Prágai Magyar Hirlap, 1924. november (3. évfolyam, 249-273 / 697-721. szám)
1924-11-08 / 254. (702.) szám
Szombat, november 8. 9>RÁGAlAil(?MR7fmJXP várják az érdekeltek. Nem csak olasz, hanem egyéb államokból származó árukról is van szó, melyeknek a legtöbb kedvezményt biztosító záradék alapján szintén vámkedvezményt ked nyújtani. A kereskedelmi szerződést néhány napon beid! fogják a törvények és rendeletek gyűjteményében publikálni. — November tizennyolcadikén írják alá a cseh-szíovák—osztrák kereskedelmi szerződést. A Ceské Slovo értesülése szerint a cseh-szlovák—osztrák kereskedelmi szerződést valószínűen november 18-án fogja Benes cseh-szlovák külügyminiszter és Schürff osztrák kereskedelemügyi miniszter aláírni. — Szilárd a bőrpiac. A Kuzc a usné értesülése szerint a nyersbörpiacon az árak emelkedő irányzatot vettek föl. A gyárosok főképpen belföldi nyersárat keresnek- Élénk kereslet mutatkozik ökör- és borjubőr iránt. A lóbór is szilárd. — Novemberben megkezdik a cseh-szlovák— lengyel kereskedelmi tárgyalásokat. Jelentettük, hegy a cseh-szlováiic—magyar kereskedelmi tárgyalások folytatásának időpontját még nem állapították meg. Mértékadó körök véleménye szerint előbb a lengyel—-cseh-szlovák kereskedelmi tárgyalásokat lógják lefolytatni. Lengyelországnak állítólag nagy érdeke fűződik a kereskedelmi- szerződés megkötéséhez, hogy el tudja helyezni a lengyel gabonát és jószágot Oseh-Szlovákiában. A cseh-szlovák—lengyel kereskedelmi tárgyalásokat a Nárcdrn Lis'ty értesülése szerint még valószínűen november folyamán fogják megkezdeni. — A munkanélküliség októberben. Október első felében a népjóléti minisztérium statisztikai adatai szerint Cseh-Szlovákia területén 7850 munkanélküli egyén részesülit segélyben. Ezenkívül 8660 családtagot támogattak. A munkanélküliek száma Csehországban 4850, Morvaországban és Sziléziában 1300, Szíovensz-kón cs Ruszin szkon 1700 volt. Vállalatok közvetítésével 1(5.930 ideiglenesen munkanélküli egyén és 7820 családtag részesült segélyben. A munkanélküliek száma 809- cel emelkedett szeptember óta. A múlt év októberében közvetlenül 57.669 és vállalatok közveti- í-és-évefl 36.705 munkanélküli kapott segélyt. — A kormány újabb tárgyalásokat kezd a sörgyárosokkal. A sör maximális ára a „Kvasz“ cimü söripari szaklap értesülése szerint csak ideiglenes jellegű és a kormány a sörgyárosokkal újabb tárgyalásokat fog kezdeni. — Emelkedik a magyar kölcsön árfolyama Londonban. Budapesti szerkesztős-egünk jelenti telefonon: Londoni távirat szerint a magyar kölcsön árfolyama mára 92.5-re szökött föl, ami a londoni pénzpiacon nagy szenzációt keltett, illetékes helyen rámutatnak arra, hogy a kölcsön még nem érte ti legmagasabb árfolyamát és további emelkedése várható. — A Fiat-gyár kétszeresére emelte föl a részvény tökét. Milánóból jelentik: A Fiat automo- bilmüvíelk igazgatósága a vállalat részvénytőkéjének 200 müíiáról 400 millió lírára való fölemelését határozta el. — A cukorkampány. Az -idei cukorkampúny a cseh-szlovák köztársaság egész területén normális lefolyásúnak ígérkezik. A cukorrépatermés betakarítása befejeződött és néhány kisebb vállalattól eltekintve valamennyi cukorgyár, finomító ts vegyesgyár megkezdte az üzemet. — Bécsi kezekbe került a pozsonyi Cordialgyár. Báesből jelentik nekünk: A Semperit gum- mimüvek megszerezték a pozsonyi Corddal (Mat- tador) gyár részvénymajoritását. A Semperit mindenekelőtt technikailag akarja kifejleszteni a pozsonyi gyárat, hogy ezáltal fokozza a termelést és egyúttal olcsóbbá tegye azt. — Magyar malmok dollárköicsöne. Budapestről jelentik: A budapesti Viktória, a miskdei Borsodi és az Első Békéscsabai Gőzmalom Gui- ness angol bankár közvetítése utján nagyobb dol- lánkölesönit kapott. A kölcsön előnyösebb, mint a Nemzeti Bank kölcsöne. A malimok 10—12 százalék kamatot fizetnek. — Megszűnt egy vilfanykörtegyár Budapesten. Budapestről jelentik: A Just villanykörtegyár november 1-én beszüntette a gyártást, elbocsátotta a munkásait és felmondott a tiszviselőinek. A gyár az európai vidanykörtegyára-k karíeiifén kívül állott, miért is 10—15 százalékkal olcsóbban árusíthatta gyártmányait. A kartel mindent elkövetett, hogy a gyárat tönkretegye és néhány héttel ezelőtt sikerült is egy külföldi trösztnek a gyár részvénytöbbségét megszerezni és az üzemet be- szüntettetni. — Szloveuszkói fizetésképtelenségek. A következő fizetésképtelenségeket közlök: Steiuer Henrik kereskedő Érsekújvár, Farkas Lajos pék Kassa, Urbancsik Lipót d r ogé r iafplajdonos Nyitra, Handlovsky János vendéglős Zólyombrezó, Gurás János kereskedő Kisszeben, Bondy Fülöp kötöt't- és rövidárukereskedő Losonc. — Bérredukció üzembesziintetés helyett. Pozsonyból jelen-tik: A Halicsi Posztógyár igazgatósága a rossz üzletmenet következtében be akarta az üzemet szüntetni. A munkásság azonban haja adónak mu tatkozot t egy 14 százalékos bér- leszállitást elfogadui, hogy a munka menetét biztosíthassák. Az üzem föirtartása azonban még így is veszélyeztetve van. — Szállítás. A kassai kereskedelmi kamara a következő szállítási árlejtéseket közli: Kereskedelemügyi minisztérium: f egy házfelügyelők részére szükséges egyen ruhaszövetek 10831; a lasbachi vasutigazgatóság: égőciaj 10929; a rigai posta- igazgatóság: telefonfelszerelési cikkek 10887; a közmunkaügyi minisztérium: villamosmotor a zó- lycmbrezói állami vasgyár részére 248-U, a zó- iyonvbrezói vasgyár részére ttj épfl’etterv kidolgozására konstrukció, daruk, ablakok és épület fedezésére szükséges anyag 249-U; a prágai do- házyjövedeki igazgatóság: tűzoltó felszerelési cikkek 249-U; a pozsonyi katonai építkezési igazgatóság: a zsolnai laktanya továbbépítése 249-U; a nagymfhályi élelmezési raktár igazgatósága: különböző helyőrségek részére kenyér 252-U; Kassán a Vízi-utcai pénzügyi lakóház építési igazgatósága: bádogos-, tetőfedő-, asztalos- és lakatos- munkálatokra 252-U. — Az összes tudósítások minden kötelezettség nélkül köz ölt etnek. Kérde- zösködésekn-él a mellékelt szám adandó meg. Felvilágosítás a kereskede'mi és iparkamaránál nyerhető Kassán. A kisbérietek legmagasabb bérösszege Szlovenszkón és Ruszinszkóban. Prága, november 7. A törvények és rendeletek gyűjteményében rövidesen meg fog jelenni a földművelésügyi miniszternek az 1924—25 bérleti évre vonatkozó kisbérietek legmagasabb bérösszegéről szóló hirdetménye. A rendelet szerint a prágai termény- tőzsdén augusztus, szeptember és október hónapokban a rozs jegyzésének középárfolyama 100 kilogramonként 184.58 korona volt. Eszerint a legmagasabb bérösszeg Szlovenszkó és Ruszinszkó úgynevezett legelőkörzetében hektáronként 276.87 és katasztrális holdanként 159.33 korona. Szlovenszkó és Ruszinszkó burgonyakörzetében a bérösszeg 322.24, illetve 191.19 korona hektáronként, azaz katasztrális holdanként, a II* gabonakörzetben 369.16, illetve 212.44, az I. gabonakörzetben 461.45, illetve 265.55 és a répakörzetben 553.74, vagyis 318.66 korona hektáronként, illetve katasztrális holdanként. = A román kormány szabaddá tette a gyapjú- kivitelt