Prágai Magyar Hirlap, 1923. október (2. évfolyam, 222-247 / 375-400. szám)

1923-10-19 / 237. (390.) szám

Péntek, október 19.

Eredménnyel kecsegtetnek a bolgár—jugoszláv tárgyalások

Szóíia, október 18. A bolgár-jugoszláv tárgyalásokon a jugoszláv delegáció közölte a Szerbiában eszközölt bolgár rekvirálások kártérítési összegét a bolgár delegációval. Bár a jugoszlávok sokszorosan nagyobb összeget követelnek, mint amennyit a bolgárok felajánlottak, mégis remény van a probléma békés megoldására. A jugoszláv delegáció bejelentette, hogy a Szerbiában elkobzott bolgár ingatlanokat visszaadják tulajdonosaiknak, amely körülmény bizonyára nagyon megnyugtatóan fog hatni a bolgár közvéleményre.

A Sztambuiinszki - kormány miniszterei ellen megindított biinpör íötárgyalá&a november huszonkettedikén kezdődik.

Szófia, október 18. (B. T. I.) A bolgár távirati iroda megcáfolja a L'Hutmamté francia kommunista lapnak a bulgáriai kommunista ellenforradalomról terjesztett híreit, melyek szerint az ellenforradalom leverése alkalmával tizenötezer ember esett el, a fehér gárdisták Bekovicza várost és a környező falvakat felgyújtották és me ggyilkol- kották Blagojew ezredest. Az ellenforradalmi harcban mindössze nyoícszáz ember esett el, Be rk ovicár ak és az őt környező falvaknak egyetlen háza sem pusztult el és Blago- jew ezredes nyugodtan ól szófiai palotájában.

Megszakítják a jugoszláv—olasz tárgyalásokat

Prága, október 18. A fiumei kérdésben Olaszország és Jugoszlávia között folyó tárgyalásokat, a Narodnt Lfsty értesülése szerünk félbe fogják szakítani. Rybár, a jugoszláv delegáció elnöke már le Is köszönt. Rybárt Nincsáes jugoszláv külügyminiszter I Belgrádiba hívta miéig, hogy részt vegyen a kii!:ügyminiszter hunban folyó értekezleteken.

Délután három órakor a tárgyalást' ma regg el re hal ászt o ttáik.

Ma délelőtt folytatták a tárgyalást.

A perbeszédek során az ügyész Hlava őr nagyot íüs^geilemsérté ssel, be esti letsértés- S'el és rágalmazással vádolta és hat hónapi fog!íáz'biintetést javasolt. Eny bit ökor iilmínynek vette, hogy Hlava őrnagy legionárus. Bairinkia, Hlavia védője, védőbeszédében azzal mentegette az őrnagyot, hoigy az őrnagy izgatott volt és a bor hatása alatt követte el tettét. A biirósáig az Ítéletet ma délután öt órakor hirdeti kfi.

Rasputin utolsó órája

Puriskevics Wladimir volt dumái képviselő szenzációs vallomása

Prága, október 18.

A „Revue de Paris11 folytatásos cikkekben közreadja Puriskevics Wladimir régi Duma-képviselő naplóját. Innen ragadjuk ki a világtörténelem egyik, drámai mozzanatokban bővelkedő eseményét: Rasputinnak, a cár hírhedt tanácsadójának és gyóntató papjának meggyilkolását, ak'nek végzetes szerepéről a cári udvar utolsó éveiben annyit beszéltek.

Puriskevics Így'’ írja le a történteket:

Jusszupoff herceg Raspuitint intim vacsorára hívta mieg palotájába: a bor és a feltálalandó pompás fogások nagy adag mérgeit tartalmaztak. Ejfél után egy óra van. Di- mitri Pavlovics nagyherceg, S . . . hadnagy, Lasavert doktor és én a palotában várakoztunk Jusszupoff hercegre, aki kocsin Ras- putinént ment.

.... Már hallottuk az autó tompa zaját az udvarról, ajtajának becsapódását és a hó csikorgását Rasputin csizmái alatt. „Hol a bejárat, kedvesem’?11 — kérdezte azután s a kapu bezárult mögöttük.

