Prágai Magyar Hirlap, 1925. január (4. évfolyam, 1-25 / 744-768. szám)

1925-01-04 / 3. (746.) szám

Vasárnap, Január 4. WflOVAtt tIET (Vasárnapi levél) Irta: Schöpflin Aladár* Budapest, jarruár 3. Olvasták, hogy a franciák irodalmi fejedelmet •akarnak választani az elhunyt Anatole Francé helyébe? Lőhet, hogy csak egy újság reklámtrükkje az egész. Az olvasók tömege szereti az ilyen körkér­déseket és szavazásokat, ezt a kiadóhivatalokban jól tudják. Akár igy áll a dolog, akár komolyan veszik, a dologból sehogy sem lehet semmi jó. Anatole Francé csakugyan fejedelme volt a francia irodalomnak. De ki választotta azzá? Hol rendeztek erre szavazást? Egy néma szavazás iiitette a trónra, amelyet nem rendezett senki, amdy szó nélkül, szavazatszedö bizottság nélkül, •magától, lassú kialakulásban vált egyhangúvá a világ közvéleményében. Előbb kevesen, aztán többen', aztán mindenki felismerte és elismerte, hogy Anatole Francé a francia irodalmi géniusznak legnagyobb képviselője napjainkban- Tényleg az volt, nemcsak kortársainál nagyobb, hanem a fran­cia irodalom múltjának perspektívájából is nagy, a régi nagyokkal, a Volta Írekkel, Vfctor Hugókkal, Balzacotókal, Flauberíekkei egyenrangú. A saját természetes súlyánál fogva volt egyedül uralkodó fejedelem. Legitim módon: a lángelméket alkotó Isten kegyelméből. Nem általános szavazatjog utján. De ki van hozzá hasonló a francia irodalom­ban? Vannak kitűnő Írók, a francia gondolat és francia stílus mesterei, de nagy iró, Anatole Francé palástjának méltó utóda nincs köztük. Ha a szavazást megcsinálják, lesz, aki szavazattöbb­séget kap. De mát ér ez? Ennek a szavazásnak egyhangúnak és spontánnak kell lenni, különben nem érvényes. Olyan kimagasló iró nincs. A fran­cia irodalom is a második quadrille-lal dolgozik, príma balferina nélkül. Átatában, hóm lettek a nagy Írók? Fiatal­korunkban még láttunk belőlük egy párat. Még ■élt Tolsztoj, a nagyok legnagyobbika Goethe óta, élt Zola, Tennyson, Maupassant, Ibsen- A világ­képek alkotói, a forma-alkotók, ,a stilus-aikotókí, az emberi gondolkodás formálói. Ma? Talán Kip- ■1-hig? Az angolok egy részének az, a világnak nem az. Bemard Shaw? H. G. Wells? Tudja Isten, ra­gyogó publicisták, pompás elmék, de az igazi nagyságból hiányzik valami az egyikben is, a má­sikban is. Hauptmann, Lagerlöf? Mereskovszkíj? Mindegyikben van valami a géniuszból, de egyik sem a tiszta géniusz. Valami Tarquinius járhatott az irodalom kertjében és leütögette a legjobban kimagasló mákíejeket. És tovább, általában, hol vannak a mai világ­ban a nagy emberek? A Fittekhez, Beaconsfleld- hez, SaMsöuryhez, Széchenyihez, Kossuthhoz, Bis­marckhoz méltó államférfiak? A Pasteurhöz, Dar­winhoz, Helmholtzhoz, Schopenhauerhez méltó tu­dományos elmék, a megismerés uj útjainak építői, 113 világszemléletek alkotói? Mikor mi a kilencvenes években kinyitottuk szemünket a szellemi élet figyelésére, a magyar politikában olyan emberek álltak az élen, mint Tisza Kálmán és István, idősb és ifjabb Andrássy Gyula, Szilágyi Dezső, Csáíky Albin, Apponyi Al­bert, Wekerie Sándor, Irányi Dániel, Ugrón Gá­bor, Eötvös Károly és még néhányan. Ezek közül él még Apponyi és az ifjabb Andrássy. De akik utánuk következtek, a mai politika vezérei, azok közül melyik nem látszik kicsinynek mellettük? Még külsőségekben is jelentéktelenek a maiak. Aki a két Tiszának, vagy