Prágai Magyar Hirlap, 1924. január (3. évfolyam, 1-26 / 449-474. szám)
1924-01-18 / 15. (463.) szám
o Pén‘ek, január 18. rábam és azonttvvül egy botgyára Sz-.oven- sz'koban. A Ligimim b-uicása, mint értesülünk, bűnügyi uvra terelődött és ezzel kapcsolatosán ZatfouiAal berauni és Burda prágai igazgatós: igi tagokat letartóztatták; ugyanez a sors várt volna Kres Emil igazgatóság tagra is, aki azonban időközben Bér lőben öngyilkossá lett. Hír szerint letartóztatták a prágai Masobarakia egyik volt igazgatóját, Nebu- j dát is, ugyanebből az ügyből fclyóan. A vál- | ialat pozsonyi cége e lem a törvényszék meg- | nyitotta a csődöt. — Nem lesz kényszer biztos! tás. A földmive | lésügyi minisztérium a Landpost értesülése sze- j rint elejtette a kényszerbiztositás tervét és oly j tervezetet dolgozott ki, amely a jégbiztosítást önkéntes alapon szervezi meg. A biztosító intézet önsegélyszervezet lesz, amelyet a biztosítottak választott képviselői fognak vezetni. A jégbiz:ositás megszervezése . után biztosítási egyesületek segítségéve] megszervezik az állatbiztosítást is és hír szerint felállítanak kerületi tüzbiztositó intézeteket is. amilyenek helyenként eredménnyel működnek már. — Cseh-szlovák csődstatisztika ! 923-ről. Decemberben Cseh-Szlovákiában 47 csődöt jelentettek, (Csehországban 30, Morvaországban és Sziléziában 12, Szlovenszkón 4 és Ruszinszkón 1). A felderített aktivük értéke 2.3 millió koronára, a passzívák 4.7 millió koronára rúgnak. Ugyancsak ebben a hónapban 192 egyezségi eljárást indítottak itieg. (Csehországban 95, Morvaország és Sziléziában 43, Szlovenszkón 30 cs Ruszinszkóban 4). A felderített aktívák értéke 61.8 millió korona, a passzíváké 99.2 miliő korona. Az egész esztendőben a köztársaság területén 2875 egyezségi eljárást indítottak meg 699 millió korona értékű aktívával 1405 millió korona értékű passzívával szemben, A bejelenteti csődök száma 760.84 millió korona értékű aktívával és 212 millió korona értékű passzívával. A két kategóriában a nem fedezett tartozások összege 835 millió korona. — A Dunabank budapesti fiókja. A Prager Presse arról értesül, hogy a pozsonyi Dunabank Budapesten fiókot akar létesíteni. Ennek egyelőre az az akadálya, hogy a két ország között még nem jött létre a kereskedelmi szerződés. — Betiltják a marhasó-importot? A mar- ha-só-impórtot a Národnd Lisíy értesülése szerűt röviidtésem je.onté-keny módom korlátozni fogják. A törtéveim országokat az ol- rtniitzi sóbányának deiiaíurCLó telepe fogja el- ilátrai. Szlovenszíkó és Rusziroszkó pedig az akmasziatóhai sót kapják Aknásza tinón az áljaim specáOls sómalmct építtet, amidy a só- •báoya termékét marha sóvá fogja őrölni. Ennek a sómajómnak a fő építése utam a „Kuze á' U^su" folyóirat értesülése szériáit a sőurn- poftot teljesen meg fogják szünetei. — Az értékpapirkereskedök lajstromának kibővítése. Az értékpapírral kereskedők lajstromába a hivatlös lap közlése szerint bevezetik a S'o- venská Banka verebélyi fiókját is. — Szlovenszkói fiztésképtelenségjek, Pozsonyi tud ósi lónk jelenti: Mint rn-ir a P. M. H.-ban fcúezlüJk, az E Schwarz et Cqnip. (Es- ko), Pozsony, Ventnr-utcai kalap- és divat- kéLékek cége a kátnyszeregyezség' megtedű- tását kérte. A cég passzívái 93,842 koronát, .