-Danubius....................... 7150000 ?<an22n nS herl".*??.::::::: Láng. .............................. 21500 2?722 Li ptak.......................................... A7000 VJ\nn Gy őri vagongyár.................... A6500 /?n22 Schlick .................. _ £5000 Teudloff-Ditricb.................... 1oOO 6?n22 :: :::::::::: $3 | :::::::::::: ° SXU-:::::::::: SS ; £ Goldherger............................... 1 loOOO 1fvnnn Hu ngária műtrágya .... 28500 Klotild...........................................2035000 A.onnne Ma gyar Cukor........................ 2^2000 2jo°000 aSS’“:::::::::: 2645l° Magyar szalámi.................... 16250 ll:mm Op pnn m A _ 1 OUUli tSSíÍ ?.::::::::: 1040^ '^ofSoj Pálíalvai .......... 9000 qnnf. Egyes, fa .......... ,, nAnfl “ÖU1} Gntmaun ............................... 6^,0ft0°, 6<<0000 Or sz. fa....................................... 70000 79000 Hgnum-tröst ........ 27000 Malomsoky ............................... 8000 Ne u8Cblos8 ......... 1150 Rézbáuvai ......... 6 <000 60000 Szlavónia.......... 63000 63000 Naschitzi ......................... 150000 1740000 Za bolai...................................... 21750 225000 Ad ria.......................................... — 1040000 Atlantika. 24500 43000 Levante .......... 149000 143000 Tröszt.......................................... 134000 130000 Ll oyd oank.......................... — — + Üzletteleti a budapesti gabonatőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai terménytőzsde teljesen üzlettelen volt. Jegyzések: tiszavidéki búza: 600, rozs 505—510, zab 440— 450, tengeri 270—280. + Nyugodt a cukortözsde. A mai cukortőzsde nyugodt irányzatot mutatott Nyerscukorjegyzés: A.ussig lökő 200 pénz, 210 áru. + Gyenge és iizlettelen a bécsi tőzsde. Gyönge nyitás után csaknem teljes üzíettelenség állott be és az átmenetileg szilárdult értékek is ellanyhultak. Beruházási piac gyönge. 4* Kedvetlen a berlini tőzsde. A mai tőzsde csekély látogatottság mellett kedvetlen irányzatot mutatott. Üzletkötés alig történt. Az ultimó előtti pénzhiány miatt az árak lanyhultak. Bank- értékek átmenetileg szilárdultak, majd ismét gyöngültek. Záróirányzat: kedvetlen, gyenge. DEVIZAÁRFOLYAMOK. Prága, február 17. Deviza: Amsterdam 1365.50, Berlin 807.125, Buenos Aires 1347.50, Brüsszel 171.75, Helsingfors 85.25, Zürich 653, Oslo 517.50 Kopenhága 604, London 161.55, Madrid 481.50, Milánó 140.125, New- York 33.80, Páris 178.75, Stockholm 914.75, Belgrád 55.50, Budapest 4.6375, Bukarest 17.10, Konstantinápoly 17.50, Riga 652.50, Szófia 24.725, Varsó 654.50, Becs 4,70, Rio de Janeiro 394. Prága, február 17. Valutáik: holland 1365.50, német 8.02.62, svájci 655, norvég 514.50, dán 602.50, angol 162.30, olasz 140.75, amerikai 33.915, francia 182.50, svéd 913, jugoszláv 55.25, magyar 4.625, bolgár 24.30, lengyel 653.75, osztrák 4.705. Zürich, február 17. Páris 27.15 London 24.79.5 New York kábel 5.19.5 Brüsszel 26.32.5 Róma 12.37.5 Madrid 73.75 Amszterdam 208.75 Berlin 1.23 9/16 Bécs 0.0073.25 Stockholm 140.12.5 Oslo 79.25 Kopenhága 92.50 Szófia 3.77.5 Prága 15.40 Varsó 100 Budapest 0.0072 Belgrád 8.50 Athén 8.40 Konstantinápoly 2.75 Bukarest 2.65 Helsingfors 13 Buenos Aires kábel 200. Budapest, február 17. Deviza. Amszterdam 29069 Belgrád 1183 Berlin 17185 Bukarest 371 Brüsszel 3674 Kopenhága 12870 Krisztiánja 11028 London 345000 Milánó 2974 New York 72270 Páris 3785 Prága 2143 Szófia 521 Stockholm 19545 Varsó 13888 B'écs 101.85 Zürich 13914. Berlin, február 17. Deviza. Buenos Aires 1.657 Konstantinápoly 2.205 London 20.025 New York 4.195 Rio de Janeiro 0.477 Amszterdam 168.59 Brüsszel 2121 Oslo 63.97 Helsingfors 10.56 Róma 17.26 Belgrád 6.84 Kopenhága 74.71 Lisszabon 19.98 Páris 21.98 Prága 12.455 Zürich 80.75 Szófia 3.045 Madrid 59.53 Stockholm 113.02 Budapest 5.807 Becs 5.908 Varsó 80.225. Bécs, január 17. Deviza. Amszterdam 2S550 Zágráb 1156 Berlin 16850 Brüsszel 3584 Budapest 9785 Bukarest 358 Oslo 10800 Kopenhága 12630 London 338750 Madrid 10030 Milánó 2912 New York 70935 Páris 3710 Prága 2107 Szófia 513 Stockholm 19090 Varsó 13600 Zürich 13655. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP — Szlovenszkói szerkesztő: TelJéry Gyula, Igló. — Ruszinszkói szerkesztő: Rácz Pál. Ungvár. — Budapesti szerkesztő: Erdélyi Árpád, Budapest, VII, Damjanich-utca 25-a, telefon 174—21. Kiadja: FlachbarthErnödr. — Nyomatott a Deutsche Zeitungs-Aktíen-Gesellschaft nyomdájában Prágában. — A nyomásért felelős: O. fiollk. Csehszlovákiának leraUk ás egyetlen géperőre berendezett Oi9€lszársjft-&cfár« Wüldstein és Társa, Prága II., Biskupsky dvur 7. Készíti ebbe a szakmába tartozó összes cikkeket és ravatali felszereléseket. Árjegyzéket az érdeklődőknek ingyen küld. Mérf®m naiaadlenüii PrilHBUS Scuid Flórian sori Gyártja: Doiieroebl és Fia sör- és malátagyár r.-t. Kassán és napellenzöfásznah i j? y ál r a ■ Jj . E^»N‘‘ örÜnn,9i'alisla*sl<a47 l Telefon: 1660. ü fiók; kossá Raktár-utca 4. sz. | | itassa. Itoficc. $ 1102. ölesén és ele-f f j gánsan ruházhodni f I I csak | S Havas és Dudovics % | férfi-, fin- és gyermekruha | 1 áruházában Sehet. % 49 9 1 Külön mértékoszgáiy. g j & | noiom-n. t. fwoio-a. i. | »®©®$®©®®©©©©®®®«®®®©©©-3@8©©©©«feí ^■■■BHnBBBisnBnRaDBBSBaflRBiiBPXKaDQaiRamtnaaBP^ ! I.eöiööíá cs icgolcséii j j örö! és B, Novak \ i ékszert ffCllf áras *$ I | kokat fegj “Si!-1 Prága I., Betlemska 16. 5 Javítások gyorsan, pontosan és olcsón 5 eszközölt ritnek. — Maervar levelezés. " ■ 5 H 9 ^■■■■■■■■■BOOBaooaasBaooDaaBiflsaaaaBaaaHeiaiioBEs^^ Biztos eredményt csak akkor ér e!, ha hirdetést a Prágai Magyarban ad fel 3QCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX%XKX5CCt:-lCT^ YésnUfci mQlnBézd. pecséi- \ | bélued cinbe (fiínctfa) / ji és iombornutnuomda. í 5 9 h| Mflvéraies ki- Wim zománc- és K vitelben a vés- réztáblák, g nöki szakma arany és ezüst O ?i . , , ,, -rr’ lifc. vésését, vala* minden ágába ^ , 9 ö Te mint számozó- Q g vágó munkát gépet és an- » dgy acél, mint ,í I.HERZQQ nak javítását Q rézbélyegzőt a legrövidebb b b. pecsétnyomót aíatt fj E|- elkészíti 2 | beszoo 1. navesRőh | E| Praha-Vinohrady, CelaKovského-u. 38. o u Egyedüli magyar vésnök Prágában! R a ■ a ! §k & m villanveröre s ! mCS LojOS üerenöezetf | hentesáru üzeme naBVban es klcsinvben, salát flzletáben [ llzhoraá (Dusvár), Boros n. 72. w házi [ : 5 vsaaaesaaaenaaBneBisaisBBeaenBaaaeaaeeBaaaeBBaBB!^