Prágai Magyar Hirlap, 1924. január (3. évfolyam, 1-26 / 449-474. szám)

1924-01-19 / 16. (464.) szám

Szombat, Január 19. 3 Fegyverraktárt foglalt le a budapesti rendőrség A rejíegetők statáriális bíróság elé kerülnek Budapest, január 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefonje- lentése.) A rendőrség tegnap éjjel a Ferenc­város két lakásában házkutatást tartott, mely alkalommal nagyobb mennyiségű fegyvere­ket és robbanószert foglalt le. Több egyént előállítottak a rendőrségen. A kiadott hiva­talos jelentés szerint a házkutatás alkalmával kétezerötszáz éles töltényt, huszonnyolc katonai fegyvert, tíz dlnamiípatront és körüíbe'ül egy félküo- gram dinamitot foglaltak le. Ezeket a ve­szedelmes robbanószereket a statárium ki- terjesztéséről szóló rendelet megjelenése után sem szolgáltatták be, a rejtegetők te­hát a statáriális bíróság e’é kerülnek. A főkapitányságon a nyomozás teljes erővel folyik, a nyomozás érdekében azon­ban sem a letartóztatott egyének neveit, sem azokat a lakásokat, amelyekben a fegyvere­ket megtalálták, nem közük a nyilvánosság­gal. A leleplezett fegyverraktár ügyében hat fiatalembert és egy nőt állítottak elő a rend­őrségen. Az Esti Kurír arról ir, hogy az elő­állítottak mond egyike tagija az Ébredő Ma­gyarok Egyesületének. Az előállítottak között van Gyallay Mihály, az ÉME egyik tisztvise­lője is. verkezve és szó nélkül lövöldözni kezdtek. A golyók közül az egyik eltalálta Vozemi- lek László igazgatót, aki nyomban elterült a földön. Ugyanebben a pillanatban Matu- lák András pénztáros fiókjába nyűit, ahon­nan revolverét akarta előrántani. A rabiók észrevették ezt a mozdulatát és egyikük Malulákra lőtt, akinek karját fúrta át a golyó. A bank helyiségében a pénztároson és az Igazgatón kívül még három tisztvi­selő tartózkodott, akik a rémülettől való­sággal kővé meredve nézték a történteket. A további események filmszerű gyorsa­sággal peregtek le. A rablók átvetették ma­gukat a pénztárhelyiséget elzáró korlátokon, megrohanták a nyitott Wertheim-szekrényt, ahonnan százhetvenkétezer koronát markol­tak ki és pillanatok alatt elrohantak. A banktisztviselők csak pár perc múlva tértek magukhoz, mikor is telefonon értesit- tették a csendőrséget a történtekről. A csend­őrség nyomban kiszállt a helyszínre és hoz­zákezdett a nyomozáshoz. Egyidejűén értesí­tették az esetről a pozsonyi államrendőrség bűnügyi osztályát is, amely még tegnap es­te igen sok detektívet küldött ki Nagytapol- csányba. A nyomozás teljes erővel folyik. Állítólag a nyomozó hatóságok tnár a tet­tesek nyomában vannak. Két egyénről, akit gyanúba vettek, megállapították, hogy nem tartózkodtak otthon. Az elrablóit pénz a következő címletek­ből állott: huszonkét darab ötezer koronás és harminchárom darab ezerkoronás, A többi százkoronás volt. Vozemilek igazgató sérülése igen súlyos. A rablók revolvergoíyója jobbszemébe ha­tolt be, amely kifolyt. Ma délelőtt beszállítot­ták a pozsonyi állami kórháziba Matulák pénztáros sérülése szerencsére könnyebb. Lakásán ápolják. A hihetetlen vakmerőséggel végrehajtott rablás az egész környéken :gen nagy izgal­mat keltett. Robbanás a diósgyőri vasgyárban Ellentétes hírek a katasztrófa nagyságáról — Emberéletben nem esett kár. — Rövidesen ismét megkezdődik a munka Ki felelős az éhező nyugdíjasokért? A Prágai Magyar Hir'ap munkatársa Sekac tátraaíjal nagyzsupánnál — A zsupanátus min­dent megtett — A pozsonyi vezérpénzügy:gazgalóság október 9-től utalhatott volna, de Budapest, január 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefon- jelentése.) Tegnap