Prágai Magyar Hirlap, 1924. január (3. évfolyam, 1-26 / 449-474. szám)
1924-01-31 / 26. (474.) szám
CsiUöriök, január 31. 3 szólt, hogy a polgármester 2500 korona iizeIzgalmas jelenetek Kassa város közgyűlésén A karzat kommunista hallgatósága megzavarta az ülést — A polgármesteri fizetések Kassa, január 30. (Saját tudósítónk tclcíonjele-ntésc.) Kassa város tanácsa tegnap ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy Horváth Béla dr. jogtalanul elbocsátott városi tisztiorvosnak, akinek ügyében Scbuszíer János keresz- tényszociausta tanácstag interpellációt is nyújtott be, nyiigdijelőlegképpen teljes fizetését fogják folyósítani. A tanács illését közgyűlés követte, amelynek elején Po.llák Gyula dr. helyettes polgármester számolt be .a városi szegényházban uralkodó lehetetlen állapotokról és elmondta, hogy Imszonnégy-harminc beteget zsúfolnak össze egy szobában. Követelte, hogy sürgősen orvosolják ezt a visszás állapotot. A közgyűlés ezután elhatározta, hogy a város a hadiözvegyeknek kedvezményes fát bocsát rendelkezésére. Több kisebb pont megvitatása után a hitoktatók és egyházi alkalmazottak fizetésének fölemelése került napirendre, amire nézve a jogügyi bizottság azt javasolta, hogy a közgyűlés 90 százalékos emeléshez járul hozzá. A jogügyi bizottság javaslatával szemben Farkas Zoltán azt indítványozta, hogy a fizetéseket csak 50 százalékkal emeljék föl, inig Weiser Ernő dr. (zsidópárti) indítványa úgy szólt, hogy az 1923. évi fizetések továbbra is megmaradjanak. A képviselőtestület azonban a jogügyi bizottság javaslatát szavazta meg. A karzat kommunista hallgatósága nagy lármával fogadta ezt a határozatot és a lárma teljes erővel tört ki ajkkor, amikor elővették a napirend következő pontját, amely a polgármester és helyettesei fizetésének és reprezentációs költségeinek megállapítására vonatkozott. A tanács a polgármester számára 3000 korona fizetést és 2000 korona reprezentációs költséget, a polgármesterhelyettes részére pedig 2500 korona javadalmazást ajánlott. E pont tárgyalása közben a kommunisták pokoli orditozásban törtek ki, mire az elnöklő cseh polgármester- helyettes arra figyelmeztette őket, hogy legyenek csendben, mert különben kiürít- teti a karzatot; de ez a figyelmeztetés mit sem használt, úgy hogy az elnök kénytelen volt felfüggeszteni az ülést. Az ülés újból való megnyitása után azonban a karzati kommunisták még jobban lármáztak, sőt leugráftak a terembe és háromszor elénekelték az iiiternacionálét. Az elnök erre igénybe vette a rendőri karhatalmat, aminek az lett a következménye, hogy a kommunista városi képviselők kijelentették, hogy addig nem tárgyalnak, amíg a rendőrök berni vannak a teremben. Húsz percig tartó izgatott tárgyalások után végre megállapodtak abban, hogy kiürítik a karzatot és a rendőrség is elvonul. Több szónok hozzászólása után Weiser Ernő dr. indítványát fogadták el, amely úgy íést és 1500 korona reprezentációs költséget, a polgárinesterlielyettesek pedig 2000 koroBudapesi, január 30. (Budapesti szerkesztőségünk teleiouje- lentése.) A nemzetgyűlés tegnap esti ülésén az mdemnitási javaslatot általánosságban megszavazták. Ezután a vita során benyújtott nyolcvanöt határozati javaslatról tárgyaltak. A numerus clausus megszüntetéséről szóló javaslatot névszerinti szavazás után elvetetek. Vancálk János haározati javaslatában Petőfi müveinek akadálytalan terjesztését kívánta biztosítani. A belügyminiszter kijelentette, hogy bár Petőfi müveinek terjesztését senki sem akarja megakadályozni, a javaslatot hajlandó elfogadni. A Ház igy határozott. Sándor Pálnak a zsidó egyetem megszervezéséről szóló javaslatát elvetették azzal, hogy erre semmi szükség nincsen. Nagy Ernőnek az amnesztiáról szóló határozati javaslatára Nagy Emil igazságügy miniszter kijelentette, hogy a kisebb kommunista bűnösök amnesztiájáról szó lehet, amint az állami rendet a büntetőtörvények átalakításával hatályosabban lehet biztösita- ni. Az úgynevezett emigránsok, helyesebben