Lélegzetünket visszafojtva elrejtőztünk a lépcső közelében, én legelői, mögöttem a nagyherceg, azután S . . . hadnagy, végül Lasavert doktor. Nem tudom pontosan megmondani, meddig vártunk ebben az idegölő helyzetben, moccanás, léitek zés nélkül, minden legkisebb zajra figyelve, igyekezvén a hozzánk hatoló hangokat megkülönböztetni. De képtelenek voltunk a szavakat megérteni. Vártuk .a pezsgős dugóik ki repülésének zaját, de nem történt semmi, halott ez jelezte volna, hogy indulhatunk, minden terv .szerint m.enit végbe és Rasputin már halott. De az idő felt é!s a társalgás nem akart megszűnni.

A pofozkodó őrnagy a pozsonyi hadbíróság előtt

Akinek fülét sérti/a német szó — Tisztek a „heurigerben" — Mára halasztották a tárgyalás folytatását

Pozsony, október 18.

(Saját tudósítónktól.) Tegnap kezdte j tárgyalni a poszonyi hadbíróság Hlava ben- j rik 23-ifc gyalogezredbeli cseh-szlovák őrnagy büinperét. Hlava őrnagy ellen az a vád, hogy éjjel az utcán, korcsmái borozgatás után összepofozott és összerugdosott egy főhadnagyot: Smied Józsefet, aki az 54. tüzér- ezredben teljesít szolgálatot, mert társaságban németül beszélt.

A tárgyalás elnöke Petr ezredes-hadbíró. A közvádat Lipovsky hadbíró-százados képviselte, a vádlott őrnagyot Barinka dr. cseh ügyvéd védte.

Az első napon húsz tanút hallgattak ki, Ezeknek vallomásából a következő tényállás hámozható ki: I

Július 21-én este két társaság borozga- tott a Síel tzer-f éle úgynevezett „heurigíer11- ben. Az egyik Hlava őrnagy, a másik Smied főhadnagy társasága volt, úgy a törzstiszt, mint a főhadnagy polgári ruhát viseltek, csak a társaságukban volt egv-két egyenruhás katonatiszt. Smied főhadnagy ék társaságáí- ban ült egy német hölgy, aki csak németül beszél és igy társasága németül beszélt vele.]

A német szót Hlava őrnagy szomszédos társasága, amelyben egy Vikner nevű cseh mérnök vitte a főszerepet, nem szívesen hallgatta. Vikner építészmérnök csípős megjegyzéseket tett. Smied társaságából erre fölkelt Scheinbauer főhadnagy és odament Hlava őrnagy asztalához, hogy a német beszéd okát kimaigyarázza. Szóváltás támadt, melynek hevében Scheinbauer azt mondotta: „Legionista, vagy nem legionista, az mindegy, itt mi egyformák vagyunk14.

Záróra idején a két társaság egymásután hagyta, el a „heurigert11. A Nagy Lajos-téri plébánia előtt Hlava őrnagy kivált társaságából és az előtte haladó társaság után sietett. Smied főhadnagy be akart mutatkozni Hlava őrnagynak. Ez azonban:

— „Osztrák disznó, gazember! Ne merjen Cseh-Szlovákiában senki németül, vagy magyarul beszélni, ezt az államot mi, legio- nisták csináltuk!11 — kiáltással letorkolta.

Erre Smied főhadnagy megkérdezte: j

— “Intelligens ember ön, vagy paraszt?11 — „Ismételje meg!11 — rivaít rá az őrnagy. :

A főhadnagy a kérdést megismételte, mire az őrnagy arcul ütötte úgy, hogy ah csattanáét a járókelők is hallották. A főhadnagy rendőrt hívott, aki fölirta a két katonatiszt nevét. Smied főhadnagy társaságával a Szárazvám felé tartott, du Hlava őrnagy ji

Á hatástalan méreg

* .. , Végre, Jusszupoff közeledett, láb- ujliegyen. dühtől eltorzult arccal.

— Ez hallatlan, mondta. Képzeljétek, kél pohárral ivott a mérgezett italból, több „rózsaszínű11 sültet evett és semmi hatás, jóllehet már -több, mint egy negyedóra eltelt. Valóban nem tudom, mit tegyek? Ül a kanapén mogorva arccal és a méreg hatása csak néhány csuklásban mutatkozik. Mit tanácsolnak?

