Prágai Magyar Hirlap, 1925. január (4. évfolyam, 1-25 / 744-768. szám)

1925-01-31 / 25. (768.) szám

6 Szombat, |anuár 31. — (Az építkezési- és lakáspetka ülése.) Az építkezési petka tegnap este ülést tartott, amelyen a pénzügyminiszter is részt vett. Becka pénzügyminiszter Ígéretet tett, hogy a lakáshiány leküzdése céljából emelt lakóhá­zak építkezéseit a legnagyobb támogatásban fogja részesíteni. A petka elvben elhatároz­ta, hogy követelni fogja minden lakásépitö- telek után fizetendő érték emelkedési adó el­engedését s a kislakásos házak építési állam­segélyének felemelését. Tanácskoztak még a lakóvédelmi törvény javaslatáról is. JSÍa&%gajr iársasélet () A Mars-lakók bálja. Komáromi tudósítótok je’enti: A Jákai-Egyestilet szépművészeti osztá­lyának fiatal művészgárdája ma, szombaton ren­dezi a Kultúrpalota termében szenzációs sikerűnek ígérkező bálját: a Mars-lakók bálját, mely rop­pant ötletesnek és eredetinek ígérkezik. () Mécs László est Tornaiján. Tornaija és vi­déke magyarsága február 2-án Mécs László köz­reműködésével Jókai-ünnepélyt rendez, melyen szerepelnek: Mécs László, Tornallyay Zoltán, Hlozekné Be'iczky Erzsébet, Endreffy János, a rimaszombati Polgári Olvasókör férfikara, Kudlák Pál és Egyed Aladár. () Kamarazeneestély Ungváron. Ungvári tu­dósítónk jelenti: Tegnap este rendezte meg az ungvári Társaskör első kamarazeneestélyét. A szereplőik felkészültségükké igazán meglepték a megjelenteket. A zsúfolt ház lelkesen ünnepelte a szereplőket. A műsoron Mozart, Grieg és Goi tí­már k szerepeltek. () A rimaszombati polgári olvasóköri dalárda február 7-én a Tátra-szálló nagytermében dal- és művészesté’yt tart. melyen Marosy Mihály, Ba- yer Margit, Székely Lajos, fnstitóris Sándor, Ve­ress Samu dir., Matolcsy Klára, Nagy Sándor és Lengyel Malvin szerepelek­xx Fővárosi nívójú uriszabóság MAR- KOVICS és S A KULIN Kogice, Fő-utca 48. Telefon 697 sz.. xx Angol import férfiszövetek ENGLÁN- DÉR és MARKOVICS cégnél, Kosice, Fő­utca 48. Telefon 697. sz. (*) Eisenberger Severin losonci hangversenye. Losonci tudósitónk jelenti: A losomci Zenekedve­lők Köre isimét egy világhírű művészt látott ven­dégéül Eisenberger Severin személyében. A mű­vészi szenzáció erejével hatott hétfőesti hangver­senyén a kiváló lengyel zongoraművész, aki Beet­hovent, Sdhumannt, Chopint, Scriabinet, Pagani­nit, Lisztet, Brahmst és Mendelssohnt csodá’atos tökéletességgel, utolérhetetlen technikával és le­bilincselő elmélyedéssel interpretálta. (*) Fodor László uj vigjátéka a Belvárosi Színházban. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Belvárosi Színház a jövő hónapban mutatja be Fodor Lász'ó uj vigjátékát, amelynek elme: „Nagyságos asszony, már láttuk valahol". Az uj darab főszereplői Makay Margit, Berky Lili, Tóth Böske, Kertész Dezső. Rubinyi Tibor és Z. Molnár László lesznek. (*) Az Antónia és a Válóperes hölgy nagy sikere Munkácson. Munkácsi tudósítónk Írja: Horváth Kálmán színtársulata e héten két bemu­tatót adott óriási sikerrel. Az Antóniában a v-eu- dégművésznő