kommunista szökevények hazatéréséi! is lehetővé teszik, ha bíróság elé állnak, add:g nem is tartóztatják le őket. Általános amnesztiáról egyelőre nem lehet szó, mert nem vállalhatja az ódiumot! azért, hogy veszélyes elemeket szabadit a társadalomra. Az igazságügyminiszter fölszólalása után Nagy Ernő javaslatát elvetették. Nagy Ernő a zalaegerszegi internálótábor megszüntetéséről is határozati javaslatot nyújtott be. Ra- kovszky Iván belügyminiszter fejtegette, hogy amíg a büntetőjogi reformok tető alá nem kerülnek, az internálás intézményének föntartására szükség van. A Ház ezután elvetette Nagy Ernő javaslatát. A nemzetgyűlés mai ülésén, amelyet Szciíovszky Béla elnök háromnegyed 12 órakor nyitott meg, részleteiben is'letárgyalták és elfogadták az indemnitást. A 2. szakasznál Rassay Károly azt kérdezte a pénzügyminisztertől, hogy mi lesz azokkal a magyar állampolgárokkal, akiknek az állammal szemben kártérítési igényük van. Sokan vannak, akiknek külföldön lévő vagyonát a jóvátételre lefoglalták. Ezek joggal igényelnek kártalanítást az államtól. K á 11 ay Tibor pénzügyminiszter kijelentette, hogy ezeket adókedvezményben szándékozik részesíteni. Interpelláció a kölcsönről Bethlen ma délelőtt hosszabb tanácskozást folytatott Biró Pái nemzetgyűlési képvina javadalmazást kapnak. Schuszter János több interpellációja után az izgalmas ülés este kilenc órakor véget ért. selőve!, aki a külföldi kölcsön ügyében interpellálja meg a miniszterelnököt. Bethlen nyomban felel az interpellációra. Bíró azt fogja kérdezni a miniszterelnöktől: 1., hajlandó-e a nemzetgyűlést a londoni tárgyalásokról tájékoztatni, 2., vannak-e változtatások azon a határozaton, amelyet a népszövetség 1923 december 20-án hozott a jóvátéíeli ügyben, 3.. miképpen szándékozik a kormáuy a kölcsön sikeres lebonyolítását biztosítani és végül 4.. hajlandó-e a kormány a Jugoszláviával kötendő megállapodás lényegéről a Házat tájékoztatni. Biró Pál hangoztatni fogja, hogy a I külföldi kölcsönre szükség van és polémiába bocsátkozik azokkal, akik a kölcsön ellen foglaltak állást. Föl fogja hívni a kormány figyelmét arra, hogy a jóvátételt fizetést a lehetőség szerint minél jobban leszorítsa. Nem lesz bázfeloszlatás A Magyar Távirati Iroda hivatalosan jelenti: Az Esti Kurírnak az a híre, hogy a nemzetgyűlést márciusban feloszlatják, alaptalan koholmány, A cseh-szlovák*—magyar megállapodások becikkelyezése Kállay pénzügyminiszter a nemzetgyűlés mai ülésén törvényjavaslatot! nyújtott be a cseh-szlovák köztársasággal ez év július 13-án kötött pénzügyi é hitelkérdésekre vonatkozó egyezmény és megállapodás becikkelyezéséről. Nem rekonstruálják a kormányt A Prager Presse tegnapi számában hírül adta, hogy Bethlen miniszterelnök rövidesen rekonstruálja kabinetjét. A külügyminiszteri székbe a prágai kormány e félhivatalos szócsöve szerint Klebelsberg Kunó gróf kerülne, míg a közoktatásügyi tárcát Vass József dr. népjóléti miniszter venné át, akinek tárcáját viszont megszüntetnék. A P. P. azt is tudni vélte, hogy Rakovszky Iván is elhagyja helyét és helyette Ugrón Gábor lesz a belügyminiszter. Budapesti szerkesztőségünk illetékes helyen érdeklődött e hír felöl, ahol föihatalmazták annak közlésére, hogy a hír egyáltalában nem felel meg a valóságnak. A pletyka ugyan már hetek óta kering Budapesten, sőt egy lap le is nyomtatta, de csak ott talált talajra, ahol a gondolat a 1 magyar rierazefgofltts utcgsiavazfa az líitóimliás! faiaslalal Szavazás a határozati javaslatokról —- Megcáfolják a Prag er ?resse-t — A kőlcsormgy a jövátáteli bizottság előtt — Biró Pái meginterpellálja Bethlent a kölcsönről szakadó jajdulásról érezni lehetett a naszád vasszivének ijedelmei, érzékeny és finom dobogását is... „Hu-ú-ulkik!“ — hangzott újból... és a velőikbe hasitó hangra mintegy kaján és ördögi módú gúnyolódásra válaszként, esetlen szörnytest keresztezte a torpedónaszád útját. Egy esetlen, sötétszürke és magas hajótest bizonytalan körvonalai válnak ki a füst- sürüségü ködből... Magas, fekete kéménye süni szikraesőt pöfékel és az alacsony, fehérre festett konmányhid szélén élénken csillogva ragyog ki a ködből egy zöld jelzőlámpa pislákoló fénye... ,JHu-ű-ukk!“ — hasit ismét a levegőbe a torpedónaszádou. Aztán lázasan csilingel egy villamos csengő, amely a gépháziba ad jelzést és ellfulkdt, rémült hang ordít a halló- csőbe : — Beide Masdiínc ganze Kraft rück- wárts!... A válasz — minit valami kegyetlen és rémes visszhang — hallatszik legott: — Beide Masohinc geht ganze Kraft rüokwarts! Aztán nyomban ádázul megremeg a dülöngélő hajótest. Reszketve, rázkódva fut rajta végig valami halk, de erőteljes remegés. A hatalmas gépek háromezer lóerő borzalmas hatalmával esnek neki a csavaroknak. A naszád teste hirtelen megrázkódik, amint az ellentétes erők hatalma végigfut a hajón, hogy egy pillanat alatt megkezdjék, végigküzdjék és befejezzék, megnyerjék harcukat, amelytől sok ember élete és maga a hajó is függ. Paskotva, meg veszetten dolgozik a két hajócsavar. A döbbenetes erőkifejtés alatt a szilárd aoélitest tétovázó mozdulatokkal táncol a hulláim tar a jók élén. Szinte érezni lehet, amint a propellerek kétségbeesett munkája lassan lefogja a naszád futását és a hajó haladása lassúbb lesz ... De azért megy, megy előre a naszád ... A hajótesít bukdácsolva fúrja előre magát a zöld viharhuHámokban és előtte a szürke szörny és viliódzó zöld jelzőlámpája mind nagyobb lesz, hogy pillanatrói-pilanatra megdöbbentőbben bontakozzék ki... És vért- fagylalóan, mint maga a könyörtelen, sziv- nélküli, vihogó végzet... A 'torpedónaszád kormányíhidján az olajba áztatott kaucsiikköpenyegekben és az övig érő viharcsizmákban a két tiszt üvege- •sedő szemekkel tapad a szürke rémire. A szivük ijedt kalapálással ver, a lélekzetük fújtatva, zihálva dolgozik. Minden gondolatuk az, elég finom-e a naszád szerkezete, precízen engedeÍmeskedlig-e a hajó agyának — az átnyergelő gépezetnek — az egész hajótest?... A szemük rémül etes, szörnyű vívódásban mered a gigászivá megnövekedett, emeletnyi magasságúvá esetlenedett szürke rémre, az idegen hajóra... A füleikben kemény sustorgások hangosodnak, a lelkűk mélyén zengő gyászinduló harsán meg... és már hallani vélik a rettentő recsegést, zuliogást, ropogást és dörgést, amint a torpedónaszád acéllemezekkel borított, érc- sarkantyúval ellátott teste nekiront és beleszakad az útját keresztező hajótestbe ... „Hu-ű-ukk!“ — rikolt egy nagyot újra a hajókürt... A zengése most mintha metsző gúnnyal sikoltana vagy mint valami íölisívifó harsány kacagás, amellyel halálba induló halálra! tél teket gúnyolnak ki... Most... most. Halk, puha, alig észrevehető döccenés fut végig újra a naszád testén... Az átnyergelő gép hatalma uralma alá vette a hajótestet és a naszád ideges remegéssel, de már lecsillapodva torpan meg a két hajó- csavar rettenetes, túlfeszített munkájától... Éppen a másik hajó előtt... és a naszád orra éppen csak hogy érintette a szürke óriás vaslemezeit. Mintha kopogtatott volna valamilyen gigászi, rejtelmes kapun, amely mögött csodálatos titkok, rejtélyes csodák várakoznak ... m aga a halál... Aztán a hajótest megmozdul, ahogy hatni kezd végre a propellerek szakadatlan, erőteljes munkája. Mind gyorsabban, mind lázasabban kezd távolodni egymástól a két hajó- test, mind gyorsabban és gyorsabban kezd hátrafelé húzódni a torpedónaszád. A csavarok ziurbolva, paskolva kalimpálnak a vízben, a fűlikávárt víz fehéren kavarog az aranyos névbe tűk sora alatt és az erősebbé váló száguldás megdömgeti és végigreszket-' tett a födélzet padlóját. „Hu-ú-i:kk!