— Menjen vissza hozzá, a méreg idővel mégis csak hatni fog. És ha mégsem járna a kívánt eredménnyel, jöjjön fel hozzánk öt perc múlva és megbeszéljük, miként végezzünk vele, mert az idő múlik, nemsokára világosodik és a reggel itt talál bennünket Rasputin hullájával az ön palotájában.

Jusszupoff halk léptekkel távozott. Né- I hám/ perc múlva újra megjelent.

— Líraim, mondta izgatott hangon, a helyzet még mindig ugyanaz. A méregnek semmi hatása sem mutatkozik, vagy lehet, hogy nem é-r semmit. Az idő telik, nem várhatunk tovább. Valamire cl kell határoznunk magunkat. De siessünk, mert ez a gazember (canaille) idegesen türelmetlen: nem akarja a hercegnő érkezését bevárni és félek, hogy kezd bizalmatlan lenni hozzám . . .

Á méreg után a revolver

.... Alig öt perc telt el Jusszupoff eltávozása óta, mikor hatalmas dörrenés hallatszott. Azután hosszú csend következett, majd egy súlyos test zuhanását hallottuk.

Örült irammal rohantunk föl a lépcsőn és egyetlen rántással felléptük az ajtót. íme a kép, ami elénk tárult: A szalon kanapéja

előtt, egy jegesmedve bőrén feküdt az ago- I nizáló Rasputin Griigory. Mellette, revolve- I l ét jobbkezében a háta mögé tartva, ott állt | Jusszupoff herceg, látszólag egész nyugodtan, de szemeiben kifejezhetetlen undorral a megölt „jó atya11 iránt.

Egy csepp vért sem lehetett Mini. Az elvérzés minden bizonnyal belsőleg történt. A golyó a mellbe hatolt be és ott is maradt.

Én merően néztem Rasputint: nem tudtam tekintetemet levenni róla, Mér nem halt meg. Lélegzett.

Jobbkezébe rejtette szemeit és nagy, 3 fénylő orrának egy részét. A balkéz a test s hosszában a földön feküdt. Melle időről-időre- emelkedett és teste rángatódzott. Vál'aszté- kosain öltözködött, de paraszt módra: szép

‘ zsinórok, bársony nadrág, gazdagon hímzett ’ selyeming és vörös selyemöv, két lelógó ’ szalaggal, volt rajta. Hosszú fekete szakálla , gondosan fésült.

Nem tudom, meddig maradtam a közelében. Egyszerre csak Jusszupoff figyelme z etetett:

—■ Jöjjenek föl.

l Gépiesen engedelmeskedtünk, lezártuk

• az ajtókat és kimentünk.

.... Egyszerre lépteket hallottam a , lépcső alján.

Ki lehet az? Gondoltam. De nem volt

• időm e kérdést megfejteni. Vad, emberfeletti ordítás hatott fel hozzánk. Úgy rémlett ne; kém. hogy Jusszupoff hangja volt:- — Puriskevics Jöjjön, Jöjjön! Él! Elszökik! . . .

Ah! ah! Jusszupoff rohant fel a lépcsőn egyre kiáltozva. Sápadt volt, mint a fal. Két nagy kék szeme szörnyen megnőtt és ki ugrani készült üregeiből. .

Eiámuilva, egy pillanatig gondolkozás nélkül állva maradtam. Azután egyszerre, határozottan, gyors; súlyos lépéseket hallottam az udvaron: valaki a kapu felé így ékezett, illetve valahol a kijárást kereste.

Üldözés az éjben

Nem lehetett habozni egy pillanatig sem. Hidegvéreimet megőrizve, megragadtam fegyvereméit és lerohantam a lépcsőn.

Amit odalent láttam, képzelődésnek lehetett volna nevezni, ha nem lett volna rettenetes valóság. Rasputin, aki félórával ezelőtt agonizálva rángatódzott a szalon padlóján, gyors iramban szaladt a csikorgó hóban, az utcára vezető vaskaputól a palotáig.

