Prágai Magyar Hirlap, 1924. augusztus (3. évfolyam, 173-197 / 621-645. szám)

1924-08-03 / 175. (623.) szám

Vasárnap, augusztus 3. <faÍ(&TJÁA(XAK7fmT*P & Svájcban is nagy sikert aratott a magyar kölcsön Budapest, augusztus 2. (Budapesti szerkesztőségünk telefonié leütése.) Svájcban tegnap kezdődött meg a magyar kölcsön jegyzése és mindjárt az első napon a kölcsön háromne­gyedrészét lejegyezték. A kölcsön elhelyezését egy svájci bank­csoport vállalta magára. Hivatalos helyen megcáfolják a cseh távirati irodának azt a jelentését, mintha a kölcsönnek csak harminc százalékát je­gyezték volna le. A belföldi kölcsön jegyzése is egyre na­gyobb arányokban halad előre. Korányi Fri­gyes báró pénzügyminiszter az újságírók előtt hosszabb nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette, hogy a kölcsön belföldi jegyzésé­nek első két napjával a legteljesebb mérték­ben meg van elégedve. A belföldi kölcsön lejegyzése után a kölcsönakció véget ért, mert csupán a cseh­szlovákiai jegyzés van hátra, amely azon­ban aránylag igen jelentéktelen része az aranykölcsönnek. Az akció befejezésével a magyar gazdasági élet szilárd alapokra he­lyezkedik. A korona stabilizációja már megtörténtnek tekinthető, ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb — szűk keretek kö­zötti — hullámzásnak nem lesz kitéve. A szocialisták elállnak a nemzetgyűlés összehívásától A tegnap éjszakai minisztertanács a munkanélküliség kérdésével foglalkozott és hosszas vita után elhatározta, hogy az ármen tesitő társulatoknak hat, a népjóléti miniszté riumnak pedig tiz milliárd korona hitelt en­gedélyez a közmunkák megindítására, A ház tulajdonosok ezen fölül száz milliárd koronát fognak a házak tatarozására fordítani. Ezzel remélik, hogy a munkanélküliségen jelenté kényén enyhíteni fognak, amivel elejét vehe­tik a szocialisták ama kívánságának, hogy a nemzetgyűlést összehívják. A minisztertanács határozata politikai körökben nagy megnyugvást keltett. A szocialisták küldöttséggel keresik föl Vass József helyettes miniszterelnököt és ha tőle megnyugtató Ígéretet kapnak, akkor át sem nyújtják a Ház elnökének a nemzetgyűlés összehívását kérő ivet. Pertörlés a koronarontók ügyében Az Est arról értesül, hogy a kormány a koronarontók ügyében amnesztiarendeletet bocsát ki, amelynek tervezete már el is ké­szült. A hirt eddig hivatalos helyen még nem erősítették meg. Látogatás Herczeg Ferencnél Milyen müveken dolgozik a népszerű iró — Vígjátékot ír, regényt és történelmi színmüvet Széchenyiről — A P. M. H. eredeti tudósítása — Budapest, augusztus 2. Éppen olyan örömmel időzöm a Hideg- kuti-uti szép udvarház stúdiójában Herczeg Ferencnél, mintha külföldön jutottam volna közelébe egy nagy és híres Írónak, akit szere­tek. Herczeg Ferencet sohasem találtam zár­kózottnak, vagy hidegnek. Ezúttal szintén szívélyességgel enged betekintést műhelyébe. — Cim és nevek nélkül — ez az utolsó nálam — befejezve egy háromfölvonásos vígjátékom. Modern vígjáték, egy iró és egy nagyszabású kereskedő szembeállítása. A kereskedő ideálisan gondolkozik, fantá­ziája szárnyal, az iró az ellenkezője, szá­raz, számitó, kicsinyes. Ez megeshet, az életből vett típusok. A főnőalak, a keres­kedő felesége valami félreértés folytán ki- kivánkozik a prózai környezetből, ahová a sors helyezte, míg végül ráeszmél, hogy kettő