Prágai Magyar Hirlap, 1923. szeptember (2. évfolyam, 198-221 / 351-374. szám)
1923-09-27 / 219. (372.) szám
a galántai járási szervezeteinktől, hogy mi az oka annak, hogy a szeptember 6-án Ga- dántán tartott megbeszélés ellenére sem jelöltünk a járási választmányba. Erre vonatkozólag kötelességünknek tartjuk hiveinket az alábbiakban felvilágosítani: Mint ismeretes, e hó 6-án járásbeli szervezeteink vezetői összegyűltek Galántán, hogy a jelöléseket 'megejtsék. Ezen megbeszélésen megáilapod- timk a keresztényszocialista párt vezetőjével, hogy a járási választáson az Országos '.Magyar Kisgazda, Földműves és Kisiparos Párt és az Országos Keresztényszodalísta Párt neve alatt közös listán veszünk részt, még pedig olyképpen, hogy pártunk adja az első, harmadik, ötödik és hetedik rendes és 'az első és harmadik póttagot. A jelöléshez szükséges iratokat ilyen értelemben ki is töltöttük. Meglepetéssel értesültünk, hogy a megáll apadás dacéra a jelölés mégis kizárólag a keresztényszocialista párt nevében ■történt, sőt a jelöltekben is változtatás történt. Ennek ellenére arra kel! felkérnünk hi- veinket, hogy minden neheztelést és haragot félretéve, a változásoktól eltekintve, szavazzanak a kérész tény szocialista párt neve alatt szereplő listára, mely megegyezésünk és a kezeink között levő levél szerint is tulajdonképpen az Országos Magyar Kisgazda, Földműves és Kisiparos Párt és az Országos Keresztényszocialista Párt listája." A keresztéasyszociáiis párt szlovák osztályáaak nagygyűlése Kassán Kassa, szeptember 26. (Saját tudósítónk telofonjelentése.) A kérész tény szociális párt szlovák hívei részére ma délelőtt a Rákóczi-köruti legényegye- sideifc nagytermében népgyülést rendezett, melyen hetven község képviseletében háromszáz delgátus vett részt- A lelkes hangulatban lefolyt gyűlést Dohrátrszky János, a szlovák osztály elnöke nyitotta meg. Beszédében vázolta azt a döntő diadalt, melyet a keneszfényszocialista párt a választási ütközetben kivívott. Most már elérkezett az idő, ho'gy a népet nem képviselő és csak a hatalom által kitartott bérencek kezéből megmentsék a szolgaságba sülyedt Szloven- szkóí. Meg kell valósítani az autonómiát, mely a szlovák nép történelmi hivatása. A keresztéoyszociafíista párt választási diadala megbuktatta a cseh-szloyákiznms fikcióját, vele együtt á kormánypártokat minden választási terror, a jelölőlistáknak minden meghamisítása dacára. A keres zténysz ociális pánt győzelmét most az irredentizmus vádjával akarják ellensúlyozni. Ezt a vádat azonban a párt visszautasítja. A keresztény politika sohasem bujkált, hanem emelt fővel küzdött célkitűzéseiért- Most közeledik a leszámolás órája, mikor felelősségre vonja a nép azokat, kik véres veri fékkel befizetett adójából elharácsolták a milliókat. A korrupció politikusait el fogják söpörni. A tomboló lelkesedéssel fogadott beszéd urán Szilágyi Gyula, a f cldiimvess zo ve tség titkára hangsúlyozta beszédében, hogy a mostani parlament nem képviseli a népet, mely a maga képviselőit akarja a törvényhozás házába küldeni. Végül Petra $ János tihanyi gazda beszélt a választás módozatairól. sági választások előtt pár héttel megalakult a kereszíényszociáüs párt szlovák csoportjának szobránci szervezete, mely a választásnál a tizennyolc tagú képviselőtestületbe már kilenc embert hozott be. A szép eredményen föllelkesülve vasárnap szép látogatottságnak örvendő s mindvégig élénk, nívós London, szeptember 26. A Mormog Post és a Manchester Guardian genfi jelentése szerint a Bethlen és Benes között létrejött megegyezés érteimében a jóvátétel! bizottság fel fogja kérni a népszövetséget, hogy készitse elő Magyarország talpraálli- tásának tervét. A népszövetség decemberi ülésére ez a tér/ hir szerint már