Nem akartam hinni szemeimnek. De egy éles kiáltás, mely végighasitotta az éj csendjét, fölrázott: „Félix! Félix! Mindent elmondok a cárnőnek!11 ordított, egyre futva. Ez valóban ő volt, Rasputin! Meg tudott még szökni előlünk,, ami csodás szívósságának köszönhetett. Még néhány pillanat és a második vaskapum túl. lesz, az utcán, ahol. anélkül, hogy megmondaná a nevét, a legelső járókelőhöz fordulhat, hogy mentse meig őt, mert meg akarják gyilkolni a palotában . . . És akor mindennek vége. Tényleg megmentenék, anélkül, hagy tudnák, hagy kicsoda, hazavezetnék, Gorokhovajába és akkor mi elvesztünk . . .

Utána vetettem magam éls lőttem. Az éj csendjében hallani lehetett a lövés visszhangját. Nem találtam.

Rasputin meggyorsította a futását: én másodszor lőttem, futva utána . . . újból eredmény nélkül!

Nem tudom azt a végtelen dühöt leírni, amit e pillanatban önmagam ellen éreztem.

Jó lövő voltam mindég; a Semenovsk téren szünet nélkül lőttem, csak nagyritkán hibáztam el a célt és most képtelen vagyok egy embert húsz lépés távolságról eltalálni!

Az idő múlt, Rasputin már közeledett a kapuhoz. És ekkor, minden erőmet és tehetségemet összeszedve, újból lőttem, harmadszor. Golyóm a hasába hatolt. Rasputin megállt. Azután, gondosan célozva, negyedszer is elsütöttem revolveremet és valószínűleg a fejét találtam, miért egész hosszában a hóba zuhant és fejét szorongatta. Feléje rohantam és közvetlen-közeiről1 újra belélő ttem. Védőén tartotta mag elé a kezét, majd felemelkedett, hadonászó karjaival felkavarta a havat, hallatlan erőfeszítéssel megfordult és másik oldalára zuhant. De már tehetetlen volt és a fogai vacogtak. 1

Meggyőződtem róla, hogy ezúttal tény- 1 lég vége van és már nem tud többé felemelkedni . . .

jf&m mréix ft&s&asiftiralS: tavtaxaí. taxis*I ftötefessé^edneft uj ftíreftel is sxevexmil

ÍAP1HH8BK

Újságírás

ii.

Prága, október 18.

Az újságírókról a közönségnek igen különböző a véleménye. Tudják, hogy a mi mesterségünk nem közönséges mesterség, de mégsem tartják művészetnek. Nem is becsülik az újságírói munkát annyira, mint például a költő, tárcaíró, regényíró alkotásait, Sokszor volt alkalmam meggyőződni róla, hogy a közönség — mivel a konkrét újsághírek körülbelül egyformán hangzanak és mert az ollónak tulnagy fontosságot tulajdonítanak — bizonyos fokig le-, de legalább is alábecsüli a mi munkánk fontosságát és értékét. Azután meg olyan egyszerűen, természetesen írnak az újságba, hogy a közönség el sem tudja képzelni, hogy ez a munka komoly és fáradságos. Köznapi nyelven mondva: nem kunszt újságot írni. Ha pedig bárkit megkérdeznénk érrel, csak ezt a választ kapnánk: én is meg tudom irni. Tadán ezért van, hogy a hetedista. meg nyolcadísta: egy-ket sikerült magyar dolgozat vagy az önképzőkörben felolvasott kö’teménye után „kész irónak“, sőt újságírónak érzi magát.

Ezek után azt fogják kérdezni, hogy milyen is az igazi újságíró és mi is tulajdonképpen az újságírás?

Nem a magam módja szerint fogom meghatározni ezt, hanem egy olyan auktoritás fejtegetésével, akinek talán inkább elhiszik, hogy az újságírás nem olyan egyszerű mesterség. Egy volt tanárom, Alexander Bernát dr., aki a budapesti Tudományos Egyetemen évtizedeken át adta elő a filozófiát, Kisch Egon Ervin „Kiasz- szikus újságírás11 cimü munkájának ismertetése során igy vélekedik az újságírásról:

— Nem mindenki újságíró, aki az újságba ir, különben millió volna ebből a fajtából, különösen, ha évszázadokra visszamenően kutatunk. Az igazi újságíró mindenekelőtt a közlékenyek fajtájából való kell, hogy legyen. Az embereket közlékenyekre és tartózkodókra lehet felosztani: csak az előbbiek alkalmasak az újságírásra. A közlékeny ember szükségét érzi annak, hogy az emberekkel közölje benyomásait, hogy e benyomásoknak olymódon adja oda magát, mint a lírai és epikus költő, a népszónok, az igazi tanító stb. A közlékeny ember fogékony a benyomásokkal szemben, vannak benyomásai, lelke húrjain a világegyetem hallható dallamokat rezegiet meg.