á'rtiivái 305,294 koronát tesznek kis -— Wert- heimer J. pozsonyi (Torna-utca') termény- áru-cég szentén fectésképtehn lett, passzívái még nem ismeretesek. — Beszüntette a fizetéseit Fu'dhs Jak,ab szene; kere^kediö, is és 277,000 korona passzíva meTett a kényszer- egyezség megéníditását követelte a pozsonyi törvényszéktől.-j~ A magyar terraényexportörük előleget kérnek az exportból befolyó devizára. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A Jespántézet megtagadta a mag- és terményexportőröknek a jegy- intézeti hitelnek az export cé/jára való fo'yósi- tésa tárgyában előterjesztett kérelmét A drága bankhitel és a jegyintézeti hitel hiányát fokozta a devizarendelet, amely megt) tóttá a bankoknak, hogy devizára korona-elöíegr;í adjanak. A stab'l korona mellett ez az intézkedés feleslegessé válik, mert megszűnik az a veszély, amely a devizaelőlegek túlságos igénybevételével a korona árfolyamát veszélyeztette. A terményexportörök most azt kérik, hogy a jövőben a bankok kapjanak felhatalmazást arra, hogy az exportbó' befolyó devizára az exportőröknek előleget folyósíthassanak. 4- A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank tő* ét eme!. Budapesti sze/kes tőségünk jelenti telefonon : Hir szer'nt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 800 milliós ?j(aptőké’é>t egymi liárdra fogja felemelni. Az uj részvényeket 4:1 arányban ír ják a régi részvényesek rendelkezésére bocsátani.-r A Rlna’íia-ányl terjeszkedése. Budapesti szerkesztőségünk, jelenti: A Pimamuványi—Salgó- tarj'ni vasmű1,részvénytársaság 'egközelebb e~- uj Martin-kot,ót fog üzembe helyezni, aminek megtörténte irtán három ércolvasztókohó és hét Martin-kohó ’icsz üzemben. Nádasdon szintén kiterjeszti a Rima-müveket, de előbb többrendbeli építkezést kell végezni.-f~ Vlr.szctclepltik a rufcrvldékl bányamunkásokat Magyarországba. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Tekintettel arra, hogy csch-szlová- kjai bá nyamunkások bérük egy részét cseh ko- roná'uip kapiük és ezáltal a magyar széntermelés rendkívül megdrágul, a kormány elhatározta, ho/y a Ru’trvidéken dolgozó magyar munkásokat vissz a te'ép; ti Magyarországba. A napokban 50') munkáscsalád költözik vis&a a Ruluvidékről. Devizaárfolyamok ___ ■ PRAOA I BUDAPEST | BÉCS j BERLIN | ZURICtT" Jaúuar 17 ~ Január tó ” 1777 1 16 I/l< l/,6 II17 1/i6 1 17 1 1H Urátta. cBeböz.ovák norona . . .----- „ _ ___877___________________ 868— 2079.— 2070,- 121690 123,40 16825 168176" Am sterdam, Hollandi tonnt . 1299.50 1305.50 1295*— 13Ö1-—- 11265.— 11080.— 6570.— 26500.— 158 038 1531038 216.— 215.50 Berlin [lémet márka ..... i!.t0r2 0.6081 O.OfS r.rOi-2 —16.20 16.20 | — — —.— — Buenos Aires oeso ..... 1147.50 115230 114Ö50 114750 —.— —.— —1375551 1391513 —— .— Uriissel. heljra frank.................. 143 50 «£,5 - 140.75 14.25 1275.— 1225.- 2954.— 2864.- '76558 '7655 24 50 24 10 S ja Helsinsrfors, finn márka. . . . 86.75 87 25 >05 87.25 ——.- '0523> 105 33 -.— —38 |í Zürich, sváici frank .... 601 5) 604.50 600.50 603.50 5250.— 515’’— 12285 — 12275.— 7)1567 736654 ——.— 3 ji Christlania/noryéa: korona. . ' 490.5Ö 492.50 491.— 494.— 4309.— 4735— 9900.— 938 .