Prágai Magyar Hirlap, 1924. október (3. évfolyam, 223-248 / 671-696. szám)

1924-10-12 / 233. (681.) szám

Vasárnap, ofctóher 12. Wmm9a^£0öA> ¥'ÖT/ORBÁN. #----------------==3g» 1, 1 Szófia. Dimitrá Clmrov átivessfi e tóteahwK'SögSÍ tah- .n&aíerö'irm ve**|éaét és Rasfe Madj&rov- vaTdaaS- nfitdg a feelivgyrwiii'i'S/teEiutort. f' Löiwíaa. A mossál? fetfByzetr^ való íctefpísefiüd. eíftaíá- rofctafc. hogy a Szöksz}: csatofna védetené-se •e-r.Ösif^- sefcet Jkftfcfcmfc ki Voltaire szenvedélyes kávéivó volt, Feketekávé tmn köoL e? figy, mint az al­kohol, hanem élénkít!! az agyat, növeli a kép­zeletet, íángragyn.H szellemi szikrákat és éle­síti a humort. Rossz k á v é ellenben bánt okoz ön­maga ellen. Valódi kávé (keverekmentes bab- kévé) a gondolkodó Itala, MEINL GYULA (Kafíee-ímport. A mandzsuriai rém palotájában- Beszélgetés Csangsoliimai —­Prága, október 11. Az újságolvasó közönség hetek óta fi­gyeli már a kínai eseményeket s okvetlenül észrevette, hogy a kártya egyik fökeveröje Csangsolin, Mandzsúria kormányzója, aki Wu-Pei-Fu marsai kormánycsapatainak le­verése után diadalmasan halad Pekingi felé. Hogy ki ez az ember, aki a Meny Birodal­mát rettegésben tartja, mindeddig nem tud­tuk. Most végre Albert Londres, á neves francia újságíró, felkereste CsaitgsóÖnt mtrk- dení palotájában s előéletéről is megtudott valamit. A kegyetlen vezér, akitől ma há­romszázmillió ember fél, egy mosónőnek a fia. 16 éves korában a katonasághoz adták, de a fegyelem nem nagyon ízlett neki, meg­szökött s egy keresztény zárdába menekült, hol egyszerűen megkereszteikpclett 0 koszt és a kvártély fejében. Amikor a japán-kínai háború véget ért, Csangsolin békésen odébb állott s hat barátjával rablóbandát szerve­zett. Fez volt a csirája a kong-kongi hírhedt rablóseregnek, a „vörös szakái*1 harcosai­nak. Két évvel később már 15.000 ember állt Csangsolin rendelkezésére. Eközben ismét háború tört ki Kína és Japán között Korea birtoklása miatt. A japánok egyszerűen megvásárolták Csangsolhii, ki támogatása ju­talmául Mandzsúriát kapta. Azóta Wu mar­sai egyizhen már alaposan rnegleckéztette a zseniális kalandort 1920-ban, de most egy­részt japán, másrészt orosz segítséggel oly hatalommá nőtt a kormányzó, hogy valószí­nűleg el fogja söpörni a pekingi kormányt. Löndrest délután fél három órakor fo­gadta Csangsolin íapalotájában. A vérengző hadvezér éppen néhány órával előbb végez­tette ki atyai nagybátyját, mert két falvat fellázított ellene s ugyanakkor parancsot adott rendőrfőnökének. Kang-Síngnek lefeje­zésére is, mert a rendőrfőnök megzavarta egy japán tábornok ünnepélyes temetését. A közbiztonság tehát nem volt valami ideális Csangsolin környezetében. Félórás várakozás után megnyílt az aj­tó s egy hatalmas sárga óriás Csangsolin szőnyegekkel borifotí szobájába vezette az újságírót, hol a „mandzsurlaí Rém** egy pom­pás kereveten ült mozdulatlanul. Háta mö­gött, a jobbján és a balján három átlig fel- íegyverzetí testőr állt- A kormányzó kis sár­ga ember, ki inkább emlékeztet egy bűvész fakirra, mint százmillió ember élet-halál urára. — Ne féli, ~~ tohnáesoltaíta Csangsolin — te a vendégem vagy és nem történik bán- tódásoj^ — Kérdezze meg — fordult Londres a tolmácshoz. — vájjon őkegyelmessége Pe~ king ellen szádékozlk-e vonulni. — A tomács tefordította a szavakat, de Csang,szolin nem feleit. — Rend van ebben a pillanatban Kíná­ban? — kérdezte bátran az újságíró. A tolmács remegő hangon közvetítette a kérdést Csangsolin jó ideig nem válaszolt, majd pár érthetetlen szót morgott. — Mit mond? ~~ kérdezte Londres a tol­mácstól.