Prágai Magyar Hirlap, 1925. január (4. évfolyam, 1-25 / 744-768. szám)

1925-01-20 / 15. (758.) szám

© ifriJkfrrJUG'ítf&tmíjg __y Kedd, .hnuár 20. — A földhivatal uj alelnöke. Értesülé­sünk szerint a közeljövőben betöltésre ke­rül a földhivatal másodelnöki tisztsége, amely Maly szociáldemokrata párti alelnók halálakor megürült. A cseh szociáldemokra­ták Nősek képviselőt javasolják az elnöki tisztségre. — A kataszteri törvény tervezete. Az uj kataszteri törvény tervezete már elké­szült s azt ma tárgyalta a minisztériumközi közgazdasági tanácsadó bizottság. Az uj törvény mindenekelőtt unifikálja a történelmi országok és Szlovenszkó idevágó törvényeit s legfőbb célja az, hogy a földadókatasztert egységes alapra helyezze. A kataszteri tör­vény javaslata az eddigi elveken épült, a részletekben azonban mégis eltérések mu­tatkoznak a régi törvényektől. Ellenben any- nyira különbözik a Hluéinskón érvényes — német — kataszteri törvénytől, hogy ^az egész területet újra kell felmérni. Igen nagy eltérések mutatkoztak Szlovenszkó egyes községeiben a telekkönyv és a kataszteri birtokivek között; ezen az állapoton is az uj törvény fog segíteni. Az uj törvény terve­zete abból az elvből indul ki, hogy az uj ren­delkezéseknek lényegükben nem szabad él­té rniök a régiektől, mivel minden uj katasz­teri felmérés igen nagy munkát és költséget igényel. A javaslat alapjául az 1883 május 23-án kelt 83. számú osztrák törvény szol­gált. A kataszteri szolgálat szervezetét csak nagy vonásokban szabályozza a törvény, a részleteket a végrehajtási rendeletre bizza. A törvény életbelépésének idejét szintén rendelettel fogja megállapítani a kormány. = A mezőgazdasági munkabérek emelkedése Csehországban. A csehországi mezőgazdasági munkások országos tanácsadó bizottsága a mun­kabérek tizenötszázalékos emelését határozta el. A munkabér emelés január elsejétől, illetve a nap­számosok részére január tizenötödikétől lépett érvénybe. A természetbeni járandóságok változat­lanul megmaradnak. — A magyar gyapjupiac. Budapestről jelen­tik: A igyapjupiacon a muilt héten éiémkebb üzlet­menet fejlődött Jd. Eladásra került 100.000 kg gyapjú- A külföldi árak változatlanok. Belföldön a régi gyapjúért 48—53.000 K-t fizetnek kg-kint. Uj gyapjúiban üzlet még nem volt, a pénzszűke miatt sem a kereskedők, sem a gyárosok előre nem kötnek üzletet. gooooooooooogoooooooooooooooooog I Hegjelent! 1 | Szent-Ivánv lúzsei nemzetgyűlési képviselő | | Könyve a: | I Mezűgazüasagi-kQnwvitel 1 | Ára Ké 24. | 0 Megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap kiadó- q Q • hivatalában. O OOOOOOOOOOOOOOOOO0OOOOOOOOOOOOOO + Bérűn is Kezd szilárdulni. A politikai heiyzet nyugalma és a pénzpiac helyzete ál­talában szilárd hangulatot teremtett a ber­lini tőzsdén, az üzlet azonban nem öltött na­gyobb arányokat. + A magyar korona zürichi javulása vi­haros hosszt váltott ki a bécsi tőzsdén. A mi bécsi tőzsde szilárd irányzat mellett bonyolódott le. A magyar korona zürichi emelkedése nyomán a legtöbb magyar érték­ben nagy áremelkedés érezhető. A cseh értékeket prágai megbízásra vásárolták. Később némi lanyhulás következett be, de a szilárd irányzat azért tartotta magát. A kulisszban a cseh értékek játszották a fő­szerepet. Tartós a hossz a prágai tőzsdén. A mai prágai tőzsde a hossz jegyében indult. A nyitó árfolyamok a legmagasabbak voltak, később kisebb lanyhulás következett be, mely azonban nem változtatott a szilárd alap- irányzaton. A záróárfolyamok magasan túlszárnyalták