Prágai Magyar Hirlap, 1923. október (2. évfolyam, 222-247 / 375-400. szám)
1923-10-12 / 231. (384.) szám
a Péntek, október 12. A" szlovenszkói magyar iskolaiigy Irta: Sziklay Ferenc dr. IV. Kassa, október 11. Nagyon érdekes összehasonlítani a magyar és szilO'vak iskolákat az iskolafentartó jogi személy szem-pontjából is. Az iskola fentantója lehet az állam, valamely felekezet, a köz-sóg, vagy magánvállalat (gyár, bánya, stb-). Tudvalevő, hogy a községi és felekezeti iskoláiknál az összes dologi kiadások (épületek, főn-tartás, fölszerelés), valamint a lankák személyi kiadásai is részben a községet, illetőleg az egyházakat terhelik. Az állam csak a személyi kiadásokhoz járni hozzá a -tanítók fizetésének ‘kiegészítése címén. Ez az úgynevezett államsegély, melynek megvonása a hírlapi rekrimmációknak é;s parlamenti interpellációknak állandó témája, ez az államsegély az a Damoldeskard, mely azonnal lecsap a tanító s ezzel az iskola fejére, mihelyt az iskola vezetősége nem hajt szolgamód fejet a légi ebe tétlenebb kívánságoknak. Anyagilag, tehát a legkedvezőbb helyzetiben vannak az állami iskolák. Ilyen azonban a magyar elemi iskolák közt mindössze 75 van, ami az összes magyar elemi iskolák 9.5 százalékát teszi ki, míg a szlovák iskolák közül 26.6 százalék állami. Vagyis a magyar iskolák 90.5 százalékánál a dologi kiadások, részben a tanítók személyes járandóságai is az iskolaföntartó községet, vagy egyházat terhelik, az épületek karbantartását. a fölszerelés pótlását az amúgy is agyomadóztaíott közönség kénytelen egy külön adóból, az iskolai pótadóból fedezni. Csoda-e, hogy ezeket a terheket a lakosság nem bírja, hogy általános a panasz, hogy az iskolaépületek -elhanyagoltak, több helyütt életveszélyesek, legjobb esetben túlzsúfoltak, hogy a tanításihoz szükséges felszerelésből a legszükségesebb sincsen meg, hogy a könyvtárak lerongyoltak, évek ó'ta föl nem frissi- tettek, ha egyáltalában el nem pusztultak a megszállás idejében történt katonai vandalizmus által. Nem meihetünk el szó nélkül az úgynevezett vegyes tannyelvű elemi iskoláik mellett Ezeknek jogosultsága ott van, ahol vegyes ajkú a lakosság s nincsen annyi tanköteles, hogy megokolt lenne több tanerő beállítása. Ezeket az iskolákat a statisztikai kimutatás szlovák-magyar tannyelvüekmek könyveli el. A legprimitívebb pedagógiai érzék azt követelné, hogy a különböző anyanyelvű gyermekek osztatlan osztály esetén is, külön, szeperáltan, kiki a maga anyanyelvén részesüljön tanításban. Ez azonban nem igy van. Néhol, mint például Szinnán (Ab-auj) az első és második összevont osztályban tiszta szlovák tanítást vezettek be a tanfelügyelő utasítására. Ez vagy azt jelenti, hogy wmmmammammmammmaEamamBammamammmamsm Tár cár ovaf unk: Szombat: Nimród’. Orosz Sándor: A Magas Tátrában. Vasárnap: Féja Géza: Köszöntő. (Mécs László könyvére.) (Vers.) Molnár Jenő: A púpos Berta. Vándor Ma itt vagyok, holnap meg ott, Szivemben mindig ui halott, Elfeledett, megsiratott. Tengerek, rétek, fák, hegyek, Örökkön hívnak, s én megyek, Hogy itt legyek és ott legyek. Emlékem sehol nem marad, Utánam nem sir árva pad, S levél a fáról nem szakad. Azt sem tudom, mi fáj, mi nem, A hangom már csak rekvietn, Elénekeltem a szivem. Falu Tamás. Levél Luciliushoz .. * (História az őrjöngő Rómából) — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — írta: Raduay Oszkár Vcrskárlátszinüre húzódott be a dom- iaok felöl az egész égbolt, messze onnan, ahol lebukott a nap a város mögött. Belc- ivódott a levegőbe is ez a nehéz szin és olyanná lett, mintha köddé vált volna, ami most ott lebeg a házak közt, letompitja a város közelről • és távolra látszó vonalait. És mintha a Palatínus izza-na legtompábban az egész tájon, ahol a nagy császári kert átfestett lombjai egymásba ölelkeztek, hogy elrejtsék a hatalmas, elővillogó márvány- palotát. a lóidról, ahogy az Olympc&ucs islca magyar anyanyelvű gyermekek" két év alatt semmit sem tanulnak meg s a harmadik osztályban újra kell kezdeni az alapfogalmak elsajátítását, vagy jelenti azt a titkos célzatot, hogy egy év múlva már a harmaduk és negyedik összevont osztályban is beszüntetik a magyar 'tanítást. Más helyütt viszont a tanulók szeparálása helyett egy-két tantárgynak tiszta szlovák nyelven való tanítását rendelik el (legtöbbször a földrajzi és történelmet), ami pedagógiai képtelenség, mert értelmetlen szajkózásra kényszeríti a gyermeket. így fest nagy vonásokban a magyar elemi népoktatás ügye a demokratikus csehszlovák köztársaságban. A középiskoláik tanári karai részéről egyre hangosabban hallatszik a panasz, hogy különösen a falusi elemi iskolákból felkerülő ifjúság szellemi nívója. pozitív tudása évrői-évre rohamosan csökken- Ezt a jelenséget másképp nem tudjuk megmagyarázni, csak ha a fentebb illusztrált tényeket figyelembe vesszük. Csehszlovák körökben többször hangoztatják azt a nemzeti gyűlő létből fakadó otromba rágalmat. hogy a magyar faj kulturkénfelen. Úgy látszik, hogy ezt az a priori ránkfogotit ostobaságot akarják a kormánykörök a népiskolai ügy fokozatos elhanyagol''vri a posteiriori be bizony! tani. A polgári isko’ák 'Az elemi iskoláknál is mostohább elbánásban részesülnek a magyar polgári iskolák. Itt is szokás még arányszámot dobni a közvélemény elé. A 108 polgári iskola közül 84 szlovák, 19 magyar és 5 német tannyelvű. Első tekintetre nem olyan ijesztően nagy a — számarány szerint való — hiány, mindössze 6 százalékot, kerek számban 6 polgári iskolát jelent. De a hivatásos nyilatkozók ■következetesen elhallgatják, hogy ebből a 19 magyar elemi iskolából 13 a leányiskola, polgári fiúiskola mindössze' csak 2 van. koe- dukációs pedig 4. Tessék ezt arányba állítani a fin. illetve koedukáció*; polgári iskolák összességével a 81 -gvei! Akkor — ha már számtani játékot kell űznünk — csak 7.5 százalék a magyar polgári iskolák száma és 16 százalék a hiány, ami 23 fiú. illetve koedukációi; polgári iskolát jelent. És ránk nézve a fiú polgári iskolák a fontosabbak, mert a magyar ifjúság legnagyobb tömegének, a földműves, meg munkás és kisiparos osztály gyermekeinek nincsen meg az az iskolájuk, melyben a nekik szükséges ismereteket elsajátíthatnák, mégpedig az anyanyelvükön. Ez a tátongó szakadék a szépen hangzó elv és a valóság között csak megerősít bennünket abban a föltevésben, amit az elemi iskoláik taglalásánál végső következtetésnek vontunk le, hogy a mai iskolapolitikának be nem vallott, de nagyon is átlátszó szándéka a magyarság legnagyobb tömegének, az iparos és munkás osztálynak az dmüveletleni- tése. nei is örökfelhőkön fölül trónolnak a mindenek felett. Lejjebb meg a Tiberis kúszott keresztül a téren. Rá is nehezült, ez a mindinkább sűrűsödő