Prágai Magyar Hirlap, 1924. október (3. évfolyam, 223-248 / 671-696. szám)
1924-10-25 / 244. (692.) szám
Szombat, október 2S. Központ' igazgatója, az illeték-ügyi reszt Koós Isi váll pénzügyi tanácsos, az aüsaimazottuk jogi viszonyairól szóló részt Mátray Károly ítélőtáblái bíró, az iparügyi részt Szakrács dr. és Kovács dr. székesfővárosi {ógaltmazók, az adóügyi részt pedig Halász Ferenc dr. bankigazgató írták. A kő -yv ára előre:áthatóan 5U korona tesz és megrendel he'tö a Prágai Magyar' Hírlap kiadóhivatala utján is. — Erősen emelkednek a Déli vasúti prioritások. Bécsből jekeníjk: A tőzsdén a Dimá-Száva- Adriavas-ut, azelőtt Délívasut, prioritásai erősen emelkednek. Az emelkedést azzal a hírrel okolják meg, hegy a jugoszláv kormány annak az amerikai p'nzcscpprtnak a nyomásira, amely a legutóbbi jugoszláv kölcsönt ímanssirozta, elhatározta, hogy a D ima -S z á va - A d rí a vas u Ir a jutó részi kiadja. — Egy cseh vállalat veszteséges mérlege. A Dobry jungbunzlaui mezőgazdasági gépgyár az elmúlt évre 1,534.180 korona veszteséget mutat ki, melyet uj számlára vezetnek át. — Bőraukciók. A Venkodruzstvc tegnap böraukciót rendezett Prágában, melyen a következő árakat jegyezték: Üszőbör 24 kg-ig 13.10, ökörbőr 24.5 kg-ip 10.40, tehénbör 29.5 kg-ig 10.20, bikabör 24.5 kg-ig II, borjubör 3 kg-ig 18.50, 4 kg-ig 20.20, 5 kg-ig 20.90, 6 kg-ig 19.70, 6 kg-on túl 18 korona. — Csődbe került egy szloveuszkól likörgyár. Pozsonyból jelenti tudósi tónk: A pozsonyi törvényszék csütörtökön elreiridelte a csődöt a Wert- helmer Ernáim-el cs fia nagyszombati lükwgyár ellen. A gyár már régebben fizetésképtelenségben volt, majd kényszeresyezséget kért, die ez nem sikerült, mire erendelték a csődöt. — Az újvidéki cseh-sziovák áruraktár kudarca. A cseh-szlovák áruk részére Újvidéken tudvalévőén áruralktárt léit esi tettek, ahöl csehszlovák cégek — főképpen gépgyárak — helyezték el eladás céljából áruikat.' A cselt sajtó értesülésé szerint a jugoszláv vevők érdeklődése oly csekély, hogy a raktárban kiállításra került áru csak egy jelentéktelen része került eladásra. — A magyar cukorgyárak versengése. Budapestről jelentük: A cukorkát teli köztudomás szerint íeoszlott. Ennek az lett a következménye, hogy a cukoráraik lanyhuló irányzatot vettek fel. A Magyar Általános Hite lírá nk konoerníéfliez 'tartozó cukorgyárak most femet leszállították az árakat. Gazdasági körök szeiin-t az árleszállítás nem a 'túl,produkció eredménye, hanem a cukorgyárak küzdőimének egyik fázisa. A nagy cukorgyáraik az árleszáilü'Hásrikkal arra akarják kényszeríteni a kiesüket, hogy isméit kanfeilbe tömöriH- jenok- A Patzerhoffer és a Le'pziger-cukorgyár az alacsony árak következtében beszüntette az eladásokat---------■! II .1. a i rr - ? ... — A ruszinszLóí almaexport. A kormány a Tribuna értesülése szerint 500 vag- gon ruszinszkói alma kivitelét engedélyezte. = A magyar borp'ac. Budapestről jelentik: A magyarországi szüret befejeződött és megállapítható, hogy az idei bortermés 30 százalékkal lesz kisebb a tavalyinál. Az utóbbi hetek tartósam kedvező időjárása a bor minőségét jet'emtősem megjavította: a must 18—20, sőt bel yenként 25 klüsterneuburgi fok tartalmú. Az ujbor ára még 75SÍSf5n?933SBSS3 nem alakult ki; jó minőségű borért (i—7 ezer koronát fizetnek iiterenkiut. A fogyasztás csökkenése miatt az óbor iránti kereslet úgyszólván teljesen megszűnt. *A borexport stagnál, mert az aránylag drága magyar bor nem képes a sókkal! olcsóbb olasz, spanyol görög borokkal versenyezni. Az osztrák borkereskedőét újabbon Olaszországban fedezik szükségleteiket. Magyar bort Lengyelországban lehetne elhelyezni, de a két ál- ’am még nem kötött kereskedelmi szerződést, miért is a magas vám teszi az exportot lehetetlenné. = Fokozódott a magyar gyapíuexport. Budapestről jelentik: A gyapjuienmel's statisztikai adatok szerint az idén 6.4 ín'Mió kitogramot tett ki az előző évi 5 milíó kilogramos termeléssé' szam- 'Köii- A termelés fokozódásával arányosan emelkedett az export, aniennyiben 2 miké kdogram gyapjú került külfö'dre. Az idén angol, francia és olasz vevők is jelentkeztek, inig eddig a magyar gyapjú csupán, Ausztriába és Németországba került. = A román borpiac. Kolozsvárról jelentik: A szüret egész Romániában befejeződött és megállapítható, hogy a termés sokkal gyengébb a tavalyinál. A borárak emiatt erősen emelkednek s 8—20 lei között mozognak. Az erdélyi bor minőség szempontból kiváló. Az exportőrök elsősorban Cseh-Szlovákiába való exportra gondolnak. A baiororsz'gi homlótermés. Az átlagos termés 47.374 mázsát tesz ki, ami az átlagos termés tízszeresének felel meg. Az idei termés a tavalyi kiváló termést is 100 százalékkal mulja fölül.-------- ■ X X *f Szilárd a prágai tőzsde. A mai tőzsdén a kontremin hétvégi fedezési vételei és a külföldi tőzsdékről érkező kedvező hírek következtében az irányzat rendkívül szilárd volt. Az ipari értékek piacán Alpine 185-re emelkedett. Emelkedtek továbbá a vas-, cukor-, vegyi, textil- és szeszipari értékek. A sörgyári értékek árfolyamai a tegnapi nívó körül mozogtak. A kulisszpapirok 6—14 koronával emelkedtek. A forgalmi értékek közül a Dux-bodenbachi és Északivasib szilárd. A belföldi bankok értékei úgyszólván változatlanok, a bécsi bankok közül Kredit, Union és Bankverein szilárdult. A beruházási piac szilárd. A tőzsdén nem jegyzett értékek piacán Schoenpriesen szilárdult, balkán értékek tartottak. Záróirányzat szilárd. Előfordult kötések: Xli-i. XI 23 1023. óvl ntn'vAnv _‘_ — ÍO-H »v? JriTK-ítiíri utalvány gn'55 ~ ~ hpr'ib^uc’ Koloson • ® *»>n -q‘«W-oa n«7.tVM«5r,Ti.......... Hl0 Zf’: Mo-rn r.rcT.-UöVc 1017 . 7o-Zl ia-^ l>r'Wn v- Vv 1^1 K,l«5. S oí. — - —• — Prá~„ vár- 'OVi k-*>«r. (•/, ~ ~ Uriinn r-irn-s « <V r'irn'5. iniOVIUas. í0' 7-7* 37‘ca Pr.'i'T.i rá>*n<;i tnVrn*. 1 »/ . ?, i- ,(V« Osl vörös korps-,1- anrOfi-rv __ Macrvnr r-fríns vörös Ij-oroszl _"_ Wa-*var sors’ng-v . _*_ Mu 'lanpsti HaalPka sorsiesrv 332 *0 38?!so níXtl,; bank* I I I * I g}*} ’j™ to^á-niinló.............................. 330.S0 ,81.rs ah rmrhank....................... S0 JaS rZ Hrn-ra i HUo'bank................ J’?-Sr Jnvák fi-n1! ....................... iio'Z ,Q7 ZivnoRtanRka........................... Jő-e* Anon' CrIov. Ránk. .... Osztrák Mt«l........................... í-',r cnVn Rá csi nnionhank.................... 5,0? Wiener Rnnkv ....... ?4 7? u7 wHh'Zn5ka'bank--------- 55kV- smrt tfníi nr . I ! . . 11 77 i0 1160.50 Hop' -,f „;,Jnr ...... ^’k50 C13.V, kS Kolin> kává ........ .Ivg* ivalini netróleum................ líaé Ko lln- ......................................... ,2g9 l Te iinar rt .... . .................... ,630El ső nitseni aoreyar . . . . BreitfeM-PanGk.................... í*’*-50 ^50.50 Lanrin és ICIeinent .... ,-T* J7'L Rincrhoffer............................... 705.- 69L50 Cs eh északi szén................... q4j' Cs eh nyuttati szón............... “i®* “ír Alomé ............................. <3..- l|j.P Tápra1 srasipur .................... crV Skoda . 6;>2-“ Pozsonyi kábel....................... ,7ft* In wald .................................. 285 — 270.Prá araí oapir ........ — ~• Tartott a prágai terménytőzsde. A inai ■tcrménytőzsd'éu gyönge látogatottság és lanyha irányzat mellett a forgalom a legszűkebb hereiek között mozgott. Az árak álig váil'foztaik. Amerikai ser tészsír ab Te '.seben 16.50—16.75.-j~ Csöndes a budapesti terménytőzsde. Budapesti szerkeszit ős égünk jel'entf telefonon: A mai tenmónycözs.dén csöndes volt az irányzat. A követező ár a,kát jegyezték: tiszavidéki búza 462.5, fejénmegyei és dunántúli rozs *420—425, takarmányárpa 420, sörárpa 520, zab 390—400, csöves tengeri 175—175-5, korpa 240 ezer korona rnéter- niázsárrkint.-j- Nyugodt a cukorpiac. Pári's szilárd, New York ,mem egységes, London tartott. A belföldi piacon nyugodt irányzat mellett nyersárut október-decemberi számításra a következőképpen jegyeztek: Adásig lolko 220—230 (pénz), Kőin és Pardubitz 212.5 (pénz). ri#xx>D00oe?xxxxxx>rxxí0O5%%xx>accxx%x)(xiorsr5í5ooir^^ csooooqoooí Igazgatok! Gyárosok! Nagykereskedők! Építészek! Bevásárlók! d Ji «are*e*zftísl &Mtemttyéks &3í&vm&a ö Pi#i*t©IS S Sürgönyeim: ........ iwn-ji Telefon szám; Q K a a«S li 55 g w*®" *««* r~ftg^r~‘r~^ssss'~~i •*«•- § a _____ I __4»®*t i q jp —m—tiiii i~■~nn-mi 111!■ i i n ii —■■■un mm t tt* «l K I ggnatf gffiSTssgoa; j éu&fi&S mám I sá %T ■ BBMBI ~tt iiiim i i *i n i i — ni ib— Ja— mirrriT jwasMni yd ö ce éétMsű véte feém&gssz<isi- snétikül. tmue&Skáwásxcs ítemenEfésűién y & CIE, *Fw*M&ue Sí., Blaidéná 5, g A wiláetiéiiL© — Fantasztikus regény — Irta: Seress Imre (67) Joggal kérdezheted, hogy hogyan felejthettem cl mégis ezt a nőt iiyen hamar? Mivel magyarázható, hogy mintán miatta a sir szélére kerültem, onnan visszafordulva, hirtelen megszűntem sorvadni a túlvilágból hozott szívbetegség miatt, erőim rohamosan visszatértek, hogy a mai napig neked és senkinek Ásójáról többé nem beszéltem, éppen ma egy hónapja pedig én és Gál Flóra olyan arccai ' Iptünk az oltár elé, mint akik előtt megnyílt az üdénkért kapuja. Kedves Mihá- lyom, sokszor mulattunk már előre Asájáva! azon, hogy te milyen képeket fogsz vágni, mialatt olvasod ezt a levelet és hogyan csapsz maid a homlokodra, ha majd végre kitaláltad, hogy Gál Flóra és Asája nem élnek velem