— De jegyezzük meg: a prédikátorok,

pártvezetők, a politikusok és a demagógok nem újságírók. Ök is jól-rosszul gyakran Írnak az újságba, inkább rosszul, de nem mindenki újságíró, aki az újságba ir. Az újságíró a köz- lékenység művésze kell, hogy legyen. Ám műiden művészetnek meg van a maga mesterségbeli (kézmüvesi) oldala. A kézműves-segítség nélkül a művészet csak délibáb. A mesterségbeli segítséghez sorozzuk a kifejezőképességet. Mit ér az újságírónak közlékenysége, a közszellem átérzése, erkölcsi tartalom, ha impresz- szióiná! nem hívhatja segítségül mesterségét, mely nélkül némaságra vagy dadogásra van kárhoztatva?

— Az újságíró kell, hogy irni tudjon az újság számára. Hozzátartozik az uiság lényegéhez, mely a napnak szól, hogy az újságíró gyorsan tájékozódjék, világosan tudja elrendezni benyomásait, a felfogottakat ügyesen kifejezhesse, óriási szellemi mozgékonyságról tanúskodjék, a pillanatot megragadhassa és egyúttal meggondolt, átértő és összefoglaló legyen.

— Az újságírónak sokszor nincs ideje arra, hogy az írását akárcsak újból elolvassa is. A durva sietségi hibákat a korrektornak kell kijavítania. De ha igazi újságíró az illető, a sietség hibái jelentőség nélkül valók. Bizonyos, hogy lehet gondosabban irni, az alkalmas kifejezést meg lehet keresni, de a jó cikknek jelentékeny előnye: él, elektromos feszültséggel telitett, amelyekről az "akadémikus nem is álmodik: a jó cikk él és életre kelt. A sietség hibáival szembe kell állítani a sietség előnyeit. A sietség nem ritkán csodákat miivel. Valamely cikknek fontos esetekben egy bizonyos időpontra, sőt egy bizonyos percre el kell készülnie; ilyenkor magas-feszültség, keletkezik, amely az ember egész ereiét középpontositja és ráirányítja egy bizonyos pontra Hát ilyen esetekben is olyan nagyon fontos a leghelyesebb nyelvhasználat? Bizonyos, hogy az ilyen irás nem sima, szaggatottságot érezni rajta; de az egésznek ereje annyira felfokozódott, hogy erről fogalma sem lehet a korrekt akadémikusoknak.

Az újságírók között sok a mesterember, kellenek olyanok is, mert az újság hatalmas alkotás. melynek sok-sok épitö kőre van szüksége. Ezeket össze kell hordani, meg kel! faragni és egybe kell illeszteni. Mindezt a sok munkát csupa kivételes lénnyel akarjátok elvégeztetni?

Csodával határos, hogy mi mindent ölel fel az uiság egy-egy napi teljesítménye és még nagyobb csoda, hogy minden ennyire összecsendül és harmonikusan hangzatos ... —délyi.

— (A prágai meteorológiai intézet idő jóslása) >któber 19-cre: Változóan felhős Idő várható nyugtról érkező mind erősebb borulással.

*

— (Masaryk belgrádi látogatása.)

íasaryik köztársasági elnök belgrádi látogassa programjának kidolgozásával a Národni ásty értesülése szerint Nesics prágai jugo- zláv követet bízták meg.

utána futott és bakba rúgta a főhadnagyot, aki teljesen passzíve viselkedett. A két társaság az összes tanukkal a rendőrségre ment, ahol jegyzőkönyveket vettek fel az esetről.

Hlava őrnagy a tanúik állításával szemben, a szembesítések ellenére is tagadja a brutalitást és Smied főhadnagyra igyekezett áthárítani a támadást, de ezt még Hlava tanúi is megcáfolták. Hlava őrnagy azt igyekezett továbbá kihozni, hogy a főhadnagyot az éj sötétjében egy ismeretlen harmadik ember pofozta össze (?).

3