Prágai Magyar Hirlap, 1924. november (3. évfolyam, 249-273 / 697-721. szám)

1924-11-07 / 253. (701.) szám

a ^iMBMONMiTcini ■■■rfirr r nrn Lesz-e változás Ruszinszkó tasutlgyében? Pesek tanügyi referens halálával aktuálissá vált a ruszinszkói pártok kívánsága liiigvár, november 6­(Ruszinszkói szerkesztőségünktől-) Pe­sek József ruszinszkói tanügyi referens no­vember elsején Prágában elhunyván, Ru- szmszko közvéleménye megszabadult attól a lidércnyomástól, amely alatt ez a sovi­niszta cseh korináíiyexponeus öt esztendőn át tartotta. Ismeretesek azok az offenzívak, melye­ket úgy a magyar e lenzéki pártok, mint a cseli-agrár és az autonóm földműves szövet­ség indított olykor-olykor Pesek ellen aki könyörtelenül gázolt át Ruszinszkó minden nyelvű kultúráján, hogy itt a cseh és az uk­rán kultúra magvait jó ta'ajba ültethesse. Most, hogy Pesek halálával pontot tett a ruszinszkói tanügyi politika első fejezeté­re, ismét aktuálissá lett az összes magyar ellenzéki és ruszin pártok ama sarkalatos követelése, hogy Ruszinszkó tanügyének élére a llép lelkét jól ismerő és vele együtt érző őslakos kerüljön, már annál is inkább, mivel a tanügy Ruszinszkónak az autonómiát biztositó szerződések szerint is szigorú bel- iigye. igen nehéz helyzet elé állítják tehát a pártok a prágai kormányt, ha e követelésü­ket, annak legaktuálisabb időpontjában ismét a zöld asztalra dobják. Nem tudjuk ugyan, hogy az egyes kor­mánypártok, de különösen a cseh agrárok mennyiben tartják fenn régebbi követelései­ket, de az ellenzéki pártok erős akcióra készül­nek, hogy a ruszinszkói íanügy terén el­szenvedett átkos rendszer további követ­kezményeitől megszabadítsák úgy a ru- szinságot, mint a magyar népet. Olaszország belpolitikai hely­zete a parlament megnyitása előtt — A P. M- H- eredeti tudósítása — Milánó, november 6. Országszerte nagy várakozással tekin­tenek a parlament megnyitása elé, mely e hónap 12-én lesz. Mint emlékezetes, az olasz kamarát jú­niusban a Matteotti-gyilkosság következté­ben napolták el. Azóta számos nagyjelentő­ségű esemény zajlott 1c, úgy hogy bár a közhangulat rendkívül kedvező a fasciznrus- ra és Mussolinire nézve, azért mégis nagy parlamenti harcokra van kilátás. Ha mélyebben vizsgáljuk a belső hely­zetet júniustól mind a mai napig, úgy a íascista~kormánynak egy sorozat jelentős cselekedetét látjuk, melyek mind a iegvilá- lágosabban mutatják Mussolini erőfeszítését a normális viszonyok helyreállítására, mely nagyrészben már sikerült is neki. így a kor­mány utasítására a hatóságok a legnagyobb eréliyel láttak hozzá, hogy teljes fényt de­rítsenek a Matteoíti-gyilkosságra. A legszi­gorúbb intézkedéseket foganatosította, hogy a Gasalini fascista képviselő meggyilkolásá­val felidézett veszedelmes fascista-roakciót megakadályozza és eíojtsa- A több városban tartott községi választásoknál a legteljesebb szabadságot biztosította- Lecsukatta és meg­büntette azon fascistákaí, kik valamely po­litikai- vagy magán erőszakoskodásban ré­szesek voltak. A köztisztségekből eltávo.i- totta azokat a fascistákat, akiknek a maga­tartását a közönség nem ió szemmel nézte és végül ünnepélyesen törvényesítette a Mi- lizia Nazionáiet, a miniszterelnök személyes katonaságát azzal, hogy október 28-án a Ma­cis su Roma (a fascista forradaöm) évfor­dulóján letették az esküt a királyra és az al­kotmányra és igy az állam rendes hadere­je vé váltak. Mint ezekből is látható, a kormány szá­mos és igen nagyjelentőségű kísérletet tett, hogy a teljes társadalmi rendet és tnegnyug­Péntek, november 7. vast valóban helyreállítsa. De az ellenzék, mely a Casalini-gyilkosság után félelemből . egyidőre abbahagyta a fascisták elleni dühös ! támadásait, most újait erővel kezdi a harcot. Miután pedig a sajtónak : leghatalmasabb szerve az ő kezükben van, féktelen harcuk nem csekély nehézséget okoz a kormány­nak. Mesterséges eszközökkel és spekuláció­val megdrágították az elsőrendű életszük­ségletek árait, hogy igy főleg a munkásság körében elégedetlenséget szíthassanak, mélv- yel sikerült is egy pár sztrájkot kiprovokál- niok. Ez természetesen maga után vonta a lí­rának a nemzetközi pénzpiacon való sü- Iyedéséi. A liberális párt az utolsó Livornóban tartott kongresszusa alkalmával kettésza­kadt és egy része szintén ellenzékbe ment át A rokkantak és hadvise'tek hatalmas or­szágos szervezete szintén a kormányhoz való feltétlen ragaszkodását juttatta kifeje­zésre akkor, amikor kimondta, hogy a vára­kozás semleges álláspontjára Helyezkedik* A közvélemény azonban átlát ezeken a manővereken, úgy hogy nyugodtan meg le­het ál apitan-i, hogy egy erős és nagy több­ség ragaszkodik a kormányhoz ügy a par­lamentben!, mint áz országban. Rendkívül súlyos volt a parlamenti el­lenzéki blokk legutolsó határozata, mely szerint nem vesznek részt a parlament ülé­sein. Hymodon akarják a parlamenti beren­dezkedést megbénítani, hogy a baloldali pártok uem veszik ki a munkából a részüket. így természetesen' a régóta óhajtott fegyverszünet az egyes pártok közt mind távolabbra és távolabb­ra tolódik ki. Az uj helyzet és a parlament munkaké­pessége most kizárólag Mussolininek és a centrumpártnak a magatartásától függ. Nem szabad meglepetéseket és drámai fordu’ato- ka't várnunk, az azonban biztos, hogy a kö­zeli napokban fog eldőlni a nagy harc a fascisták és az egyesült ellenzéki pártok közt. Corrado Rossi. Paris, november 6. A ,,Verginaux“ nevű hadihajó legénysége leszaíkitotta a hajón el- helyezesd emléktáblát, amdy Odessza bom­bázását ünnepli. A matrózok ezt az emlák­Bécs, november 6. Seipei kancellár a P. M. H. bécsi értesülései szerint tavasszal taeg szeretné rendezni Becsben Kö- zépeurópa kormányelnökeinek s külügyminisz­tereinek konferenciáját. Az osztrák köztársaság követségei legközelebb megkezdik a szondirozást az egyes középeurópai államok kormányainál, hogy milyen fogadtatásra taláJ ez a terv. Seipei Ausztria szanálását csak epizódnak tekinti Középeurópa rekonstrukciójának szükséges munkálataiban. Az ő felfogása az, hogy 2z összes dunai államok nagy kihatással vannak egymásra és egyiknek helyzete, esetleges krízise okvetlenül érinti a többieket is. Éppen ezért a Duna mentén csak akkor következhetnek be normális állapotok, ha az összes középeurópai államok ezt {elismerve megállapodnak egy1 egységes gazdaságpolitika Irányelveiben és egymást nem veíélytárskéat, hanem szüksé­ges partnerként kezelik. Erről akarja Seipei kancellár meggyőzni az ösz- szes középeurópai felelős államférfiakat és reméli, hogy a tervbe vett konferencián mindannyian ma­gukévá . teszik eszmemenetét, amellyel elsőként a november 15-én ideérkező Benes külii.gymfniszfert lesz alkalma személyesen megismerteim. Elhalasztják az Eskütt-por főtárgyalását Esküit teljesen épelméjű Budapest, november 6. i^egállapitot'táfo., hogy (Budapesti szerkesztőségünk teieíonje- Eskütí teljesen épelméjű és niég csak be­kmtése.) Minndch Károly és Németh Ödön leges hazudozásban sem szenved. A no­egy etemi tanárok és brói ósági orvosszakértők vernber íü-ére kitűzött föíárgyalást azen­nia terjesztették be jelentésükéit a budapesti , ..... büiiíeíőtckrv6nvssétk elnökének az Esktttt- ba" ahgna ,0®“ m8gtariaat'11’ mert Eskut‘ ügyről. Kijelentették, hogy lelfeiiismerétesén lázas betegen fekszik lakasan és kétséges, megvizsgálták Esküit Lajos elmeállapotát és hogy november 19-ig íö!.