vérszin és felduzzasztottá, kidomborította a tájkép többi vonalai közül. Apró házpontok ültek sűrű sorban a partján, malmok, halászoduk, de környező életmozgás nélkül. A folyó elhúzott minden mellett a messze láthatár mögé és vitte magában a vérszinit, amit Róma égboltjáról ömlesztettek belé az isteni császárral rokon halhatatlan istenek. Üres volt a Capitolium környéke is. Pedig ilyenkor, ha eltűnt már a nap a Jani- culus mögé és átlevegözte a nappali forró- ságot a szellő, nagy tömeg kavargóit itt ösz- sze mindig. Praetorian.us-csapatok is sűrűn dobbantották végig zuhogó lépteikkel a kőlapos nagy teret. Mig most, ha került arra mégis ember, úgy lopta át magát köpenyébe burkolózva a márványoszlopok között, mint egy áprilisi felhöárnyék. A legijesztőbbre dermedt csend, a Palatínusra épült császárpalota környékén volt. A kapunál merev katonák álltak a bejárat boltozata alatt, miint valami. Lysippus-szob- rok, pajzzsal, sisakkal, karddal, akiket éppúgy bevont a vérszin, amint itt is izzottak a numidiai márványoszlopok és a kővéniuszok teste bent, meg a szökőkutak vizsugarai, a fák, a mozaikos kertutak és hátul az óriási palota maga, amely sötét volt most, félelmetes, fél Róma halálos Ítélete. Császár- gyalázás történt a tegnap éjszakai lakomán. Borzalmas gyásza van ma Rómának ezért. A bűnös judeai szűz szenvedi is már büntetését egy véres nász minden aljas irtóz.aiában, hogy odavetették a rabszolgáknak. És holnap temetés lesz. Császári parancsra ccnturiók hordták szét a meghívókat erre... És ez a hiány is csak akkor mutatkozik, lila az arány szám os elvnek engedve lemondunk az 1919. évi 189. számú törvényben biztosított jogunkról a polgári iskolákat illetőleg. Ez a törvény úgy rendelkezik, hogy mindazokban a községeikben ,melyekben a kisebbségi elemi iskoláikat összesen 400 tanuló látogatja, koedukációs. polgári iskola állítható föl- Végignézve a statisztikai kimutatást a következő városokban, illetve községekben üti meg a tanulók száma a mértéket: Kassa (1489), Dunaszerdahely (569), Deáki (403), Gálám ta (394), Nagyfödémes (581), Pered (581), Felsőszeli (510), Nagymegyer (569). Bátorkeszi (485), Magyarszögyén (422). Naszvad (586). Perbete (468), Udvard (693), Tardoskiedd (728), Vágtarkásd (546), Negyed (536). Magyarsók (405), Losonc (791), Léva (811), Guta (1122), Érsekújvár (1465). Csak azokat a községeket soroltam föl, melyek a törvény betűjének megfelelnek, ezeken felül föltétlenül szükséges lenne egy magyar polgári iskola a Bodrogközben, mely zárt magyar területnek az elemi iskolákon felül egyetlen más iskolája sincsen, valanTnt olyan helyeken, ahol csakis a magyar elemi iskolák hiánya miatt nincsen meg a törvénykövetelte elemi iskolai tanuló-létszám, de a magyar anyanyelvű tankötelesek létszáma, megfelel a követelményeknek. (Péld. Nyifra. Nagymihály, Besztercebánya, Zólyom siib.) Erre a kérdésre is van feleletük a hivatalos nyilatkozatoknak. A volt magyar kormányok magyarosító tendenciájának tudják be a polgári iskolák hiányát a magyar területeken, mely kormányok szerintük a nemzetiségi. vidékeken állítottak tömegesen polgári Iskolákat s ennek arányában elhanyagolták a magyar vidékeket. Ezen a ponton a kérdés a szafcisikciiák kérdésével s ezen át Prága, október 11. A parlamentnek rövidesen megkezdődő őszi ülésszaka máris egy kis elevenséget hozott a parlament