Prágai Magyar Hirlap, 1924. április (3. évfolyam, 74-98 / 522-546. szám)
1924-04-10 / 82. (530.) szám
Csfiföríök, április 10. S S11NHAZ feS ZiiB f*) Daday Ilonka Is pályázik a pozsonyi színi koncesszióra. Pozsonyi tudósítónk jelenti telefonon: Buday Ilonka, a kitűnő szubrett, szintén pályázik a pozsonyi színi koncesszióra. Kijelentette, hogy május 15-én, amikor Földes koncessziója lejár, rögtön át tudja venni a színtársulat vezetését és a színi szezont megszakítás nélkül folytathatja. (*) Tőkés Anna Pozsonyba szerződik? Pozsonyból jelenti tudósítónk: Hir szerint a pozsonyi magyar színház vezetősége tárgyalásokat folytat Tőkés Annával, a neves budapesti drámai színésznővel, szerződtetés céljából. (*) A pozsonyi magyar színház műsora: Szerdán: Vigyen el az ördög. Operett Csütörtökön: Hazajáró lélek. Színmű. Pénteken, szombaton és vasárnapon: Szép asszony kocsisa. Operett (*) Beregi első pesti föllépése. Budapestről Jelentik: Beavatott kölökben úgy tudják, hagy Beregi Oszkár szeptemberben tér vissza Budapestre. Első fellépése a Renaissance-öan lesz a Zöld istennő citnü angol darabban, amelynek Londonban óriási sikere volt A darabban, amely a Himalája tövében játszódik, nagy szerepe van a rád;ónak és arról van benne szó. hogy egy angol őrnagy a feleségével elvetődik egy Indiai rádzsa fővárosába. A rádzsa az őrnagy angol újságjaiból arról értesül, hogy öccsét az angolok kémkedés miatt kivégezték s erre „szemet-szm- ért“ — ő is ki akarja végeztetni vendégeit, akik végül a rádió segítségével megmenekülnék. (*) A Fata Morgana Newyorkban. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Vajda Ernő Fata Morgana cimü drámája, amelyet Budapesten tíz évvel ezelőtt fogadott el előadásra Beöthy László vezérigazgató, amelyet azonban azóta selhol Magyarországon szinre nem hoztak, bejárta úgyszólván az egész világot Vajda Ernő most levelet kapott a newyorki Theatre Guilde igazgatójától, amelyben arról értesítik, hogy darabja óriási diadalt arat Newyorkban. Vajda Ernő hir szerint rövidesen kiutazik Amerikába. (*) Az Apukámnak kedvezőtlen a prognosztl- konja. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A Magyarság közlése szerint a Fővárosi Operettszin- ház e héten tartja meg az Apukám premiérjét, de agy látszik a darabhoz maga a színház sem fűz túlságosan vérmes reményeket, mert máris hozzákezdtek a soron következő újdonságnak, egy revüopereíitnek előkészületeihez, amelyet a színház főrendezője Harsány! Zsolt társaságában irt Ennék a kifejezetten pesti revünek női főszerepét a szerzők Siller Irénnek írták, akit, úgy látszik, az operett üdvöskéjének tartanak, annak ellenére, hogy a Pompadourban megbukott. (*) Hová szerződnek a budapesti kedvenc- szinészek? Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A színházak tudvalévőén áprilisban kezdik szerződtetni ui tagjaikat s a régiek is áprilisban hosszabbítják meg szerződésüket — ha ugyan meghosz- szabbitják. A budapesti színházak ismert kedvenc-színészei között ugyanis nem is egy akad, aki csak szerepekre szerződik le, egész szezonra nem. így például egészen biztos, hogy nem újítja meg többé szerződését az Unióval Darvas Lili, aki az ősszel ki akar látogatni Amerikába. A színházi átcsoportosulások jövőre hir szerint Csortos Gyulát is más színháznál találják, mert Csortos az Uniónál sem tudta megtalálni azt a szerepkört, amelyet teljes művészi érvényesüléséhez szükségesnek tartott. Rátkaynak a Fővárosi Operettszmházhoz való szerződésével kapcsolatban azt hiresztelik, hogy Halmay Tibor viszont Amerikából való visszatérése után a Király-Szin- házhoz szerződik. Nem írja alá a szerződéséi az Unióhoz Titkos Ilona sem. A Kosáry-Király-páron kívül Góthék is azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy csak egyes szerepekre vállalnak jövőre kötelezettséget. A helyén marad Biller Irén, aki állítólag — népszerűségére való hivatkozással — kikötötte, hogy vendég-primadonnát ezentúl csak az ő hozzájárulásával szerződtethet a színháza. Nem szerződik sehová Somfay Artúr sem, aki ezentúl csak vidéki turnékban utazik. A Városi Színháznak kizárólagosan operettszinházzá való átalakulásával kapcsolatban Szikláin kívül Lábass Juci is valószínűleg az Unióhoz kerül, nyáron pedig Sebestjén Géza vendégprimadonnája lesz Budán. (*) Apróságok az e heti pesti premierekről. Budapestről jelentik: E hét három premierjével kapcsolatban sok érdekes apróság történt a színházak körül. Az Apukám holnap esti bemutató előadásának külön érdekessége lesz, hogy Góth- né az utolsó percben egy betétet kapott, egy szenzációs kupiét Garconneról, Victor Margue- rjite híres regényfigurájáról. — A Renaissanoe holnaputáni premierjén Georg Kaiser Asszonyáldozat Citnü darabjában mutatják be a színház legújabb világítási berendezését, amely egy uj színpadi stílus szolgálatában Hl: mindig csak az lesz megvilágítva a színpadon, aki éppen beszél. — Lengyel Menyhért Antóniájának szombat esti premierjét érdekessé teszi az a körülmény, hogy Hegedűs Gyula csak most érkezett Budapestre és összesen négyszer próbálja a szerepét. A három premier elé feszült érdeklődéssel tekmt a budapesti közönség. (*) Bárdos Artúr színházat bérelt Becsben? Budapestről jelentik: Színházi körökben az a hir járja, hogy Bárdos Artúr múlt heti bécsi tartózkodása alatt hosszabb időre kibérelte az egyik bécsi Robert-szinMzaí. ‘ 1 , SP€lig¥ A Komáromi Football Club közgyűlése. Komáromi tudósítónk jelenti: A KFC vasárnap tartotta közgyűlését Kállay Endre ár. elnöklete alatt. Az igazgatói jelentést Höltzl Gyula terjesztette Hő, amelyben beszámolt az elmúlt év sport- eseményeiről, amelyek — salnos messze mögötte maradnak a múlt évekéi mögött Az egyesület lelkes és áldozatkész elnöke, Kállay Endre dr„ régi, kipróbált igazgatója, Höítzl Gyula és titkára, Forgács Mihály nagy lelkesedéssel választattak meg, Jegyző Szathmáry Lőrinc lett A pozsonyi szövetség főtitkára ellen a pozsonyi intézők panasszal éltek. A szövetség igazgatótanácsa az ügy megvizsgálására paritásos bizottságot küldött kt Várnay, az ismert kassai sportember rövidesen kiadja az általa szerkesztett keletszloven- szkói SportabnanachoL A pozsonyi központ Vár- naynak e célra ötszáz korona segélyt szavazott meg. A pozsonyi MTK ej életre támadt Az uj vezetőség rendbehozza a iutbaiipályát, öltözőt építtet és imoden tekintetben a klub felfondülésé- re törekszik. Bulla Aió, a kitűnő pozsonyi csatár, aki legutóbb a prágai Sparta színeiben szerepelt, legújabban a bécsi Siovánnái helyezkedett d. A cseh-szlováfc futballszövetség eredetileg Bulla kiadatását megtagadta; legutóbbi ülésén azonban ezt a határozatát visszavonta, ttgy hogy Bulla most már akadálytalanul szerepelhet uj egyesületében. A pozsonyi Ügeti SK legújabb csillaga Molnár balszélső. Mindössze tizenhét éves, de oly elsőrangú szélsőnek bizonyult, hogy Pozsonyban alig van vetélytársa. Ritter cseh-német válogatott (kapus Pozsonyba költözött, ahol a PTE kapuját fogja védeni. Szlovenszkó szőlő- és borgazdasága Pozsony, április 8. Szüövenstzioó &zMő- és borgazdasága jelentős gazdasági tényező nemcsak Szloven- szkfó, hanem az egész Sköztápsaság szempontjából is, A szőlőivel beültetett területed eredeti nagysága 22.923 hekrtár volt, araiból a fitoséra pusztítása ikövettkeztében 1914-ben megmarad!: 10.809 ha, miig 1920-ban ebből is már csak 9512 iha maradt meg. A fitoxera állta] él- puisizititott terület nagysága 12.504 ha, a fertőzött szőlők 9245 ha-t tesztnek ki, míg im- munis csupán 1642 ha. Kevert szőlőültetvény 7876 ha, nemesített szőlő pedig 4967 ítoa. Szőlőmw eléssel Szélöve rss zik ón összesen 24.000 szőlőtulajdonos foglalkozik. Hogy a fitoxera' által elpusztított szőlők mielőbb felújíthatok legyenek, legújabban összesen 18 kát. h-oM területen részben városi, ré'szben egyleti szőlőanyatelepet illéteisü- tettek, mégpedig a következő helyeken: Pozsony 6 ik. h., SzentgyöTgy 2 k. h., Barin 3 k, h., Modor 4 k. h. és Galgóc 3 k. h. Á sztovenszkói boroikat, amelyek nagyon jó, sőt kitűnő minőségűek, a jelenlegi körülmények között nem exportálják, hanem kizáróan a belföldön fogyasztják el. A sisztovenisizkói szőlővidékek borai között legjobb Ihtmevüek a következők: évi átlagos termése T. Modor, 559 ha 16.000 U. 2. Pozsony, 557 ha 15.000 hí. 3. Szentgyörgy, 371 ha 11.000 hl 4. Toka®' borv. 339 ha 9.000 hl. 5. Bazin 220 ha 5.000 hl. 6. Limpak 76 ha 1.800 hl. Buchta Viktor, orsz. gyümölcsészeti felügyelő. — Ui részvénytársaság Dunaszerdahelyen. A hivatalos lap holnapi számában a belügyminisztérium rendeletet közöl, melynek értelmében hozzájárul a Dunaszerdahe- lyi keresztény vásárcsarnok r.-t.-nak Duna- szerdahely székhellyel való megalakulásához. — Noszírlfikálás. A máriszterközi r.oszt- rifükáoiós bizottság legutóbb tartott ülésén a többi közt a Magnezit!pár rt. Pozsony noszt- rlfikálási ügyét is tárgyalta. Ezen az ülésen arról is tanácskoztak, hogy hol helyezzék el a nosztrifikéit részvénytársaságok az igazgatósági tagjaik által letétbe helyezett részvényeiket, továbbá a nosztrifikált magyar részvénytársaságok szociális berendezéseinek módját is megvitatták. — A cseh széntermelés. A mahrisch-os- traui bányavidék márciusi széntermelése 10 millió métermázsát tett ki, vagyis 0.2 millió métermázsával többet, mint februárban a koksztermelés 2.2 millióra emelkedett (4-0.2 millió métermázsa.) A brikett-termelés 55.000 métermázsára rúg, vagyis keveset változott az előző hónaghoz kéjest. Március végAn a, éóE&síü. ózzáxr készletek igy alakultak: 617.000 métermázsa szén, 591.000 métermázsa koksz. Márciusban 24.500 bányamunkás és 4680 kokszmunkás volt foglalkoztatva. + A Welsz Manfréd-féle acélművek rt. gyárat alapit Temesvárt. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A Weisz Manfréd-féle csepeli vasművek a nyár folyamán Temesvárott fémárugyárat fognak létesíteni. A gyár budapesti vezérigazgatója most Temesváron tárgyal ásókat folytat egy másik tekintélyes üzem bevonásáról. Ez a Benes Testvérek vegyészeti gyára, mely a mai Románia legnagyobb vegyi termékek gyára s Győrött is van nagy gyártelepe. Weisz Manfrédék a Benes Testvérekkel karöltve 30 millió lel alaptőkével alapítják meg uj vállalatukat, mely a fémáru- gyártás terén a legmodernebb dolgokat fogja produkálni. A Weisz Manfréd gyár eredetileg Nagyváradon és később Kolozsvárt akarta romániai gyárüzemét megnyitni. Kolozsvárt az üzemien kívül a Patkógyár rt telepének megvételéről tárgyaltak, azonban a tárgyalások az árdifferenciák miatt nem vezettek eredményre. Weisz Manfrédék elsősorban bádoglemezeket és bádogdobozokat akarnak gyártani, Így cipőkrém-dobozokat, amely cikkben igen nagy a romániai fogyasztás. Innen magyarázható meg, hogy az uj alapítást a Benes Testvérek cipőkrémgyárral közösen szervezik. + A szállítási kötelezettség uj szabályozása a budapesti értéktőzsdén. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A tőzsdetanács hir szerint huszonnégyórás szállítási kötelezettség rendszeresítését vette tervbe. A tőzsdei körök nem egységesen ítélik meg ezt az nj intézkedést, mert bár az értékpapíroknak huszonnégy órán belül való szállítása a féktelen kontenmint megnehezíti, viszont teljesen lehetetlenné teszi az arbitrázsüzleteket is, ami által a, prágai és a bécsi üzlet is lehetetlenné válnék. A Devizaközpont is foglalkozik ezzel a kérdéssel és de vizák! Ír ing intézményt tervez. Tőzsde e§ árupiac: — A prágai értéktőzsde gyengülése a beruházási piacra is kihat. Bécsi híreikre ma hirtelen elgyemgüít a tőzsde. Bécsiben a frank további javulása folytán nagyobb önkéntes- és kényszereladások történtek és emiatt különösen az arlbitrázsipiac gyengült el határozottan. Újabban feltűnik, hogy a beruházási piacon is folytatódnak az eladások ős emiatt ezen a tiénen is lanyha irányzat fejlődik. Lanyha az irányzat a deviza piacom is, szilárdabb csupán Kopeuhága, Paris, Brüsz- szel, Beígrád éis Varsó. Előfordult kötések: IV/9 rv/8. 1928. évi kincstári utalvány — 1924. évi kincstári utalvány 98.— 98.— Nvereménykölcsön ..... 87.— 87.— fi#/o-os beruházási kölcsön . 87.75 88.— ftVii-os lisztkölosön . . * • • 82.— 84-25 fi ®/<i Államíjölcsön . . . • • 81.50 82.50 Morva orsÍTknlcs. 1911 % 76.30 76.25 Morva orsr-kölos. 1917 5 • 81.— 82.50 Prájra város 1913 köles. 5% §]•“" S1. Práara Város 1919 kölos. 4 % nJ'TZ Briinn város 1921 köles 6 fo Pozsony város. tmOkölcs. 4°/0 ry.„ •"* „ Prásra városi takrpfc. 4 . ^.50 87.50 Osl. vörös kereszt sorsiegv l,3‘ _ Ma pryaröfrtos vörös kereszt •_ • Ma gyar ie^zálosr sorsieey • _ Bu danestiBazilika sorsjegy »,t* Agrárhank ......... **15.— Cseh Union Bank............... K§*3 Le számitoló\ ......................... L7Í\n .. Cs eh Inarhank...................... ^-50 ”4.50 Prá erai Hitelbank ..... Szlovák Bank...................... ^.50 Zi vnostenska......................... ^8.~ An gol-Csiov. Bank............... ® ]”•— Os ztrák hitel......................... U3-Bé esi TTnionbank................. Mf-50 Wi ener Bankv........................ ^7.50 81.50 Jn goslovonska-hank .... -,7n 50 Nordbahn.................... #80.Cseh Cukor ......... — Horvát énkor........ — Kolini műtrágya. ..... .5r*— Kolini kávé ......................... 138.— 134.Ko lini Detrólenm............... Ko lini szesz ........ UrA 4255.— Tejipar rt.................. ®30. — El ső nilseni sörgyáir .... 3330.— 3500.— Breitíeld-Danék .....* 567.50 Lanrin és Ktement • . • • —•— Ringhoffer..................... J37.— .732.— Cs eh északi szén ...... 2100.— 1960.— Cseh nyugati szón . » . » . ••65.— 475.— Alpine.................................... 22?-— 2Sl’~ ..................................................... 284.— 290.— Pr áirai vasipar.................. 9i5‘~ Sk oda............................ 597,— 590-— Pozsonyi kábel..................... ~•— — In wald .......... 441.— 4a1.— Prágai oapir...................... —•— — + Ellanyhult a budapesti tőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti teleföijon: A inai budapesti tőzsde is bécsi hírek hatása alatt ellanyhult. Hetipénz 0.5—1.30 százalék. Törökszentmiklósi malom 30.5, Pestszentlőrinci tégla 115, Részvénysör 285, Osztrák égszesz 1125 ezer korona. Előfordult kötések: IV 9 IV'8. Ang.-Magyar ......................... 90000 97500 Ha zai ba nk........................... 286000 306000 Ma gvar Hit el. ....... 700000 728000 Jelzálog.................................... 140000 150600 Leszámítoló. ........ 103000 108500 MagyarrOlasz........ 27000 27000 Osztrák Hitel ..................... 238000 249000 Fö ldhitelbank . •............... 325000 310000 Merkúr .. ........ 20CÖ0 28000 Kereskedelmi bank.............. 1645000 1 730000 Eg yesült takar ékpt .... 224000 230000 Magy. ált. tkptt. ...... 195000 710000 Első hazai tlrp .................. 5Í59000 53S00u0 Sa lgó ....................................... 78200Ü 824000 Ri ma....................................... 135000 173000 Kö zúti 30800 34500 Délivasut .......... 9B00O Államvasut............................. Borsod-Miskolci .................... Co ncordia • ......... 55l.*0O 56000 Budapesti malom............... Gizella malom ....... dvran .Laaa Hungária malom.................. .tonnán Be oesini ........... 1^00000 1430000 Északi szén ........ **..77 „„„„rí Esztergom-Szászvár .... Innnnn Felsőm, szén................. ,^.222 Dr asche 36jOOO 3b0000 Magnezit . ! 2900000 3050000 Mafy ált kőszén.................. 3625000 3300000 Ur ikányi ... . . *. j ! 1000000 1035000 Csáky^. 23000 _24003 MagvarFegyvergyár . . . ttvPnnn Ganz-Dannbius ............... ^:>.v,SÁr Ganz-villamos..............................2tínnnn “^nrrln Ho fherr •••••«•••• x^OQOO 230DÖŰ Lfotak.*.................... 17Q00 1700Q Gy örivaggpngyá; . ! ! ! ! TeudloU-Hitrich I I . . I I «0ö00 125000 Póni. ::***:.................. mooo 112000 FiriVz 55000 53000 r57Ó ! ......................... 7c0^n Pa nir . . . I l l . ' ' ' ' 541500 51000 Snódinm--------I . I I ! I 230000 ír oldhercrer..................... . 1o°0ü0 169^00 Hn níária mütr&gVá 235000 316030 K^fld mÜtra?ya * ’ ‘ * 135000 1 39000 Magyar Ónkor......................3p ónná ÍÍRtermelő .... 330000 341.009 r® ® “ 500000 540000 Afa^?ar szalámi...................... 30000 28000 Iá .................. 3S000 41000 .............................! 1 * 3COO 1 26000 'T elefon . . j I . j 1 j j I ! 226030 230000 Pálfalvai gKntf.........................: : 55 0(300 5 7 0000 or sz ía ...:;;;;... 243000 200000 Lignum-tröst......................... 120000 128000 Ma lomsoky ............................. '2000 Ne usehloss ......... 8000 8/50 Rézbánvai ............................. . , 105009 Sz lavónia , ......... 127000 _128000 Nasohitzi .......... 2800000 JÖOOOOO Zabolai . ................................ 171000 183000 Ad ria ....................................... 1450000 2100000 Át lantika .......... 50000 50500 Revante .......... 330000 352003 Tröszt 135009 120000 Lloyd bank — — — A cukortőzsde. Newyork cukorpiaca a nagy kubai szállítások miatt ellanyhult. Ez vis*- szalxatott a párisi piacra is. London nyugodt A belföldi piac is. Árjegyzések: Aussig loko 332.5 pénz, 335 áru, átrakodó hely 332.5 pénz, Koíin- Pardubioe 332.5 pénz. Az export-finomitott ára pénzjegyzése: Kristály Örst Hamburg 450, Grarnulated Hamburg 455, kocka Hamburg 480, Ca- bes Hamburg 495, kristály first Aussig 430, Gra- nulated Aussig 435, kocka Aussig 460, Cufoes Aussig 475. — Hamburg] liszt- és gabonajegyzések. Liszt: irányzat szilárd, kivonati búzaliszt 33.50, sütőliszt 27.50, belföldi kivonati liszt 27, 70 százalékos belföldi 27, amerikai búzaliszt ab Hamburg kikötő 5.75—7 dollár, rozsliszt 70 százalékos 25.50, durva rozsliszt 19.25, belföldi 70 százalékos 21.50, belföldi rozs durv\. liszt 17.50. — Hamburgi cif.- gabonajegyzések: Manitoba-buza 12.60, másodrendű 12.40, tengeri 11.20, sárga laplata 11.20, dunai és dólc.^sz árpa 10.30, orosz rozs 9.67.5, buzakorpa 8, Pollards 7.50 forint. — Böraukció. A prágai (VII. 857.) bőrszövetkezet április 15-én a prágai Central-szállóban bőraukciót rendez. Eladásra kerül: 3000 marhabőr, 12.000 borjubőr, 50 lóbőr, 200 kecskcbör, 1000 báránybőr, 6000 juh bőr, 16.000 gödölyebőr. — Emelkedik a cseb-szlovák áruk magyarország] importja. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: 1924 februárjában 82.1 millió csK értékű árut importáltak Cseh-Szlovák iából Magyarországba a januári 55 millió csK értékű importtal szemben*