Bukarestből jelentik: A minisztertanács a tigae alba, vagy amint másképp nevezik: spanca vagy merinos, valamint a turcana és a bardana nevii gyapjofajták kivitelét teljesen szabaddá tette. Az exportőröknek csupán a kiviteli illetéket kell megfizetni. = A gyümölcsiák ültetése. „A gyümölcsfák ültetése14 címmel Buchta Győző szloven- szkói állami gyümölcsészeti felügyelő és a gyümölcsvizsgáló intézet elnökének kiadásában röpirat jelent meg. A röpirat, amely rendkívül értékes útmutatásokkal szolgál, ingyen kapható a pozsonyi állami gyümölcsészeti felügyelőségnél (Matuskova 934) és valamennyi állami gyümölcsészeti iskolában (Dévényujfalu, Privigye, Sátoraljaújhely és Trencsén). 4- Lanyha a prágai tőzsde. A cukoripari értékeik elalnyhulása dlkedvetlenitően hatott az ipari értékek piacaira. Egyes értékek zárlat előtt megszilárdultak ugyan, de ez csupán a kontrámul hétvégi fedezési vásárlásainak -tudható be. Alpine, gépgyári, vegyi és rézipari értékek jelentősen gyöngültek. A forgalom szűk korlátok között mozgott. A kulissz szintén gyönge, csupán Krizik javult átmenetien. A belföldi bankóik közül Zivno gyöngült, a bécsiek közül Anglo, Kredit és Union javult. A forgalmi értékek piacán Északi Vasút és Dux—Bodenbachi 20—20 koronával lanyhult. A beruházási piac nem egységes. A tőzsdén nem jegyzett értékek piacán Bulgar és Schöimriescn javult, Cupria gyönge. Záróirányzat: nem egységes. Előfordult kötések: Xl/7. XI/ 6. 1028. <í.vt kincstári ntalvény —.— — 1924. pvi kincstári utalvány — Nvoreincnykölcsön ..... {Jh.50 83.ZJ fi0;,,-os hernbAthrI kölcsön • a'ba 6»/,-os UsztkölcsHn ............ 78.— 78.50 fi •/. ..................................... ~“-r" Mo rvnorsr.-k0los.l011 4V#*/0 — •— 77JS Mnrvn orsr-kö'ns 1017 b o.'o . ~76.50 Právn v>roo 1010 köles. R % Prá<ra viros 1810 köles. 4 % Union vörös 19°1 köles fi * Porsonv város. lOIOkölrs. 40/- „-/.a ör'ln Práen városi, tnkrnf. 4 •/<■ . fi yí L fsl. vörös knresrt. sorsinirv ^ ” Mn*rvar''frros vörös korosat • ‘_ >f n*»vnr icirftlo'* sorslc^v. '_ Bu őnnosti BnUlika sors jep-y Aorrárbank....................... 3« ^ 3^f Hs eb TTnton Ránk............ n Be szúrni toló....................... 383-5° 3?2-*0 Cs eh Tnarbaok.................. Prágai Hitelbank............ f Sz lovák Rönk................. *2®-50 Zi vnostonska ........ -’rf- 3’“Anorol-Cslov. Bauk............ ,5*27 Os ztrák hitel.............. J;.37 76.75 Bá csi nnionbanb. ..... §1-®® Wiener Bankv................... -7.-- 55.— Jusroslovenska-bank .... Nordbahn.......................... 548a.- 5490.-Cs eh Oukor ......... 109j.— 1078.50 Horvát cukor..................... Ííl‘55 Kolin' miitrátrya. ...... 560.59 567.50 Kolini kávé ........ 1 JJ8.— Kolini natróleurn ..... 1M.— 1®§.—Kolini szesz ........ 1227.50 1225.— Tejipar rt........................... 570.- >74.EUsö oilseni sörtryár .... 24o9.— 2475.— Breitfeld-Danék ...... 084.— A87.—Panrin és Ivlement .... °69.— itinpihoffer.................. 708.— 708.50 Cs eh északi szén ...... 1740.— 1750.— Cseh nyugati szón............ 337.— — Al pine....................... 131.59 133.— Po ldí............................... 284.- 284.— Pr átrai vasipar ...... 762.— 759.— Skoda................... 661.— 652.30 Po zsonyi kábel ....... 1470 — —.— Inwald .......... 283.— 281.— Prátrai oapir................. . —— — + Lassú javulás a budapesti tőzsdén. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai tőzsde megnyitásaikor kisebb mértékű nyereség- biztosító eladások történitek a tegnapi zárlati irrvó alatt. Minthogy azonban a spekulációs vásárlások száma csekély volt, a ma lezáródó üzleti héten a realizálásokkal rövid idő alatt végeztek és a meglehetősen nagyarányú bécsi vásárlási megrendelések hatása alatt kisebb javulás következett be és valamennyi érték visszanyerte árfolyamveszteségét. Az utótőzsdén éiéukebb volt a forgalom. Néhány a cseh távirati iroda által nem közölt érték árfolyama ezer koronákban: Mohtár 163, Törökszentmiklósi 31, Pestszentlőrinci 49, Részvény sör 309, Félten 765. Előfordult kötések: XI' 7. XI/ 6. Ane.-Masryar...............* • 45000 45000 Ha zai bank . ........ 120000 1 74000 Mapryar Hitel . ...... 412000 432000 .Telzálonr . ..... ••• 75000 77600 Lpszátnitoló • . ....... 63000 62000 Macryar-Olasz ••••••• 70000 20000 Osztrák Hitel ........ 167000 168000 Földhitelbank ....... — — Merkúr.................... 8000 8000 Ke reskedelmi bank .... 1060000 (070000 Etryesült takarékot. .... 90000 90100 Macv. ált. tkpt.. ...... 108000 103000 Első hazai tkpt........ 2960000 2900000 Salfró . . . ........................ 524000 52800) Ri ma .. .. ....... 126000 126000 Közúti ............ 580G0 58000 Délivasut............... 54000 58500 Á. llam vasút — — Borsod-Miskolci ...... 15C003 152000 Concordia • ......... 35510 34000 Budapesti malom ..... 127000 120000 Gizella malom ....... 72000 TuOoO Hunaária malom. ..... 134000 1 19000 Beocsini ........... 875000 875000 Északi szén . ............... ~ — Es zterííom-Szászvár . . • • 305000 310000 Felsőm, szén ........ 370000 380000 Drasche ........... 160000 155000 Magnezit.............. 1675000 1675000 Ma sry. ált- kőszén ..... 3450000 3/75000 Urikányi .......................... 875000 870000 Kó hurs?..................... 3^9«2 37000 Csáky .................... 11509 — Ma crvar Fevveriryár ...» 895000 Ganz Danubius ...... Ganz-villamos ....... 11Ó5000 Hofherr ............................. 1i?222 111000 Lá ní*. . . ...... Ö-+Ó00 84000 Lipták...................... 20000 19750 Gy őri vajrongyár...... 50000 49000 ' Schlick .......................... . - «500 Te udioű-Ditrich............... P.arót i............ . . 2290 2200 Ión?.52003 52000 i£óz. :::::: —:: 7í!ouoo 3 Papír \ . 3»000 37000 spódinm 121000 124000 Goldbenrer •••••»*• 230000 230000 Hungária műtrágya . I I '%%><> ^^0 Klotild ........... .... **2000 42000 Ma gyar Cukor . . I ! . . . 2370000 2351000 Őstermelő ...... 195000 193000 oummi .:::::::::: mm* 233000 Magyar szalámi....... ~ ** Óceán........................ 20000 T" Győri ólai............... 59000 56000 Tele fon....;:.:::: 109000 i 13000 Pálfalvai.......................... Eg yes. fa.......... 19000 Gutmann ......... 720000 730000 Orsz. fa..................... 101000 100000 Li gnum-tröst ........ 42000 - 45000 Malomsoky............... 6500 70OO Ne uschloss ........................ 2500 2300 .................................. 75000 82000 Szlavónia.................. 78000 74000 Mas chitzi.................. 2140000 2080000 Za bolai..................... 68000 63000 Adria........................ _ — Atlantika.................... 18000 18500 Levante .......................... 152000 151000 Trö szt........................ 155000 155000 Ll oyd bank . ..................... - — Po zsonyi gazdasági körök a cseli-szlovák—magyar kereske desmi tárgyalásokra! Minden bajnak az agrárvám az oka... Pozsony, november 7. (Saját tudóslíön'któl.) Szterényi Józsc báró volt magyai k;eresl;odeiimi,gyi miniszfc: nek a Prágai Magyar Hírlap számára adót nyilatkozata a cseh szlovák—magyar keres kedelmi tárgyalások nehézségeiről, nagy fel •tűnést keltett Pozsonyban. Alkalmam vol mértékadó gazdasági tényezőkkel a cseh szlovák—magyar gaadiaisiági feszültség okai ró] beszélni, informátorom a többi között : követkéz őket mondotta: — A nehézségek főként oda vezethető! vissza, hogy a cseh-szlovák agrárkörök az kívánják, hogy mielőtt belekezdenének 2 kereskedelmi tárgyalásokba Magyarországgal hozzák rendbe az agrárkérdéseket. A íőpTobiéma ezidőszerint a lisztvám. A gabouavám eddig Is meg volt, most ; gabona- és a liszt vám közti differenciát kel megjáUapitani. Mondjuk, ha a régi gabonaván 0 aranykorona volt, a Tisztvám pedig 8 aranykorona lesz, a kettő közti differenciát össze kell egyeztetni. Ha ez a differencia tűim agai lesz, úgy Magyarország nem tud lisztet importálni, már pedig mint agrárállam ez a fc kivi-teli cikke. — A második nagy nehézség nálunk a háromszázalékos forgalmi adó, amit az Özvegyek és árváik nyugdijalapj'ár: akarnak adni. Erre nem lehet a lisztbehozafab bazirozni. A cseh-szlovák agráriusok és főként a cseh-szlovák malmok a magyar őrleményekkel szemben túlontúl nagy védelmet kívánnak életbeléptéim. Miikor informátorom elé tettem a Szterényi nyilatkozatát, azt a megjegyzést tette hogy Szterényi egy évvel ezelőtt még másképpen beszélt. A magyar bor behozatalára vonatkozólag infonmátorom megjegyezte, hogy cseh-szlovák szempontból a magyar bor e pillanatban drága és a behozatal oly nehézségekbe ütközik; hegy Magyarország a borkivitel tekintetében célszerűbb, ha a jövőre gondol és inkább halmozza borkészletét. — Feltűnő — folytatta ezután informátorunk, — hogy a csehországi gyáripari körök is az agrárvámokat proíezsálják. Lehet, hogy ez csiak taktika náluk, meri hiszen ez természefös ellentéte a cseh-szlo- vák exporttörekvéseiknek, igy főként a textilt, porcéként és a vasárut tekintve, amely a fő kiviteli cikke Cseh - S zlov áki ánaik. A gyáriparosoknak ez az agrárius dörgölődzése a tűzzel való játék, amelynél könnyen megégethetik az ujjúkat. Könnyen megtörténhetik ugyanis, hogy elveszíthetik a magyarországi fogyasztópiacukat, már pedig arra kellene törekiedniök, hogy e szomszédos ország piacát a jövőben is megtartsák. — A cseh- és morvaországi gyárosok egyébként egészen különösen vélekednek és ai látszat az, hogy szinte egyöntetűen összefogtak a sz’ovenszkói ipar ellen is. Hogy egy példát említsek: annak a magyarországi fogyasztónak, ugy-e bár, szüksége van arra a rumburgii vászonra, meg briinni posztóra. Már most az a esdi és morvaországi gyáros nem igen bánja, ha az a magyar kereskedő Ausztriából (Becsből) szerzi be a bniiini posztót, ahol neki fiókja van. Csak ne Szlovenszkóból, ahol pedig szintén van textil gyár. R. J. — Ma lépett életbe a cseh-szlovák—oí^sz kereskedelmi szerződés. A cseh-szlovák— olasz kereskedelmi szerződés ma lépett életbe és megkezdték azoknak az áruknak a vámkezelését, melyeknek a kereskedelmi szerződés kedvezményt biztosit. A vámraktárak túl vannak tömve áruval, mert a kereskedelmi szerződés életbeléptét már hetek óta I M\ll H\rn li Ml iHWi ammiy IWW li|rniBíllWaiiimfl—Tini' lilimilli®! Ili ........................ n-r mi imi-firrm IMII ll !!■ iM UMWnHPAÍlMMIIIWI—lih^fcWUi1 iWH'iMái'i iil»ll|lim I Ih m\wt III mm——m \ ra COMYILY Vilik Cl! WÉ ^i^«WYSEY || Uvetí, porcellési é® Biéplhefeácaéi és épület ílvedezés, <a ..Jifnofl" RépviseZeie: és f&SsvagsmÉa eáesf vstoreruzfió és IViass részére. — M OROS. Bc&7sréStt«cuEfi és ekermi berendezések. EN DETAII. Fő-uica KbSIce — Kassa ::__ Fö-uitca 59