Szilágyinak, vagy akár­melyik más íöembemek akárcsak az arcképét látta valaha, az sohasem felejtette el és bármikor, bár­hol, bármi tömegben rájuk ismert- Ki ismeri a poli­tika benfentesein s a parlamenti karzat habitüéin kívül a mai pártvezérek és egyéb közéleti kapaci­tások arcvonásait. Nem tükröződik rajtuk erős egyéniség, aminthogy nincs is bennük erős egyé­niség. Bizony, beroppant a világ. Európának legvál­ságosabb idejében nincsenek múltjához és a kor problémáihoz méltó nagy emberei. Ha volnának, falán nem is lett volna háború. Ki tudja, ha a meg­oldásra hivatott emberek nem lettek volna feuíkicsí- uyek a megoldandó problémákhoz képest, nem ta­lálták volna-e meg a békés megoldás útját? De •mit tudott a nagy és kényes problémákkal kezdeni az az európai nemzedék, amely Amerikából volt kénytelen kölcsönkérni nemcsak a pénzt, hanem a nagy elmét és nagy jellemet, az emberi ideálok form-ulázóját? És nem első eset, hogy Amerika élelmes business-man módjára jobb híján olyan árat szállított, amely nem egészen valódi. KI hiszi ma már, hogy Wilson valódi nagy gondolkodó és valódi nagy jellem volt? És a m-a háború utáni nagy problémáknak hol vannak a nagy emberei? Ha volnának, mennyivél előbbre lehetne a megoldás, mennyi gyötrelmét az emberiségnek megtakarítottuk volna! Hányszor csalódtunk Irat év alatt, mikor politikai változások uj embereket hoztak felszínre és reménykedtünk, talán ezek közt lesz az a várva-várt nagy elme és nagy lélek, talán most jön a megváltó eszme? Uj rutiniékat kaptunk a régi rossz rutinnal és az eszmék hiányával. Soha még az emberiség nem volt világnézeti­leg annyira szétdaraboiva, mint ma. Minden kor­nak megvolt a maga centrális eszméje, amely kö­rű! az erők és a lelkek vitája fo-ljd, amely egyfor­mán foglalkoztatott mindenkit. A 18. században az értelem felszabadulásának eszméje, a 19- század­ban a nemzetiség eszméje. Hol van ma ilyen ösz- szefogó eszme? Ami volna, a szociális eszme, az is ellaposodott képviselőinék dogmafcizmusán és taktikázásán. A nagy eszme nemcsak gondolati valami, hanem ennél több: vallás is. Az emberek­nek nemcsak az elméjét, hanem az érzelemvilágát, az akaratát, a fantáziáját — az egész lényét meg­ragadja. Hívői vannak, fanatikusai, mártírjai! Nagy evangéliumot hirdet, a mindennapi gondok köréből való kiemelkedés, a jobb jövő evangéliumát. A kö­zönséges embert is feljebb emeli egy fokkal. Szép­sége van és romantikája. Milliónyi embereket ké­pes megmozgatni, izgalomba hozni, hőstettekre ké­pesíteni, középszerű embereket naggyá növel™, nagyoknak az arányait gigantikussá növelni. És még ezenfelül a legnagyobb dologra is képes: az emberek óriási tömegeit egységbe foglalni, egy kö­zös gondolatban és közös akarásban nagy kon­szenzust teremteni köztük. Ez a nagy eszméje nincs meg korunknak. Ezért nincs konszenzus a mai emberek közt. Ezért él külön, egymással szemben közömbös, vagy ép­pen ellenséges életet minden társadalmi réteg, sőt mindem foglalkozási ág, jóformán minden ember- csoport, nem is érezve a nagy emberi közösséget. Ezért élünk a lelki anarchia korában. Ezért van még az egyes ember lelki életében is gyógyíthatat­lan megbasonlás. Nem hisszük a saját hitünket, nem merjük érezni az érzéseinket, nem élünk a saját erkölcseinkkel. A cinizmus az uralkodó voná­sa korunknak. Ezért omlik össze önmagában meg- hasonulva, aki nagy léleknek született s ezért csorba mindeT? nagy talentum. Itaen eszméden kor­ban, mint a mai, tönkremegy minden génié, mert nem találja meg kiegészítőjét: az eszmét. Az ilyen korban nem terem nagy filozófia, csak apró rész­leteken való rágódás, nem terem nagyvonalú, az emberiség számára dolgozó politika, sem nagy irodalom, mely ujjáteremtve mutatja be a világ képét, sem nagy művészet, amely az érzékelhető világ felé nyit uj perspektívákat. Eljutottunk a demokráciának (legrosszabb faj­tájáig, a középszerűség uralmáig. Mindenünk kö­zépszerű és kisméretű a politikánk, a könyveink, a képeink, a cselekedeteink. Vezér nélkül íébolygunk a sivatagban és nem jár előttünk isteni fény- Buk­dácsolunk a sötétben, összeütődünk és gyűlöljük egymást. Nem tudjuk, van-e még jövő, nem tud­juk, van-e még emberiség? Ili konferenciát tartanak e hónap rétién Décshen az Összes ntófiállamok Az Ausztria. Magyarország, Csehszlovákia és Olaszország által ratifikált innsbrucki egyezményt ki akarlak terjeszteni Romániára és Jugoszláviára is Becs, január 3. (A P, M. H. í>éos.i tudósítójától.) Miként a P. M, H. bécsi tudósítója értesüí, Olaszor­szág, Ausztria, Magyarország, Csehszlová­kia, Jugoszlávia és Románia delegátusai ja­nuár végén konferenciára gyűlnek össze Bécsben, amelynek az a célja, hogy az utód­államok együttesen rendezzék a régi osztrák- magyar monarchiának eddig még nem bizto­sított állami adósságait. Az utódállamok delegátusai egyúttal fog­lalkozni fognak az egyes államok által lebé­lyegzett kötvények kérdésével is. Valószínű, hogy a konferencián végleges megegyezés fog létrejönni a fizetési kötelezettségek gyor­sabb lebonyolítására vonatkozóan, valamint arra is, hogy az egyes utódállamok milyen mértékben vállalnak garanciát a régi köicsö- nökért a többi külföldi államok polgáraival szemben. A két év előtt megtartott innsbrucki kon­ferencián Ausztria, Magyarország, Csehszlo­vákia és Olaszország megállapodtak abban, hogy Párásban közös pénztárt (caisse corn- nrune) létesítenek, amely az összes érdekelt államok nevében fog tárgyaltai a külföldi hi­telezőkkel. Ugyancsak ez a közös pénztár eszközli a fizetéseket. Ehhez az egyezmény­hez Románia és Jugoszlávia mindeddig vona­kodtak csatlakozni, miként általában megta­gadtak mindennemű fizetést. Az innsbrucki egyezményt ratifikált államok mostan a ja- nuárvégi bécsi konferencián rá akarják bírni Romániát és Jugoszláviát is arra, hogy csat­lakozzanak az innsbrucki egyezményhez. 1914—1924 Embersorsok tíz esztendő boszorkányiámpájánál — A P. M. H. munkatársainak riportképeire emberekről, akik tíz év alatt legyőzték az életet, vagy akiket legyőzött az élet — I. Prága, január 3. Urak! Az első háborús uj esztendőtől a mostaniig tíz esztendő loholt el. Tiz esz­tendő, amiről köteteteket fognak összeírni a történettudósok, könyvtárakat hazudhatnak össze az életet iró és megrajzoló emberek s ami nem volt más, a mi újságírói robotéle- tünkben, mint 3650 nap, aminek mindenikében történtek események, fontosak, jelentősek, nekünk témát és invenciót adók. Mi felbontottuk a munkában napokra és órákra ezt a tíz esztendőt, elfaragtuk percszílánkokTa, pedig sóikat láttunk, sokat tapasztaltunk ez alatt a tiz év alatt. Sok ember sorsa volt a kezünkben, sok embersziv reszketett a toliunk ser­cegésében, sok tragédia és komédia pergett le megírt sorainkban és az életet