Prágai Magyar Hirlap, 1924. október (3. évfolyam, 223-248 / 671-696. szám)
1924-10-18 / 238. (686.) szám
Szombat, október 18. =-= Cipői === CSAK „MAGI-'* NAL VEGYEN KASSA, FQ-UTCA 25. 1770 — Ki lesz az Országos Központi Hitelszövetkezet iij elnöke? Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A pénzügyminiszter az Országos Központi Hitelszövetkezet elnökévé Ká’.lay Tibor volt pénzügyminisztert akarja megnyerni. A kisgazdák: tiltakoznak Kállay kinevezése ellen, mert nem remélik tőle, hogy az OKH hitelpolitikája megjavuljon. — Romániában megkezdődött a cukorkam- pány. Kolozsvárról jelentik: A cukorgyáraik közlése szerint a cukorrépatermés teljesen fedezi a belföldi szükségletet. A kristály- és a kockacukor diát 28—30 leiben állapították meg franko ab bármely vasútállomás- A román cukor tehát a közvetlenül a határ mentén fekvő városoktól eltekintve, mindenütt olcsóbb a külföldi cukornál. — Az Adria Bank fizetésképtelensége. Milánóból jelenítik: A trieszti Adria Bank fizetésképtelenséget jelentett be. Az olasz kormány az ügyben elrendelte a vizsgálatot. — A Ferrurn leszállította az alaptőkét. A belügyminiszter a hivatalos lap jelentése szerint jóváhagyta a Ferrurn vasipari részvénytársaság alapi őkéjének 10 millióról 2 millió koronára Való leszállítását. — Szállítás* A kassai kereskedelmi és iparkamara a következő szállítási árlejtéseket közli: Nemzetvédelmi minisztérium: automobilok felszerelése és felfegyverzése 232-U; a pozsonyi papnövelde: helyiségek berendezése 233-U; a köz- nnmkaügyii minisztérium pozsonyi referense: a pozsonyi állami kórház lakóházának építkezési munkál art »i 233-U; a kassai katonai élelmiszer raktár: a környékbeli helyőrségeknek kenyér szállítása 233-U; az ungvári katonai építkezési igazgatóság; Tőke tér ebesen aktanya, tiszti lakóház és Húsz tón lőszerraktár építése 234-U; a közmunka- ügyi minisztérium ungvári referense: Ungvárott börtön- és bírósági épület építkezési munkálatai 234-U; a pozsonyi katonai építkezési igazgatóság: katonai tiszti lakóház építése Pozsonyban és Korponán 234-U; a pozsonyi katonai hadbiztosság: a kassai katonai kórház ellátása 235-U; a zólyomi református gimnázium építési igazgatósága: vízvezeték és csatornázási munkálatai 235-U; vasúti alkalmazottak részére szükséges fekete bársonyhajtókák 10367; különböző automobil’alkatrészek Lettországban 10310; a laibachi vasutigaz- gatóság: különböző olajok és rézhuzalok 10309; 3 ke re síké delem ügyi minisztérium: a csendőrség részére szükséges bőrcikkek és jelsípok 10287: a görög állami vasúti igazgatóság: ásványolaj szállítása 10286. Az összes tudósítások minden kötelezettség nélkül közöltétnek. Kérdezősködésefcnél a mellékelt szám adandó meg. Felvilágosítás a kereskedelmi és iparkamaránál nyerhető Kassán. Á wimméUe — Fantasztikus regény — Irta: Seress Imre (61 ^ — Nem! — könyörgött Ogli — Te Asája vagy és szeretsz engem. Szeretned kell, mert meghalok szerelmed nélkül. Vagy talán... Ogli itt elakadt, mint aki megrettent egy gondolattól. De aztán Összeszedte magát. Lesújtó volt reá nézve, amit mondani akart, de