Prágai Magyar Hirlap, 1924. szeptember (3. évfolyam, 199-222 / 647-670. szám)

1924-09-12 / 207. (655.) szám

A kisemberek nyugdija Novak Pál dr. ungvári főorvos tanulmánya Prága, szeptember 11. Novak Pál dr. ungvári főorvos a szociális problémák évtizedes tanul­mányozásának eredményét és bő­séges tapasztalataira épített javas- tait hatalmas elaborátumban dolgoz- i ta fel, melynek a kisemberek nyug­J dijára vonatkozó fejezetét — a szo­J cjális biztosítás parlamenti tárgya­f fásának kapcsán — az alábbiakban közöljük. A felnőttek közsegélyezése címén ko­moly megfontolás tárgyát kell, hogy képezze a. kisemberek nyugdjjkérdésc. Ezt leghelye­sebben úgy képzelem megoldhatónak, ha a betegsegéiyzöpénztárak mai hatásköre kibő- vittetnék olyképpen, hogy annak ügykörébe a eddigi tagokon kivid (ide nem számítom a nagy fizetéssel biró hivatalnokokat) kötele- zőleg bevonassanak; először mindazon kis­birtokosok, kiknek megélhetését ingatlainak jövedelme teljesen nem biztosítja s akik ez okból mellékkeresetre vannak utalva; má­sodszor az összes ipari, mezőgazdasági s állandó alkalmazással nem biró napszámo­sok. A betegsegéiyzöpénztárak hatáskörének ilyetén kibővítésével parallel kellene a pénz­tári tagok kötelező nyugdijkérdését is meg­oldani. Tudatában vagyok annak, hogy e kérdé­sek létesítésénél az állandó munkával nem biró nagy néposztálynál legalább 15—20 éven át leküzdhetetlen akadályokba fog üt­közni a tagdijak behajtása s ez alapon jelen­tékeny lesz azon hiány, mely állami szub­venció címén lesz pótolandó. Mindezen nehézségeknek azonban el kell törpülni azon biztató tudatban, hogy: először a szóbaníorgó mankókat messze túl fogja haladni a közsegélyre jogosultak szám­beli csökkenése azon alapon, hogy a kisem­berek nagy száma nyugdiját biztosítandó ta­karékossá lesz; de ami ennél is fontosabb, hogy a szóbaníorgó intézmények egy rende­zett államélet legjelentékenyebb szociális kérdését képezvén, annál egyelőre nem fog­nak komoly aggodalomra okot adni a felme­rülő és javításra szoruló hiányok. Az ilye­nek nagyobb szociális alkotásoknál az első — mondhatni gyermekévekben — majdnem kivétel nélkül fel szoktak merülni. Abban tehát megnyugodhatunk, hogy a szóbaníorgó mankó aránylag rövid évek alatt, az érdekelt néposztálynak hovatova < növekedő józanabb belátása mellett elenyé­sző csekély lesz s az egész nagy kérdés idő­vel mindig jobban és jobban fog rendelteté­sének megfelelni. Részemről c kérdések megoldására auto- nómikus keretben, de félhivatalos minőség­ben a betegsegélyzőpénztárakat tartom egy kész s a fenti feladatokra teljesen alkalmas társadalmi intézménynek. Hogy miért legyen a közérdeknek ezen kétségtelenül legnagyobb kérdése egy auto- nómikus társadalmi intézményre bízva; en­nek okát azon elsőrendű szociális indokban adom, hogy én teljes megyőződésemmel azok nézetéhez sorakozom, kik a mi demok­ratikus államunkban a közszabadság bizto­sitékát az angol és különösen amerikai pél­dákon okulva a törvénytisztelet után a köz­ségi autonómiának s ezzel a társadalmi ala­kulatoknak mentői szélesebb kiterjesztésé­ben keresik. Munkám befejezése után vettem tudo­mást azon örvendetes eseményről, hogy Habrmami népjóléti miniszter még 1923 má­jus 16-án nyújtott be a törvényhozáshoz egy részletesen kidolgozott törvényjavaslatot, amely a betegség, aggkor és rokkantság szociális biztosítását célozza s amely idő­közben átdolgozva már tárgyalás alá került s remélhetőleg rövid idő alatt jogerős tör­vénnyé válik. E törvényjavaslat ma már minden részletében közzé van téve ez okból azt csak főbb vonásaiban érintem. A törvényjavaslat szerint a szóbaníorgó biztosításba államunk 9 millió lakosa közül átlag 2.5 millió lesz bevonva. Maga ez a nagy szám mutatja, hogy ez államunk leg­nagyobb szabású szociális intézménye leend. A tagok igényjogosultsága ki fog terjedni a betegségek elleni védelem s az anyasági biztosításra. Rokkantság és öregségi jára­dékra, nevelési, özvegyi és árvajáradékra és végkielégítésre. A munkaadók és tagok járulékain felül az állami hozzájárulás az első évben 15 millió korona, mely összeg hova­tova emelkedve a tizedik évben 55 millióra Mg emelkedni, oly módon, hogy az első tiz évi allami hozzájárulás átlag 160 tni’lió koro­nát fog kitenni. Ezenkívül a kerületi betegse- gelyzö intézetek kapnak 100 millió korona 2 _______________________________________ Péntek, szeptember 12. kamatmen tes kölcsönt tuberkulózis, elleni védelem, szanatóriumok s egyéb közjóléti intézményekre. Végül a katonák szociális biztosítására évente 17.5 millió korona van tervbe véve.. Ha a fenti egész rövid vázlat mellett számításba vesszük, hogy a szóbaníorgó törvényjavaslat gondos szakértelemmel s a vonatkozó statisztikai adatok.figyelembevé- letével lett összeállítva, minden szociálisan érző polgárnak megnyugvással, az érdekel­tek pedig hálatelt érzelemmel fogják kisérni ezen nagy szociális alkotást. És ha ezek után, amint remélni lehet, a törvényhozás tovább halad, nem kétlem, hogy rövid időn belül létesítve lesz az általam javasolt, vagy ahhoz hasonló „országos népjóléti alap" s a tuberkulózis elleni védelem cimén a szlo- venszkoi cs ruszinszkói lakáskérdésnek, az általam javasolt vagy ahhoz hasonló módon egy állami, kölcsön utján való rendezése, Hogy pedig ez rövid időn belül csakugyan meglesz, annak indokát a már oly sokat em­lített természet rendjében előttem tisztán álló azon igazságban keresem, hogy a „szo­ciális törvény" éppúgy nem nélkülözheti a másik két intézményt, mint egy díszes épü­let a tetőzetet. Ha pedig e három intézmény meglesz, nem kétlem, hogy a társadalom is fokozott mértékben fog hozzájárulni az emberbaráti munkáihoz, mert tudni fogja, hogy az állarn- halalO'in a követést parancsoló jó példával elöl jár. A társadalom tehát mint hűséges ténye­ző mindenütt helyén lesz, mert az ember — mint a 150 millió kínai mondja — „jónak van teremtve és csak a degeneráltak a „rosszak-" Ha a mai rendszertelen félmunka helyett ki lesz építve a közsegélyezés és a szociál- higiéne diszes épülete s ha ez alapon társa­dalmi életünkben a felebaráti szeretet elfog­lalja az egyébbel nem pótolható vezető sze­repét; ennek melegében kétségtelenül szi­lárd alapot fog nyerni a konszolidáció. Kassa város tanácsának határozata Körmendy-Ékes Lajos dr. illetőségi ügyében A miniszter jogfosztó határoz aíát a tanács megpanaszolja — Saját tudósítónktól — Kassa, szeptember 11. Kassa város tanácsa szeptember 9-én tartott rendes ülésében foglalkozott ismét Körmendy-Ékes Lajos dr. nemzetgyűlési képviselő községi illetőségének megsemmisi- tési ügyével s szótöbbséggel elhatározta, hogy a pozsonyi minisztérium jogfosztó ha­tározatát a közigazgatási bíróságnál meg­panaszolja. Szlovenszkó teljhatalmú minisztere kö­zölte ugyanis a városi tanácsosai, hogy Kör­mendy-Ékes Lajos dr. nemzetgyűlési képvi­selő állampolgárságát megsemmisítette. A tanács egyik régebbi ülésén az ügyet kiosz­totta a jogügyi bizottságnak, amely a követ­kező javaslatot terjesztette a városi tanács elé; Tekihtettel arra, hogy a miniszteri hatá­rozat fellebbezésének határideje szeptember 15-én lejár, a jogügyi bizottság megbízta Gádor Herbert dr. bizottsági tagot, hogy a miniszteri határozat ellen a város részéről nyújtson be fellebbezést a legfelsőbb köz- igazgatási bírósághoz, a bizottság pedig erre utólagos jóváhagyást, illetve megerősítést kér a tanácstól. Elnöklő polgármester a jog­ügyi bizottságnak erre a javaslatára ször­nyen beijedt és azt vitatta, hogy a városi ta­nács nem hivatott arra, hogy ezt az ügyet megfellebbezze, sőt később még azt is két­ségbevonta, hogy a városi tanácsnak egyál­talában joga volna bármilyen miniszteri ren­1 dele tét megfellebbezni. Meg is mondta nyi'l- I tan, fél attól, nehogy ngy tűnjék föl a dolog, mintha a városi tanács Körmendy-Ékes. La­jos dr, háta mögé állna és őt a maguk tekin­télyével is védenék. Pajor Miklós dr. és Polák Gyula dr. megmagyarázták a tanácsnak, hogy a mi­niszter említett rendeletében nemcsak az Ékes állampolgárságát semmisítette meg, ha­nem a városnak más öt határozatát is, ame­lyek a város pénzügyi ügyeibe avatkoznak bele. A város ebben az ügyben mint magán­fél szerepel, mert azzal, hogy a miniszter más határozatait is megsemmisítette a vá­rosnak, a miniszter megsértette a városnak autonóm jogkörét. — A kérdés hosszabb vi­tája után a tanács a városi jogügyi bizottság álláspontját egy szótöbbséggel elfogadta. A tanácsülésen részt vett főjegyző bejelentette, hogy a tanácsnak ezen határozatát megfel­lebbezi. — Nem is leket máskép, nem azért fellebbezőgyár a jegyzői hivatal, hogy ezt a ritka és kivételes alkalmat engedte volna el- szalajtani. A főjegyzői hivatal fellebbezésével érde­két; jogügyi helyzet teremtődött, mert Gádor Herbert dr. a tanács határozata alapján kényszerítve van beadni a fellebbezést, mert hiszen a fellebbezési határidő szeptember 15-én lejár. Ahol még nincs vége a háborúnak (Utolsó közlemény.) Búcsú Macedóniától gyarok építik a vasutat, műszaki katonák: akik között, a szlovéniai német meg a ma­gyar dominál. Egy hegycsúcsról meglátjuk a Vardar két partján épült Velesz tipikus keleti háztö­megét, de a kocsi megáll, a kocsis bemegy Szent Demeter klastromába, hátha van kül- denivalójuk a jámbor kalugyereknek. Ott ál! a klastrom és a templom a festői hegyen, egész évben elhagyottan, magábamerültcm csak Szent György napját követő szombaton és vasárnap élénk a környéke. Ezen a vasár­napon felgyülekeznek a meddő házasok szá­zai, hogy gyermekáldásért könyörögjenek Szent Demeternek. Ezen a szombaton annyi ajándékot kap a szent, hogy abból egész éven át bőségesen megél a zárda húszegyné­hány kalugyerje, vasárnap este pedig, egész napi könyör­gés után beterelik az összes könyörgő népsereget egy szalmával felhintett, óriási de vaksötét terembe. Külön a férfiakat, külön a nőket, csak a teremben találkoznak: Hogy ki kivel találkozik, az a szent dolga, meg a szép szóra, csengő beszédre hajló- szivü barátoké. A Vardar két sziklaoldal között rohan, a sziklák oldalain mint a parti fecske fészkei, úgy ülnek egymás hegyén-hátán Velesz vá­ros házai. Piszkos, lármás, kietlen és barát­ságtalan, sok benne a török, de fa nincs egy sem. Minden tizedik udvaron malomkövet fa­rag a gazda, minden harmadik boltban vele- szi égetett kőedényt, majolika apróságot árulnak. Olcsók és szépek. A drágább dara­bok aljában szerény felirás húzódik meg: Zsolnay, Pécs. A vasút ott szalad a város főütőerében, a Vardar partján, mégis hét kilométerre kell a veleszieknek az állomásra vándorolniok mert a városban még egy megállóhelyet sem kaptak. Így élnek meg a íiakkerosok, ezek a rablóképü, rablóhajlamu félgörögök, félalbánok. Zbogom, Macedónia, örökös harc, for­rongás, elégedetlenség, rablóromantika hazá­ja, ahol még az sem vigasztalja a lakosságot, hegy a munkájáért csengő aranyat, pengő ezüstöt fizet Európa. Mert Macedóniában arannyal, ezüsttel kell meg­fizetni a dohányt és az ópiumot, meg a bő­röket, ezeket a legfőbb kereskedelmi cikkeket. A kiskereskedelem elfogadja a papirdinárt, de nagyban csak az érc járja. Megcsodálom még a pályaudvari vendéglős uadrágzsebében csörgő aranyakat, mindenféle európai és amerikai fajtát, veszek egy szép kökorsót ásványvízzel együtt öt dinárért, azután jön az athéni expressz, gyerünk haza. Szkopljében a kettes számú hordár alig akarja megérteni, hogy nem szállók ki. nem reflektálok a szolgálataira. De legalább, ha már úgy örült a jöttömnek, egy kis baksist... Hatszáz ember életét veszé­lyeztette egy kőbor akna — A P. M. H. kiküldött Macedónia, szeptember 11. A szamárháton'fuvarozó vállalat szállí­tott Strumicáról Stipbe is, regényes, sőt vadregényes hegyi utakon, ahol ugyancsak a Vajdaság fiai őrködnek, kifelé is, befelé is. Ezen a vidéken befelé, az ország területén ugyanúgy kell a vigyázat, mint a határon túl, mert ha valahol, úgy csak ezen, az ezer meg ezer rejrtekhellyel, dugott csernpészös- vénnyeí kínálkozó vidéken vannak barátaik és cinkosaik a bolgár csetáknak. Stipben meg kell állani azon a helyen, ahol májusban 8 vagy 10 bolgár két napig védekezett a városbeli összes csendörség és egy szá­zad katena ellen. Rengeteg embert megsebesítettek, majd a csendőrség parancsnokát és a gyalogos ka­pitányt megadás ürügye alatt a házba csal­ták és az őket kisérő őrmesterrel együtt megölték. Végül rájuk gyújtották a házat. A komité emberei pedig inkább egy szálig bennégtek, de nem adták meg magukat. Beszélgetek a fiukkal, a jövő-menő, vagy valamely őrség körül heverésző ma­gyar, német katonákkal. Nagycfbbára szeret­nek itt lenni, bár legtöbbnek „szebb a Bács­ka", maguk főznek maguknak, tehát hazai izii ételeket esznek, nincs is más panaszuk, csak, hogy nehezen éri cl őket a posta és az, hogy nagyon gyakran kell a 25, 30, néha. 40 kilométeres sétákat megtenniük a városba. Mert bizony, ha a hadnagy urnák, vagy az őrmester urnák eszébe jut, hogy va­lamire szüksége van a városból, . akkor, nosza, hadd menjen be három ember érte. Esetleg cigarettapapirosért, vagy benzinért az öngyújtóba, három baka ballag a hegye­ken. teljes fegyverzetben, jól fülpakkolva nunkatársának jelentése — Háromnál kevesebb nem mehet, igy legalább bírnak védekezni, ha szükség van rá. Stiptől Veleszig a postakocsin megyek elég volt a csacsiból. A szekér épülő vasút mellett döcög, katonák épitenek vasutat, de nem katonai vasút lesz, hanem keskenyvá- gányu vicinális. Csakhogy katonasággal kell megépíttetni, mert a szegődött magjnir kubi­kosok megszöktek. A kubikos munka a legnehezebb és a legtöbb hozzáértést kivánó testi munka, nem is birja más, csak aki belenevelődött. A régi Magyarországon Szentes, Mindszent, Szeg­vár, Csongrád, Félegyháza és környéke on­tották az egész világba a'kubikosokat, meg egy kis torontáli magyar falu: Ürményháza. Ez az Ürményháza most Jugoszláviában van a vasútépítő vállalkozók elmentek tehát ebbe az egyetlen kubjkostermelő községbe és megalkudtak, napszámba. Ennyi meg ennyi dinár, kenyér, só, szalonna, vasárnap, meg ha esik, akkor fél napszám. Le is utazott vagy tiz bokor, nekiálltak a csúnya, kavi­csos, agyagos talajnak, dolgoztak egy hétig, akkor jött a szombat, a fizetési nap. Fizetés helyett azt mondták nekik, hogy az Ürniény- házán kötött szerződés nem gilt, nem nap­számban fizetik őket, hanem munka szerint köbméter szerint. Az ürményliáziak ezt se bánták, igy többet kereshetnek, mert ez job­ban serkenti őket. Tudjuk, néhai jó Tömör­kény Pista bátyánk megírta, hogy a jó kubi­kos gödörgazda az ásója nyelével kiszámít­ja, hány köbméter földet talicskáztak el az emberei, de a lent való mérnökök első héten is, a másodikon is majd csak a felét számol­ták és fizették. Ezt megsokalták a magyarok és úgy elkimentek Macedóniából, mintha so­ha ott nem lettek volna. Most hát niás rna­London, szeptember 11. A La Manche-csatorna személyforgal­mát lebonyolító egyik belga gőzös csak nagy iiggyel-bajjal kerülte ki szeptember 9-én az összeütközést egy tengeri aknával. A hajó Ostendéből Dowerbe tartott és fedélzetén körülbelül 600 utas volt, csupa előkelő fürdő­vendég s az angol társadalom néhány kivá­lósága. A tenger nagyon viharos volt s a ha­jót hatalmas orkán érte utói, úgy, hogy a gé­peket mind le kellett állítani. Ebben a pilla­natban jelentette a megfigyelő matróz, hogy egy aknát pil­lantott meg, amint egy hullámhegy éppen felszínre hozta tetejét. A kormányos a hajót még idejekorán oldalra rántotta s az akna alig öt lábnyira a hajótól rohant odébb nagy sebességgel. A szerencsétlenséget csak az hárította el, hogy a tenger nagyon viharos volt s az erős hul­lámzás egjr másodpercre felszínre hozta az aknát. Ha a viz alatt maradt volna, a hajó biztosan nekimegy s a levegőbe röpül. Az angol aknák úgy vannak elkészítve, hogy hatásukat bizonyos idő leteltével elveszítik, de a német aknák örökké használhatók ma­radnak. Az észlelt akna azonban minden va­lószínűség szerint német eredetű volt, mert ezen a vidéken az angolok nem vetettek ak­nákat a háború alatt. Üyképpen az utóbbi évek egyik legnagyobb katasztrófájának meggátlása igazán csak a véletlenen múlt. -----------------------------------—» ---------------­Jubi lál a mentelmi bizottság. A képvise- löbáz mentelmi bizottsága a mai napon tartott ülésén intézte cl a parlament ötszáza­dik mentelmi ügyét. A mostani képviselőház első mentelmi ügyének tárgyalására Tausik kommunista képviselő esete adott alkalmat; a jubileumi eset Dubiczky cseh agrárius kép­viselő kiadatásának az ügye.

Next

/
Thumbnails
Contents