közül tulajdonképpen a kereskedő az igazi költő. A darabot elviszem a tengerre, hogy csiszoljak és simítsak rajta. Abbáziába utazom. Nem csupán a tenger, inkább ; színek miatt. Időközönként szükségét ér zem, hogy olasz színeket szedjek magamba. — Még a gyáron belefogok egy jelen­kori miliőben játszó regényhez s azután Széchenyi Istvánról szóló históriai színmü­vemhez. Terve, scenáriuma teljesen kész. — Hogy rendszeresen dolgozoni-e? Nem. Mikor belemelegszem, erősen dolgo­zom, de olykor hosszabb pihenőket tartok. — Gépen irok, azonban az első kon- ceptust tollal. Az elsőt lehetetlen géppel, tapasztalatom szerint akkor az ember bő­beszédű s messze esik a szabatosságtól. K. V. Politikusok iskolája Szakszerű utasítások kezdő, haladó és végzett politikusok szamara I. A politikai elemi és népiskola Szó sem lehet a közélelmezési minisz­térium likvidálásáról. A Ceské Slovo a nö­vekedő dárgasággal kapcsolatban hossza­san foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a francia 'kormány rövidesen felállítja ismét a közélelmezési .minisztériumot s így szó sem le­het airról, hogy itt likvidáltassék. A laP köve­teli a fogyasztók kamaráinak a felállítását, amelyek a nép széles rétegei számára jólé­tet és megelégedést fognak hozni. Prága, augusztus 2. A lexikonban hiába keresnéd a „politika1* és még inkább a „politikus14 helyes definíció­ját, — legföljebb ennyit találsz: „Politika az állam szervezése és kormányzása, valamint azok a módszerek, amelyekkel a kormányzat különböző helyeken és időpontokban a fölme­rülő természetes föladatokat megoldani igyekszik. Részleteket lásd: Állam, Kormány­zat, Parlament, Választójog, Pártélet chnszók alatt.44 Hát ez, ugyebár, édes-kevés. Politiká­tól és szédítő tempóban születő politikusoktól visszhangzó korunkban más ponton kell kö­zelednünk ehhez az örökké aktuális problé­mához, amely megzavarja amúgy .sem nagyon szanált életünket, összeveszd barátainkkal, cselszövővé és veszélyessé teszi a legkitű­nőbb jellemeket is. Mert politika, sajnos, van, ietagadhatatlamil jelentkezik s bizonyítja lé­tét azzal, hogy beleszól magánügyeinkbe s előbb-ntóbb gyomorbajossá teszi az emberi­séget. Hogy miért? — majd kiderül alább. Hogy4 is mondotta az unalomig elcsépelt latin közmondás?. „Poéta nascitur, ór a tor fit. — A költőnek születnie keli, szónok akárki lehet!44 A politikus mindenesetre közelebb áll a költőhöz, mert hogy egyszer azzá legyen, ami — neki is születnie kellett. Igaz viszont, hogy ezzel munkájának nagyobb részét be is fejezte s születésétől kezdve impozáns külső­ségek között, ünnepelt haláláig, életét lázas semmittevéssel kell töltenie. Azonban a nevelés... Nos; a jó reménysé­gekkel biztató politikus önmagát neveli. A golyózás közben fölmerült ellentéteket helyes politikai érzékkel parlamentáris formák közé tereli, kedvenc játéka már gyermekkorában is a döutőbiróságosdi, amely hivatalt a szó- baníorgó tollak, gombok számolócédulák, vagy bélyegek bizonyos százalékának tiszte­letdija fejében fogadja el. Az erősebb pajtá­sokkal szemben a tanító, vagy az idősebb fiútestvér személyében megtestesült jog­rendre hivatkozik, mint amely kíméletlenül megtorolja a — természetesen rajta esett — sérelmeket. A gyöngébbekkel szemben a „Macht geht vor Recht44 eklatáns példákkal bizonyított mottóját követi, — azonban min­den esetben