kimondta: — Vagy talán mást szeretsz?... Hangjában végtelen fájdalom volt, amely szívig hatott. De Flóra úgy vélte, hogy itt nincs más mód, mint beadni Oglinak a keserű orvosságot. — Igen, uram — szóit —, az én szivem nem szabad már. Flóra egy pillanatra elfelejtette, hogy Ogli Ásójának nézi őt, tehát a feleletet is úgy vészi, mint Asája feleletét. Ogli nézése elborult, — És ki az, akit szeretsz? — kérdezte úgy megszorítva Flóra kezét, hogy a leány fölszisszent. Flóra most már annál inkább megmaradt elhatár -Visa mellett. — Kund Pál, —- felelte szilárd hangon. OgH ökölbe szorította kezeit. — Kund Pá1 * * 4 * * * *' — kiáltotta. — Kund Pál, aki engem legyőzött és ide kényszeritett. Oh, most már tudom, hogy miért győzött le és miért kényszeritett ide: azért, hogy elrabolja tőlem Ásóját Egy más világ leánya kellett neki . Oh. mint összezavarodnak hirtelen gondolataim... Tehát ön. Flóra. Valóban, mintha nem látnám többé Ásóját... És már nem is tudom többé elképzelni, hogy' A magyar mezőgazdaság válsága Irta: Marsehall Ferenc dr„, a Magyar Országos Mezőgazdasági Kamara -igazgatója Efed.ipest, október 17. A;,.g van közgazdasági probléma, melyet az utóbbi két esztendő alatt többet emlegettek volna, mint a mezőgazdasági hitel kérdését. Ma a magyar mezőgazdaság a legválságosabb napokat éli s az az egy előny, amit ránézve a háborús évek hoztak, hegy t. i. adósságaitól megszabadult, azokkal az óriási hátrányokkal szemben, amit a mezőgazdaságra nézve a háborús rekvirálások, ármaximálások, az ezekben az években fokozott mértékben folytatott rablógazdákodás hozott, nemhogy kiegycnlitené egymást, hanem a mezőgazdaság gazdasági mérlegét határozottan megrontotta. Mindehhez hozzájárul még az idei rossz termés, mely a válságos helyzetet még csak fokozza. Ilyen körülmények között most már elodázhatatlan köte'ességévé vált az illetékeseknek, hogy a mezőgazdasági hitel problémáját rendezzék és pedig elsősorban a rö- vídleiáratu hitel lehetőségeinek megteremtésével. Óriási érdek tehát a körzeti hitelszövetkezetek és a falusi hitelszövetkezetek megerősítése és fő'eg az, hogy a Nemzeti Bank a szövetkezetek ötszörös felelősségét tekintetbe véve a hitelnyújtásoknál, ne csak az alaptőke egyszeresét, hímem többszörösét vegye figyelembe és ilyen mértékben adjon hitelt a szövetkezeteknek. A rövidlejáratu mezőgazdasági hitel ügyét előnyösen szolgá'hatja a mezőgazdasági ingó-jelzáloghitel bevezetése, nemkülönben a békében meg'ehetösen népszerű hitelbiztosítási jelzálog is. melynek ma óriási akadálya az értékelési illeték. Ami a hosszúlejáratú hitel kérdését illeti, most az a vélemény alakult ki a legkomolyabb szakkörökben, hogy itt csak a külföldi tőke érdek'ődése segíthet. — Az árpakivitel. A kereskedelemügyi minisztériumtól a Národni Listy- értesülése szerint 20.000 vagon árpa kivitelét kérik. A minisztérium csupán 2500 vagon árpa kivitelét engedélyezte. — A kereskedelemügyi és a pénzügyminiszter az idézett lap értesülése szerint nem fog a kivitel betiltása mellett állást foglalni, mig a közélelmezési miniszter a kérdésben való döntést a sör árának kialakulásától fogja függővé tenni. A gazdasági miniszterek ma tarják értekezle- .üket. = Nincsen elég vasntikocsi borszállításra. A cseh-szlovák köztársaság területén nincsen olyan kölcsön intézet, amely borszállításra alkalmas ciszternákat tudna a borkereskedők rendelkezésére bocsájtani. Ezek szükség esetén a bécsi Metzger-céghez szoktak fordulni- A pénzügyminisztérium azonban minden esetben 16.000 korona biztosítékot követel, melyet a bécsi cég nem képes megadni és ezért beszüntette a ciszternáknak Cseh-Szlovákiába való ki- kölcsönzését. A cseh-szlovák bornagykereskedők a Tribuna szerint interveniálni fognak a biztosíték nagyságának leszállítása érdekében. = New-Yorkban drágul a búza. NewYorkból jelentik: A búza ára egy hét alatt 161 centről 174.5 centre emelkedett. Cliiká- góbati ezzel szemben a búzaárak a nagy kínálat következtében estek. = Svájcban leszállították a burgonya behozatali vámját. Bernből jelentik. A svájci nemzeti tanács a burgonya behozatali vámját 2 frankról 1 frankra szállította le métermázsánként. = Novemberben sertéskiállitás lesz Budapesten. A Magyar Sertéskereskedelmi Csarnok november hó 8., 9. és 10-én sertés- kiállítást rendez Budapesten. Ilyen arányú és természetű kiállítás még Magyarországon nem volt. A kiállítás során ugyanis nemcsak a hízott és élős-ertéseket fogják bemutatni, hanem a húsfeldolgozás módjait is megismertetik a nagyközönséggel. Kiállításra kerülnek a húsfeldolgozó ipari gépek, a melléktermékek feldolgozására való fe'szerelések, a feldolgozás eredményei, spódium, albumin, sörte, erőtakarmány, szappan stb. A kiállításra eddig számosán jelentették be részvételüket úgy az ipari sertéshizlalók, mint a I Igazgatok! Gyárosok! Nagykereskedők! Építészek! Bevásárlók! Ji Í€:g»j&tf9íi& 'S&'svRtsr&fsfs.i s.«íÉ;nri®Ií©gé2» <re H MONROE 1 Sürgönyeim: Telefon száins m I I 3* 1 os8< 8 c íz áépef fzémms&ea: méSfölíi. wswE&íkü&msveB £>ewtitMÚx&Éij<a ¥11,IFI & CIE, űfaague II., íDIaaMdénú 5, | gazdák, mint pedig a husfeldolgozóipar köréből. Eddig 1400 hízott, 300 hússertés részvételét jelentették be. A kiállított sertések közül a legkiválóbbnak minősített tálkát levágják és a kiállítás során feldolgozzák, a nv ért termékeket pedig egy kóstoló bizottság fogja elbírálni.-.Nagy áremelkedések a prágai tőzsdén. A bécsi tőzsdén uralkodó hosszról szóló hírek nyomán a tőzsde rendkívül szilárd irányzat mellett nyitott s úgy a belföldi, mint az urbitrázspapirok erősen emelkedtek. A tőzsdeidő későbbi folyamán a viharos kereslet csökken: az árfolyamok valamivel ellanyhultak. A szilárd irányzat csupán zárlat előtt jutott ismét érvényre. Építési értékek 35—70 koronával emelkedtek. A cukor- ipa rér (ékek közül Schö'ler. Nestomltz és Horváth Cukor emelkedett. Osztrák Kohó 45-tel, Alpine 11 koronával drágult. A vegyiipari értékek közül Aussigi fedezési vételekre 25 koronával emelkedett. A forgalmi értékek közül Északi vasút 2.10 koronával javult. A belföldi bankok közül Cseh Iparbank. Prago, Morva Agrár Bank: a bécsi bankok közül különösen Anglo és Union Bank szilárdult A beruházási piac tartózkodó. A tőzsdén nem iegvzett értekék piacán Schön- p rí esen Bulg'r és Solo cmc’kcdett. Záróirányzat: szilárd. Flnfnrduü hűtésekX/17. X/ 16. IP'JB. F*v» K-iTV*Rtíiri ntaWnny ——•*-" 10*24. óvi kinostArl utalvány — •— Z>'7Z N’vGremAnvkMesftfl ......... P0 15 2^1^ ii °/o-őr hornbóvnR’ kölcsön • 8?.75 6%-oa Z9 ” 71 R °/r APfimköloRöii......... 7s qo 75.90 Mo rva orsr.-Völcc. 1OI1 4*/, % 7.} ÍJ? Morva nrar.-lcft'cq 1 nf7 r> ő/n, Zr'Zr JV Pfíífq vAroa 101*' ry 0/n 75.75 76*'*' i o~ “ nriimi v ' tor 19^1 k;»!/»<3 r, 0/ 95* r ' Uov.sonv v.-iros. ioimcölf.5. 4°' Q, r„ PrAnrn városi tai-rn^. i "/ . , / ?2 <’Vsl vörös koroc-t eorsio-rv __ __ Vfa?vnr ” frfne vörös koroszf. ira<rvar io,76Io" sors’oarv. • nuaaopsti UazUikn sorsiefrv „ -.-Ven \jrrárbank........................ . rs eb ünloá Ránk* 1 ! I * ! OeszámHolö........................... rBI* . r-sob rnarbnnk. -o Pr ácai K^^'barik ..... Sjlovíik ”onk .................... Ipo 0 Am roi-Ostov. Bank. .... 1,71 íí’lZ Osztrák hít.f)i........................ Bocsi Fnionbank. ..... Wienor Bankv................. . í1! Os p.b (-'„kor............................ írt,1.- B5Z50 fforvát cukor........................ Ko lini roütráífya.................. — j53.— Koíini kávé ........ Koiini netrőlenm ..... jöí.sO 16t.—• Koíini szesz ........ 1150.— Tejipar rt................................... Első oilseni s<>ro:yár .... 2k70.— Breitfeld-Danék. ÍJ52?0 La uriri és Klement .... 7&3.— 26k.í0 Rinarhoffer............................ 677.50 677.50 Oseb é szaki szén ...... 1630.— 1S30.— Cseh uyufeati szén ...... 373.— 371.50 Aloine.................................. 133.50 Po ldi..................................... 27?.- 27'*.— Pr ájrai vasipar .................. 73'.— 738.— Sk oda.................... 6(*6.— 652. — Pozsonyi kábel ....... 1630 — 1685.— ínwald .......... 255-50 255.— Prátrai oapir....................... —.— ----ő szerethetne engem ... Nem tudom elképzelni, hogy én szerethetném őt... Most más szemekkel látok... Igen, ön Flóra, akit Kund hűtlenül elhagyott, pedig s-zázszorta szebb, eíragadóbb, mint Asája ... Oh, Flóra, lehetetlen, hogy ön Kandót . szeresse! Szeressen engem, óh, szeressen engem! A Mars boldogtalan halandója, aki férfiúvá lett, anélkül, hogy a szerelmet megismerte volna, most úgy áhítozta ezt, mint a sivatagnak szomjúságtól elgyötört vándora a vizet, bármilyent, csak víz legyen. Flóra megrémült, amikor e szerelmi szomjúság lángját látta hirtelen fölcsapkodni Ogli szemeiben. És rémületében semmivel sem törődött többé, csak veszedelemben forgó női méltóságával, szó nélkül távozni akart. De Ogli óriási erőfeszítéssel elkapta kezeinél a leányt és magához akarta huzni. Szorítása olyan volt, mint a vasgyiirii. Flóra minden erejét megfeszítette, hogy szabaduljon, de hiába. — De, uram! Ogli ur! — lihegte felháborodással. — Engedje, hogy távozzam. Ogli azonban se látott, se hallott. Most már az érzéki vágy is tombolt benne. A remek, fiatal, üde női test közelsége, szinte izzóvá tette minden csöpp vérét. Nem inni. habzsolni alkart a szerelem italából. — Nem távozik! Nem szabad távoznia, --- lelkendezte. —- Oh, Flóra, egy csókot, egy csókot! Ogli térdre vetette magát és ellenállhatatlan erővel kényszeritette a leányt, hogy ülve maradjon. .Majd fölemelkedett és arcát Flóra arcához közelítette. A leáiw látta, hogy nincs menekülés és kétségbeesetten sikoltotta el magát: — Segítség! Segítség! Valaki fölrántotta az ajtót és berohant az előszobából. Tass volt. — Mi történik itt, Ogli? — kiáltotta haraggal, egy pillanat alatt megértve a helyzetet. Ogli, mintha nem is hallotta volna a nevét, elengedte Flórát, de nem fordult meg Tass felé. Ehelyett ismét térdeire rogyott és reszkető öklökkel hadonászni kezdett maga körül, mintha egy láthatatlan ellenséggel viaskodna. Szemei kidülledtek, homlokát verejték gyöngyözte be. — Nem. nem megyek, — hörögte a láthatatlan ellenség felé. — Nem akarok visszamenni. Itt akarok maradni még. Itt akarok maradni egy évig. ahogy alkudtunk! Nem engedsz? Ö, engedi! Csak félévig! Csak egy hónapig, csak egy hétig, csak egy napig, csak egy óráig még! Egy percet sem adsz? Egy pillanatot sem tovább? Ó, Flóra, segítsen, ne engedjen el! Hisz úgy szeretem önt, úgy szeretem! Ezek voltaik Ogli Radamesz utolsó szavai a Földön, mert a következő pillanatban már a Marson kiáltotta Xerdosz felé, küz- ködve a fogházőrökkel: — Meg vannak ezek bolondulva, Xerdosz? Mit vétettem én és Asája, hogy így bánnak velünk? Ugyanebben a pillanatban Kund, visszaérkezve a Marsról, ahol Asáját egy örök fájdalom martalékául hagyta, Flóra előtt találta magát térdepelve. A Földön Budapesten ekkor délelőtt kilenc óra negyven perc volt, a Marson pedig Fontana földjén éjfél után húsz óra harminc perc. Tass inár Flóra mellett állt. Mind a kelten ámulva látták, hogy Ogli esdeklő két keze hirtelen lehanyatlik, arca vonásaiból eltűnik a vonaglás és szemeinek egészen más a kifejezése. Ez a kifejezés nyugodt volt, de egyúttal szomorú, egy kiállott nagy szenvedés fájdalmával teljes. Tass volt az első, aki szive túláradó ujjongásávaí kiáltott föl: — Te vagy az, Pál? Flóra megdöbbenve tette hozzá, a szomorú arcot látva: — Ön az, Kund? — Én vagyok, — hangzott a csöndes felelet, amelyben nem volt semmi, de semmi a viszontlátás öröméből. — Megjöttél? —- Megjött? — Megjöttem. Kund fölkelt a földről, a székbe ereszkedett, ahol mint Ogli ült pár perc előtt. A szék támlájára hajtotta fejét és hallgatásba merült, amely a szobát siri hangulattal töltötte be. Ó, nem ilyennek várta Flóra és Tass a visszatérés óráját... 4. fejezet Elragadtatásában annak a pillanatnak, hogy Kund váratlanul hazatért földöntúli utazásából s ez a hazatérés bizonyossággá lett, Flóra épp úgy széttárta karjait, mint Tass, ez, hogy lelke egyetlen barátját, amaz, hogy a szeretett férfiút megölelje. Nem volt egy gondolata, hogy ezzel felteszi magát minden társadalmi illendőségen és elárulja szerelmét nemcsak Kundnak, de még egy tanúnak is. Sőt egész valójában szinte széde- lcgve a boldog meglepetés káprázatátől. Flóra természetesnek tartotta volna, ha gyönyörrel adja meg Kundnak azt a csőkot, melyei Oglitól irtózattal tagadott meg, (Folyt, köv.) I