készen lesz. Budapest, szeptember 26. A cseh-szlovák sajtóiroda jelentésére nézve, mely a Bethlen-Bemes megegyezés részleteit tartalmazta, a MTI. arról értesül, hogy a kisan- tanttal az előzetes megegyezés tényleg létrejött s hogy a> közösen megállapítandó kommünikéi! remélhetően legközelebb kiadják. — Az Europe Nouvelle munkatársa előtt Bethlen nyilatkozott s kijelentette, hogy Magyarország állapota parancsolja, hogy elseperjék ai gazdasági viszonyok és a béke megszilárdítása útjában álló akadályokat. Elsősorban meg kel szüntetni a. gazdasági bizonytalanságot, a korona romlást s egyértelmű vélemény szerint egyetlen orvoslási mód a külföldi kölcsön- Magyarország ügye mellett szól a tiszta igazság és ha a kiküldőitek, akik rendelkeznek a tőkét kölcsönző érdekelt hatalmak bizalmával, tanulmányozni óhajtják a helyzetet, akkor rakjuk 'a kártyát az asztalra — mondotta Bethlen. — Hadd vegyenek tudomást arról, amit kérünk és amit óhajtunk. Bennünket felhívnak arra, hogy jóakaratot tanúsítsunk, ezzel szemben mi azt kérjük, hogy tegyék lehetővé, hogy jóakaratunkat bebizonyíthassuk. Illetékes helyről közlik az Esttel, hogy Bethlen a zálogjogok felfüggesztésére nézve a döntő tényezőkkel elvben megegyezett. Egyes diferenciák elsimítása folyamatban van. Ma vagy holnap a genfi tárgyalások véget érnek és szombatra * Bethlent visszavárják. Genf, szeptember 26- Á népszövetség hatódik, politikai ügyekkel foglalkozó bizottságában Gilbert Murray délafrikai delegátus a tanácsban nemrég elfogadott uj kisebbségi eljárással kapcsolatban azt javasolta, hogy a népszövetség minden tagja megkaphassa a kisebbségek petícióit. Khuen-Hé’derváry Sándor magyar helyettes delegátus kijelentette, hogy a magyar kormány nern barátja semmiféle megszorításnak. Hozzájárult Mur- ray javaslatához. Budapest, szeptember 26. Egerben a fö 1 dinivesszövetség ülésén Mayer János beszédet mondott, melyben hangoztatta, hogy lefolyása ke rés ztén y szociális gyűlést rendeztek Őzobráncon. A gyűlésen a környékről is többen resztvettek. A szervezési munka tovább folyik s a kérésztéuyszociális párt Hlin- ka pártjával együtt rövid időn belül jelentős tért fog hódítani az eddig elhanyagolt szobránci járásban. a íölforgaitó törekvések ellen meg kell teremteni a falu népének és a város intelligenciájának egyetértését. Schandl Károly dr. államtitkár hangoztatta, hogy akik ma azt állítják, hogy a kormányzat eltért a keresztény irányzattól, hol voltak akkor, amikor ök golyózáporban hirdették az agrárcszmé- ket. Mi szembeszállunk a felforgatókkal —- mondotta — a hamis kereszténységgel is, ha kell, mi nemcsak a népszerűséget, de mindent föléidozunk, hogy megakadályozzuk az ui októbert Gicssweiii a keresztény demokráciáért Gisswein Sándor képviselő Mosonszol- noikon beszámolót tartott s kijelentette, hogy a szélsőséges iránynak a kormányzópárt- ból történt kilépése folytán remélhető, hogy a kormány közeledik az arany középuthoz, amelynek a keresztény szereteten fölép ülő demokráciát keli magában foglalnia. A kormánynak föl kell vennie a küzdelmet a bolsevista terror ellen, amely annál veszélyesebb, ha keresztény jeszó mögé bújik- A keresztény betyár izmus, mondotta, a türelmetlenség magvait vetette el s ezáltal a ke- reszány felekezetek közötti békét zavarta meg. Magyarország viszonya a kisantanthoz javult Genf, szeptember 25. A Havas-ügynökség jelentése szerint a kisaritlant viszonya Magyarországihoz az utóbbi konferencia után bizonyos mértékben javult- Lehetséges, hogy a kísantamt képviselő! közös kommünikében fogják kijelenteni elvi beleegyezésüket Ma- gyarország nemzetközi kölcsönének megadásához, a résztvevő államok ellenőrzésének bizonyos feltételei mellett. A Szózat a P. M. H. ellen Prága, szeptember 26. A Szózat, egyik legutóbbi számában a bécsi emigránssajfó munkájával hasonlítja össze a P- M. H. amaz eljárását, hogy cikket közölt, mely szerint Gömbös és a fajvédő tábor lemondott ,a területi integritás eszméjéről. A Szózat támadására csak annyi a megjegyzésünk, hogy mi ilyen Cikket soha sem közöltünk, hogy a magyarság érdekében sokkal fontosabb kérdéseket kell tárgyalnunk mint azt, vájjon miképpen. gondolkodnak a fajvédők a területi integritásról. A pozsonyi „összeesküvés” mint kortesfogás A kormánysajtó a szlovák néppártot és a magyarságot teszi felelőssé Szeretnék elhalasztani a megyei választásokat Bethlent szombatra mmU isiflapestFC „Magyarország ügye mellett szól a tiszta igazság4* — A népszövetség és a kisebbségi kérdés — Schandl Károly az uj október ellen A cseh-szlovákiai lengyel szociáldemokraták a lengyel nemzeti pártokkal fognak kooperálni A cseh-szlovákiai Iiengyél szociáldemokraták Slaski oimü lapja „Kivel menjünk?" című cikkében a tescheni vidéki községi választások eshetőségeivel foglalkozik. A lap azon az állásponton van, hogy a párt őrizze meg a függetlenségét és semmiféle irányban se kösse le magát. A lengyel szociáldemokrata képviselőtestületi tago-k kooperálni fognak a többi lengyel pártok képviselőivel és csak szociális ügyekben fogják a többi nemzetek szociáldemokrata képviselőit támogatni. A lengyel szociáldemokraták példáját a mi szociáldemokratáink is megszívlelhetik. Keresziéityszocialisía gyűlés Szobráncon Ungvárról jelenti tudósítónk: Az Ung- vármegyébő! Zemplénhez csatolt őzobránc község sokáig úgyszólván „térra incognita" volt miniden politikai szervezkedés számára. Csak a mindenható rolnioka strana tudta elvetni „államfönntartó" eszméinek magvát. Az utóbioi időben azonban élénk keresztény- szocialista és szlovák néppárti mozgalom indult meg az egész szobránci járásban. A közPrága, szeptember 26. Több vezető cseh lap, Így a Venkov és a Cestoé Sicvo, azonos forrásból származó közleményt hoz a szlovák néppárt külföldi összeköttetéseiről és a pozsonyi összeeskü- vési perben váló állítólagos részvételéről. A közlemény a többi között ezeket a konkrétumokat tartalmazza: A néppárt szent háborút hirdet minden ellen, ami nem ludák, magyar, vagy legalább német. A ludákok a szent római egyház patronátusa alatt generális támadást intéznek a cséh-szlovák köztársaság ellen. Az akció székhelye Becs. Már a községi választásokat megelőző időben Tomanek, Tuka és más szlovák néppárti vezérek gyakran utazgattak Bécsbe, ahol a Pázmánemnban: a magyar agitáció ismert székhelyében tárgyaltak a magyarokkal és a németekkel, valamint a világreakció különböző (megszemélyesítőivel; így Albán és Gálién jezsuita páterekkel és a müncheni pápai nunciatura bizalmas környezetéhez tartozó egyénekkel. Bécsben megállapodtak a csehországi németekkel abban, hogy a cseh és morvaországi helyőrségekben szolgáló szlovák katonákat utasítani fogják, hogy a németek jelölő listáira szavazzanak. A ludákok Bécsben megtudták, hogy a csehországi német klerikálisok nemcsak Csehország, hanem Szlovensz- kó német vidékeibe is agiíációs utat terveznek. (?) Az agitációs utón a volt szász'király öccse, a jezsuita Miksa szász herceg is részt fog venni. A kormánysajtó azt írja, hogy Jan- íausdi érseki adminisztrátortól a választási agitáció céljaira diszpenzációt kaptak olyan apácák is, akiknek nem lett volna szabad cellájukat elhagyni és azzal vádolja a pártot, hogy azokban a községekben, ahol a szlovák néppárt elvesztette a küzdelmet, papjai megtagadják politikai ellenfeleiknek a vallási szertartás gyakorlatát és a templomokból eltávolították a szentségtartókat. A korrnánysajtó azonban nem átalja azt irni, hogy a szlovák néppártiak és a magyarok a gyilkosságot miint politikai eszközt akarják fölhasználni a köztársaság ellen. A Slovensky Oohranny Svaz (?), amelynek Csaderna volt a vezértitkára, állítólag a szlovák néppárt tagjainak vezetése alatt áll és tagjai között Juriga, Orlov. Grebács és Tuka is szerepelnek. Ez a szervezet a kormány- sajtó szerint Szlovenszkó egész területére kiterjed, a kebelében alakult titkos szervezet pedig a Möve és bajor szervezetek mintájára létesült. A C. S. és a Venkov arról is regiéi, hogy a szervezet vezetősége a győri magyar katonai parancsnokságnál volt. Csa- dpmáért a szlovák néppártot és a magyarságot teszik felelőssé, mert Szloveuszkóban állítólag olyan atmoszférát teremtettek, hogy v;ek a tünetek bekövetkeztek. He csak most jön a nagy ágyú! Ilyen körülmények között —. írja a C. S3 és a V. — a szlovenszkói választások nem adhatják tiszta képét azoknak a tisztességes és becsületes szlovákoknak és ezért mértékadó helyeken komolyan meg kellene fontolni, hogy elérkezett-e az alkalmas idő a polgárság és a köztársaság szempontjából oly fontos lépés megtételére, mint amilyen a járási és megyei képviselőtestületek megválasztása. Ebiből az utolsó mondatból is kitűnik, hogy mire való a nagy „leleplezés". Újabb letartóztatás a pozsonyi összeeskiivési pörben Csaderna beismerő vallomást tett? Juriga véleménye Pozsony, szeptember 26. (Saját tudósítónktól.) A pozsonyi összeesküvés i perben tegnap ujabb letartóztatás történt. A politikai osztály deíektivjei Ligeí- íaluróí beszállítottak egy Kovács nevű volt magyar főhadnagyot, akinek annak idején* az októberi forradalomban nagy szerepe volt. Kovács, aki egy építési vállalat tisztviselője, állítólag az összeesküvőkkel összeköttetésiben állott. Csaderna Ágost négynapi „puhitás" után — a kiszivárgott hírek szerint — beismerő vallomást tett. Állítólag magyarországi összeköttetései is voltak (?) és magyar „irredentakörökből" várt pénzt. Csaderna a beismerő vallomást még a rendőrségen tette. Feltűnő, hogy a gyanúsítottakat, akiket szombaton tartóztattak le. csak kedden, Csaderna. vallomása után, adták át az államügyészségnek. A rendőrség politikai osztálya egyébként nagyon titkolózik. A rendőrségi épületnek az a folyosója, ahol a politikai osztály van, olyan, mint egy hangyaboly: a padokon csupa kihallgatásra váró tanú ül. Eddig harminc tanút hallgattak ki. Juriga Nándor nemzetgyűlési képviselő, akivel tudósítónknak a pozsonyi utca forgatagában néhány percig alkalma volt beszélni, így nyilatkozott a pórról: —- Ugyan kérem, az ilyen dolog rendesen visszafelé szokott elsülni. Neim annak áitanak vele, akinek ártani akartak (itt a néppártra célzott a képviselő), hanem önmaguknak. És mit szél majd a külföld? A külföld azt mondja: „Nini, itt összeesküdtek, tehát mégis van valami abban, hogy elégedetlenek a szlovákok" ... Tömeges politikai letartóztatások Afeauj megyében Kassa, szeptember 26. (Saját tudósítóink telefonjelentése.) Al- somislye községben kilenc Hllinkapárti gazdáit tartóztatott le a csendőrség politika! bűncselekmény vádija miatt. A letartóztatott szlovákokat szuronyos csendőrök ma délben kisérték be a kassai államügyészség fogházába. A letartóztatás a pozsonyi tömeges letartóztatással áll összefüggésben- A vádlottakat azzal gyanúsítják, hogy a vasúti sine- két akarták felrobbantani. Rövid táviratok A Simla melletti orosz-perzsa határon határ- villongásból kifolyóan lemészárolták a balya-sa- vari kis perzsa helyőrséget. A nagyköveti tanács a rajnai bizottság jelentése alapján még nem hozott döntést. A döntés csak mára várható. A szovjetkormány a japán kormánynál tiltakozott az ellen, hogy a Lenin orosz hajót írem engedték be a japán kikötőkbe, mert állítólag fedélzetén kommunista propaganda-lkatok is voltak. Az egéss életre Csütörtök, szeptember 27.