Prágai Magyar Hirlap, 1924. április (3. évfolyam, 74-98 / 522-546. szám)
1924-04-19 / 90. (538.) szám
Vasárnap, április 20. ?.? fiam, sokszor meg fogsz te még emlegetni engemeíí... Ö, megérezte c pillanatban, hogy rettenetes idők fognak következni reájuk . A pap keresztet vetett a h.ddoklóra: — A te testi és lelki szenvedéseidet enyhítse meg a jóságos Isten... Még nagyobb csend állt be. A bujdosók körülfogták az ágyat s nehéz, tekintetük búcsúzott a fejedelemtől. Az öreg király alig lélek- zett már. A bujdosók kis falkája pedig nézte, szüntelenül nézte ezalatt az öreget. Valaki hangosan felsírt az ajtó niesett. És ekkor történt valami. Az előteremben ugyanis váratlanul felvágta valaki az ajtót. Aztán rekedt hang rohant át a palotán: — Hol van fejedelmi urunk? A hálóházban összedöbbentek a virrasztók, odakint pedig csititgatni kezdtek valakit. Egy dühös és tolakodó valakit. Aztán dulakodás hallatszott. Rozgonyi András, Sehonnai Péter s még néhány szolga verekedett valakivel az ajtó .mögött, de azta valaki lehajigálía őket magáról, mint vadkan a kc-pókat s mire idebent másodszor is összedöbbentek az urak, az ajtóban csak fölmerült egy keselyüprru, ior- radipofáju talpas. Pof feküdt a csüngő szemöldökén, lyukas volt a barány-sapkája s egy- szakadás volt a csizmája, Fölmerült az ajtóban s kitört belőle indulatos lelke: — Uram, szent séges nagy uram! Matula Pál bujdosó vagyok a Czelder Orbán régi ezredéből! A saját talpamon kutyagoltam idáig, mert’, a lovam kidöglött a drinápolyi országúton! Uram, fejedelmi uram! Ha beteg vagy, mozdulj meg az ágyadban, ha pedig meghaltál, fordulj meg a halálodban, de indulj, mindjárt indulj, mert odahaza kitört a szabadság! Ordítása átzugott a palotán s megrázta a falakat. Sibrik, Zay és Mikes feltartott karral sietett eléje: Az Istenért, csendesedjen ... De Matula Pál nem látta, mi történik a szobában. Megvadult sajátmagától: — Uram, szentséges uram, csak most az egyszer még! Csak most ne hagyj el minket! Péró kibontotta már a zászlókat s a menekülő legények, úgyszintén a harminc esztendeje lappangott kurucok csapatonként özönlenek kifelé a nádasokból, a kősziklákból és ellepik Chloé dicsérete. Részletek egy versciklusból. Cliloé, add nékem a hajad Aranyselyniét, hegy véle játszani. S add nékem a két ajakad. Hogy mindig is moso’yogtii lássam ... .Mi Chloé haján a nap szikrázik S mig édes ajka rám novet, Hgy zsenge mályvaszáilal iát.:,zik — Vájjon szeret, , . . vagy nem szeret? „ . » ö Azt akarom, ■ hogy igy maradj, Amint én látlak, szép Chloé. Úgy nyílsz ma', századév után Lelkemben, mint az aloé. E versek Itt: pár kis szirom, Miket busz évem vágya nyit, — S, bennük ma halkan elsírom Boldog idők tűnt álmait. * Minden tavasznak ujjongó zenéjét Szeretném néki dallá összelopni, S a tájak százsugáru, drága fényét Aranyesőként rája záporozni. Megszégyenít egy csacska, vig madárdal, — Hiún próbálgatom hé tagú siporn; Chloé alszik ... s a néma fákon által Ránkmosolyog a nap; vigyázva, titkon. • Ajánlás: Mindéit idők szegény idealistáinak, kik még ma sem tudnak szánakozxa mosolyogni, ha valahol Ollóéról vers Íródik. Kis pillangók. Aranyba’, kékbe’. Bíborba’ játszó csilla szárnnyal Csaponganak— a détl fénybe’, — Megannyi mámoros madárdal ... ö Kívánod? — Ohhl ... Nézd, hogy igyekszik, Fel, a magasba, fel a fénybe, — Mig iő az est s egy lámpa lángja Lesz könnyű lőtök könnyű vége. Eg.v szörnyen, lompos faun, vén és suta, Bicegve baktat a tisztáson át. ■ Liheg. Megáll . .’