egy födél alatt, sőt úgy, mint eddig, hatvan és száznegyven millió kilométer közt váltakozó távolságban vannak egymástól, azzal a különbséggel mégis, hogy — helyet cseréltek egymással. Képzelem, hogyan bizsereg benned az újságírói vér a szenzációnak erre az epizódjára! Asája, aki mögöttem áll, amikor ezt írom, kénytelen abba fojtani ei kacagását, hogy megcsókolja a nyakamat. A jövő héten, ha majd egyhónapi szabadságodat, mint a mi kedves venciegvmk fogod eltölteni, rés/áe esen megtudsz tőlem mindene. Most csak annyit írok meg. hogy a cserét Flóra 'kezdeményezte. Ö Könyőrgoít Ásójának, hogy hozza meg az áldozatot és hagyja ott Oghí, akit úgy sem szeret és aki iránt ő, már tudniillik Flóra, itt az Aparoszon forró szerelemre lobbant. Gondolkodj rajta, kedves Mihály, hogy elhihető-e ez, hisz te jobban megfigyelhetted viselkedésüket, mert folyton mellettük voltál. Azt magam is tudom, hogy Ogli, amíg az én testi hüvelyemben lakott, térdem állva vallott szerelmet Flóráinak és esdekelt • meghallgatásért. Asája szentül meg van győződve, hogy Flórát mélységesen meghatotta ez a tuTvilági szerelem, ezenkívül pedig hizelgett neki, hogy olyan magas állású férfiú, mint Ogli, lángol érte. Igen sok asszonyt e!szédít az előkelő állás, a rang, az ex oel len dús cím, amelynél nagyobbat a közönséges halandó, úgy látszik, egy más világon sem érhet el. A magam részéről, kedves Mihály, nagyon szeretném, ha valóban igy volna, azonban bevallom őszintén, hogy nemi igen tudom a dolgot elhinni, ha még oly meggyőző is Asája érvelése. Ellenkezően: valami mintha azt súgná nekem, hogy ez a derék leány föláldozta magát értem, de ezt úgy cselekedte, hogy Ásójától könyÖTgöít ilyen áldozatot, fis bizonyosra veszem, hogy abban az esetben, ha Asája nem engedett volna, Flóra éppen úgy kényszeritiette volna őt a cserére, amint én kényszeriieittem Oglit: akaratának nagyobb erejével. Megjegyzem itt, hogy Flóra és Asája szerződése nem bizonyos időre, hanem az egész életre szól, vagyis megmásíthatatlan. Bármelyikük hiába bánná meg a dolgot, vissza nem csinálhatná. Nem fenyeget tehát, kedves Mihály, az a veszedelem, vogy egy szép napon a feleségem szemeiből nem Asájám lényege fog reárn tekinteni, hanem a Flóráé, Szegény nő! Isten a tanúm, hogy sohasem tudtam egyebet érezni iránta, mint mély meghatottságot, amiért olyan ragaszkodással volt hozzám. £s adja az ég,. hogy Ogli mellett megtalálja boldogságát, amelyre valóban érdemes, de százszorosán érdemes akkor, ha csakugyan nem rettent vissza az önfeláldozástól. Péter nagybátyám síremlékét, végső akaratához híven, már megcsináltattam, föl is álittattam kriptája fölé. Soha még nem volt nagybácsi, aki jobban végszóra távozott volna e siralomvölgyéböl, egyetlen unokaöccsének hagyva összekuporgatott millióit és ezt a pompás* kis birtokot, a még pompás,abb kis kastéllyal. Akkora lakosztályt kaphatsz itt, amekkorát csak óhajtasz: akár tíz szobából állót. Vadászfegyver, hátasló, inas fog rendelkezésedre állni. Kedves Mihály, még Asájám nélkül is majdnem olyan szép itt az elet, mint amikor együtt laktunk. Pedig ez, ugy-e, nagy szó. Az egy hónap alatt, amelyet itt. a Mátra gyönyörű völgyében fogsz tölteni, megcsinálhatod majd jegyzeteidet az én mars-beli tartózkodásom eseményeiről. Aztán nem bánom, írj ezek fölhasználásával akármilyen könyvet és tedd közzé. Magam is szívesen fogom ezt a könyvet elolvasni most, amikor minden jóra fordult, Asája pedig valósággal lázban van, hogy történetünk nem marad megörökítés nélkül. Bizonyosra veszi, hogy könyved kitűnő alkotás lesz. Neki nincs kifogása az ellen, ha az ő nevét meghagyod, de már az enyémet és a tiédet változtasd meg, kedves Mihály, legalább a vezetéknevünket. A keresztnév úgy sem lényeges. Hogy csinálok-e újabb kísérleteket az akarat erejével? Felelek őszintén: igen, azóta egyszer ismét próbálkoztam. De csak egyetlenegyszer. Vadászni voltam és egy vadorzó paraszttal találkoztam. Azaz, hogy messziről láttam, amint egy csomó fácánnal * 4- Élénk kereslet a magyar állampapírok iránt. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Újabban a bankközi forgalomban élénken érdeklődnek a magyar állampapírok iránt. Igen sok üzletkötés történt a következő árfolyamokon: 4%-os magyar koronajáradék 8-—9.000 korona száz korona ncvérték után, 6%-os hadikölcsön 1UX)-— 1200 korona és 5.5%-os hadikölcsön 800—900 korona.- Megjavult a budapesti tőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai tőzsdén növekedő forgalom mellett jelentősebb úríolyamemelkedés következett be. Az utótőzsde is rendkívül élénk volt. N Miány a cseh távirati iroda által nem köziét érték árfolyama ezer koronákban: Mok- tár 103, Türökszentmik'ósi-inailam 31, Pestszentlőrinci-tégla 31, Osztrák légszesz 540. Részvénysör 277, Felien 775. Előfordult kötések: X/ 24. XI 23. Amr.-Matrvar ........ 63500 62000 Hasai hntilt ..................... H6000 t’0100 Ma s/var Kitel.................. 635000 6’5000 Je lzáloar ..................... . 80301 79Ú00 L< *S7.á'nitolú . ...... 61501 6'003 Macvar-Olas/, . ..... ?3?50 21000 Osztrák Hitel................. . 155000 156000 Fö ldhitelbank.................. — — Me rkúr.............................. 9500 9000 Ke reskedelmi bank .... 1071000 1C60000 Birvesiilt takarékot. .... 96900 96100 Matrv. ált. tkpt..................... 106001 111091 Első hazai tkpu.................. 2960000 23890u0 Sa liro................................. 66500) 63010) Ri ma................................. 125000 17000 Kö zúti........................ 57000 58300 Déli vasút 60000 59000 Allamvasut........................ 660000 665030 Uo rsod-Miskolci ...... 13500J 128100 Ooneordia •.................... . 36010 36030 Bu dapesti malom .... U60Q1 11 '000 Gizella malom ....... 63000 63000 Kunirária malom. ..... 111000 1 16100 Beocsini.............................. 820000 79)000 Ks zaki szón . ..... lOszterarom-Szászvár ... 260000 ’60000 Felsőm szén ........ 320000 33)000 Drasche ........................... 161000 165030 Mairnezit .......... 1600500 1500000 Maurv ált- kőszén ............ 28 0300 2613000 Ur ikányi .................... 7»0000 721000 Kö lnire.................... 6310G Os álcv .............................. U000 12090 Ma urvar Fevveriryár .... 9lo000 893000 Ganz Danubius.................. Ga nz villamos ....... Í®l0000 Hofhcrr .......... 9^000 OsOüO Lánir . . ...... 83000 87000 Lipták................. 205ÖÜ 19000 Gy őri vajrougyúr............... asmen ium So ’liliok > . HoüűO ^^0)0 reudioff-DitricL RnrrtH .... -ilOO 20J0 Bóni .III. * ■ * I I 52G0j 520 0 F-mr? . . . . I................ ^7000 35C00 fezé . I I I I I I I I 7.5000 59 iOOO Pódium un:::* 12*000 129000 Goldhergor ... .... íjwjCO 'Sfooo KlkatfldrÍa raÜtráfrya------- *2000 63000 Ma gyar cákor' I I I I I I I 217.000 19/5000 Őstermelő........................... 1'0000 170000 Cl iimmi 23őjQü r fi'zálkmi................... 725000 725000 Óceán 19500 20500 Gvnriálb............................ S8JJ0 Te lefon .Illír.*.:: 1,9ÜJÜ Í02000 Pál falvai .... »...• .,„77 nn. Egyes fa............................ 16000 ,7j0° Gu tmann «••«...•• 760000 720000 Ursz fa. ......... 11J000 t .0000 Lignum-tröst.............. 52000 52J00 Ma lomsoky ........ 7000 7500 Neuschloss.................. 2700 2500 Rézbán vai.................. 70000 G0300 Szlavó nia .......... 75090 76900 N'aschitzi ............................ 209000) 1350 !00 Za bolni.............................. 6! 000 59100 At lria .................................. Í060000 103 1)00 At lautika..................... . 17000 18)00 Levant e ....... í . . 151000 15)000 Tröszt.................................. 157000 15500C Ll oyd bank......... — —-f A bécsi tőzsdén szilárd irányzat mellett főképpen magyar és cseh értékek emelkedtek. (Pragoradio.) A prágai és iőés fogollyal hazafelé iparkodik és ugyancsak gyorsan, mert ő is meglátott. Utánaküldtem reája koncentrált akaratomat, hogy rögtön forduljon meg és álljon elém. .Már néhány másodperc múlva megérez'tem, hogy akaratom teljesen hatástalan: az én vadorzóm ügy loholt tovább, ahogy csak bírt. Egyáltalán nem reagált, hiába volt még néhány percnyi erőlködésem. Rá kellett jönnöm, kedves Mihály a valóságra, hogy akaratomnak azt az erejét, mely alig hat hét előtt még szinte csodákat vitt véghez: elvesztettem és pedig alighanem örökre. Hol vesztettem el? Nos, nem másutt, mint a Marson. Úgy jártam, mint An- taeusz; belőlem-is elszállt az erő attól a pillanattól kezdve, amikor szülővilágom, a Föld meg-sziint támasztópont lenni számomra. Ez azt a gondolatot kelti bennem, hogy ilyen rendkivül'iséget a természet nem enged tetszés szerinti számban végrehajtani. És szerintem a természetnek igaza van, ezért egyáltalán nem veszem lelkem re a dolgot, sőt Asája még örül is: legalább sohasem fog eszembe jutni, hogy' a Világbékét a Jupiteren túl lévő bolygókon, vagy valamelyik állócsillagon keressem. Szépen itthon maradok tehát a Földön életem végéig Asájával együtt, egymásnak szentelve életünket. Te is mondj le tehát, kedves Mihályom, arról, hogy még egyszer elmenjek a Marsra, megtudni, hogyan igázta le ott az összes nemzeteket Tlburország az azóta elkészült R-axadurosszal. No, de erről és ami vele összefügg, majd elbeszélgetünk, ha nálunk leszel. Addig Asájámmal együtt szívből üdvözöl szerető barátod K ... Pál. (Vége.)