-- Azt, hogy Kina nagy. Az interjúnak vége volt. Csangsolin ugyanis az izgalmas „párbeszéd** alatt ~~ elaludt. Reading Walter lord, angol munkáspárti képviselő utilevelei feleségéhez, Daisy Amáliához Páris, október II. My dear, végre itt vagyok a Vífóg&sság Városában, meb'iiök —- több szavahihető Mfctfs. szerint — Franciaország: csáfe íetéteményese. Az nt gyötrelme® és fárasztó vert; a csatornán ismét olyan vihar düliöngött, amelyre ama bi­zonyos legöregebb kapitányok sem emlékez­nek — összetörve vergődtem a ka libben, ét­vágyam persze semmi s közben állandóan kínzóit a gondolat: a francia hajó legénysége előtt keményen kell tartanom magamat,, el­végre h szeretett hazám jóhiréről van széf „Mi, angolok sohasem feledkezhetünk meg arról, hogy a birodalom tekintélyéi külföldön egyéni kvalitásaink, bátorságunk, kitartó szí­vósságunk és egyéb nemzetinek tartott eré­nyeink után Ítélik megF‘ (Lásd: Gkdsíone be­szédét 1864-bea Ltonbflíi ; ugyanerről rószk- ieaeo beszéltek lord Roseberry, Evesfcam, Asquith és nagy vezérem, Macdonatd.) Hidd eh a testi néöíüiözésekct még csak elviseltem volna, de enüél jobban kiűzött a gondolat, amely, sajnos, nagyon is jogosult Volt: mi lesz szeretett páfíonim&l, ha a libe­rálisok összefognak a konzervatívokkal s le­szavazzák. Ha Suowden, a „tengerzöld meg- vesztfegethetetlenség** mm nyugtatott volna meg e kérdésben, nem is szántam volna el magarmi c kontinentális tanulmány útra. Hi­szen Oxiordból kikerülve nem volt módom­ban a k ont menyen nagyobb utat megtenni s tudod, hogy mennyire vágytam mindig a kon­tinentális demokráciák megismerésére. Mint hallom, Közópeurópában egész sereg kis ál­lam van, amely szeretett Angliánk politikai berendezkedését vette mintául; különösen a rendőrök, hordárok és utcai cukrászok emlé­kezteinek mint mondják — a hasonló lon­doni funkcionáriusokra. Hiába, Anglia nem csupán a huIMmokon uralkodik! Megérkezésem, borotválkozásom és a reggeli után első dolgom veit, hogy a Ottói d‘örsay-ra menjek. A k Ü1 ü gy ni ín i s z f é r i 1 m BeiíC’S úrral találkoztam, cmél az elragadó kis miniszterrel, akinek Londonban a Clarid* ge Hotelban állandó, havonként fizetett lak­osztálya van. Csodálatos, hogy a világ min­den tájékán összeakadok vele — mint bizo­nyára emlékezd, legutóbb Ti fülesen londoni román követ estélyén. Mosolyogva fogta meg mindkét kezemet, utánad és Anglia után 'kérdezősködött s tüstént meghívott Prágába. El is megyek —■ azonban kétlem, hogy őt magát ott fogom találni, mert — mint emlí­tette — a Fid^si-szigCtekrc utazik, hogy a zuiu&áfíerekttök előadást tartson a népszövet­ség eszméjéről s esetleg kedvező íeltéteiek- ikei kereüskedeími szerződést kössön velük. fáradhatatlan ember ez a kis küfugy.mi­niszter s mint hallóin, van rá érdje Idete versek írására is. Ezt a párisi külügyminisztérium! urak mondották, lehet, hogy csak tréfából -- minden esetre érdeklődj a dolog iránt a cseh­szlovák követségen, igenlő válasz esetében küld el azonnal összes müveit félbőrben, eset­leg Elzevir-kötésben. Számos, politikai látogatást tettem; meg- vaífom neked, a francia politikai élei éppen tícm ragadott el..Politikai.klubjaik a szó lon­doni érteimében nincsenek, a választási har­cot esetrői-esetre szervezik meg. Ilyen kö­rülmények között érthető, ha a politikai be­látás iránt nincs érzékük. Ennek tulajdonit-: ható* hogy az egyik szocialista- képviselő némi iróniával állapította meg rólam, hogy a konzer­vatívokat helyes politikai érzékkel éppen ak­kor hagytam ott, mikor bukásuk előrevetette árnyékát. Hiábavaló dolog lett volna meg­magyaráznom, hogy hazámnak mindig azon az oldalon lehetek leginkább hasznára, amely éppen hatalmon van; hiszen az ellenzéki, harc reménytelensége megakadályozza, hogy a politikus alkotó ideáit megvalósíthassa. Ezek a szemrehányások különben nem érintenek: ha arra gondolok, hogy a közoktatásügyi bi­zottságban sikerült kiharcolnom szeretett vá­lasztókerületem, Wbiters iskolája számára száz font ajabb segélyt, többórás vita után elfogadtattam a koldusok kötelező karsza'ag- gal való megjelölésének reformját, -- mon­dom, ha közéleti tevékenységem ákíásos eredményeire gondolok, akkor az ilyen széni- rehányások lepattannak rólam! A franciák különben szívesen feledkez­nek meg a szolgálatokról, amelyeket Napó­leon levezetése óta 1918-ig nekik tettünk. Herriot ur pártjának számos vezető egyéni­ségével folytatott beszélgetéseim még inkább inégefösitettek ebben a régi meggyőződésem­ben. Állandóan emlegetik a „civilizáció** és kultúra iráni? kötelezettségeket”, hasonlókép­pen „a szabad nép szuverén akaratát** és még számos unalmas és eléggé nagyképü dolgot. Mikor rövid beszédben kifejtettem előttük, húg}/ Anglia nem isten kegyeim é- boi, de kemény rendelkezésé-böl vál­lalta <1 vi Mg civilizál Hsát,, amelynek —- sajnos — vezetőkézre van szüksége s hogy ezt a vezető kezet a kontinensen sehol sem látom, -• no akkor majdnem hogy nacionalizmussal meg nem vádoltak, engem? Macdonald leg­hívebb támogatóját! DeHát igy van ez már. drága gyerme­kem. A kontinens még mindig nem ismer ben­nünket, nem méltányolja önfeláldozó mun­kánkat Indiában, Írországban és egyebütt, csupán az „elnyomottak** trUijajongására ügyel, amellyel nagy müvünket kompromittálni vé­lik. Nem is maradok itt sokáig; délre utazóm s onnan Svájcon át Németországba. Marseil- lesből újra írók és maradok liü hitvesed Walter. U. i. Amiatt szeretett vezérem, Macdo- tiald kormánya megbukott és a Házat felosz­latják, ne nyugtalankodj. Az igazság ..- és én-­á győztes párttal leszünk! hatagia fogadja és az egykor gót stilt, rna barokkal kevert renoválás teszi különössé, de mindig érdekessé. Nagy értékeket láttunk a kolostor könyvtárában, melyet a házfőnök még min­dig javában rendez. Egész tanulmányt lehet­né írni azokról az elsárgult, szuette, itt-ott alig olvasható felírásokról, melyekben a múltak emlékei pihennek, de minket „mp- dern“ embereket, inkább érdekelt a Szabii Adorján plakát-gyűjteménye, melyben a for­radalom kitörése óta napjainkig a Kassán és vidékén megjelent történelmi nevezetességű /jirdetményekűt és kiáltványokat mind meg­találhattuk. Különösen érdekesek a kassai kommunizmus idejéből gyűjtött, ordító, ve­res, groteszk óriási plakátok, amikről ennek az inváziónak egész történetét leolvashattuk. Szinte megilletődötten léptünk be a vas- ajtóval őrzött levéltárba. Szavakkal le sem írható az az érzés, ami itt éri a lelket, ha a múltak ezer bajos emlékeit látja maga előtt a legtitokzatosabb hallgatásban. Egy megtépett okmányon ott sárgállott a nagy Bercsényi Miklós sajátkezű aláírás^, melyet a Leleszről elhurcolt és az ungvári várban talált okmányok ügyében irt. A kard markolatához szokott kéz karakterisztikus írása, így az évszázadok, ködén át is impo­náló erővel hat. Egészen más a II. Rákóczi Ferenc kezeirása. Finom, olvasható betűi egy lágy kezű fonr gondosságára vallanak. Ugyanazon okmányon láttuk Zrínyi Ilonáét és a történelmi nevezetességűvé vált Ásper- mont grófét. Valahány irás, annyi jellem . . . Kerek vonások idegessége egy egész történelem ok- nyofnozásának alapjaiul szolgálhatnak . „ . Ugyan micsoda szenvedélyek és akarások re­megte íték meg azokat? Érdékes és nagyíoníosságu okirat szól a ma oly sok hírlapi cikkre okot adó Schön- born-féle ruszinszkóí birtokokról. Az ékes la­tin szöveg több mint százötven községet so­rol fel. Hatalmas birtok, egész hercegség.., Ma a CSöh-sziövák földbirtok reformnak egyik ütköző pontja . . , Nem csoda ha ennek láttára a történelmi Műkből hirtelen visszazuhantunk a mába és a ftiszinszkói gazdasági nyomor keserűsége viharzott át lelkűnkön, ahogy a beporosodott ősrégi viaszpecséteket és pergameneket szemléltük ... A leleszi vár tornyában megszólalt a Itarang. Ki tudja miért? Bizonyosan teme­tésre harangoztak és mi kiléptünk a törté­nelem eme nehézszagn kriptájából . , . Látogatás a leleszi várban Régi könyvek és régi írások odvas tevőiéi között —• A Prágai Magyar Hírlap eredeti riportja — Ungvár, október 11. (Ruszinszkóí szerkesztőségünktől,) A komor, őszi fellegek burka szakadozóbari volt és a Kárpátok kék gerince fölött dia­dalmasan emelkedett ki a reggeli nap. Szem­ben vele, a leleszi erdőn túl, hatalmas tor­nyával yult bele a feliegekbe a leleszi pre­montrei kolostor, a történelmi nevezetessé­gű „leleszi konvent** székhelyéül szolgáló hatalmas várszerü épület. Az októberi szél megtette a hatást és az ég kék mezőin elgurultak a felleggörgeíegek és mikor a leleszi révnél a Laborca zöldes vi­zében néztük magunkat, a legszebb tavasz­ban voltunk. A révnél álldogált a komp. Hirtelen Petőfi jutott eszünkbe: „Csendes a komp, ki­kötötték, benne hallgat a sötétség.** De már ekkor a víz közepén voltunk, egy öszhaju, nyolcvanéves öregemberre és egy százmé­teres sodronykötélre bízva. Ez a kis alföldi kép volt az egyetlen ér­dekes utunkban. A leleszi kastély hatalmas kétemeletes épülete négyszögii udvart zár, melyben gon­dozott kértéeske van, rajta az ősz színesítő ielielete. Az ódon folyosókon haladva zárt aj­tók mögött csendesedik a szerzetesi élet és álmodik a múlt. A kolostor vezetője, Szabó Adorján, ház- főnök és levéltáros a premontreiek hagyo­mányos szívességével fogadott. A tudós ta­nár és igazgató szeme szokatlan fényben ra­gyogott, mikor a szobájában elhelyezett ér­cékes Rákóczi relikviákra terelődött tekinte­tünk. Szabó Adorján a Rákóczi korszak egyik legnagyobb ismerője. Mint a Thaly Kálmán tanítványa, rajongásig szereti Rá­kóczi emlékét és kedves szerénységgel be­szélte el élénk tevékenykedését, melyet lí. Rákóczi Ferenc hamvainak Kassára való Szállítása