a szombati árfolyamokat. Az érdeklődés főként a könnyebb korlátértékek felé fordult, melyek 10, sőt ennél több száza­lékkal is emelkedtek. Szilárd volt a sör- és gépipari értékpiac is. Nyugodtabb volt a tex­til-, vas- és cukorértékek forgalma. A ku­lisszban nagy volt az üzlet s a Skoda-, Damek- és a brünni géprészvényekben, a for­galmi értékek közül a Nordbahn 130-al szö­kött fel. A belföldi bankok részvényei szi­lárdan feküdtek és 2—9 koronás árfo­lyamnyereséget értek el. A bécsi bankértékek zárlat felé valamit g j%ö n g ü 11 e k. Az ál­lampapirosok mérsékelten lanyhul­tak. Az exóták közül a Bulgáren iránt volt viharos kereslet. Valamit emelkedett az ipar is. Záróirányzat: s z i 1 á r d. — A devizaüzlet nyugodt volt, egyenetlen irányzat ' mellett. Szilárdultak a frankegységek. Előfordult kötésen: ' 1/19 1/17. 1923. évi kincstári ntal-vnny — 1924. évi kincstári utalvány Nverománvkölcsön . .... -Jj’-™ • fi8/„-os beruházási kölcsön • 6°/„-ps Us7,tk«lcsön................ ZZ] 2 77 ál fi °/r Államkölcsön . 77;’ 7,5 Mo rva orsr.-kölcs.l9H 4V. •/, Z|- f Morva orsT.-kölos 191? fi ®/n . 73.0 vs ° Prásra várna 191? köles, fi •/„ I," . ZJ' Prága város 191<o köles, i */„ ^7.50 58.__ Br iinn város 19°1 köles n •/. • • PoTsonv város. lOlOköle.s. 4*/ Práera városi, takrnt. 4 •/- . 50 fZ-?2 Üsl. vörös koresrt sorsicirv ___ Matrvar őfrvos vörös kereszt * • Macvar ioifiálor- Rorsiecrv. _________*__________ •__________ £Ö ?hfnVB!*!l!\\8°”,?r 3”;so 383:50 Cseh Ónion Bank ..... ,2«'50 Leszámítoló .................................. f<^8-~ *03. ­Cs eh Tnarhank ....... *70-50 M7.50 Prága5 Hitelbank................ 7'j}-— 701.— Sz lovák Bank...................... J7?-— M9.S0 Zi vnostenska................................ „2-.TI ^16.— Angol-Osiov. Bank................ 9^.— Os ztrák hitel................................ §7.37 85.75 Bá csi Hnionbank.................... 63.50 fi8.50 Wi pner Bankv ....... J7.50 c8 — Jugoslovenska-bank .... .A6-50 „ 56.50 Nordbahn.................. 596S.— 58?5-— Cs eh Hnkor . ...................... 121 o.— 1205.— Ho rvát cnkor . ....... ff^7.50 A09.— Kolin' műtrágya................... 527.50 607.10 Ko lin' kává tik.— Kolin’ petróleum................ ^ 197.50 182 50 Ko itni szesz........................... 1300. — 1300.— Te iipar rt..................... 705.— 700.— Első nilseni sörgyár .... 25Z0.— 2k60.— Breitfeld-Danéb.................... 5k0.~ 510.­Laurin és Klement .... 333.50 31?.— Ringhoffer............................... 765.- 735.­Cs eb északi szén................... 18?0- — 179 5.— Cs eh nyugati szén................ k35.—■ k2k.— Aloine ...................................... 205.- 192.— Po ldi.......................................... %- 391.­Prácrai vasipar ...... 9J5.— 970.— Skoda...................................... 701. _ 685 ­Po zsonyi kábel ....... 1530.— 1530.— Inwald .......... 3J5.— 320.— Prágai oapir . ....................... ——.—-f- Változatlan a budapesti tőzsde- Budapest: szerkesztőségünk jeleníti telefonon: A mai érték­tőzsdén az értékeik nem voltak nagyobb ingadozásnak kitéve. Árfolyamok: Moktár 182, Törökszeutmildósi 31, Lőrinci 42, Részvény­sör 340, Félten 1200. Előfordult kötések: 1/19. í/i •. Ang.-Magyar........................... 39000 kOOOO Ha zai bank................! I . . 137000 132000 Ma gyar Hitel ....... *»8200 k90000 Jelzálog................................. . fk000 7" Le számítoló....................... 8£0u0 Ma gyar-Olasz - ....... .?2599 ,1299° Osztrák Hitel ........ 