délután a diósgyőri vas­gyár v*ill a n ykö zporatj á b an az olajkapcsoló ismeretlen okból fölrobbant. A robbanás kö­vetkeztében a gépház kapcsolókészüléke és a központi villámostelep elpusztult. A munka az egész vasgyárban meg­szűnt. Hatezer munkás kenyerét veszti. A Baross-aknában, a perecesi és a ra- dosíyáni bányákban vaksötétség vara. A bá­nyákat a vizelömilé-s veszélye fenyegeti, mert a viilanyszivattyuk nem működnek. Arról, hogy a robbanásnak emberélet is ál­dozatul esett volna, eddig nincsen hir. A miskolci tűzoltóság teljes készültség­gel hozzáfogott a tűz lokalizálásához. Az eddigi megállapítás szerint a kár sok milliárd koronára rúg, A Nemzeti Újság Miskolcra küldött tu­dósítója jelenti: Az olajkapcsoló valóban el­Pozsony, január 18. (Pozsonyi tudósítónk telefon jelentése.) Tegnap este hét órakor álarcos rablók ha­toltak be a nagytapolcsányi Amer.kai-Cseh- szlovák bank helyiségeibe, megsebesítették a bank igazgatóját és pénztárnokát, majd száz­hetvenkétezer koronát elrabolva, megszök­tek. A vakmerő rablás következőképpen történt: awBMM—t—■——■——— Imin Kmmamnmammmmm pusztult, a nagyarányú üzemzavarokról szó­ló hírek azonban túlzottak. A robbanás kö­vetkeztében keletkezett tüzet a miskolci tűzoltóság idejében eloltotta. A fölrobbant kapcsolót még ezen a héten rendbehozzák. Arról, hogy a diósgyőri vasgyárban és a bányákban beszüntetik a munkát és hogy hatezer munkás kenyerét veszti, nincs szó. Az Uj Nemzedék je'IenM, hogy a robba­nás a báinyarraunkásolk körében igen nagy 'iz­galmat ke.tett. A miskolci tűzoltóságnak a tüzet sikerült teljesen lokalizálni. A nyugalom ma délelőttre helyreállt. Em­beréletben szerencsére nem esett kár. A bá- íiyaőrségeknek megfeszített munkával sike­rült a tárnákat megmenteni az árvíztől, amely annál nehezebb munka volt, mert a viflamosszivattyuk nem működnek. A gyár igazgatósiáigia remélj, hogy a mun­Tegnap este pár perccel hat óra előtt a bankban egy ügyfél jelent meg, aki negy­venezer koronát helyezett el folyószámlára. Alig távozott, újból fölpattant az ajtó és három marcona alak jelent meg a küszöbön, akik közül egyik álarcot, a másik kettő pedig igen tömött és feltűnően nagy fekete álbajuszt viselt. A három idegen revolverrel volt ielfegy­Liptószentmiklós, január 18. A Prágai Magyar H rliapban Fodor Miík- ó'S, lőcsei tudósi tónk, több cikket irt a tátra- al'jai zsupa nyugdíjasainak szomorú helyzeté­ről, k:i!k nyugdíjaik kiutalására imndezidieig hasztalan várva, ingóságaikat is eladják már, hogy ínségükön pH. ama tavikig segítsenek. Sekac János dr. tátraialjai raagyzsupán a cikkek hatása alatt magához kérte tudósítón­kat Liptószentimiklósra, hogy a nyugdíjasok helyzetiét vele megbeszélje. A tárgya.ások alatt megállapítást nyert, hogy a nyugdijak ki nem utalásáért nem a zsupanátust terheli a felelősség és mulasztás, hanem a pozsonyi ve- zérpénzügy'gazigatós ágot. Tudósítónknak alkalma volt a zsupaná- íusl főszámvevőség aktáiból megállapiíam, hogy a zsupánátusi főszámvevőség már augusztus 8-án elkészítette felterjesztését a nyugdíjasok ügyéiben és azt a kimutatások­kal együtt megküldte a pozsonyi vezérpéraz- ügyigazgatóságnak. A zsuipanátirs gondosko­dott arról Is, hogy a nyugid'ijkiutalások zavar­talan menete biztos itassák. A nagy kimutatá­sokat tizenhat példányban leirattá, hogy mire a vezérpénzügyigazgatóság utalványozása 'elérkezik, azok aiz adóhivatalok rendelkezé­sére álljanak. A nyugdíjasokra vonatkozó még Irányzó adatokat a zsupanátus szintén beszerezte és október 9-én felküldte a po­zsonyi vezérpénzügyigazgatóságnak, mely te­hát október 9-től minden akadály nélkül utal­vány ózhatta volna az újból megállapított teljes egészében a pozsonyi vezérpénzügy- :gazg.a.óságnál tőrként. Se&iac zsupán közölte munkatársunkkal azt is, hogy léves a nyugdíjasoknak az a fel­tevése, hölgy a járulékaira vonatkozó értesí­tést a zsupanátus utján kapják kézhez, mert azokat a pozsonyi vezérpénzügyigazgatósáig- malk keli postán k’kézbesitenie. A zsupán végül is munkatársunk j.leniélében azt az utasítást adta referensének, hogy azonnal készítsen sürgető átiratot a po­zsonyi vezérpénzügyigazgatósághoz és a nyugdijakat, annál is inkább, mert az elintézést a hivatalos lap is közölte. A mulasztás tehát kát rövidesen fői lehet venni ReveSvares rablék 172000 koronát raboltak el egy bankbél Megsebesítették a bankigazgatót és a pénztárost — Hihetetlen vakmerőséggel hajtották, végre tettüket — A detektívek a tettesek nyomában vannak Kiszállottak a szánkókból s az ordító szélben fölkapaszkodtak a viskó felé. — (Utalómban vagyunk —■ nyitott be Mihály bá. Meleg, mint a feredő ... Nagy fahasábok ropogtak a havasi pajta közepén. Ette a láng a száraz fenyőt s gyám taszag áradt el a fa sóhajábn. — Brassayné vagyok Szárhegyről — mutatkoztak be az asszonyok egymásnak. — Ilonka lányom ... Csak fitos orrocskája látszott ki a nagy- kendő'bőí. Olyan volt, mint a piros paprika, de nagyon helyes. — Emitt meg az urfi — előzte meg Mi­hály bá a tekintetes asszonyt. — Híres gyiák — sandított büszkén a kisasszony felé. — Viszem a zárdába — göngyölte ki lányát Brassayné. — Megfázott szegényke... Gyönyörű szöszi fej tűnt elő. A tűz fé­nye szikrázni kezdett dús aranyhaján. A vén kocsis laposat pillantott s kiment, hogy a szánkót kivontassia. — Gyengélkedik s nekem kellett elkí­sérnem Pistikét — mentegette urát a tekin­tetes asszony, ahogy a tűz mellé telepedtek. — Pis-ti-ke? — szégyenkezett a diák magában. — Micsoda Pistike? Csinos legényke volt. Serkedzett már valamelyest a bajuszkája is. A kisasszony rálopta mosolygó szemét. — En özvegy vagyok — mondta Bras­sayné szomorúan. A füst barnán reszketett a szelelőlyuk felé, mint az aggodalom, ani beárnyékozta az özvegyasszony homlokát. Szikrák repül­tek ki vele, hogy meghaljanak a hóíergeteg- ben, mely dühödten fújt és tutult odakint. — Hányadikba tetszik járni? — kérdez­te Pista diák a kisasszonytól vakmerőén. — A harmadikba — engedte le pilláját szemérmesen. — És kegyed? — Én az ötöd'kbe ... Az anyák az ítéletidőről diskuráltak. — Hogy telt „Nagysád“-nak a karácso­nyi vakáció? — udvarolt a diák. — Köszönöm ... Nagyon kellemesen ... Elpirultak mind ia kelten, vagy lehet, hogy csak a tűz visszfénye biborodott ki ar­cukon. — Jönnek a szánkók! Szegény lovak... —• szánakozott Brassayné. Ott csilingelt a csengettyű már a pajta előtt, rekedten szólt, náthát kapott a fagy­ban. Dobogás hallatszott a pajta mellől, a ha­vakat a fatartó színbe kötötték. — Jó estét — köszöntött be a favágó illedelmesen. — Megsegített ez a jó ember — tette le Mihály bá az elemózsiás tarisznyát. Hanem megfizetjük, de meg az Isten is... — Nekem nem kell — szólt a székely büszkén. — Örvend az ember, ha vendége vagyon... Kirakták az elemózsiát. Sült tyuk. Réce­comb. Málnás palacsinta. Amott meg verő­malac, kürtöskalács, meg mi-egy-más. Ita­lok. Jó fenyőviz. Két üveg bor. A lovak is zaboznak a színben. No, tutulhat a fergeteg! — Hogy az Isten meg ne áldjon minket, arról szó sincs! — csavarta ki Mihály bá a kulacs nyakát. Ettek. Ittak. Lakmározta'k. Vendégül lát­ták a derék favágót is. Átjárta őket a szent tüzsugár s megtöltötte lelkűket az élet örö­mével. A sziverősitő se kutya. Kicsi házban sok jó ember megfér. Nyájas jókedv ragyog­ta be a favágó kunyhóját. — Én imádom a fergeteget — szavalt a diák a kisasszony mellett és ujjnyi borocs­kát csempészett a poharába. — Kegyed is szereti? — Szeretem — bólintott a kisasszony a fiú kedvéért. — De a kikelet is gyönyörű... — Szép a rózsanyilás — mosolygott lelkében az öreg kocsis. — Jó volna most odakint hólapdázni,.. suttogta az urfi. — Mit gondol, Ilonka?. 1 Összenéztek. Csillag tündöklőit a tekin­tetükben. A kisasszony megértette az urfit s lehunyta selymes pilláját. De megértette Mihály bá is az öreg leikével a két fiatal szivet... — Lefekhetnénk, hogy reggel friss erő­ben keljünk — mondta asszonyának s fekvő­helyet is készített a kunyhó jobb sarkában. Ott meg a kisasszony aluszik az édesmamá­jával ... Elfeküdtek a zizegő szalmán, a meleg takarók közt. Maga Mihály bá virrasztóit, hogy ki ne aludjék a tűz. Úgy ült fehér sza­káiéval a ringó fénypásztában, mint valami mélázó dervis — aztán ő is elhanyatlott a könyökén. Tücsök cirpelt a boronák alatt. Éneke aranyfütyürü. Bizonyosan az ébresztette föl az urfit: nagyóvatosan felült a fekhelyén. Csak halkan szól a kis tücsök s lám, a kis­asszonyt sem engedi nyugodni. Fölemelte aranyhajkoronás fejét óvatosan és az urfira tekintett. És most mindketten Mihály bá-ra néz­tek. Horkolt az istenadta. Az öregembert hamar elnyomja az álom. Kinyílt az urfi szeme, mint a tüzes liliom s tán a kígyó sem tud olyan simán csúszni, ahogy őkelme ki­bújt a takarók alól. A kisasszony megijedt és intett, hogy feküdjék vissza, de az urfi az ajtó felé osont elszántan. Néma játékkal hivta. —-Nem merek — mutatott a kisasszony a mamájára. — Fölébred ... Rázta aranyszöszi fejét, de Pista diákot nem olyan riyiistbordában szőtték, hogy visszariadt volna. Némán esdekelt, hogy csak jöjjön, bátran jöhet, valamit akar mon­dani neki — egyben tudatta azt is, hogy in­kább megfagy odakint, de szégyenszemre egymaga vissza nem jön ... A fareteszt félre tolta és kilop ódzott a keskeny résen. Látta még csalogató ujját a 1 kisasszony, aztán behajtott az ajtó csöndesen. — Mit tegyek, Istenem? — reszketett gyüsziinyi ajka. Fütyült a szél, de százágu füttyében ott cirregett a diákgyerek hívogató füttye is. Ahogy a madár csalogatja az ö párját. A kisasszony mélán nézett a szivárványos tűz­be, aztán könny rezzent meg ábrándos sze­mén. És kiment utána, — Édeseim... — motyogta álmában Mihály bá. A szél bekiáltott a favágó házába: Bras­sayné, keljen föl! De az anyák aludtak. A fiatalok pedig szorongatták egymás kezét a kunyhó biitüjénél. — Imádlak — suttogta a diák. És a kisasszony a Rigóajku Herceg mel­lére hajtotta fejét szótlanul. — Akar-e a feleségem lenni? — Akarok ... A diák fölemelte kezét, mint valami drá­mai hős és az éjszakába mutatott — Eljegyzem... Tanúm a fergeteg! — De maradjon titokban... — esdekelt a lány. — Titok marad — kötötte le férfiúi sza­vát — De eljövök érted... Esküdj meg, hogy hű maradsz hozzám! Csók csattant el a íergetegben. — Esküszöm ... Délhegy ormán fölhangzott a kárhozott barátok kórusa. Lakodalmi dalt énekeltek. Aztán csönd lett. A szél bebújt a barlangjá­ba, onnan dugdosta ki fekete fejét. Minden­ható Szerelem! Sugárzás támadt az éjszaká­ban s a hófelhők közül kiragyogtak a pász­torcsillagok. A hóvirág sóhajtozott a föld alatt... És a fiatalok a kunyhóba surrantak. > — Mi az? — nyitotta föl álmos szemét Brassayné. — Ki jött be? Ilonka már a helyén feküdt. — Én — mondta Mihály bá csöndesen.

Next

/
Thumbnails
Contents