. Ni: már észrevett, - S képet vág hozzá, szörnyű ostobát! ... Chloé remegve a mellemre bujt ... Kacag a faun és zeng a vig berek; Kaján fényüknek mozgás könnye csordult, Hogy átölelte egymást két gyerek. Testvérem, ki e gyenge rimpatak Tükrében látod drága iijuságod S tán újra vissza-álmcdod magad, Megállítván a zuhanó világot; Ka visszatérsz majd és gondolsz reám, Ki könnyű kézzel adtam kusza képet, — Ne vess meg érte ... más akarta igy, Ki nékem épp oly szép, mint egykor néked. Jakab Géza. Ha én meg egyszer Ha én még egyszer organíinna! bekötözött fejű parádlsü veget kapnék az édes anyámtól a kezembe s a decemberben még vörös paradicsomlével díszelgő üvegben zavaros, tejesszínü rózsavíz lenne s ha én még egyszer elindulhatnék a gidres-gödrös utcán felfelé azokhoz a lányokhoz, akiket minden reggel háromnegyed nyolckor ott lestem az Intézet sarkán, öltözködni . . . • Kifejteném a kapu alatt az uj ruhám hajtókájának bevarrt gomblyukát, hogy belesimulhasson a uekemadott virág szára. Letörölném a zsebkendőmmel a cipőmre felfreccsent sarat és megköszörülném a szesztől, cigarettától* Spanyolnáthák látogatásától, káromkodásoktól és kurjon- gatásoktól szűz torkomat, hogy kedvesen és lág yan csengjen a köszönj# kezltcsóbolomo. Csak még egyszer kapnék himes tojást, csokoíádényulat és szaloncukrot, csak még egyszer kínálnának meg fehér habcsókkal, amit a Szájába vesz az ember és ami édesen elomlik és a mezőket! A Bégától a Marosig égnek a fal- nagyon szomjassá teszi a szájat. vak s a szatmári erdők alatt újra szóinak a tárogatók! Vértesi Mihály tüzeli a rácokat, a Csanádi raezHlábo soknak vi szón tag Csordás kapitány a látható feje. De nélküled elveszünk, uram! Póró veszedelme elöntötte a haza felét s-én, Matula Pál, jajgatva könyörgek feléd: — ébredj, uram, ébredj! S egy nagyot fújt Matula Pál. Csak ekkor vette észre a fejedelmet. Mert a féktelen ordításra megmozdult Rákóczi is. Mintha nagy- nagy útról nézett volna vissza egy pillanatra Megmozdult, felejthetetlen szemét fölemelte mégegyszer s fel mosolygott hozzá szomorúan, igen szomorúan. De csak egy vilíantásra. Talán csak úgy képzelték azt, akik körülötte álltak, szegények. Aztán lezárta a szemét Rákóczi. A feje oldalt esett a párnán. Matula Pálnak lehanyatlott és elhalt a karja: — Vége hát... Mindennek vége .. * És akkor újabb, de egészen rövid csend következett. És akkor egyszerre irtóztató sirás- rivás tört ki a palotában. Mikes odarohant az ágyhoz s leboniJí a meghalt urára: — Az Isten simogassa meg a mi árva fejünket! Odakint Nagypéntekre készült a virradat. A szél megzörgette az ablakot s felhők repültek a szélben. A tenger zúgott. Várához is. Homály párnázza el a kis !Ampámat. . . . szürke foltok táncolnak a falon . . , Hideg szobácskám asztalánál ülve, szelíd szived melegén álmodom . . » * . . szürke foltok táncolnak a falon . . * Az ablaknál rohanó szél bezörget , . . „ . . gomolyg az éj, feketén, csendesen . . . Álmosan koudul meg az ingaóra, s a kályhacső felsipol élesen . . . . . . gomolyg az éj, feketén, csendesen . .. A szél dacosan oltja el a lámpám . „ * . . . vállamrá* ül a terhes éjszaka . . . Minden pihen ... a holdat mintha látnám, 5 az ablakon szólít a szél szava . . t * * . vállamra ül a terhes éjszaka . v* I)e jő lenne, ha mostan Ide jönnél . . . .,. lopva ... csendben, hogy észre ne vegyem , Remegő kézzel végigsimogatnád, lehajtott, néma, bánatos fejem . . i ,lopva...csendben, hogy észre ne vegyem., Kárpáti K. Jenő. Ha én még egyszer húsvéti gyerek lennék, ha most visszafordíthatnám az életem szekerét az első kemónygaflér korszakába, akkor lenne egy jó, kedves és az ÖntczKödés útiét velemjáró pajtásom: a kis ilam. Együtt mennék, együtt szorongatnánk a karcsanyaku üveget és összevesznénk a kapualatt azon, hogy neki hét szál ibolyái adott a kis lány, nekem csak ötöt, neki turbékoló galamb van a tojácán s az enyémen csak nagyfülö liázínyóí. Vagy összevesznénk azon. hogy rá melegebb szemmel nézett a kis lány és tőle többször kérdezte meg; sok helyen voltak már ... összevesznénk, egymásnak ugranánk és de jó lenne, ha az áprilisi sárba püfölne bele a pajtásom, a kis Ham ... Ott, a kislány ablaka alatt s a kislány nézne a fehér csipkefüggöny angyalkái mögül s Örülne azon, hogy én kerültem alól gílö. Irta: Majerszky István. Első éves erdőmérnök hallgató voltam. Apám megkérte egykori iskolatársát az x-i ‘íőerdőiriémököt fogadjon a húsvéti vakációra vendégül, avasson be és 1 ehetőleg ijesszen el az erdész mesterségtől, melyei ő maga mint városi ügyvéd ember nem sokra becsült, mert úgymond az erdő szépségéből nem lehet megélni, láthaja azt Kónyi Lajos, már mint az x-i főerdömérnök maga-magán, hisz 30 évi szolgálata után alig teng-leng, maholnap gyerekeinek kell őt eltarianiok, nemhogy utána maradna valami a gyerekeknek. Megjött a válasz, hogy szivesen látnak, de egyéb a szokásos hogy vagytok különben kérdezösködésen kívül semmi. Az erdőtiszíi lak a falu végén állt, mögötte nagy gyümölcsös s azontúl alig puskalövés- nyíre kezdődött az erdő. Magyaros szívességgel fogadtak. Lajos bácsi megráz ia kezemet s mosolyogva azt mondja: „Hát Bandi öcsém jól kinyisd a szemedet míg itt leszel, apád nem akarja, hogy erdőmérnök 1 égy, azért Ítélj magad érdemes-e erre a gazdagságot semmiesetre sem termő pályára menni?44 Anna néni, piros sürgöforgő vigkedélyü még mindig szép asszony, csak annyit jegyzett meg: -,A pénz nem minden44 — bemutatta három iányát, a 32 éves Húst a 13 éves Annust és a la éves Bözsikét, akik szintén hazajöttek husyétra az intézetből. liuska az anyja lánya, mély kék még talán imádság közben is nevető szem, arany haj és virgonc mint a gyik. Annusba barna szeme szőke haja az apa és anya keveréke. Bözsike pedig az apa lánya. Nyúlánk hajlékony, de nemi vékony, félig nagy lányos termet, fekete gyémánt szem sötét selyem haj, csendes lágy. csengő-bongó Igetve, vállán a fegyver fején kis vadászka., j mellette a kutya, mely körül ugrálja, előre í: | meg liátraszalad, vakkant