figyelő szemünk előtt. Fogja mindegyikük azt, ami legmarkánsabban hatott. Ami tiz év előtt kezdődik és aminek a fonalát elkísérte máig, mint az esemény és a történés barátja. .Ami egy embersorsot jellemez, úgy, hogy abból emberek sorsa beszél. És írja meg. Mert ez a munkánk jobban világit rá a tiz évben összedobált sorsokra, az emberek emelke­désére és bukására, az élet megőrülésére és megbomlására, mint a megírandó sok dátu­mú történelem, vagy a könyvtárnyi irás. Urak! Keressen mindenki egy emberéletet, aminél fordult egyet a kerék tiz év előtt és Írja meg íorog-e és hogy forog most. Ezt mondta a szerkesztő. Az újságírók szeme a tiz év nagy káoszába tévedt. Az­után mindegyikük megtalálta azt az embertípust, aminek tiz éves sorsa jellemzi a le­pergett életet. írtak: * Ezerkilencszáztizennégy volt a legszebb nyár életemben. Érettségi,utána bankett egy budai kiskorcsma kertjében. Az oleanderek buja illatot terjesztettek. A levegő tele volt mámorral, az izmok feszültek a kirobbanj készülő ifjú energiától. Előttünk állt az élet teli sokatigérő reményekkel. A bor meg­gyorsította szivünk dobbanását s keblünkre öleltük a kopott ügynököt, ki „sorsjegyet vegyenek, holnap lesz a huzás“ csatakiáltás­sal indított offenzivát a szülőktől kapott ezüst és aranypénzektől duzzadt pénztár­cáink ellen. Szilaj jókedvünkben brúdert ittunk Ro­bitsek úrral s megvettük sorsjegyeit. Az események drámai gyorsasággal pe­regtek. Jött a hadüzenet és a háború. Két és fél év multt el, mikor karácsonytájt betegen kerültem Pestre. A kávéházban bukkantam rá. Visszaemlékeztem a múltra. Eszembe ju­tott a budai kiskocsma. —- Szervusz Robitsek — mondtam — hogy vagy? Robitsek alázatosan köszönt vissza, de később fölmelegedett és bizalmasan a fü­lembe súgta, hogy negyven mázsa Schicht- szappana, egy fél vagon lencséje és tizenöt mázsa málnászukkusza van. Olcsón adja frankó ab állomás. Megígértem, hogy kere­sek neki vevőt, de azután megfeledkeztem ígéretemről és RŐbitsekröl hosszú ideig semmit sem hallottam. A múlt héten láttam ismét. Negyvenöt lóerős Fiat-kocsijából szállt ki éppen, hogy égy grabeni ékszerésztől egy százezerkoro­nás „csekélységet44 vásároljon karácsonyra a babájának. Leereszkedő bóltatással fogadta a kö­szöntésemet. Alig akart szóbaáltai velem. — Legyen szerencsém egyszer — mon­dotta Robitsek s kezembe nyomva a név­jegyét. iaképnél hagyott. A névjegyen már R o u b i c e k-nek volt nyomtatva a neve és foglalkozása gyanánt ez volt odaírva: X Bánkbáz főnöke Azt hiszem okosabb lett volna, ha annak idején én is szappant árusítok franko ab állo­más. Ternyel László. * 1914 májusában még utoljára figyelmez­tette a maturánsokat: kedves fiaim jól je­gyezzék meg, hogy a régi rómaiak is borot­válkoztak, ami azonban kissé fájdalmas volt, mivel a szakállt szál antant tépte ki a római borbély, egy finom erre a célra készült ezüst fogóval. Aki ezt a fájdalmas műtétet kiállot- ta, „benabarbatus44, jól borotvált volt az el­nevezése . . . , 1916-ban a huszonötödik pótsorozás után egy vidéki garnizon kaszárnyájának ud­varán az öreg „újoncok között4 szemünk megakadt egy ismerős arcon. A klasszikus fi­lológia tanára ez az ur, pardon, újonc. Az őr­mester ur nagyokat fohászkodik amúgy kato­násan, mert a századnak mindene van, csak borbély nem akad. Mégegyszer végignézi a századot, szeme egy pillanatra megáll a klasszikus filológia tanárának cingár idomain. — Micsoda maga civilben? — Gimnáziumi tanár vagyok — kérem. — No, akkor a maga kezejárása könnyű, maga lesz a század borbélya. így lett vérontó a galambieikü profesz- szor urból. Egy év múlva azonban már nem ontott vért. Sőt a generális urak is ővele bo- rotváltatták tüskés ábrázatukaí. 