— 593500 59350a 82 50 82 25 Q J Kopenhá«ra. dán korona. . . 600 53 6'3 50 <,01.— 604.— 5.'5*’.— 5190.— «2<*50.~ 125 G.— 7861^5 736155 100.75 100.75 ja London I font sterling .... 147.9 5 r49.325 147.35 149.95 1263 0.- 127COO.- 302500.— 302-Ö.- 17355000 17955u)> 461 4ő7 H Maorid snanvol peseta .... 4i9‘0 4425) 441.— 444.- —c9i0— 83 0.- 5416,3 541643 74 125 74.— Z Milano, olasz lira .. .... 151.75 153.5 15 f .25 152.75 1320.— 1310- 3094.- 306 .- 135034 137.30 5.30 25 20 3 i New York dollár 1 kábel) .. . 3470.— 3500.- 3470.- 3500.- 30150.— 29800.- 7t9,5 — 70)35.- 41') 5)0 4139509 378 25 573 - a j Párts. -rancia frank................... 1o3.25 164.75 153.75 161.25 IAC0.— "345 - 3 67.— 32 <2. — 193004 a!9|535 77 25 26 62.S m !l S tockholm .sván korona ... . 907.- 911.- 90?.— 911.- /900.- 7815- 1827j.— 1d 70.- 119:20 11U28) 151.50 15175 j j, Helírrád. ntroszláv dinár . . . 39.65 4015 3975 40.25 346.— 340 — ŐI5.— 813-— 43473 4937o 665 6 65 § Fíudnnest masrvar korona • . 0.1 85 0.1285 0.1225 o.t2<5 —.— —.— 2,41 .41 '52 165 0 0205 0.0205 § Bukarest, román íei » 1685 i?65 17-— 17.80 152.— 149.— 354.— 351.~ 20795 20745 2875 285 | Konstantinápoly török font . 17.60 13.49 1735 18.15 - .— —.— ~.— —“ —•— —*— 8 fii fia. lett lat ............................ 673.5) 676.5Ö 683. >0 S86.50 —I So fiau bolarár leva ....... 24.95 25.35 24.925 25.32 216.— 213 — 5t6.— £3).- 30423 j0423 415 415 ^ i Varsó, lencvel márka. ...» (J.OOf© O.00O8 0.00* 0.00'3 —•— — ~ ——.— * Bocs. osztrák borona .............. 0.0477 0.0497 0.0476 0.0496 0.4,35 0 419 —.— —.— S0 60 0.0C8Í2 0.00812 4 Ri o de Janeiro. Brááll, millreis 337.— 339.— 239.— 341.— ——.— ——.— 458650 4688'5 ----- —| Pr ága és Zürich 100-as. Budapest, Bécs és Berlin pedig 1-es alapon jegyeznek. A márkát mindenütt milliárdos alapon jegyzik f A berlini jegyzés számai máiliókban értendők \ + Belga pénzintézet érdekeltsége a budapesti piacon. Budapesti szerkesztőségünk jeenti: A külföldi tökének Magyarország gazdasági életébe való bekapcsolása összefügg azokkal a törekvésekkel, amelyek Magyarország pénzügyi reorganizációjára irányulnak. Ennek e ső jelei -már mutatkoznak is. A belga Banque d‘ Utremer, a belga piac egyik jelentékeny intézete az utóbbi napokban Budapesten és Bécsben a Magyar Általános Takarékpénztár részvényeit vásároltatja.- Ezek a vásárlások a belga banknak a Magyar Általános Takarékpénztárral való szorosabb ösz- szeköítetésére irányulnak és a takarékpénztár már ezidei rendes közgyűlésén beválasztja az igazgatósásba Cattier Felicient, a belga bank vezérigazgatóját és Fabri Charlest. Ennek az érdek- közösségnek egy további következménye lesz az a tranzakció, amit a Magyar Általános Takarék és az Őstermelő a belga pénzintézet bevonásává! előkészít és amelynek célja magyar mező- gazdasági cikkeknek külföldi exportja. Evégből a három intézet a külföldön egy részvénytársaságot a'apit. 4* Tízszázalékos üzemredukció a magyarországi gyáriparban. Budapesti-szerkesztőségünk jelenti: Az utóbbi napokban riasztó hirek terjedtek el azokról a munkáselbocsátásokról és üzemre- duikciókról, amelyek a magyar iőváros vezető gyáraiban végbementek. Am az üzemredukciók korántsem olyan nagy méretűek, mint ahogy hi- reszte’.ték. A legnagyobb üzemredukciót a Weis.z Manfréd-gyár rendelte el, amely 2000 munkás- bocsátottá el a szolgálatból, mig a Ganz-Danubius 5—600 munkással foglalkoztat kevesebbet, min: rendes viszonyok között A munkáselbocsátások száma az egész gépiparban 4000 főre rúg és a többi iparágakban sem haladja túl az elbocsátoti munkások száma az összlétszám 8—10 ’ százalékát-f- Francia automobllgyár Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A lyoni Vermorel- automobi'.gyár, mely 8000 munkást foglalkoztat hir szerint Budapesten automobil-gyárai akar létesíteni. = A szász arauyjegybank megalapítása. Berlinből táviratozzék: A Vosslsche Zeitung jelenti, hogy a szász országgyűlés közgazdasági bizottságai elfogadták a német néppártnak azt az indítványát, melyben a szász aranyjegybank megalapítását javasolják. A kormány képviselője kijelentette, hogy a birodalmi kormány a bankalapítást nem el’enzi és Schacht dr. a nagyobb szövetséges államoknak az ilyen aranyjegybankok megalapítását azzal a föltétellel engedélyezte, hogy ezeket a bankokat a birodalmi aranyjegybank megalapításánál abba beolvasztják. = Jugoszlávia frankintervenciója. Belgrádbóí jelentik a Prager Pressének: Külföldi spekulánsok meg nem engedett manővert indítottak a frank ellen a zágrábi tőzsdén. A jugoszláv pénzügyminiszter elrende'te, hogy azokat a külföldieket, akikre ilyen műveleteket rábizonyítanak, tartóztassák le és utasítsák ki Jugoszláviából. Az S. H. S. Nemzeti Bankja interveniált a tegnapi belgrádi tőzsdén a frank érdekében. = Hanyatlik Jugoszlávia sertéstenyésztése. Belgrádbó] jelentik: A sertéstenyésztés az utóbbi években erős hanyatlást mutat, amint ez a következő számokból kiderül: 1920-ban 4,849.030, 1921-ben 3,233 0C0, 1922-ben 2,903.000 és 1923-ban 2,577.000 darab sertést számláltak Jugoszláviában. 1920 óta tehát a sertéstenyésztés Jugoszláviában 45 százalékkal hanyatlott. ' ■ Tőzsűe és ámulat: — A pilsenl terménytőzsde. É'énk látogatottság mellett forgalmas üzlet fej.ődött a tegnapi terménytő sdén, amelyen a következő árakat jegyezték: búza 175—178 (január 9-én 170—1, rozs 145-148 (135-139), árpa 180—185 (162— 166), zab 115—120 (110—115), búzadara 310—320, ftuTás GG búza sütőllszt 290—295, 1-es számú búza főzőiiszt 260—255 (255—260), 4-es számú bu- zá kenyérliszt 205 — 210 (200 —205). nullás 1-es rrlzs kivonati liszt 255—2.50 (210—245), rozsegyen- tisfet 210—245 (225—230). Viktória borsó 325— $80, sárga borsó 220—260, lencse 575—700, nyári bükköny 130—140, téli bükköny 400—430, szlovenszkói bab 270—310, román tenger! 135—145, rozskorpa 85—90 buzakorpa 85—90, (mindkettő január 9-én 80—85), préseletlen szóin 45—52 (40 —45), préselt széna 50—60 (45—55) kézzel csépelt rorsszalina 35—38, kötetlen takarmányszalma 25—30, kötetlen alomszalma 22—26, malátacslra 110—115 (95—100), vörös lóhere 800—1100 (750- 1050), fehér lóhere 1000—2300 (900—2200), inkar- nát 250—300, lucerna 900—1100, Thimothea 400— 500, mák 525—550, kendermag 400—450, lenolajmag 280—320, holland kömény 1000—1100, repce 280—300, Burma rizs 270—280, árpa- és rozskávé 260—270, belföldi sertészsír 1325—1350 (1375). — Továbbra is Ingadozó Prága. Ma is ingadozó volt az irányzat, aimindk oka kü ö- nösen az, hogy Bécs lanyháit, mivel az ottani spekuláció működését részben Pár'sba helyezte át. A belföldi papírok azért elég elent- állóak, de csak alacsonyabb árfolyamokon cserélek gazdét. A forgalmi értékek kissé megjavultak. Az ipari értékek piacán a vas- és sörgyári értékek gyengültek, a cukor ér tá- kelk szilárdultak. A kullsszban Po'dn hanyatlott, Skoda és Briten javultak. Záróitárnyzaf tartott. Előfordult kötések: in. i/i6. lf»23. évi fcircnstári nfalvan? —’ — •— 1924. évi kirifíVári níalvány 95130 98.90 Nvpreraónvknlofiön ..... 90.65 90.S5 6%-or üernbézási kölcsön • 9?. — 6°/n-os lisztkölcsön ..... 85 85.75 6% APamkölésön ..... 85.S5 85.25 Mnrvn 07^7,fP11 4*/?% Z7'5t 77.50 IMorva orRT..-k7>,rt‘? 1017 h °7o • P”á£rn város 1912 köles. K % 87 53 Práva város 1910 kfiios. 4% 2, Briirm város 1921 kötés fi % _ ,94 — Poy.sonv város. lOIflköles. 4S/C §25? Práfra városi takrot. 48?. . •é’s'i „L Osl vörös korosat sors^ary 4).50 Maevsr'frtos vörös kereszt Magyar ’e'sálo" sors'oary . “• Rudanesti Bazilika sorsjegy f,n’sa Atr-árhank .................. . .. ^1°-^ 423.53 Bo hemia .......... Cseh Pnioo Bank ..... n 4j.• Les7,árnHoIó . ......................... őt Cs eh Toarhank ....... 49í JÖ Prágai Hitelbank ..... 3J gJö.50 Pziovák Bank ..................* 1°®-” Zi vEostenska ........ Anürol-Csiov. Bank. .... 1(o,50 Osztrák hite!........................ l'v"*’ Bé csi Fnionhank................. litprr lit'n Wi ener Rankv ....... 53 107. Jnstoslovenska-bank .... —’ Nordnahn............................... 93)0.Cs eh Cnkor........................ . 1^ Ho rvát énkor • ••••••• -.50 /1/o0 Kolini miitrasrya . ..... Si,1'— ?*■?•“ Kolmi kávé......................... St ^lín Detróleuia ..... 4^5.50 4*7.50 Kolini szesz ........ 13/3.— 1 18a.— Tejipar rk ......... w73j.— Első ni lsen i sörcryár .... 39)0.— Breitfeld-Danék ...... Lanrin és Kieinent .... 319.— 31).Rimrhoffer ......... 845.— 841.— Cseh északi szén ...... —~ Cseh nyujrati szón ..... 65'.— 655.50 Alpine........................ 3ó).5í 36/.30 Poldi...................................... 449.- 45 b— Pr ájzai vasipar ...... 112S. — 1134.— Skoda................................... 693.— 694 — Pozsonyi kábel..................... 2->0).— 25.5.— Jn wald .......... 437 50 437-o0 Prápai papír . ..................... —.— — —-j- Újból szilárdult a budapesti terménytőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai terménytőzsdén igen szilárd irányzat és nagy keres’et mellett a következő árakat jegyezték ezer koronákban: budapesti búza 131. dunántúli 13#, tiszavidéki 126, budapesti rozs 104. pestmegyei 103, takarmányárpa 113, sörárpa 125, budapesti zab 111, balatonvidéki 105. prompt korpa 67 ezer magyar korona métermázsánkén;. = Berlin barátsá~osafcb, de még tartózkodó. (Pragoradio.) Ma sokkal barátságosabban indult Berlin, de a spekuláció még nem adta föl tartózkodását, mivel előbb be akarja várni az aranyalapon készített mérlegek utján történő felértékelést A fixkamatozásu értékek irányzata tovább is szilárd és itt is nagy kereslet mutatkozott az osztrák és a magyar értékek iránt. A német állami kölcsönök tovább szilárdultak. — A cukoríőzsde. Paris tegnapi jegyzése márciusra 315, London 29.3, New-Ycbk 4.65. A .belföldi piac irányzata gyengébb. Prompt pénzjegy zéseik: Aussig 310, KoliuPardubTz 300, Brünn-Oltmütz 297.5, export- fincmitott ásru változatlan. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Szlovenszkói szerkesztő: Ruszmszkói szerkesztő: TELLÉRY GYULA, RÁCZ PÁL, IGLÓ. UNGVAR. Kiad;a: Flactíbarth Ernő dr. — Nyomatott a Deutsche Zeltungs-Aktlen-Gesellschaft nyomdájában. Prágában. — A nyomásért felelős: O. Hollk, Hirdetéseket a Prágai Magyar Hírlap, valamint az összes lapok részére napi áron felvesz „PfiasHftdus" szlovénszhdí Hirdetési és rehsom vállalat Praha II., Václaské nám. 53. III. — Bécs kedvetlen, de elég szilárd. (Pragoradio!) Kedvetlenül indu't a mai forgalom, de valamivel szilárdabb irányzat mutatkozott. A magyar bányaériékeket Budapest számára keresték Az üzlet nem volt nagyobb méretű. A korlátban a magyar bányaértékek - és osztrák gépgyári részvények voltak szilárdak. Előfordult kötések: 1/ 7. 1/16. Macy. aranviáradáb .... 4:010 40910 Matry korouajarail. .... 7190 71)0 Banbvi^rein VVr................... 213)0) 216’0) Bo denkredit ........ 431 01 437000 Kreditanstalt. ....... 3 910) 315101 l n«. Kradit......................... 13)1 00 121 f000 Am rlohank ......... 355)03 365ÚPO Lánderhank ......................... 3,000) 343ŰOO Lo rnhard................................• -0 !ü0 5,rQ) M«rkur .......... 19^000 197J03 Os^tr-Magyar Bank — l’mon Bank VVr ..... • 324000 329000 Cseh Hn.on............................. 9)00)0 9)5000 Zivnostenská Banka. . .. 99)0)0 944)0) DiinagAzbajtízás ...... 24Jüu 0 225 000 FeTdiuatids'Nnrdh. . . <• • . 1930)30) 19.0)00) Kas»n-<Merhertri ...... o9Q0)) 6)30C • Staatsbahu........................ • 78/J0) 795j)0 Siidhntin ..................... 193 ü) 193100 fc iidbuhn prioritát ..... — — Alpine ................. JB-Oű 741503 ( oourii ........... 10*00) t)3io) Krupp ........... 44150) 43 > 00 j’oidi ............ 93yüuo) 93 jOJ) Pratrer Ei6en ........ 23353)) 2320 0) Rima ioiúO) 2o6))J Skoda ............ 13s/'00) 134,00) Inwald ........... stíl j u y/o))J balgó ............ 12t*j)0) 1^/3) 0 Un kan v .......... 16)0),) 1ó45jOO RÍnghotTer .,••••••• — ~ Magyar cukor ....... 6)5000) 6340003 4- Nincs változás a budapesti Irányzatban. Budapcs.i szerkesztőségünk jelenti telefonon: A 1 mai bankközi forgalomban eleinte tartott volt az irányzat, később azonban az értékek elérték a tegnapi utótözsde árszintjét. 8 lu^^yanlabéiije^zfidydr- J 8 vésnök) maintézet. pecsét tj § DSiged címke (virnettaí j 8 es cemöor^Unsoműa. á 'l i ¥ I Művészies ki- zománc- és vitelben a vés* réztáblák. ;.j ... . , arany és ezüst i nokt szakma , , ,. ^ iföteaw véSP8‘t, vala rt , m'ndenáuába mint számozó- j i vágó munkát. népet é» an- ;1 [ úgy acél, mint ÍÍI.HERZOG )) nab javítását -í ! rózbélyegzőt, Vy a legrövidebb * j [ pecsétnyomót, idő alatt í | elkészíti t J | mezőt I. mavésnök ( | Pralia-VInohrady, Celakovsk6ho-u. 38. I i Egyedüli magyar vésnek Prágáiban i j XXXZXXSOBaCGZSGgXXXXiSe^^ ► Cseh-Szíovákia egyetlen t nívós, illusztrált élclap’a t a i Grimász l l Megjelenik minden vasárnap. — Minden ► tözsdél)en kapliató. — Egy szám ára t 1.20 Kü. — Előfizetés */, évre 15.- Ki. £ Kiadóhivatal Uíliorod-Ungvái. * , • ij>-. ■