Papp Manci, Horváth Kálmán, Czakó, Bende debütáltak. A Válóperes hölgyben Czakónak, Papp Manóinak, Latabárnak és Varga Süninek volt nagy sikere. Majthényi Mária is kedvesen szerepelt. (*) A kolozsvári magyar színház óriási sikere Bukarestben- Kolozsvárró’ táviratozzák: A ko­lozsvári magyar színház három napig vendég- szerepeit Bukarestben és ez a veudégszsrep’és óriási sikerrel végződött. A harmadik napon az Antóniát játszották és az előadáson annyi ember jelent meg, hogy még a függöny Iegördülése után is tomboltak a lelkesedésből. A Central Puporel színház igazgatósága ajánlatot tét a magyar szín­háznak egy többhetes bukaresti vendégszerep­lésre. (*) Uj Jókai-opera. Budapesti szerkesztősé­günk jelenti telefonom-: Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója, áki már eddig is több Jókai- -regényt dramatizált. Jóka’ Mórnak a Háromszék: lányok cirrü novei'áiábő! operalibrettót irt, ame­lyet Poldini Ede. a Farsangi lakodalom szerzője fog megzenésíteni. A Jókai-opera a jövő szezon elején fog színre kerülni. (*) Hegedűs Gyula kibékült a Vígszínházzal. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: He­gedűs Gyula, akinek egy vendégszereplésből ki­folyóan nézeteltérései voltak a Vígszínház igaz­gatóságával és aki emiatt meg akart válni a színháztól, kibékült az igazgatósággal és továbbra is megmarad a Vígszínház kötelékében. A ruszlnszkól magyar színtársulat eheti műsora: Szombat; Árvácska. Szombat délután. Cigányszerelem. Vasárnap este: Árvácska. Faragó Ödön színtársulatának műsora Kassán: Szombat délután: Nagymama. Szombat este- Sasfiók. Vasárnap dé'után: Piros bugyellárls. Vasárnap este: Árvácska. (Öfőször.) A Szombathelyi AK Is Prágába jön? A Sparta érintkezésbe lépett a Szombabhe'yi AK vezetősé­gével s február 22-ére le szeretné kötni a kitűnő magyar vidéki csapatot egy meocs lejátszására- informátorunk még arról is beszámolt, hogy az MTK szeretne minden áron elsőnek Prágában ját­szani, mert hiszen a serleget, amelyet az első cseh-magyar találkozásra kitűztek, ő szeretné el­vinni. Minden esetre jó je' az már, hogy oly nagy a kereslet és kínálat is a pesti fulballpiacon. Ml van a Blue Starral? A budapesti sport­lapok, a briinni Blue Star Budapesten tartózkodó játékos altnak informálásai szerint, azt írták, hogy az egyesület vezetősége nem tudja a játékosokat fizetni s igy a pesti játékosok már vissza sem térnek Briinnlbe. Ezzel szemben azt a hírt kaptuk Brünnböl, hogy a Blue Star ismét akcióba lép. Sőt uj játékosanyag után néznek s Hirtzerrel, va­lamint Horváthtal (Kolozsvári AC) megerősödik a csapat. A pozsonyi magyar-cseh konferencián a CsAF képviseletében Pelikán dr. elnök, Lebenhart tanár alelnöik, Kyselya nemzetközi előadó és Petru főtitkár fognak résztvenni. A Moravska Slávia vasárnap Becsben játszik az ottani Sportklubba’. A prágai Slávia Nürnberg- ben szerepel IFC Nürnberg ellen s a DEC Mün­chenbe utazott. Weissmüller rekordjavltása. WeissmŰllernek sikerült Csikágóban a gyorsuszás világrekordját 150 yardon megjavítania. Eredménye: 1 