1918-ban ismét övéi között ünnepelte a szent karácsonyt. A katedrára azonban nem mehetett többé. Más ült már a helyén. Mii mondjak még?! 1924 Szilveszter es­téjén különös gonddal simítja államat maga a mester, közben szüntelen figyelmezteti legé­nyeit: — Fiuk csak finoman, jól fenjétek ki a kést, hogy ne jussanak az urak eszébe a régi rómaiak, akik e műveletnél az összes csilla­gokat Iátíák. — Majd.ismét hozzám fordulva:-r- Kedves szerkesztő ur, sohasem tudom önnek meghálálni, hogy őrmester korában századborbélynak „beföderolt44 . . . Tömöri János. 4 1914 karácsonyán evetet kapott. A tevéi fa­gyasztotta tizenhat éves lányszivére az első jég­virágot. A vőlegénye elesett. Elvitte a tizenhat- éves lányokra is rászakadt háború. Sokat sirt és sokszor érezte, hogy az étet felesleges. Azután ol­vadni kezdett a jégvirág, kevesebb lett a könny, csak a sóhajtás maradt meg, mint egy nagy Mi da­li om örök echója. 1916-ban megösmerkedett egy felmentet tel Megösmerkedett és a felesége tett. Semmi egyéb. A két esemény közé nem szorult be a szerelemnek egyetlen mosolygása sem- A házassága csendes kin'ód ás volt. Nyugalmas kínlódás. A férj nem kö­vetelt szereimet. Az asszonynak jólesett az otthon, a ruha, az ékszer és a kukoricakenyér napjaiban is Előteremtett fehér cipó. 1919-ben megunta a csendes kínlódást. Fel­lázadt benne az, hogy a sors ellopta tőle a lány- ság szerelemjátékát és helyette a szerelem nélküli házasságjátékkal ajándékozta meg. Ideges - tett. Volt szanatóriumban i-s. Kezdte mardosni a telkét az a bizonyosság, hogy az ura megcsalja. A szana­tóriumban megsimogatta az idegét és a szivét egy feketeszemü orvos. Neki adta magát. Az ura meg­tudta. A két egymáshoz fűzött idegem széttépte a hároméves és agyon-rozsdált házasságlámcot. Az orvos nem akart tudni a házasságról. Ke­serű napok jöttek. Az étet dobálta az életét és ő nem bírt megtapadni egyetlen nyugalmas zugban sem. Az idegei egyre bomlottabbak lettek. A vére kiszökött az ész gyámkodása aló4. Kezdte utálni a szerelmet, a férfit, az életet és ezért a szerelemre és a férfiakra építette az élet kártyavárát Szép volt, fiatal voüt, meleg volt. Csak a leikében pos- hadt az öregség s dermesztett millió olvadhatatlan jégvirág­1924 karácsonyán egy prágai mulatóhelyen, ahol a tánc művészetének hazugságával cicomázta fel hazug életét, azon gondolkodott, érdemes-e megvárni míg egészen megfagy a lélek. A gondo­latait kokainnal 'hajszolta a halálig, ott megijedt, visszafordult és rámosolygott egy kopasz agg­legényre, aki vele akarta megajándékozni kará­csonykor önmagát. glto 41 I raEGNVIIT fűik C I MM MEGNYÍLT íf I tówsetg. porcellAn és dlssmiUírAliés. képkeretfesés és épttlel Oveéesés, a ifartsbodl ..Mn&il' ftéprisefeíe 4í9 /dlevaücrta c fxlovensxftó és !*«*«■ le cm Huss wrmsmx^wr^. - 1 feftj ®K%OS. Telles hévéhtiueS és éilerml berendezések. KM DETA1E. Pd-alca 99 = Koilce - Kassa ===== Fö-ulca 59 | IfTffllff.TffHT mm -ansiiWbMMSMagZMMMPMMllSgMBS——— % * I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents