Prágai Magyar Hirlap, 1924. szeptember (3. évfolyam, 199-222 / 647-670. szám)

1924-09-10 / 205. (653.) szám

Szerda, szeptember 10. Előkészületek az angol választásokra London, szeptember 9. A Daily Telegraph szerint az unionista párt erélyes előkészülete­ket tesz arra, hogy novemberre esetleg ki­írják az uj választásokat. Az ország minden részén gyűléseket tartanak, melyeken volt unionista miniszterek vezetik az agitációkat. A mozgóképszínházak és a rádió szerepe igen nagy ezeken az agitácics gyűléseken. Felszentelték a kolcsmezői templomot Harmincezer jelenlevő — A kolcsmezői csoda — A P. M. H. eredeti tudósítása. — Varannó, szeptember 9. A kolcsmezei csoda, amely heteken ke­resztül lázas izgalomban tartotta Felsőzemp- lén lakosságát, még élénk emlékezetében él olvasó közönségünknek. Egy szlovák paraszt- asszony azt mondotta, hogy megjelent előtte a Szent Szűz és a falu lakossága mindazt látni is vélte, amit az öregasszony megmu­tatott nekik: isten anyjának képét az eper­fán, a szoba, falán pedig az égifény között tündöklő szenteket. Százezer számra kereste föl a nép a csodahelyet, bár a papság nem adott hitelt a csodának. A kassai és mun­kácsi egyházmegye ki is küldte vizsgálóbi- zott ságát, mely a „csodát44 a beteges asszony hitelt nem érdemlő képzelődésének minősí­tette. A néip azonban ennek ellenére sem kételkedett a „csoda44 megtörténésében. A bucsujárás tovább tartott. A papok tehetet­lenek voltak a néppel szemben, mert az va­kon hit a csodában. Varannó vidékén egy plébános a szószékről igyekezett a népet fölvilágosítani, azonban a nép csaknem elűzte papját a faluból. A sok tízezer ember, aki Kolcsmezőn megfordult, hatalmas összeget gyűjtött össze, hogy a csoda színhelyén templomot építsenek. A gyöngyörü templom most elké­szült és fölszentelték. Harmincezer ember jelent meg az ünnepies aktuson, amelyen a papság is nagy számban volt képviselve. Görögkatolikus papok küldött­sége Besiklá kormányzó előtt A kormányzó semmit sem tehet a schizmati- kusok ellen Ungvár, szeptember 9. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) A ruszinszkói görög katolikus paróchusok szeptember 5-én öt tagú küldöttséget me­nesztettek Beszkid Antal kormányzó elé. A küldöttség szónoka Egressy paróchus volt, aki hosszabb beszédben fejtegette a ru­szinszkói görög katolikus paróchusoknak a schizmaíikusok erőszakoskodása miatti anya­gi és jogi helyzetét. A görög katolikus paróchusokat ugyan­is a schizmaíikusok minden további követ­kezmény nélkül sorra megfosztják papi bir­tokuktól, holott azokat a birtokokat seholsem a nép, de vagy az államkincstár, vagy a földesur adományozta a mindenkori görög katolikus , lelkészek javadalmazására. A schizmatikusoknak tehát még abban az eset­ben sincs joguk ehhez a papi vagyonhoz, ha az egész község is áttér a pravoszláviára. A küldöttség kérte a koifH&nyzót, hogy hasson oda, miszerint az ily módon elkon- fiskált görög katolikus egyházi vagyon visz- szakerüljön az egyház jogos tulajdonába. A kormányzó nagy sajnálattal jelentet­te ki, hogy a paróchusok ebbeli kérését nincs módjában teljesíteni, mivel a prágai kormány e'aőtt még máig sincs tisztázva hatásköre, amelyet pedig memorandumban kért a maga számára. Szerinte a pravoszlávok ügyét ké­sőbb fogja a kormány rendezni. A papság nagy elkeseredéssel vette tu­domásul, hogy Beszkid Antal kormányzóban igazságos ügyének védelmére támogatót nem talált. Ennek ugyan nem a kormányzó, de ^ prágai kormány az oka, amely a kül­föld megtévesztése céljából kormányzót ül­tetett Ruszinszkó élére, de annak semmi ha­táskört nem biztosított. iencs oiUfttenhlvel elvetérf és mégis pesszimista Páris, szeptember 8. Benes a Petii Párisién munkatársa előtt nyilatkozott és kije­lentette, hogy szilárd meggyőződése az, hogy az idők folyamán mindenki be fogja látni, hogy sikeres biztonsági rendszer gazdasági pénzügy! és katonai rendszabályok nélkül lehetetlen. Azt hiszi, hogy rendkívül nehéz lesz a nemzetközi tör vényszék hatáskörét megállapítani. Kijelentette, hogy híve a döntőbírósági eljárásnak és egyetért Iierriottal, aki azt mondotta, hogy a népszövetség a holtponton tol van. A népszövetségnek most oly politi­kája van, amelyet fierioí és Macdonald politikai mpnifesztációjának köszönhet. A legjobb reménységekkel néz a bizottságok tárgyalásai elé amelynél a nehézségeket azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. App®nFi a kisebbségek panaszairól Követeli, hogy akkor is tárgyalják a panaszokat, ha azok egyes nemzetekre kellemetlenek — Bethlen csütörtökön beszél Budapest, szeptember 9­(Budapesti szerkesztőségünk telefonje­lentése.) Bethlen István gróf miniszterelnök a magyarországi és a külföldi sajtó képvi­selőit kihallgatáson fogadta és kijelentette előttük, hogy genfi tartózkodását arra hasz­nálta fel, hogy személyes érintkezést keres­sen a külföldi államok kormányelnökeivel. Hosszasan tanácskozott Herriottal és Mac- donalddal és mindketten biztosították arról, hogy Magyarország iráni a l&gigazibb rokon- szenvvel viseltetnek. Bethlen még egy-két hétig Géniben ma­radt és naha nem tagja a magyarországi de­legációnak, csütörtökön résztvesz a népszövetség ülé­sén és hosszabb beszédet fog mondani, amelyben ismerteti a magyar kölcsönügy egész problémáját. A népszövetség ma délelőtti ülésén föl­szólalt Apponyi Albert gróf, aki hosszabb beszédben kifejtette, hogy a kisebbségi jogokra vonatkozó szerződé­seket a valóságban végre kell hajtan!. Saj­nos ma még az a formalitás áll fönn, hogy a kisebbségi kérdéseket csak a népszövet­ségi tanács egy tagjának kívánságára ve­szik vizsgálat alá. Apponyi azt kívánja, hogy a népszövetségi tanács a jövőben a kisebbségi panaszokkal akkor is foglalkoz­zék, hogyha annak tárgyalása a tanácsban résztvevő egyes nemzetekre nézve kelle­metlen. A tanács a panaszokat az állandó nemzetközi törvényszékhez továbbíthatja. Magyarország tízmillió lakost veszített el a békeszerződés nyomán és ezek között több, mint hárommillió magyart. Hangoz­tatta, hogy a trianoni békeszerződés szá­mára egyoldalii leszerelést parancsolt, de a békeszerződés aláírásának alkalmával az általános leszerelésre nézve kapott Ma­gyarország ígéretet. Tűrhetetlen az, hogy ma egyes nemzetek álíig föl vannak fegy­verkezve akkor, amikor Magyarország a békeszerződés értelmében teljesen lesze­rel, Apponyi beszéde végén melegen üd­vözölte Macdonald és Herriot javaslatait- Megköszönte, hogy a népszövetség se­gédkezet nyújtott a magyar kölcsön meg­szerzésében, majd hangoztatta, hogy a Ma­gyarországtól elszakított kisebbségeknek legalább kulturális fejlődését biztosítani kell. Sajnos, erre a népszövetség alig tett valamit. Sürgős annak a szükségessége, hogy a ki­sebbségi szerződéseket éppen olyan ponto­san tartsák be, mint a többi nemzetközi szer­ződést. Beszédét a következő szavakkal fe­jezi be: — Mi magyarok nacionalisták va­gyunk, ami azt jelenti, hogy teljes mértékben valljuk a nemzeti gondolatot, de nincsenek olyan céljaink és ideáljaink, amelyek ellentét- i be állanának mások ideális törekvéseivel és emberies gondolkodásával. Ápponyit beszéde végén lelkesen ünne­pelték, különösen az északi, a volt semleges és angol nyelven beszélő államok képviselő/ tapsoltak. A beszédet végighallgatta Burge- ois is, aki szintén élénken tapsolt. Vérbefult a szlovák néppárt nagygyűlése Nagyszombatban Szociáldemokrata rendzavarók — Vadgesz tényétől íégladarabokig — Repülő fahasábok A csendőrség közömbösen nézte a vérontást — Több súlyos sebesült — Négy letartóztatás — A Prágai Magyar Hírlap kikul dött munkatársának jelentése — Nagyszombat, szeptember 9. A nagyszombati gazdasági és ipari kiál­lításnak szomorú szenzációja van. A kiállítás második napján, vasárnap a szlovák néppár? népgyülést tartott a város főterén, melyen Hlinka András és Labay képviselők, vala­mint Durcsánszky szenátor is részt vettek. A gyűlést a kormányszocialistáknak egy kicsiny, de mindenre elszánt csoportja megzavarta és előre megállapított terv szerint vérbe fullasztotta. ■ A rendzavarás annál inkább elitélendő és inkorrekt eljárás, mert az egyes szloven- szkói politikai pártok megegyeztek abban, hogy a nagyszombati gazdasági és ipari ki­állítás forgalmának fokozása érdekében nép- gytiléseket rendeznek és — amint azt jói in­formált helyen közölték velem — becsületszóra megegyeztek abban Is, hogy egymás gyűléseit nem fogják megzavarni. A szociáldemokraták azonban szavukat megszegve botrányos verekedést provokál­tak s ezzel lehetetlenné tették a szlovák néppárt gyűlésének megtartását. Reggel kilenc órakor szentmise volt a dómban, melynek végeztével Hlinka és ki sérete a főtérre vonult, ahol a több ezer fő­nyi tömeg lelkes ovációkkal fogadta őket. A hatalmas tömeget a rendőrség négy­öt csoportba osztotta. A gyűlés megnyitása után néhány száz szociáldemokrata pisszeg­ni és lármázni kezdett, mire Lukacnich rend­őrkapitány csendőrséget rendelt ki. A csend­őrség kordont vont a gyűlés résztvevői és a rendzavarok körül, de különben teljesen passzív magatartást tanúsított. A szociáldemokraták ezen fölbátorodva a csendőrök háta mögött sokkal bátrabban vi­selkedtek- Már nem elégedtek meg a lármá­zással, hanem előbb almát, körtéi és vadgesztenyét do­báltak Hlinka felé, majd rátértek az ököl- nagyságú kődarabok, téglák és fahasábok dobálására. A tárgyak természetesn számos könnyebb=sulyosabb sebesülést okoztak. A fülsiketítő zajban lehetetlen volt a gyűlést megtartani. A szlovák néppárt hívei elkeseredetten állapították meg, hogy a fő­téren levő „Matica44 emeleti ablakaiból cseh tisztviselők közömbösen nézték a tumultust. A „páholyból nézők44 soraiban a többi között Drbohlav dr. járási főnök is helyet foglalt. Drbohlav megpillantásakor a gyűlés el­nöke felüzent a járási főnöknek, hogy te­remtsen rendet s egyben személyében fele­lőssé tette a történendőkért annál is inkább, mert Hlinka látva, hogy a gyűlést a párt- hivek nagy tömegéhez, arányitva csak egy elenyészően kis' csoport igyekszik megza­varni, kijelentette, hogy történjék bármi, nem távozik. Drbohlav megígérte, hogy rendet te­remt. Le is jött a „Matica44 helyiségeiből, de a rend nem állott helyre, sőt az egyre foko­zódó kőzápor általános verekedéssé fajult, mire a gyűlés a „Hej, slováci44 eléneklése közben feloszlott. A rendőrség négy egyént letartóztatott. (t. 1-) Ismét kisantantkonfereracia lesz Prága, szeptember 9. Elterjedt hírek szerint a kisantaiü miniszterei a genfi népszövetségi kongresszus után újból ta­lálkozni fognak, hogy az államaikat érdeklő kér­déseket megbeszéljék. A találkozás pontos helye és ideje nincsen megállapítva. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Megoldódott a pösiyém gyilkosság rejtélye Testvérgyilkosság — véletienségböi — Le­tartóztatták a gyilkos testvért Pozsony, szeptember 9. A múlt hét péntekjén a Pöstyéntől mint­egy két és félórányira lévő Moldaván-erdö tisztásán holtan találták Kovács János savo- vicei föMmivest, aki ismert vadorzó volt. Eleinte azt hitték, hogy Kovács Jánost vala­melyik erdőkerülő terítette le orvvadászat közben. Ez a föltevés azonban hétfőre meg­dőlt. A' gyilkosságról Kovács János három testvére tett jelentést még pénteken a pös- tyéni rendőrségen, amelynek részéről Kupa­csok főfelügyelő vette kezébe a nyomozást. A Kovács-fivérek eleinte azt mondották, hogy fivérüket vadorzás közben érte utói hátulról a Manlicher-fegyver golyója, amely átfúrta a szivét és rögtöni halált okozott. A tettesről azonban halvány fogalmuk sinc^ — mondot­ták. A helyszíni szemle megtartásánál látták, hogy a holttest hassal a földre volt borulva. Ballábáról a lábbeli hiányzott, úgy, hogy még mblógyilkosságra is gondoltak. A tetemrehivásra a csendőrök az áldozat három fivérét is elhívták. A csendőrfcliigyc- lőnek már ekkor föltűnt, hogy a testvérek rendkívül izgatottan viselkednek. Vasárnap a csendőrfelügyelő mind a három Kovács-test­vért őrizet alá vette. Ekkor a keresztkérdé­sek súlya alatt bevallották, hogy Kovács Já­nost a legfiatalabbik testvéröccse: József lőtte agyon a vadászat alkalmával, még pe­dig véletlenül. A testvérek nagyon megijedtek a gyil­kosság láttára és ezért beszélték meg, hogy a csendőröknek bejelentik ugyan, de azzal, hogy fivérüket vadorzás közben egy erdőőr lőtte agyon. Kovács Józsefet letartóztatták. Tagadja, hogy előre megfontolt szándékkal lőtt volna a bátyjára, bár nincs kizárva, hogy bosszú müve volt részéről a gyilkosság. Parlamenti kalendárium. Képviselőház: szeptember 10-én délelőtt a költségvetési, al­kotmányügyi és földmivelésügyi bizottság ülései, 12 órakor elnöki értekezlet, délután 1 órakor plénum. Az eddigi diszpozíciók sze­rint plenáris ülést tart a képviselőház csütör­tökön és pénteken is. A szenátus elnöksége szeptember 10-én délelőtt 10 órakor tart ér­tekezletet. Csütörtökön, szeptember 11-én délelőtt 11 órakor az alkotmányügyi bizott­ság ülésezik. »®®©@©$®®®®®d$®$®®®®®®®@®®®®®®®@g | Kassa. Mentse, § fl«L ilcsíll; €S ClC í j gánson rnhfiikodni I | csak | Havas és Dudvoics f | férfi-, fin- és gyermekruha | | áruházában lehet, | mim mériéheszfálif, | Mal©m-u. I. Malom-si. l. § 5©®®©®®®®®®@*®©&®©®®@@®€s©©0©©®©!§? & Vnlkán f] ■ ffcfc-iaricca S© sss — Mcis^ca IJj

Next

/
Thumbnails
Contents