perc 25.7 mp, máig a régi rekordot ugyanő 1 p 27.3 mp-ce-l ■tartotta­A Spárta atlétikai szakosztálya érintkezésbe lépett Budapestté' s szeretné, ha a magyar neves atléták a tavasz folyamán Prágáiban startolnának, vagy pedig a Spárta atlétagárdája lerándulna Bu­dapestre. A Spárta gárdájában találjuk Molnár Sándort, az MTK volt sprinterét is. IgJCMJriCBr'B Hl-» ■-TB iBH-t 45. számú sakkfeladvány Neu Miklós, Besztercebánya — Eredeti — Sötét: Kd4, Bal, Fc4 és el, Hb4 és Í2; a3, c5, d2, d5, g3 (11) Világos: Kf5, Va4, Be3 és f3, Fa6 és gl; g4 (7) Matt 2 lépésben 35. számú játszma Ruy—Lopez V'il.: B. Werlinsky Sőt.: G. Löwenílsch Játszották az orosz nemzeti versenyen 1. e2-e4 e7-e5 4. Fb5-a4 Hg8-f6 2. Hgl-f3 Hib8-c6 5. Hbl-c3 .... 3. Ffl-b5 a7-a6 Ennek a huszáHéipésmek megvan az a gyen­géje, hogy a centrumképzés nem lehetséges és a futárt sem lehet megtartani. Sokkal erőteljesebb a sánc olással való folytatás. 5 ............ Ff8-e7 Az in ici-ativát Ff8-c5! lépés raga-dja meg. 6- 0-0 b7-b5 8. d2-d3 .... 7. Fa4-b3 d7-d6 Aljedhin Bogoljuibow ellen Pöst vénben a2— a4-et játszotta, de sötét arra 8. . . . > b4! 9. Hd5, Ha5! 10. Fa2, HXd5 11. FXd5, c6 12. Fa2, c5! folytatással előnybe került. A szöveglépés szolid, de sötét szintén előnybe kerül reá. 8. .... 0-0 A legerélyesebb Hc6-a5! 9. Hc3-d5? .... A huszárt helyesebb e2-őn át g3-ra vinni a királyszárnyi támadáshoz. 9. . . . . Hc6-<a5 11. Hf3-el .... 10. Hd5Xe7t Vd8Xe7 Helyesebb volt 11. Hd2. Hd7 12- a4, HXhö 13. HXb3, f5 14. f3 folytatás, a Ha5 és Fe3 foly­tatással 11 .... Ha5Xb3 14. e4Xf5 Bf8Xf5 12. a2Xb3 Hf6-d7 15. Hel-f3 --------­13 Í2-Í4 Í7-Í5 Itt utolsó alkalom volt a kiegyenlítésre 15. Vf3, Bb8 16. Vg3 folytatással. 15. ........... Fc8-b7 16. Fcl-d2 .... Ez gyalogost vészit, de világosnak nincs jó lépése. 16. ... . e5Xf4 18. Hd4-f3 Bg5^g4 17. Hf3-d4 Bf5-g5 Nem annyira a paraszt védelme a fontos, mint egy igazi — muszka csapda. A játszma in­nen drámai fordulatokban gazdag. 19. h2-h3? .... Világos beleesett. 19____ Bg4Xg2tü 21. Kg2-hl ____ 20 . KglXg2 Ve7-g5f Amig a gyalog h2-őn állott, a bástyaáldozat nem volt lehetséges. Ez a 18. lépés pointje. 21. ... . Hd7-e5 25. Vg2Xb7 Vg3Xh3f 22. Vdll-e2 Vg5-g3 26. Khl-gl Hd4-e2t 23. Ve2-g2 He5Xf3! 27. Kgl-f2 Vh3-e3f 24- Fd2-c3 Hf3-d4ü 28. Kí2-g2 .... Kol-re HXc3 matt. 28. ... , Ve3-g3t 29. Kg24il Vg3-h3 matt. A központi szövetkezet (ustredné druzstvo) gazdálkodása Üzleti tevékenység III. Pozsony, január 30. A központi szövetkezet üzletmenetét bí­rálva, a kötött gazdálkodásra és a háború utáni áruhiányra kell figyelemmel lenni­1- Még éliénk emlékezetben él a közpon­tok kereskedelmi manipulációja, súlyos mil­liókat sajtoltak ki a központok a lakosság­ból minden lehető és lehetetlen címen, melye­ket azután a horribilis személyzet még hor- rilbilisebb személyi járandóságaira fecsérel­tek el, „vagy pedig eltűntek*'. Köztudomású, hogy a központok felszá­molásakor száz milliókra menő hiányt álla­pítottak meg, példaként csak az obilny ustáv botrányos gazdálkodását említem fel. A K. Sz. a kötött gazdálkodásnak ré­szese volt, ugyanis, mint az obilny ustáv znova komissziójának tagja, 1920. és 1921. években a Szlovenszkóban elfogyasztott kő­szén és benzin a K. Sz. nyereségrészese­dése mellett került a fogyasztóhoz. A kőszén minden métermázsája után, a felszámított 8—10 százalékos kamat és 1.5—2 százalékos provízión kívül a K- Sz- 60 fillér nyereséget kapott, a benzinnél ugyanily módon kilogra- monként 50 fillért. Könnyen elképzelhető, hogy a K. Sz. ezen a réven milliós nyereséghez jutott s ha nem folytat könnyelmű gazdálkodást, úgy a kötött gazdaságból eredő nyereséggel oly alapra tehetett volna szert, mellyel a ké­sőbbi áreséseket elbírja és még ma is való­ban szövetkezeti központként működhetne. A benzin és kőszén kötött gazdasági üzlete magyarázza meg azt, hogy „nemtagoknár levő követelésként 1920-ban 55.342, 1921-ben 46.120 millió korona szerepel a mérlegben. A K. Sz.-nek a kötött gazdálkodásból eredő üzlet kezelésére mint jellemzőt csupán azt kívánom megjegyezni, hogy a követelé­siek behajtásánál a vezetőség kellő gonddal és eréllyel nem járt el, két, sőt három évig is várt a követelések behajtása esetleg per­lésével, aminek a vége az lett, hogy sok kö­vetelés behajthatatlanná vált. Miként lesz­nek ezen behajthatatlan követelések a fel­számolt obilny ustávval elszámolva, azt nem tudom, figyelemmel az obilny ustáv több százmilliós hiányára nem tartom kizártnak, hogy a behajthatatlan követelések a K* Sz* va­gyonát fogják apasztani* 2. Az öt évig tartott világháború a volt osztrák-magyar államnak a világforgalomból való kizárása, minden téren áruhiányt létesí­tett, de különösen érezhető volt az áruhiány a textiláruknál. A lakosság lerongyolódott, a jobb textilárukat a katonaság foglalta le megfelelő anyag hiányában, a cseh texíilgyá- raik silány, papírral kevert hadiárukat gyár­tottak. A felfordulás (prevrat) és a hach gaz­dálkodás megszűnte után az emberek — ha csak a legégetőbb szükségletüket akarták pótolni — ruházati és háztartási cikkeket nagy mértékben vásároltak. A nagymérvű bevásárlást elősegítette az állatok, állati és gazdasági termékek eddig hallatlan árából eredő pénzbőség is. A K. Sz. 1919. év végén, de még inkább 1920. év folyamán a hitvány hadiárukból milliós készleteket vásárolt össze, ennek nagy részét fogyasztási szövetkeze­teknek — mert a külföldivé lett volt központ­juktól, a Hangyától mitsem szerezhettek be (lásd 1919. évi 210. sz. törvény 2. §. 4. bekez­dését — el is adta. Az áruüzlet jól indult (1920. évi áruforgalom az igazgatóság jelen­tése szerint 378 millió korona), azonban a kellő kereskedelmi képzettség és gyakorlat hiánya és a hiányzó egységes vezetés nem számolt azzal, hogy a határok megnyitása és a csehszlovák államnak a világforgalomba való bekapcsolódása folytán a gyárak jobb anyaghoz jutnak és a hitvány hadiárut a jobbminőségü áru ki fogja szorítani. A K. Sz.-nek — mint azt a mérlegek tanúsítják — 1920. év végén a hadiáruból 20.391, 1921. év­ben tulnyomólag hadiárukból 22.472 milliónyi árukészlete volt­1921. évben a belföldi termelés jobb mi­nősége és a külföldi behozatal folytán —bár a behozatal jelentékenyen korlátozott és a kiváltságosak részére adott behozatali engedélyhez volt kötve — kezdetét vette az áresés, mely különösen a hadiáruknál volt nagymérvű. , A K. Sz. raktárai tele voltak, az áruk mindennap értéktelenebbekké lettek, a vesz­teség miatt az áruktól szabadulni kellett. A K. Sz. vezetősége a napról-napra növekvő veszteség elhárítása végett a raktáraiban felhalmozott árukat megrendelés nélkül hitelbe a szövetkezetek nyakára küldötte s a jámbor szövetkezetek ahelyett, hogy az árut a kereskedelmi törvénynek megfelelően a K. Sz. rendelkezésére bocsátották volna, azokat átvették, igy az értéktelen áru nem­csak a központot, de a szövetkezeteket is vagyoni romlásba vitte. Megjegyzem, hogy ezen áruk akkor, mi­dőn a szövetkezethez megérkeztek, már ki­sebb értékűek voltak, mint a feladáskor és hogy a szövetkezetek azoknak csak egy ré­szét és nagy veszteséggel tudták tovább adni, nagy része mint értéktelen még ma is a szövetkezeteknél meg van. Ez a magyarázata a fogyasztási szövet­kezetek tömeges felszámolása, kényszer­egyezsége és csődjének. Nem akarom a K- Sz- vezetőségének ezen eljárását bővebben bírálni, de megálla­pítom, hogy ezen eljárással a K- Sz. az óhaj­tón célját el nem érte, mert az ám helvett, annak ellenértéke mint követelés és valljuk be őszintén, mint kétes követelés szerepel a K. Sz. mérlegében. (Tagoknál levő követelés 1921-ben 33.851, 1922-ben 33.587, 1923-ban 31.197 millió korona. Minden elfogulatlan bíráló az előadottak alapján meggyőződhetik arról, nem alaptalan a szövetkezetek íeljajdulása, hogy a központban csak drágán és verseny- képtelen árukat lehet vásárolni. 3. A K- Sz. igazgatósága az évi jelenté­seiben az áruüzlet felhagyását az áringado­zás és a szövetkezetek részvétlenségével indokolja. Az áringadozás a fogyasztási szö­vetkezeteket éppen úgy érinti, mint a K- Sz.-et, igy ez az áruraktár felhagyásának helytálló indokául el nem fogadható, a való­ságos indok, mint azt cikkeim során kimu­tattam, másban rejlik és mélyebben gyöke­redzik. A részvétlenség nagyon is indokolt, ha a vevő nem olyan árut kap, mint aminőt rendelt és aminőre szüksége van, emelletl azt elkésetten és oly árban kapja, mely a versenyképességet kizárja, úgy joggal hagyja ott a központot és fordul oda, ahol jobbat szolgálják ki. A Hangya azért tudta a fogyasztási szö­vetkezeteket kellő áruval ellátni, mert amel­lett, hogy elsőrendű árut szállított, figyelem­mel volt a helyi viszonyokra és szokásokra. Nem minden vidéken használnak egyforma ásót, lapátot, kapát, hordanak egymintáju textilárut, szalagot! A K. Sz. nagyon gyak­ran változó személyzete erre gondot nem fordított és a megrendeléskor olyan mintájú textilárut, vagy alakú szerszámot küldött, mint amilyen a raktáron volt. A szlovenszkói fogyasztási szövetkeze­===== Cipőt ===== CSAK „mAOW-" NAL VEGYEN KASSA* FŐ-UTCA 2S. 1719 :'V'' v í ; v Ö • • . I ... ' ' • , {Uóm7fo<M£

Next

/
Thumbnails
Contents