“ hangzik újra. A szürke rém megkisebbedve marad el a naszád orra előtt és ijesztő, pohos alakja bizonytalanná válik, amint benyeli a kavargó, füstiekéi* köd. Zöld jelzőlámpája szomorúan viliódzik át a vastag párafátyolon és rövid és gyámoltalan pislákolás után hirtelen eltűnik. Még csak egy-két élesebb vonal, sarok vagy egyéb rész látszik az idegen hajóból, aztán hirtelen ólmos köd, bizonytalan és nehéz szürkeség borit el mindent... Kod borit el mindent. A torpedó naszád lassan, óvatosan bukdácsol előre. Hu-ű-uk! rikoltja körültekintően és aggodalmasan, T ! kívánság atyja. E kombinációknak semmi alapjuk nincsen és a magyar kormány már két héttel ezelőtt megcáfolta az erről szóló híradásokat. A debreceni választás A debreceni választás véget ért, A hivatalos eredményt ma este teszik közzé. Hir szerint az első helyen Nagy Vince októbrista, a második helyen Magoss György liberális, a harmadik helyen pedig Haendcl Mátyás fajvédő áll. Nagy Vincének nincs meg az abszolút szótöbbsége és igv pótválasztás lesz közte és Magoss között. A somoskői liatárkiigazilás A magyar—cseh-szlovák határm egállá- j pl tó bizottság a Salgótarján környékén fekvő | Somoskő község vasúti állomásának és a | község határában fekvő bazalt bányáknak i hovacsaíolásáról még nem tudott megegyezni. Az Uj Nemzedék arról értesül, hogy a magyar—cseh-szlovák határmegállapitó bizottság ma újból kiszáll Somosköre, hogy | döntés; hozzon. Az igazságügy miniszter a korosiarontókíMl Nagy Emil igazságügyminiszter a Nemzeti Újság munkatársának kijelentette, hogy a koronarontás ügyében a büntetőeljárás megindítása csak a tizennyolc milliárd koronának külföldre való kiajánlása miatt történt és neki sohasem jutott eszébe, hogy büntetőeljárás alá vonja az egész pénzpiacot. Az intézkedés nem a gazdasági élet ellen, hanem annak védelmére történt. A legális gazdasági célból történő koronakiajánlás esetében koronarontásról nem lehet szó és azért senki ellen nem indul meg bűnvádi eljárás. A kölcsön Párisból jelentik: A jóvátétel! bizottság tegnap délután ülést tarott, amelynek tárgya a Magyarország részéről fizetendő évi jóvátétel! összeg megállapítása és az államjogok fölíüggesztése. volt. A szakértők remélik, hogy a kölcsön előmunkálatait hamarosan befejezhetik. Az eredményt közölni fogják a népszövetség pénzügyi bizottságával. A Havas-ügynökség értesülése szerint a kölcsöntárgyalások kedvezően haladnak előre. Párisban általában úgy vélekednek, hogy az egyetértés meg van és a tanácskozások rövidesen eredményre vezetnek. Londoni jól értesült körökben ügy tudják, hogy az Egyesült Államok kormánya félhivatalosan közölte a népszövetség pénzügyi bizottságával, hogy hozzájárul ahhoz, hogy amerikai gazdasági politikus töltse be a népszövetség magyarországi főbiztosának tisztét. Nincs kizárva, hogy ezt a tisztségét Daves tábornokra ruházzák. Másik jelöltként Williain Hardingot emlegetik. Orbók Attila jelenti a Tőzsdei Hírlapnak: A jóvátétel! bizottság ma is ülést tartott, melyen hozzákezdett a népszövetség magyar albizottsága által kidolgozott pénzügyi jegyzőkönyvek tárgyalásához. Korányit ma nem hallgatták meg. Döntés a jövő hét végére várható. Február végén választások lesznek Jugoszláviában? Belgrád, január 30. (Saját tn dósiiónktól.) Az ellenzéki blokk megalakulása megpecsételte a Pasics-kormány sorsát, A kormány a félhivatalos Parnouprava szerint február húszadikáig kiírja az uj választásokat. Újabb merénylet egy szeparatista ellen Berlin, január 30. Pfaízból érkező jelentés szerint Gumbinger rossheimi alpolgármestert, ismert szeparaíistát Rossheim közelében az országúton revolverlövésekkel súlyosan megsebesítették. A merénylők elmenekültek. Venizelosz ismét szivgörcsöt kapott • Paris, január 30. A Chikago Tribuna athéni jelentése szerint Venizelosz tegnap ismét szivgörcsöt kapott a parlamentben. Az ülés alatt eszméletlen lett és szive majdnem megszűnt dobogni. Athén, január 30. (Havas.) A tegnapi ülésen Papanasztasics megtámadta ’/enizeloszt azért, mert miegengedte ama royalista lapok megjelenését, amelyek a forradalom óta be voltak tiltva. Venizelosz a támadás után elhagyta a nemzetgyűlést. Heves vita után kéí- száznyolc szavazattal ötvenkilenc ellenében hozzájárult a nemzetgyűlés a royalista lapok megjelenéséhez. Az igazságügyminiszter kijelentette, hogy a kormány ennek nagy jelentőséget tulajdonit.