ragaszkodik az osztály-, vagy játszótárs! közvélemény meghallgatásához, a korrekt formaságokhoz, amelyek — mint tud­valévő — minden, állam támaszai. A gimná­ziumban, noha rendszerint nem jó tanuló, ta­náraival igen jó viszonyban van; az első pa­dokban ül s előadás közben arcán olthatatlan tudásvágy izzik, amely a tanárokat elnézővé teszi és meghatja. Az egyetemen már vala­melyik ifjúsági egyesület tagja s óvatos, a valóság szintién mozgó megállapításaival biztosítja magának az összeség rokonszen- vét. S ha befejezte tanulmányait, akkor be­lép, belép — kezdetben ingadozó léptekkel, de azért öntudatosan — belép a közéletbe. Itt már választania k&M, mert — hál4 Isten — a világon mindenütt legalább is két cso­port áll egymással szemben: a hatalmon lé­vők és a hatalom ellen harcolók, vulgo: kor­mány és ellenzék. Oh, mennyi álmatlan éjje­lébe kerül a nagy reményekre jogosító fiatal­embernek, amig megállapítja meggyőződését — hiszen akkor még úgy hiszi, hogy első lé­pése a politikában döntő, egész életére (ha eléggé öntudatos, akkor az ország életét is hozzászámítja) kiiható jelentőségül Csak hó­embert. Illik ez? S hirtelen keresztül villám- lott rajtam: én is így bántam valakivel! Hazamentem. A vacsoránál elméláztam. Anyáin szelíd, bánatos szemében már ki­nyúltak a kérdések halvány lángjai. — Fiam, beteg vagy? — Nem, nem. Csak fáj a fejem. — Sokat csatangolsz mostanában. Bizto­san meghűli él a ködben. Teát főztek és belémdiktálták az émely­gős löltyött. Lefektettek. Olvasni akartam, mint máskor. De a sorok összegabalyodtak. S a könyv lapjairól egy könnyes és egy mo- lyogva incselkedő szempár nézett velem far­kasszemel'. Hiába fordítottam. A két szem ki­sértett, nem távozott. Lehunyt pilláim árnyé­kában képek vilióztak: az elmúlt napok ese­ményeinek filmje peregni kezdett. Az egyikkel végez em. A másik? Az ve­lem végez, ha nem vigyázok. És én nem vol­tam óvatos, hittem a szemének. Most aztán bennem is fájva bugyborékol a sirás: „ne hagyj el — meghalok!44 A széles akkordokban hömpölygő csend­ben az óra tizenegyet kongott. Aludni kel­lene. De ezt a sok gondolatfoszlányt nem tu­dom elhesegetni. A párna is égeti a fejem. De kezemben a lila szál la g. Fakó, gyűrött, de il­latos. És ő adta. Lám a másik semmit sem adott. Mindig csak kért, hogy jó legyek, jó­zan legyek. A csók ól is elsápadt, azt se ad­ta vissza. A másik? Csak mozgás még és ritmus. Csak egy talán, egy eshetőség de nem bevégzett bizonyosság. Ismeretlen! Ezért szép ő. mert nem ismerem. Holnap azért is olt fogok állani, amerre sétálni szokott. Beszélni akarok vele. Hogy csak engem erezzen és benne legyek minden atomjában. Igen, atomok és molekulák? Bomlás és eserebomiás? A nagy bomlási folyamat? Jaj, a halál is felbomlás? És valaki meghal. Aki élt. Forró volt és most kihűl. Elenyészik. Miért? Megfogadta. Mert csak egy szót kel­lett volna mondanom. De én hallgattam és megöltem őt. És ő eldobja az életét, mint az elhervadt virágcsokrot. Szegény. Én ezt nem akartam. Istenem, ne hagyd. Én nem ezt akartam! Az óra felet kongatott. És háromnegyed is elmúlt. Rémek és halál madarak órája, az éjfél szivetálíitó, babonás pillanata már fog­ja a kilincset és rámnyitja az ajtót. A szoba is kihűlt. A lámpa, mint egy tündöklő kopo­nya, sárgásán vigyorog az opálizáió levegő­ben. Valakinek láthatatlan szája fagyos és fagyasztó sóhajokat fuj felém. Borzasztó . . . Ebben a különös percben elhiszem, hogy az a lány nem hazudott. Csak a halál lehet ilyen dermesztő és megremegtető. Most ka­varja a halál íhozó mérgeket, most emeli szá­jához a poharat. Megcsuklik az első keserű korty után. Sóhajt. Búcsúzik. Ezt érzem én. Nevemet susogja: engem hiv, sírásra görbü­lő szája visszaemlékezik a tegnapi csók édes­ségére s megátkozza a szájamat. Az utolsó kortyot most erőszakolja le a torkán. Szája megkövül, szederjes lesz. Arca is eltorzul. Homloka kupoláján kiver a halálverejték és rakoncátlan fürtjei belecsapződnak a hideg izzadásba. S a szeme, az ő tiszta szeme el­homályosul. És falakon, messzeségeken ke­resztül felém mered a nézése. Engem néz a két iszonyú, vádoló, szigorú, soha meg nem bocsátó halott szempár. Istenem, micsoda rettenet ez? Megölte magát? Meghalt? De él a másik! És annak van igaza, aki él. A halál nem megoldás. Az óra tizenkettőt vert. A szoba kihűlt, néma mint a kripta. És az ő törékeny teste a halál ölelésében megdermed, kinyúlik. Bána­tos vonások rajzolódnak arcára. Az élet c pillanatban száll el a megunt és felesleges porhüvelyből és száll-száll tiszta magasságok felé. Szegénykéből talán bohó pille lett és a tülvilági kertek virágaiból szürcsöli a bol­dogság arany mézéi. Az ablak táblán jégvirágok bimbóznak. Csipkések, mint a szemfedök szegélye. De miért kell most ezekre gondolnom? Nem igaz semmi. Éjfél. Eloltottam a lámpát. Fejem a párnára zuhant és vártam az álmot. A sötétség ra­gyogni kezdett. A parkett megroppant, mint­ha valaki titokban felém közeledett volna. Figyelem . . . Semmi ... És mégis ... Az ablakfüggöny fáíyolzuhatagán tenyérnyi fekete folt vibrál. Föl és alá. Fel — le, fel — le. S halk valószínűtlen neszek repülnek a csendben. Hamar világosságot! A párnára zuhogó fénykévébe hangos suhogással libben egy szörnyű fekete lepke. Kiterjesizti vitorlás szárnyait s a hatalmas pot- roha fölött — ó rémes Mementó, tülvilági üzenet — megmutatja az éjfél legréínesebb vízióját, a haláltól. Megállt a szivem verése. Szilveszter éj­szakáján, télben, jégvirágok nyílásakor lep­ke a szobában. Egy halálfejes pillangó. Hon­nan ez a titok, ez a rémület? Mégis megölte magát, meghalt és most ideSzállt hozzám vá-^ dolüi, számonkérni, megdöbbenteni. sőbb, a sok éven át tartó politikai iskolázott­ság után jufc el a fölismeréshez, hogy á politi­kában semmi sem örökérvényű, hogy a liely- benfutás, saját-tengelye-körül-kerengés, egyet előre és kettőt hátra lépés elsősorban politir kai testgyakorlata. Mert mikorra ezt fölismeri, öreg politikai csatalő lett, aki mindenféle viz- ben megfürdött, anélkül, hogy különösebben tiszta lett volna ... Egy reggel fölébred s öltözködés közben megszállja a mennyei megvilágosodás! Az ifjúságnak számolnia kell az adott helyzettel, nem szabad kimérák után futkosnia, a valóság talaján lehet csak épiteni s tudvalévőén a kormányhatalom az egyetlen valóság, tehál... A kocka eldőlt, az ifjú másnap megjelenik a kormánypárt klubjában, ahol valamelyik Öreg párttag szárnyai alá menekül. A kormánypárti politikus fejlődő és mégis fejlődésképtelen típusával állunk szemközt. A politikai elemi nagy ncvelőmunkája megkez­dődik, az ifjú belekerül a nagy malomba, amelynek aljából vihaTedzett államtitkárok és örök miniszterjelöltek hullanak ki. Ez az a csodálatos malom, amely csak korpát őröl, lisztet soha, — de maga az apparátus impo­náló, teli titokzatos kapcsolótáblákkal, szél­kerekekkel és szikrabontókkal, amelyeknek szerepével persze senki sincs tisztában. Legkevésbbé a kezdő politikus, akinek alapvető tulajdonsága a szerénység, •— inás, pozitivabb erényei egyelőre nem lévén. Szor­galmasan följár a klubba, a .pártvacsorákon a pincérek és az asztal vége között imbolyog s a föl-fölbukkanó miniszterek előtt kalap hij- ján a fejét szeretné leemelni. Lassanként sínbe vágódik és kezd kisebb funkciókat meg­kaparintani: a vidéki párttagokat, akik föl­tévednek a párthelyiségbe, elsőnek üdvözli, fölsorolja előttük a különböző vendéglők elő­nyeit és hátrányait, bizalmas szemhunyori- tással említi meg a főváros éjszakai életének pikantériáit — egyszóval olyan pártmagán- tíikárféle lesz, aki ügyesen csoport ősi tott semmittevését idegölő munkának tudja, föl­tüntetni. — János, a miniszter ur szivarjait! — kiáltja parancsoló hangon a szolgának, aki egy másik szobában foglalatoskodván, nem is hallhatja őt — de ez nem is szükséges, a fontos az, hogy miniszter hallja, — egyszer, kétszer, ötször és tizenötször, amint lelkes ügybuzgalommal keresi a miniszter ur szi­varjait-és szipkáit. Az ajtót ő nyitja ki a be­lépő kormány no tabiliiá sok előtt, a menetren­det Ő tartja kéznél, mindent ő tud elsőnek és legjobban s e roppant tudás mellett szerény, oh, elragadóan szerény! Végül is a miniszter egyszer rámosolyog s megkérdi a mellette állót: Ki is ez a szimpatikus fiatalember — mintha már láttam volna valahol? A többiek szolgálatkészen felelnek: igen, nagyon ügyes és tehetséges ifjú, X vagy Y unokaöccse — s a miniszter másnap megkérdi hősünktől: no, öcsém, hát hogy. mint? Ez a megszólítás a névtelen hősök közül egyszerre kiemeli a szerény ifjút — ez a vi­dám miniszteri mosoly a politika elemi isko­lájának bizonyítványa, amelynek végén ott áll: Felsőbb osztályba fölléphet! —ián. Hangtalanul sikoltottam: — Segítség, segítség! Meghalt egy lány miattam! . . . Alig értem meg a reggelt. Nem mertem nappal az utcára menni. Mikor mégis sétálni indultam, csengetni kezdett a lélekharang.. Könnyek szivárogtak arcomra. Sirattam őt és a másikra gondoltam. És akkor találkoztam a tegnapi híitelen kisleánnyal. Szédülve álltam eléje. Dadogva mondtam: — Tegnap . . . tegnap . . . mással sé-• iáit . . . Tudja meg, hogy én ezért megha­lok, megölöm magam. Magáért, bűvös szemű ismeretien. j Csak végignézett rajtam. Kurtán csen­gőn felnevetett. És otthagyott, elment. Sietett, mert valahol várta öt a hadnagyocska. És én ottmaradíam, mint egy meggyilkolt gyil­kos. Ezt már nem lehetett egy görcsös váll­rándítással elintézni! Itt engem öltek meg! Ténferegtem, támolyogtam. És egyszem: csak magam előtt láttam a tegnap éjfélkor cl-' siratott leánykát. Hát nem halt meg! Fátyo­los lett a szeme, de rámmosolygott. Élet! hozzáléptem. — hozzá! — és remegő, ügyet­len szavakkal bocsánatot kértem. S azután mesélni kezdtem: — Képzelje, kedves, éjfélkor egy borzal­mas halálfejes pille járt a szobámban. Mosolygotí. M egbocsáto11. Néhány érzelmes szóért, didergő egy- máshozsimúlásért, ügyetlen csókért így mó­káztunk a halállal. Mert gyermekek voltunk. S boldogok voltunk, mert a halál tanít a leg­szebb játékokra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents