Prágai Magyar Hirlap, 1924. március (3. évfolyam, 51-73 / 499-521. szám)
1924-03-15 / 61. (509.) szám
Szombat, március IS. 3 Újabb gyilkosság Zemplénben Karókkal ütötték le a világi bírót Mezölaborc, március 14. (Saját tudósítónktól.) A határszélen lévő Világ község Ivanczo-Kundrát János nevű hatalmas termetű bírája a minap estefelé hazafelé indult a falu korcsmájából. Mivel késő este sem tért haza, keresésére indultak. Az utca kövezetén találtak rá rettenetesen elcsonkitott hullájára. A gonosztévők nyilván lesből ütöttek rajta és hatalmas fabunkóval olyan csapást mértek reá, hogy azonnal elveszthette eszméletét. Erre vall az, hogy a szomszédos házak lakói semmi gyanús neszt, vagy kiáltozást nem hallottajk- A gyilkosok, akik a boncolás és a nyomozás adatai szerint többen lehettek, ezután még többször oly csapást mértek koponyájára, hogy azt négy részre törték. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást és bár négy gyanúsítottat már elővezettek, ezek ellen azonban semmi más bizonyíték nincs, mint az, hogy haragosai voltak a legyilkolt bírónak. bűnös megalkuvót azzal jutalmazták, hogy Hornicsek felelősségteljes helyét vele töltötték be. Pedig akkor még csak 3700 korona hiányról volt szó, most pedig már 180.000 koronára rúg a sikkasztott összeg. Mindenesetre kívánatos volna a Köri ellen folytatott bűnügyi vizsgálat kapcsán arra is kiterjeszkedni, hogy a vasú {igazgatóság a már sikkasztáson megcsípett Körit miért helyezte bizalmi állásba és miért volt vele szemben ellenőrzésében olyan lanyha, hogy a sikkasztott pénz ilyen nagy összegre szaporodhatott föl? El kell oszlatni minden gyanút, amely ennek az esetnek kapcsán önkéntelenül is fölvetődött a közvéleményben. A nemzetgyűlés ülése A nemzetgyűlés ma tartotta a valorizációs törvényjavaslat ügyében első nyolcórás ülését. A délelőtti ülést P a k o t s József és Farkas Tibor ellenzéki és Görgey István kormánypárti képviselők beszélték ki. Április 7-én tárgyalja a tábla az Ulain-figyet Hogy bánnak el a sikkasztó vasutasokkal? A Prágai Magyar Hírlap eredeti tudósítása Kassa, március 14A kassai vasutigazgatóság hatásköre alatt álló vonalrészek több állomásán kisebb- nagyobb sikkasztásoknak jötték nyomára, de a tetteseket nem jelentették föl. A vasúti Igazgatóság a megbüntetés helyett megelégszik az illetők áthelyezésével, mert ez által a fizetésükből levont részletekkel törleszthetik az okozott károkat. Az eltévelyedettek nagy része az idegen tisztviselők köréből kerül ki, akikkel szemben az elnézést politikai érdekek is megokolttá teszik. A legutóbb Homonnán letartóztatott Kori Antal volt iglói teheráru- pénztárossal szemben már nem voltak olyan kíméletesek. Vasraverve szállították be Kassára. Ez a Köri Antal három éven át pedig nem is sikkaszthatott volna, ha a teheráru- pénztár föliilvizsgálatával megbízott följebb- valói szakemberek volnának, akiket még több oldalról figyelmeztettek is arra, hogy Köri Antal költséges életmódjára fizetése nem lehet elegendő. De az erkölcsi fölfogás züllött- ségáre vet fényt az a körülmény is, hogy a kassai vasúti igazgatóság Köri Antal volt iglói főnökét: Hornicsek Nándort azért és akkor nyugdíjazta, amikor ez Írásbeli bizonyítékokkal Köri egy kisebb sikkasztásáról rántotta le a leplet. A Söljeleníőt elmozdították, mert tör- hetetleniil magyarnak vallotta magát, de a csak menjetek. — Aztán Eszterhez fordult: — Mennénk tán? Felálltak, az asszony is, András elől ment lassú léptekkel, nyomában az asszony szapora kopogással. Most már igy: András elöl, az asszony hátul. A férfi ment, az asz- szony nem kérdezte: hová. Eszébe jutott, hogy találkozhat az asszonyával, az még a nvilt piacon le találja piszkolni, de már mindegy, most másról van szó. A férfi befordult a kocsmaudvarra, asztalok voltak kitéve a tavaszi fűre, leültek, a csaposlegény három decit tett elébe, András rászólt: — Még eggyel... Töltött az asszonynak is, ittak, az asz- szony keveset, pedig szerette, az ember fenékig. Megtörölte bajuszát a keze fejével. — Oszt* van valamid? Érdemes vót legalább kínlódni? Szaporán felelt az asszony, hogy ez ’s van, az is van, megbecsülte a keresetét, meg hát jó helyeken szolgált, kevés kiadása volt magára. Aztán elhallgatott, az ember nem kérdezett többet, sütött a nap, fiatal légy mászkált a pohár szélén, az ember a pipáját vette megint elő, az asszony a két bütyök- ujját forgatta. Tizet ütött a pápista torony órája, az asszony felhorkant: — De már mennem kell... Felállt. — Hát isten áidja meg! Jugoszlávia hegemóniát akar a Balkán fölött Megnagyobbodott Szerbia és megnőtt az Ótv Bukarest, március 14. Román politikai körök komoly aggodalommal tekintenek a jugoszláv—bolgár konfliktusra és biztosra veszik azt, hogy a jugoszlávok a közeli hónapokban háborút kezdenek Bulgária ellen és meg fogják szállni Szófiát. Komolyan számolnak azzal is, hogy ugyanily harcias tervek foglalkoztatják a jugoszláv kormányt Albániával szemben is. A román politikusok szerint az évtizedek óta háborúskodó szerbek sehogy sem tudják mgszokni a békét és mivel Szerbia a háború után megnagyobbodott, úgy látszik, ezzel együtt megnőtt az étvágya is. A szerb politika célját abban látják, hogy az hegemóniát akar szerezni az egész Balkán fölött. Hivatkoznak a szerb imperialista politikának egyik szócsövére, amely legutóbb nyíltan hangoztatta, hogy Jugoszláviának történelmi hivatása van a Balkán-félszigeten, ágya Is — Pasics győzött Nincsics fölött amelyet be is fog tölteni. Ez a lap trónok megszüntetéséről, népek és országok sorsáról ítélkezik. Megállapítja, hogy egyedül a jugoszláv dinasztia nemzeti uralkodó család a Balkánon s hogy ennek hivatása az, hogy a Balkán összes népéi egyesítse. A román politikusok véleménye szerint Jugoszlávia külpolitikája messzire efíovagolt a kisantant startjától s Mincsicsnek az a politikája, amely Benes uszályába kapaszkodva, bele akarta kapcsolni Jugoszlávia politikáját a nyugati szférába, teljesen megbukott és győzött Pa- sicsnak álláspontja, amely mereven ragaszkodik Jugoszlávia balkáni jellegéhez. A román politikusok véleménye szerint Románia nem nézheti tétlenül azt, hogy Jugoszlávia a Balkán egyensúlyának fölbontására törekszik. Benes is aláirtó a moggar jegazOKtinyvcKtf Pesthy Pált kinevezték igazságügymimsz- terré — A pénzügyi tárca még betöltetlen Lassan indult a kapu felé, várta, hogy az utána kiált. Nem kiáltott. Az ajtónál megállt, éppen akkor, amikor az ember végre megszólalt: — Eszter! Megfordult félig, fél kezével a kilincset fogta. — Elsejére mongy fel az asszonyodnak ... Az asszony beleveresedett; jó ez igy, ezt várta, hát mégis csak igy lett. Ha igy van, hát jól van, most már tudja, hogy ősz-' szemennek. Most már biztos a dolgában. — Jól van, András; de te is váltsd ki a keresztleveled... A férfi maga elé bámult, fátyolos szemmel meredt el az üvegek felett, az asszony várta a választ. Lassan, megenyhülten köpte ki az ember: — Há‘sz én is úgy gondoltam. a korona árfolyamának zürichi jegyzése mindinkább vészit jelentőségéből. Az illetékes pénzügyi tényezők olyan helyzetet akarnak teremteni, amely a korona külső értékelése és belső vásárló ereje közötti különbséget kiküszöböli. A kettős korona- árfolyam közötti értékkülönbséget rövidesen meg fogják szüntetni. A kisantant aláírta a jegyzőkönyveket Géniből jelenti a svájci távirati ügynökség: A kisantant megbízásából ma délelőtt a népszövetségi tanács palotájában Benes dr. Csph-Szlovákia, Vitolescu Román a, Jovano- vlcs pedig Jugoszlávia nevében aláírta a Magyarország pénzügyi szanálásáról szóló Jegyzőkönyveket, amelyeket a nagyhatalmak megbízottai néhány nappal ezelőtt már Londonban aláírtak. A népszövetségi bizottság tanácskozásai Rakovszky Iván belügyi- és Csáky Károly gróf honvédelmi miniszterek ma délután jelentést tettek a népszövetségi bizottságnak tárcájuk költségvetéséről. A bizottság egyébként ma a kormány összes tagjaival érintkezésbe lépett A bizottság a politikai pártok képviselőivel is érintkezésbe óhajt lépni. Ebből a célból az egységes párt részéről a következők fognak megjelenni a bizottság előtt: Mayer János, Hoyos Miksa gróf, örffy Imre és Neubauer Ferenc, a kormányiámogaók részéről a következők kaptak meghívást: Zichy János gróf, Wolfi Károly, HegyeShahny Lajos, Ernsi Sándor, Heinrich Ferenc. Az ellenzéki pártok részéről Apponyi Albert gróf, Andrássy Gyula gróf, Vázsonyi Vilmos, Ugrón Gábor, Szilágyi Lajos, Gömbös Gyula, Friedrich István, Rassay Károly, Rup- pert Rezső, Horváth Zoltán, Peidl Gyula és Payer Károly mondják el véleményüket a bizottságnak. A bizottság délelőtt tizenegy órákor kezdi meg kihallgatásait a Hungária szállóban. lAAAAAAÜAAAAAAiáMUAmAA&áAJt AlkAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A A AA AAAAA ^ _^----- \ Menyasszonyi kelengyék áruháza £ r""- erf15^ \ Saját késíitményü finom férfi £ \ ^ & női fehérnemű, asztal- ym £ \ Térítők és mindennemű lenáru £ \ Árusítás nagyban és kicsinyben £ rTTTrTmmmrryymmmTTryTtTmiTffmTTmyvyTTfTmm^ A királyi ítélőtábla Degré Miklós dr. kúriai tanácselnök elnöklésével április 7-én tárgyaljé. Ulain Ferenc dr. nemzetgyűlési képviselő, Szemere Béla dr. főorvos és Bo- bula Titusz mérnök ügyét. A törvényszék — mint ismeretes — mind a három vádlottat hat-hat heti államfogházra ítélte, az ítélet ellen azonban úgy az ál'amügyész. mint a vádlottak fellebbezést jelentettek be. | Lossc&w szó nélkül elhagyta a tárgyalótermet A Hiíler-pör mai napja. München, március !4. A mai tárgyaláson Lossow tábornak kl- haü'lgatása óriási izgalmat keltett. Loéstew. tanúvallomása előtt a következő nyilatkozatot tette: — Az utóbbi időben kire