182000 182000 Földhitelbank.................. . ~ ~ Me rkúr 8000 8000 Kereskedelmi bank .... 1°8^222 *^2222 Egyesült takarékot. .... ,82299 i2222? Magy. ált. tkpt........................ .ÍZ2292 El ső hazai tkpé ....... 3?Z?2c0 '1^2222 Kima ........... I kOOOO H.1000 Közúti.......................... I Z . . 5k000 52100 Dé livasat................................... 55000 A.llamvasut............................... 2a?2a2 222222 Borsod-Miskolci ...... 201000 208000 Ooneordia* ......... ,.nnTZ .21222 Budapesti malom................ e°222 12222 Gi zella malom....................... .2í222 .21222 Be noncsiní? “fí? .* ! *. i ! *. 1125000 ^ EszSgom-Sziszvár * *. *. *. 293000 300000 Felsőme8zón ....... ^00 390000 Magnezit' 1935000 2025000 Mag? álf kőszén . ... . 3180000 l2k000G i Urlkányi . . ! . . . . . . V 830000 9i°000 cs6ákyrsr ! .* .* .* .*.*!! .* .’ ! 8500 8750 MagvarF*eyvergyár .... n.ooooo itaSOOO Ganz Dannbins....................... 3 $222 3^2222 .......... jjSJÜ 1 ?SSS SS T:::::::::::: 'í« Síí.,ra'0,,s74r.................... IfSoű 52000 So hlick . . ........................... 60000 61000 I Te udlpfl-Ditncb.................... 1600 1430 1 .......................................... 70000 71000 | ........ .......................................................... kOOOO k0500 tJÍ'a2.......................................... 868000 96/000 ! .............................................................. 3^000 35000 ! ........ ................................................... 13^000 I'3000 CntdherLer ............................... 1kfOOO (51000 Ár oidoerfrer ••••«•••« 4 25önn I Hungária műtrágya .... 3J500 wLiL_. 2360000 335000 Magyar Cukor....................... 212000 220000 ói m™ í:::::::::: 232000 235000 \ Magyar sziámi’ •' T I • • - 195ÍÖ ,4.500 p.v/ivrái.%................................... 80000 80000 Te lefon *1. I t ‘. I I ! . . I l1't00° > 22000 Pálfalval................................... _ _ Gntmann * .* .* I I .' ’. ! 770000 305000 Orsz. fa...................................... 90000 92000 Li gnam-tröst.................. kSOOü k2000 Ma lomsoky.......................... . 8500 ~ Ne aschloss...................... 1900 2000 Ré zbán vai ......... 80000 80000 Szlavónia .......... 63000 68000 Nlascbitzi ................... • 2100000 2050000 Za bolái...................................... 30000 32500 Ad ria ..................................... — — At lantika................................... 21000 25000 Levante .................................. 162000 175000 Tr öszt.......................................... 157000 160000 Ll oyd oank......... — —-f- Szilárd a budapesti terménytőzsde. Buda­pesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai terménytőzsdén továbbra is szilárd volt az irányzat. A következő árakat jegyezték: tisza­vid'óki búza 580—582, rozs 470—477, takarmány- árpa 400, zab 420, tengeri 275 ezer korona méter- mázsá'nikint. DEVIZAÁRFOLYAMOK: Prága, január 19. Devizák: Amszterdam 1374.25 Berlin 808 75 Buenos Aires 1362.50 Brüsszel 1171.62.5 Helsingfors 85.50 Zürich 654.75 Krisztiania 519 Kopenhájga 605.50 London 162.30 Madrid 480, Milánó 144.50 New York 3390 Paris 184.75 Stock­holm 917 Belgrád 54.55 Budapest 4.625 Bukarest . 17 80 Konstantinápoly 18 Szófia 24.575 Varsó 652.75 Bécs 4.708. — Valuták: holland 1372, német 8.01, belga 170.25, svájci 657, norvég 516-50, dián 603 angol f/mf 162.J75 olasz 141.50 jdoliár 33.82 francia 184.25 svéd 9.5 jugoszláv 53.875 magyar 4.612 román 17.95 bolgár 24-25 lengyel 650.25 osztrák 4.70. Budapest, január 19. Amszterdam 29.135 Bel­grád 1157 Berlin 17170 Bukarest 329 Brüsszel 13665 Kopenbága 12900 Krisztiania (Oslo) 111Q5 London 345000 Milánó 3006 New York 72.230 Pá- ris 3922 Prága 2168 Szófia 517 Stockholm 19450 Varsó 14010 Zürich 13905. Bécs, január 19. Amszterdam 28650 Belgrád 1130 Berlin 16860 Brüsszel 3564 Budapest 98.10 Bukarest 374 Krisztiania (Oslo) 10.280 Kopenbága 12580 London 339500 Madrid 9930 Milánó 2944 New York 70935 Páris 3847 Prága 21.31 Szófia 511, Stockholm 19020 Varsó 13610 Zürich 13670­Berlin, január 19. Buenos Aires 1.687 Kon­stantinápoly 2.29 London 20.067 New York 4.195, Amszterdam 169-34, Brüsszel 21.7 Kfisztiánia (Oslo) 63.97 Róma 17.44 Belgrád 6.73 Kopenbága 74.75 Lisszabon 19.98 Páris 22.77 Prága 12.59 Zürich 80.81 Szófia 3.045 Madrid 59.23 Stockholm 112-98 Budapest 5.815 Bécs 5.911 Bukarest 2.227 Varsó 80.40. Zürich, január 19. Páris 28.05 Londbn 24.81.5 New York kábel 5.193/8 Brüsszel 26-10 Róma 2167.5 Madrid 73.75 Amszterdam 209.50 Berlin 1.23.75 Bécs 0.007320 Stockholm 139.87.5 Krisztiá- nia 79-87.5 Kopenbága 92.75 Szófia 3.75 Prága 15.60 Varsó 101 Budapest 0.0072 Belgrád 8.40 Athén 9.40 Konstantinápoly 2.77.5 Bukarest 2.71 Helsingfors 13.05 Buenos Aires kábel 208. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP — Szlovenszkó! szerkesztő: Telléry Gyula. Igló. — Rusz'hszkói szerkesztő: Rácz Pál. Ungvár. — Budapesti szerkesztő: Erdélyi Árpád, Buda­pest, VII, Damjanich-utca 25-a, telefon 174—21. Kiadja: FlachbarthErnödr. — Nyomatott a Deutsche Zeitungs-Aktien-Gesellscbaft nyomdá­jában Prágában. — A nyomásért felelős: O. Hollk. Hűbéri 3. E. P@zsoii9*Bratfislava Pezsgőgyár — Alapítva 1825. OCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXi jjj A régi évtizedek óta jó hírnévnek örvendő g jj Nagyenuedi S 5 Kovács archenöcs és 8 jj Kovács borai szappan § 2 ismét mindenütt kapható. g 5 Ara Kő 10.- g 3| < □ D> 8 < Vezérképviselet és egyedüli főraktár g 5 egész Csehszlov..kia részére: C| Sdiwari Ernő és Tsa. | 5 illatszergyár és illatszernagykereskedők f í HoSlce Srobár-nlca 18. sz. : R Telefon: 495. p APRÓ fllRDETES^H Minden ásó egyszeri közlése M fillér, vasár- és ünnep­napokon 7# fillér. A legkisebb hirdetés éra C korona, A hirdetés alatt levő kis szám alapján megtudható a elm a kiadóhivatalban. — Levólbeli tudakozódásokra pontosan válaszolunk, kérjük azonban a szükséges póstabélyeget. Vidékről beküldött apróhirdetést csak a hirdetés dijának előzetes megküldése esetén közlünk. Apróhirdetéseket póstaatalvánnyal is lehet feladni, a •zöveget a szelvényre lehet IrnL — Apróhirdetést felvaa* s Vledóhlvntjil* Prásrs I Llllnvé olinc (R Jeligés leveleket csak akkor továbbítunk, ba a portóköltség mellékelve van. Priesner M. Kosice Kovács (Kovácska)-u. 25. könyvköté­szet, vona- lozó és üz­leti könyv- :: gyártás. :: Aranyérem Aranyérem SZÓRAKOZNI váiryó, na­gyobb intelligenciájú urhölgy ismeretségét ke­resi előkelő úriember­nek. „Idealista 2617" jel­igére kérem leveleit a kiadóba. 2617 NYUGDÍJAZOTT állami hí vatalnoknő férjhezmen- ne nemesérzésü 35—40 éves. biztos egsziszten- ciáju hivatalnokhoz. Megkereséseket „Rokon- lélek 2616 jeligére a Ki­adó továbbit. 2616 őseget keres Szlovenszkó egyik legelőkelőbb üzle­tének bérlője. 32 éves egészséges úriember, üz- etébe háromszázezer ko­ronát fektetett be. Az üzlet kiváló nagybátyját aki !00,00U boronával tár­sult az üzletbe, ki akar­ja fizetni- Ilyen hozo­mánnyal biró, íobb csa­ládból való. izraelita höl­gyek, akik biztos jövőt és kellemes családi tűz­helyet óhajtanak irianat, e lap kiadójába „Szép jövő-' jeligére. 3265 .ÖKELÖ poziciónan levő, tisztviselő, 42 eves, katb , házasság céljából meg­ismerkedne, esetleg le­velezne bozzá'llő, müveit vagvonos hölggyel. Le­veleket „Szelid ielkület“ jeligére, Oszeszla Union hirlapbirdetési irodájá­ba, Poszony, Lőrinckapu utca 10. 2606 HAZASSAGKÖZVETITÉSI ügyben méltóztassók bi­zalommal F'aragó Jenő budapesti iroda iához fór dúlni, hol díjtalan felvi­lágosítással szolgálnak. Faragó Budapest, Nep- szinház-utca 16. Cégjel- zéstelen levelezés, össze köttetései Szloveuszkó- ból, Jugoszláviából, Ro­mániából. Magyarorszái: ból. 3142 EGY kis caaládu 50-óves ker­tész. ki az összes kerté­szeti és szöllé8zeti mun­kában jártas, azonnali belépésre állást keres. Cím: Muris György Abovoe z. XIX. z608 NAGYOBB malom bérleté­hez megfelelő tőkével biró társat keresek. Cim a kiadóban „3613“ szám alatt. <<613 Uradalomban, gyárban, nagyvállalatnál vagy fürdőben titkárnői vagy hasonló ÁLLÁST KERES ambiciózus, korrekt, megoizható nrileány, oki. tanítónő. Cim a kiadó­ban 2594 szám alatt. ELADÓ, Magyarországon (Sáta, Bodrog megye) öO holdnyi birtok, negvszo­bás lakás és melléképü­letekkel. Óim: Némethy Géza Gemerské-Levárc, pp. Hrkaöá XIX, 2614 VÁROSI házak (1000 Kő tói kezdve) es üzlet háztelkek Rimaszombaton és Tor­naiján. Rozsnyón eladók. Gömörben, Nográdban eladó és bérbeadó birto­kok minden nagyságban 20—2000 holdig. Eladó korcsma és füszerüzletek 40000—2OJ00) koronáig. Jövedelmes gyár üzlet nagyob bitására társ, vagy kölcsön kerestetik 30J000 koronával. 20 °/0 tiszta jövedelem Befek­tetek 140000 koronát bia- tokba. Birtok bérbe ma­radhat. Közvetít: Ügy-, nökség Tornaija, Fő utor 52. Vá aszbólyeg 2418 Sérvben S* szenvedők a/ egész világon a dr. Wtn- terhalter rendszerű rügónél- kiili sérvkötővel védik ma­f ukat sérvük megua^yobno- ása ellen. Éz a servkö'ő, miként egy védőkor, alulról felfelé tartja vissza a sérvet es cárja el a sérvkaput, garancia mellett. Szenvedő hölgyek a dr. Winterhaltcr rendszerű halcsoutnelküli haskötővel védik magukat lógóhas, ope­rált has és hassérv ellen. Gyermek- és köldökkötők, haskötők gyomorsüllvedés és vándorvese ellen, vala­mint köiszerek miudeunemü operáció után. Gutnmlharis- uya viszeres lábak ellen. Minden kötszer merték sze­rint, az egyén betegségéhez mérten készül. Prospektus postafordultával gratis. Hernla Kotsserház Brattstava Veatur-a, 9 .XXJtJUOCXXXXXXXXXlOODOOOOOOOOCOOOn I RHáöuanlatoélueőföÖUár | lésnöhl mflinlézcl. pecsét |i bélueg címke (tlöneflo ] és dombormünyomda. | Művészies KI- xománo- és V! vitelben a vés- réztáblák, 7 ( nöki szakma Jűt arany és ezüst . . ... ^ ífc- vésését, vala X minden ágába mlnt„ám0z6 g vágó munkát. gépet és an Ji úgy acél, mnt I.HERZQö) nak javítását 0 rézbélyegzőt, \vAcs \ JJ a legrövidebb Q pecsétnyomót, alatt 0 elkészíti j! DCRIOG I. mQYésnöh í Praha-Vinohrady, Celakovského-u. 38. ^ Egyedüli magyar vésnök PrágébanI ?! I AcéiireiMny^ és oapellenzővásznak f g y é r a ö EH00M“8ríÍail, Bratislavska 47 f Telefon: 1660. 8 fiók; Hassa Rahtár-utcn 4. sz. | Az Elsí PreSovi Cementavara! a társas viszony felbontása után mint volt ve­zető a mai nappal átvettem és ajánlom első­rendű cement áruimat, u. m- színes oement- LapoTí, cementcsövök, kutcsövek, cementtetö- - cserép, továbbá műkői épcsőket. Elvállalóik minden a szakmába vágó munkákat NEDOMA NÁNDOR, PRESOV.

Next

/
Thumbnails
Contents