cgyét-egyet, na g.v< | perdül, Bözsike kacag hozzá; az én 13 éve. I szívem pedig azt hiszem a torkomon ugrik ki. Vagy száz lépésnyire három őz áll meg * előttünk' az úton, a suta a gida és a bak. t Bözsikc megáll a kutya is a bácsi is, csak én | nem látok semmit. Mikor pedig a bácsi hátu‘- ; ró! visszaránt s botjával az őzekre mutat a j váratlan érintés annyira Iá.hatóan megijeszt, (hogy az öreg íitymúlón pillant rajtam végig i mintha mondaná: „Nem tigrisek a;..": öcsém!44 | Pedig Lajos bácsi, ha Te azt akkor tudtad volna miért ijedtem meg?! ( Főiérünk a lapos gerincre, fönt cikk-caklv" rét, szélén egy felől öreg erdő, másfelől nyíre alja benőve mindenféle bokorral, a túlsó oldalon most cseperedő fiatalos. Lábunk aiari tavaszi kankalin, a bokrok tövében ibolya nyílik, a levegő egy illat, az ébredő élet illata. Oly buja minden, hogy szinte hallani a fü növését a bimbók pattanását. Bogarak cikkáznak a levegőben, méhek mohón habzsolják a •rirágok mézét, a vndgnlamb szerelmesen bug, a fülemüle legszebb dalát zengi, minden í él minden dalol minden szeret! Az élet a sze- I reléin valóságos tobzódása ez. i Az öreg ur megáll, leveszi kalapját meg- ! törli homlokát, visszafordul a nyugaton most I lebukni készülő nap felé, tekintetét kőrüljár- [ tatja az alattunk citerülő völgyön, szemében ott a természetimádó néma hódok.ta és az elégedett ember csendes boldogsága. Hangtalanul állunk, az apa, Bözsike és én. Bözsike felállt egy tuskóra, onnan nézi a remek tavaszi tájat. Fényiő szeme kéjesen nyeli a kép szépségét, piros ajka kissé kinyílt, szinte látszik, hogy magához szeretné ölelni pihegö keblére szorítani ezt az egész gyönyörű világot. Ahogy a nap utolsó sugarai ráesnek a puskás leányra mellette a kutyával, s dicsfény- nyel vonják körül önfeledten gyönyörködő, ; felpattanni készülő rózsabimbóhoz hasonló s alakját, Diána istenasszony jut eszembe, ő sem ; lehetett különb. | Mint óriási tűzgolyó áll t láthatáron a nan, | majd lassan mintegy búcsút integetve az alá ! merül. Sugárkévéi azoban még sokáig ma- | gasgtn beragyogják az égboltot s festik meg i a felhőket, melyek előbb mint izzó arany, ! aztán mint a kohóból kiömlő és a földre Iesze- | leadni akaró olvadt érc csüngnek az égen \ Szemem találkozik Bözsike szemével, az í övé mintha egy pillanatra önieledtségében felragyogna, a másikban pír önti el a Diána arcot, leugrik a tus kór ól: „Gyerünk Apukám, már ritkábban szól a rigó!44 Lajos bácsi felállít a nyires szélén, figyelmeztet, hogy lehetőleg a háriilsó szalonkát lőjem, ha „ovik44 jön, vadászüdvöt kíván és Bözsikével tovább megy a tisztás túlsó végére. * • .............. Mé g elég gyakran szól a rigó, még a cinkék is ide-oda surrannak a fák közt egymással hangosan csacsogva, a harkály is kopácso). még valahol a magas erdőben, a gerle is szól még. Amott a hegy csúcsát még glóriával, övezik az utolsó napsugarak, a tisztásról azonban már gyenge párafátyol emelkedik, odalent a völgyből hazatérő tehenek kolompja hangzik. Oly ünnepélyes, oly magasztos, oly boldogságot igérő ez a magány, s ott a tisztás másik végén ott áll édes apja mögött az én Diána istenasszonyom s idenéz, képzelem nem — látom érzem idenéz a két fekete, de az esthajnali csillagnál is ragyogóbb csillag. Remegek a gyönyörtől, s rettegek hátha mégis csak képzelődés. A harkály már elhallgatott, a cinkék is csak itt-ott röppennek még, * rigó most már mind ritkábban kiáltja: „Huncut a biró“ — s a távoli bükkösből a kuvik hallatja szavát. A völgybői még nagyobb csend emelkedik, s vele a homály kezdi nyelni a távolabbi hegyoldalakat. Mögöttem a száraz alomban egérke mozog, az általa okozott nesz a nagy csendességben akkorának tetszik, hogy ijedten fordulok hátra. Még égi- utolsót kiált a rigó, az égen megjelenik az első csillag s a nagy csendből a távolból kiválik a szalonka „ci\ik-civik“ szava. Látom ahogy ’Bözsike apja lassan a hang ‘irányába fordul s. Bözsike mozdulatlanul áll néz, vájjon ide-e? Most a nagy erdő felől hallani a korrogást és az azt követő civikket: már jönnek is ketten egymással játszva, a levegőben csókolódzva, majd elválva és ismét csókolódzva, egyenesen felém. Felemelem a puskát s akkor átvillan agyamon: „BÖzsike és cn.“ S bár gyönyörű lövésre húznak előttem és én érzem, hogy onnan túlról most négy szem tapad rám, nincs erőm elhúzni a ravaszt valahogy úgy képzelem, hogy a sőrét amott túl annak a kis lánynak a szivébe s az enyémbe hatolna. Lajos bátyára, csendesen mormogja: „A szamár!“ és most ö emeli puskáját. Ekkor beszéd, de amellett elénk okos és büszke tekintet, ez Bözsike. Persze akkor a bemutatkozásnál ezekét mind nem láttam, mert bár Seímecen is volt szép lány elég és én sok szelet csaptam, itt valahogy nem mertem a lányokra nézni. Miután megmosdottam megreggeliztem Lajos bácsi bevitt az irodába és mint aki apám kívánságát a legkomolyabban veszi, elkezdett gazdasági terveket, térképeket magyarázni,' számítani utasításokat adni stb. Az én eszem azonban hol liuska pajkos arcán, hol Annus őzike tekintetén, de legtöbbször Bözsike komoly fekete szemén piros nevető ajkán járt. Kint vakítón ragyogott az április elei nap, a fii már zöldült, a fák rügyei duzzadoztak, legyek bogarak zümmögtek és a nyitott ablakon beáradt a tavasz gyönyört keltő levegője, az életet vajúdó föld szerelmet lehelő illata. így telt cl a nap, mikor úgy d. u. 4 felé azt kérdi Lajos bátyám „Hát vadászni szeretsz-e Bandi?41 „Persze, hogy szeretek, de nincs puskám.44 Lett puska is, s jött Jutió a vizsla is, s mentünk át a kerten ki az erdőnek Lajos bácsi Junó Bözsike és én. Bözsike flobertböí nagyszerűen tud lőni, nagy puskából azanban még nem lőtt, apját ellenben gyakran elkíséri a vadászatra. Az utón az öreg úr tartott szóval, kérdezett, mesélt, rnagyazázott, Bözsike néhány lépési előttünk., vele a kutya, vállán apja puskája. Sok okos és szép szakdolgot beszélhetett Lajos bátyám, és én néha rettenetes ostoba feleletet adhattam, mert az öreg egyszerre csak elhallgatott, bizonyosan azt gondolta: „No ennek csakugyan jobb lesz jogásznak menni.44 Pedig eszem nern járt messze, alig 10-15 lépésre előttünk Bözsikét néztem, persze csak lopva, mert attól féltem, hogy a bácsi észreveszi. miért nem hallom és értem, hogy ő mit beszél? S a leány csak ment könnyedén mint az őz, széli kicsi lábait ruganyosán szaporán szódé-