klubjaiba és folyosóiba.. A koalíciós pártok fölkészülnek az őszi ülésszakra, amely bizonyosan igen sok gondot fog okozni a kormánynak. A tegnapi napon a nemzeti szocialisták és a nemzeti demokraták tartottak kliibértekezletet, amelyet tegnapelőtt a szociáldemokraták klubülése előzött meg. Ismételten jelentettük, hogy eddigi rendelkezések szerint október 30-án ül össze a nemzetgyűlés. Nem lehetetlen azonban, hogy egy korábbi napot lesznek kénytelenek választani. Október végéiig ugyanis okvetlenül össze kell hívni a nemzetgyűlést, másfelől azonban a szlovák néppárt tiltakozik az elMélyölü karszékben ült az .agg bölcs a kertre táruló oszlopcsarnok egyik szögletén, egészen mozdulatlanul. A vörösszinü alkonyat rajta is végigömlött, de nem merevítette szoborrá, mert az erősödő szellő meg-meglibegtette fehér tógája lecsüngő re- dőit és .arca is élt, úgy az összevont horii- lokgyürödések között, mint mély, pislogó szemeiben, amikkel messze elnézett a fák felé. Fáradt volt és nagyon szomorú, mint amilyennek mindig érezte magát, ha lakomára rendelte a császár a Palatínusra. A meghívások pedig mind sűrűbbek lettek azóta, hogy az ősz mentor elvonult a palotából, ahol helyette egy vérszomjas praetor- prefektus tanította jóideje már őrjöngésre a különben is terhelt Agrippina-fattyut. A tegnapesti lakoma eseménye • azonban minden eddiginél is jobban kimerítette. Arcára az undor és gyűlölet ráncai csomózod tak elő, hogy jelenetképeket látott. Keserű, szakadt sóhajtásokat lélegzett. Ha vá- nyadtan lecsukta pilláit, ugráltak a szemhéj mögött szemgolyói, szálja köré meg ijedt vonalak rajzolódtak. — Jaj neked, Rónia, jaj neked, Róma! — sziszegte ilyenkor. A jelenetek kergették egymást, hiszen veszedelmes volt az az ünnep. Mindenki tudta, hogy Octavia után most Poppaea kö- vetkezhetik, mert szerelemavatás lesz. És környezetet parancsolt hozzá. Azokból a megmaradtlakból, akik még Agrippinát is látták, meg az első császári asszonyt és tudják a halálukat és ott van arcukon ezért a következő események félelme a hódolat- alázatossággal elkeveredve, amint sápadtan meghajolnak az őrjöngő császár előtt. Ame- tisztszinü tunikában jön közéjük, arany- koszorús fővel. Úgy fogadja ezt a hódolatot, hogy arcán az emberérzeknekböl mindössze csak a fáradtság látszik. a gazdasági helyzettel, annak természeti adottságával függ össze. Nem szabad sohasem szem elől téveszteni, hogy a kisebbségi jogvédelem egyike a legújabb fogalmaknak s a volt magyar kormányokat semmiféle nemzetközi jellegű megállapodás nem kötelezte a nemzetiségek nyelvi jogainak védelmére. Az tagadhatatlan, hogy a volt magyar kormányok a nemzetiségi ügyet az összes közép- és nyugtaeurópai államok között a leg- lvberálisabban kezelték s emberies tendenciájuk mindenek előtt azt volt, hogy e mezőgazdaságilag szegényebb vidékek lakosságának az ipari berendezkedés révén megélhetést, kenyeret adjanak. A volt magyar kormányok a nemzetiségi vidékeket indusz- trializálíák, mert e területek mezőgazd'asá- gilag jelentéktelennek, miig a mostani kormányzat tendenciája a dezindusztiriálás, ami a vidékek lakosságának az anyagi megélhetését fenyegeti alapjában. Az ipari berendezkedéshez tanult iparosokra volt szükség s az erre a célra szolgáló szakiskolák előis- koláija a polgári iskola. Ez az oka annak, hogy a szlovák lakosságú vidékeken több a polgári iskola, mint a magyarlakta területeken. De ha tényleg követett el hibát az „an- tidemokra t ikusn ak“, , ,impe r i alis tárnak”, , ,re- akciósnak4*, meg nem tudom hirtelen még milyennek mondott magyar kormányzat, ebből} logikusan az következik, hogy ugyanazon hibáikat az ultrademokratikus, liberális, szocialista, progresszív cs éh-szlovák kormányzatnak folytatnia kell? Meg aztán azért sem helytálló a nyilatkozatok érvelése, mert az uj rezsim, ahelyett, hogy a hiányokat pótolni igyekeznék, ott is megszüntette a magyar polgári iskolákat, ahol a volt magyar rezsim fen.tartott ilyeneket. (Például' Kassa, Pozsony, Nyitna stb.) (Folytatjuk.) len, hogy a parlament éppen október 30-án gyűljön össze, mert ez a párt október 30-áí, a turócszentmáríoni deklaráció ötödik évfordulóját nemzeti, ünnepnek tekinti. A cseh lapok viszont arról írnak, hogy a köztársaság elnöke az állam ötödik születésnapja alkalmával üzenetet készül intézni a nemzetgyűléshez, amelyet vagy ,a Hradzsinban, vagy pedig a parlament két házának ünnepies együttes ülésén a parlamentben fog fölolvasni. így tehát nem lehetetlen, hogy a nemzetgyűlés még október 30-ika előtt ül össze. A minisztertanács szinte permanensen ülésezik. Ma újból összeül, hogy előkészítse az ülésszakot. Tanácskozásainak legfontosabb tárgya a költségvetés elkészítése, mely a kormány sajtó szerint ez évben nem fogja fölülhaladni a tizennyolc milliárdot. A minap Csupán a meghívott legszűkebb környezet került asztal mellé a tricliniumban, abban a sorrendben a császár mellett, ahogy a boldog uralkodás éveiben volt. Seneca is főhelyet kapott ma; az augustianusok is. Poppaea Sabina pedig feketében jelent meg, de aranykoszorusan aranyos haján. A többi asszonyok azonban csillogtak ékszereikből tüzelő fényben. És szemben az isteni Cézárral a judeai szűz foglalt helyet, akit Gallapos görög szobrász küldött a libanoni ciprusok országából ajándékba a világok urának, mint a legmámoritóbb asszonyi testet. Zsongó csend volt az asztal körük amikor jelt adott a császár a lakoma megkezdésére. Illatos keleti rózsák szóródtak alá a réteges mennyezetről, amely időnkint elelváltozott. A nehéz biborszövetekkel rejtett ajtók mögül meg bús cithara és flótamuzsika szűrődött át. Aztán sűrűn hordták asztalra ébenfaszinü numidiai rabszolgák a pompás ételeket és szépséges görög bacchánslányok kétfüles kancsókban a nehéz borokat. Keveset evett mindegyik. A császár semmit. Csak bort szürcsölt kedvenc aranyserlegéből és a judeait nézte. Seneca beszélt közben. A halhatatlanságról. Ncro nem figyelte. Rég kiesett már környezetéből az ősz cordubai nevelő, mint ahogy nem is maradhatott egy utón a stoicus a sensualistával. De más se figyelte öt. A császárné sűrűsödő könnyein át a judeait próbálta kifürkészni, aki ágyasa lesz ma a császárnak. Az asz- szonyt kereste benne, a fiatalt, a csábitó testet. A habfehér peplum azonban csak karjait és nyakát mutatta belőle, meg ovális, ijedt arcát, riadt, gyönyörű fekete szemeit, lebontott éjsötét haját, amit fehér .rózsa- koszorúval fontak körül. A többiek meg a császárt nézték, aki hangtalanul meredt a dányra. Amikor aztán megmozdult, mindenki A politikai helyzet A köztársaság elnök üzenete — A turócszentmáríoni deklaráció évfordulója — Nem lesz költségvetési provizórium — Intrika a miniszterelnök helyettese körül Nem