járt, hogy ,a zárt | tárgyaláson bizonyítékok merültek föl arra ] nézve, hogy parancsot adtam a Berlin elleni | íátvonulásra. Kijelentem és nyomatékosai} ) hangsúlyozom, hogy ilyen parancsokat soha- S sem adtam ki. A vallomás során Hitler kérdést intéz Lossow tábornokhoz aziránt, hogy Se isset a Bürgerbrau pincében nem igazságtalanul panaszkodott az öt ért támadás miatt. Los- sow kijelentette, hogy nézete szerint Se.is.ser joggal kifogásolhatta az öt ért gyáva és alattomos támadást. Hitler szinte kiabálva szakítja félbe: — Kijelenteni, hogy a három ur ellen nem tanúsítottam ellenséges magatartás:. A Bürgerbrau pincében csak egy már rég elhatározott terv végrehajtásáról volt szó. Ki voltam én a BürgerbrSn pincében Lossow tábornok ur? A szentimentális, vagy a brutális Hitler? Lossow (rendkívül izgatottan): Ha fölveti ezt a kérdést, akkor kénytelen vagyok azzal vátoszoiui, hogy ön a rossz lelkiismeretű Hitler volt. Hiter alig képes fékezni magát: Ha ön ezt meri állítani, akkor kiáelentean, hogy az egye Mer ember, alti a íniáJjus elsején adott becsületszavát megszegje, az nem Hitler, hanem Lossow tábornok volt. A teremben óriási izgalomban uralkodik. Az izgalmát palástolni ai«g tudó Lossow lassan erőt vesz magán, meghajol és szó nélkül elhagyja a tárgyaló termet. Az elnök ezután rendkívül éles Szavakkal utasítja rendre Hitlert. Az izgalom már olyan nagy, hogy az elnök kénytelen a tárgyalást két órára fölfüggeszteni. Konfliktus a lengyel szóim és a szenátus között Varsó, március 14. A maii lapok jelentései szerint a szedni és a szenátus között az utóbbi napokban konfliktus támadt. A szenátus tagjai föl vannak háborodva amiatt, hogy a szejm kószább idő óta elutasítja azokat az indítványokat, melyeket az egyes törvényjavaslatokkal kapcsolatiban a szenátus kezdeményezett. A szenátus mars&llía állítólag a szejm feloszlatását fogja javasolni. Meg fogják szüntetni a spanyol direktóriumot Madrid, március 14. Primo de Rivera újságírók előlit a direktórium munkájáról és Spanyolország pénzügyi, valamint gazdaságii helyzetéről a következőképpen nyilatkozott: Spanyolország minden lehetőt meg fog tenni a marokkói kérdés megoldása érdekében. A A marokkói katonai kormányzót csakhamar polgári kormányzó fogja felváltani. A különböző pár (csoport ok szervezkedését megint lehetővé teszik, hogy - direktóriumot nemsokára mar ledmasAn Ruszinszkói jpfc ^ a Az Őslakosság Autonóm « Magyarok! ' száma: ^ Í Budapest, március 14. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Pesthy Pál nemzetgyűlési képviselőt, a nemzetgyűlés alelnökét magyar királyi igazságügyminiszterré kinevezte. A kinevezést a hivatalos lap ma reggeli száma közölte. A pénzügyi tárca betöltéséről még mindig nem történt döntés. Bethlen ma újból tanácskozott Lukács Lászlóval és Búd Jánossal, politikai körökben azonban úgy tudják, hogy egyikük sem fog a bársonyszékbe beülni. Lukács László ugyanis garanciákat kért, hogy az ellenzék régi po'itikai szereplését nem fogja fölhántorgatni. Mivel ezt Bethlen nem tudta garantálni, úgy tudják, hogy a Lukács személyéhez fűzött kombinációk megdőlnek. A zürichi árfolyamjegyzés jelentéktelen Beavatott pénzügyi helyről közük a Magyar Hírlappal, hogy