*yógyul-e. 4444444 44444444*4444444444 444444444444 44-4444444444444444444 44444444444444 *444444444444444444444444 örökös leng^eE'Orosz határincidensek Berlin, november 6. A Vossische Zeitung jelenti Varsóból: Az orosz-íengyel határon, Ostrok közelében, a haiárme-nti drótsövények közt álló raktárépületet és lengyel kereskedők expozituráját felgyújtották. A gyújtogatok rendes szovjeícsapaiok voltak. A határőrök tüzelni kezdtek a tettesek­re s a rövid harcban két lengye! és egy' orosz katona éléséit. 444444444444444444440444444 444444444444444444*444444444444444444444444444444444>444444444444444<!« PI€g nem isifáiiitff i siiöipr beipoMlkal neipzeí löetiaíeB poziciéfa megerősödött — Szíerényi föllép Miskolcon Budapest, november 6. (Budapesti szerkesztőségiink teleionj ele n- tése.) A politikai helyzet még nem tisztázó­dott annyira, hogy a kibontakozásról be­szélni lehetne. Az egyes pártok vezetőem­berei között sürü tanácskozások folynak. Gömbösék is készülődnek, bár reményeiket leli ütötte a kisgazdák tegnapi határozatta, amelyben ragaszkodásukról biztosították Bethlent. Mindamellett nem adják fel a küz­delmet és erősen hangoztatják, hogy el fog­ják érni céljaikat. Annyi kétségtelen, hogy a közel jövőben lesznek politikai átalakulá­sok, azonban nagyon is kétséges, hogy eb­ből a jobboldali radikalizmus jelentősebb megerősödése következnék be. A kisgazdák egyelőre bentmaradnak a kormányzópárt­ban, hogy meddig, azt ma még nem lehet tudni és a Huszár-Wolff-párt formális föl­bomlása sem fog rövidesen megtörténni. A helyzet kialakulása mindenesetre né­hány hetet igénybe fog venni, bár kétségte­len, hogy Bethlen sanszai jelentősen meg­erősödtek. A házszabályrevizió A házszabályrevizió megalkotására ki­küldött bizottság tegnap hozzákezdett a ja­vaslat részletes tárgyalásához. Rassay Ká­roly azt kívánta, hogy az uj házszabály alap­jául az 1908. évi házszabályt vegyék, mire Bethlen megjegyezte, hogy ez ellen nincs ki­fogása, de kérte, hogy egyeztessék össze az 1908. s 1913. évi házszabályokat, meggyőződ­ni arról, hogy ennek nincsenek-e technikai nehézségei. A bizottság tanácskozásait ezután a két házszabály szaíkaszahiak összeegyezte­tése céljából elnapolták. Az időszaki választások A Szabó István halálával megüresedett nagyatádi kerületben a kormányzópárt Far­kas Bélát, az elhunyt miniszter volt titkárát lépteti föl, akinek megválasztását bizonyos­ra veszik. Az uj kép viselő jelölt bizalmasa volt elhunyt vezérének és teljesen ismerős a ke­rületben. A miskolci egyik kerületben is rö­videsen megtartják a választást. A Heinrich- párt jelöltje az elhunyt Szentpály fia lesz. míg a liberális ellenzék Szterényi József bá­rót szándékozik fölléptetni. A miskolci kerü­letbe!. november végén, Nagyatádon pedig december első napjaiban fog lezajlani a vá­lasztás. , •­Az összes pártok megmozdul­nak az ungvári városi tiszt­viselők elbocsátása miatt A szláv pártok nem vehetnek részt a magyar pártokkal való egységes akcióban — A poli­tika minden előtt Ungvár, november. 6. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Hér tek óta járta a hír, hogy a minisztérium több ungvári régi városi tisztviselőt meg nem erősített állásában. Tekintettel arra, hogy a zsupán az ungvári képviselőtestületet felosz­latta és igy a város közönsége nem élhet önrendelkezési jogával, az a terv merült Jel, hogy a volt képviselőtestületben helyet fog- lap összes pártok egységes fellépéssel fog­ják a prágai kormányt figyelmeztetni arra, hogy eljárása az emberiesség rovására megy. Hogy nagy igazságtalanság történt, azt az összes pártok képviselőtestületi tagjai el­ismerik, de az egységes akciót mégsem tart­ják lehetségesnek, mivel ebben a — kizáró­lagosan gazdasági — ügyben sem tudják a képviselőtestületi tagot a pártembertől el­választani. Az a közös megegyezés alakult tehát ki, hogy minden párt a maga képvise­lői utján fogja a párt szellemének legjobban megfelelő lépést megtenni. így az ellenzéki magyar pártok interpel­láció tárgyává teszik, de ezen a téren kíván eljárni az úgynevezett „szláv blokk14 is, míg más pártok közvetlen utón kívánnak a tiszt­viselők érdekében eljárni. Százegy kitépett oldal a magyar képviselők klubjának panaszkönyvéböl 51. Krupáts János íaluszlatinai lakos már év­tizedek előtt adta bérbe a római katolikus egyház által L mártott iskola céljaira az épületeit. Az egy­ház pontosan fizette a szerződésileg biztosított bért addig, amíg az iskola nem lett államosítva. Ekkor ugyanis az egyház értesítette a bérbeadót, hogy az iskola államosításával az egyháznak a bérleti szerződésből eredő kötelezettsége is meg­szűnt. Krupáts Inába fordult szerződésével az illetékes áliámi iskolai hatóságokhoz, a bár meg­fizetését senki sem vállalta, ellenben az épületeket az állami iskola továbbra is használja. Hosszú éveken át a bérösszeg immár igen magasra növe­kedett fel1 s most a tulajdonos a téesői járásbíró­ságnál perli az államat. — Fő az államosítás, az ebből eredő terheket fizeti majd a nagyharang. 52. Katonáink panaszai végtelenek. A milovici huszonnyolcas gyalogezred második, úgynevezett minta- zászlóalján ál minta állapotok uralkodnak. A tisztikar a legnagyobb elmésséggel tudja kigondol­ni azokat a célokat, amelyekre a legénységnek adakoznia kell. Az újonnan szervezett zenekar számára a legénység által gyűjtött pénzből vették a pi-ku látói kezdve a legmélyebb bombardóig az összes fuvóhangszereket. Nagyon helyes. Ha a baka vidám zeneszó mellett akar menetelni, úgy vegye meg a trombitáikat. 53. Ugyancsak a milovici minta-zászlóaljnál egész nyáron keresztül a reggeli ébresztő öt óra helyett már négykor lett megtartva. A nyolcórai munkaidőről szóló nemzetközi egyezmény na­gyobb dicsőségére tizenegy-tizenkét órás foglal­koztatást kaptak a bakák. Ez is rendben van, csak dolgozzanak énje Drappal, egyébként még megun­nák az életet. 54. „Meir bal nes Geld14 a neve annak az alapnak, melyet a jámbor zsidók adakozásából az egyházközség teljesen szegény tagjainak istápolá- sára tart fenn. Ilyen alapjuk volt a szolyvai zsi­dóknak is. De csak volt, mert jött a híres ruszia- szkól pénzlebélyegzés, mely a tizenkétezer koro­nás alapot háromezerre szállította le. Most a hit­község a többi pénz visszatérítése ügyében fordul fühöz-fáíhoz, bajosan kapja vissza azonban a pénzt, mivel a pénzügyminisztérium jogi döntésé­nek alapja adva van: a pénzlebélyegzés a múlté, már régen volt; a voltra a zsidó sem ád sem­mit. igy tehát a pénzügyminiszter sem. A költségvetési bizottság tegnap befe­jezte az állami költségvetés általános vitáját s a maii napon megkezdte az első csoport részletes vitáját, amelyhez a következő tál­cák tartoznak: köz társasági elnök, kabinet- iroda, nemzetgyűlés, legfelsőbb közigazgatási bíróság, miniszterelnökség és kereskedelmi minisztérium. A'i általános vita befejezése után a német ellenzéki pártok azt az indít­ványt terjesztették elő, hogy a bizottság tél­ien napirendre a költségvetési javaslat fölött Érdekes, hogy az indítvány mellett szavazott az ellenzékkel a cseh iparospárt is. — A bi­zottság tagjai a mai napon délelőtt megte­kintették egyébként a Hradzsin átalakítási és renoválási munkálatait, hogy megkönnyeb­bült leUkusmerettel szavazhassák meg az ezen célra szánt tekintélyes summákat. — Az esti órákban várható Novak kereskedelmi miniszter expozéja. KAmntnitisfa imméftisűi « franci® kottában? táblát úgy tekintették, mini provokációt, te­kintve, hogy nagy részük kommunista. A tengeró'szetiigyi minisztérium vizsgálatot ren­delt el a hajón. Sernél kancellár ímmmá meg iüari® rendem! lécsioi Miiépeirip® kormánuelitökel* neü és Miiiiigüiiiniszicrefiicü fifáiteásü? A TT? T-T rt 1* O n o t! A v*+inc»-ít 1 A r- r\

Next

/
Thumbnails
Contents