körül kifejtett, A gyönyörű októ­beri napsütésben, szinte átszellemülve hall­gattuk és a rengeteg fénykép, rajz és feljegy­zés, mely a magyar nemzet eme ünnepéről szól, egészen odavarázsolt minket is a kassai dóm töténelmi .sírboltja elé. A mai viszonyok között ebben a kör­nyezetben élni, a magyar ősök szellemétől áthatottam keveseknek jut. A tudós Szabó Adorján bizonyára megérdemli, hogy e kör­nyezet levegője hassa át . . ­A kolostornak különben egyik érdekes történelmi nevezetessége az Árpád korabeli kápolna. Sajnos, csak Ti rés falakai találtunk a történelmi nevezetességű helyből, de ezek az Üres falak mégsem olyan üresek . . . Ava­tott kezek évszázados freskókat kapartak ki a fehér mészréteg alól. Vájjon mikor, melyik században, kik festhették rá a repedezett falakra ? Erre kimerítő és pontos feleletet senki- sem tud adni. A gótstílíi kápolna mélyen hall­gat, a múltak ,.gl'óríái“-nak dallamát eífujta az idők szele . . .' s az októberi zenés szellő most rekviemet orgonái benne . • . Egészen más képet nyújt a kolostor temploma. A belépőt a színek kápráztató zu­m!0űmic Az erős magánosság Irta: Gregorián Lucy már kora reggel kiszökött a házból s minden határozott cél nélkül élcsatangoit az or­szágúiig, /uneíyen nehéz társzekerek vMték a szomszédos kőbányából á kötuskókat a város felé. A mindennapos reggeli játékot űzte: hegynek föl­szaladt s a régi kereszt mellett visszafordult, hogy a lejtős utat lefelé most már kényelmes séta­tempóban járja. Lucy szerette a megfordítható Igazságokat s érvek híjján lábbal bizonyította be, hogy felfelé szaladni könnyebb mint lefelé. Egyáltalában nem csodálkozott, mikor a bá­nyamérnök meglepetést és boldog csodálkozást színlelő arccal felbukkant a kis gyalogösvényen. S a fiú nem vette észre, nem is figyelte a lány halvány, kissé gúnyos mosolyát, amely mély-kék szemében Csillogott inkább, mint a szája körül. A kapaszkodástó" méz k’Ssé zihálva kezdeti be­szélni: — Kedves, minden jói lesz, meglátja - a leg­jobban! Jövő hónapban főmérnök leszek és ak­kor . . < Valami biztatásfélét várt a lánytól -­ez elmaradt. Nem mert tovább beszélni. Lucy az­zal szórakozott, hogy a kikerics bimbóiból rövid utón fejlett vinágokö't csinált s közben halkan dú­dolt magában, Lucy, nem hallgat rám? Nem akar semmrí tudni a. jövőről, amikor kettőn vagy többem le­szünk? Nem emlékszik a boldog estékre, végtelen sétáinkra a hegyoldalon, játékos terveinkre - ne-m Szeret?!, A lány arca cllágyult. • Dénes, szeretem. De az esti séták idegenek tőlem, a fák, füvek, ma­gános ösvények nem mondanak többet, mint amit mondani szoktak. Este — oh, este félünk és össze­bújunk. nrint a csirkék vagy a denevérek a régi tornyokban Este mindenkit erősnek és nagynak látunk, hogy bízhassunk benne, hogy rábízhassuk magunkat. Este milyen könnyen mondódnak ki a súlyos szavak: szerelem, szenvedély, elet _ és harc! T>e reggel az első napsugár magához térít! az embert s az erdőkről kiderül, hogy a fák és bokrok jóllsméft természetrajz! adatok s éppen­séggel nem elvarázsolt szellemek vagy meg válla t- lan, titkokat hordozó kísértetek. Este gyengén keressük egymást - reggel erősek és mag átló­sak vagyunk- És most reggel van... — Lucy — az emberek este és reggel együtt­4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents