Prágai Magyar Hirlap, 1923. július (2. évfolyam, 146-167 / 299-320. szám)
1923-07-24 / 165. (318.) szám
Kedd, julius 24. .. ........ ■ ....■■■ni ......■mi mi ■ i ii imiiiiiMwiiniii Tsremsaa A munkácsi ruszin nemzeti kongresszus Prága, julius 23. Munkácson vasárnap folyt le a második ruszin nemzeti kongresszus, amelyen az uj orosz föld míves párt mutatkozott be a ruszin nyilvánosságnak. A kongresszust bizalmas értekezlet előzte meg Ungvárott. Erről, valiamlnit a kongresszus lefolyásáról alábbi jelentéseink számolnak be: Bizalmas tanácskozások a kongresszus előtt (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Az úgynevezett „Orosz Földmivespárt" megalakulása céljából összehívott munkácsi kongresszust két napos bizalmas tanácskozás előzte meg az ungvári „Korona" szállóban. Az a pár fontosabb részlet, amit a bizalmas tanácskozásból sikerült megtudnunk, mindenben igazolja a P. M. H. eddigi megállapításait. igen jellemző, hogy Frankenberger fötd- mivelésügyi referens, az akció szellemi kezdeményezője, feltűnően kezdi hangoztatni, hogy neki semmiféle politikai vagy pártcéljai nincsenek. Ezt az óvatos Frankenberger — egy esetleges kudarcra való tekintettel — 'veszteségmentes visszavonulási útnak készíti elő magáinak, hogy ha netalán az egyesült párt nem abban a szellemben működnék, mint ahogy azt a prágai kormány exponense kívánatosnak tartja, a visszavonulás annál köny- nyebb legyen. A másik igen fontos jelensége a kongresz- szust megelőző tanácskozásnak, hogy azon megjelent Matasa cseh-agrárpárti képviselő is-, akinek a tárgyalások során tanusitott viselkedése azt a meggyőződést érlelte meg, hogy az uj pártalakulatban a cseh-agrárpárt a vezetőszerepet magához akarja ragadni és a saját embereivel olyan politikát óhajt folytatni, amely reá nézve a legmegfelelőbb. Harmadik figyelemre méltó jelenség az, hogy az uj párt vezetősége, melynek tagjai ruszinok, elvetette a „ruszin" elnevezést és helyette az „orosz" jelzőt tette az uj párt nevének elejére. Ezzel az uj párt azt akarja kifejezni, hogy Ruszinszkóban az ukrán irányzat megbukott és a prágai kormány is — nyilván lengyel diplomáciai akcióra — az ukránok 'helyett inkább a nagyoroszokat favorizálja. Mindezeket összevetve ismét csak azt a véleményt szűrhetjük le az uj alakulásból, hogy az uj párt csak akkor lehet kormány- párti szellemű, ha Prága a párt minden követelését teljesíteni hajlandó. Ha ezt nem teszi, úgy a párt kénytelen lesz ellenzékbe menni, mert különben a vezérek háta mögé gyűlt tömegeket egyszer s mindenkorra elveszti. Lehetséges még egy harmadik is és pedig az, hogy a prágai kormány merev magatartása következtében a párt alkotó elemeire bomlik, a cseh-agrárok kiválnak és ismét a régi politikájukat folytatják, melyről már igen sokszor megmondottuk a véleményünket. A közeljövő hamarosan megmutatja, hogy mennyiben volt igazunk! A kongresszus lefolyása Munkács, julius 23. (Saját tudósítónktól.) Tegnap délután itt lefolyt a ruszin nemzeti kongresszus. A kongresszust Beszkid Antal dr. nyitotta meg. A kongresszus elnökévé Juricskó tanítót választották meg. Karnin- szky József dr. nagy politikai beszéde volt a legfigyelemreméltóbb esemény. Kaniin- szky beszédében ismertette a politikai helyzetet és ismertette az eddigi ellenzéki biok fejlődését, majd beszámolt az egyesült párt alakulásáról. Utána az egyes pártok szónokai szólaltak föl. Gagatkó kivételével mindnyájan hozzájárultak az egyesült párt megalakításához. A beszédek után fölolvasták az egyesült párt gazdasági, politikai és kulturális programját, majd jóváhagyták a fúziót. Az elnök választását el kellett halasztani, mivel az elnök személyében eddig nem tudtak megállapodni. Emiatt nagyobb zajongás tört ki, amelynek elülte után megválasztották az alelnököket és egy tizenöttagu végrehajtó bizottságot, amelyben az egyesült pártok vezetői foglalnak helyet. — Jól van, ezt a hat darabot megveszem. Egyet magamhoz veszek, ötöt meg parkoljon be. — Szolgáliatjára, ahogy parancsolja, könyörgöm. Hat darab zsebkendő, tizennégyezer korona, a forgalmi, azaz luxus már benne van. — De most nem bírom megfizetni, mert nincs pénzem. — Ó, baj is az, méitósáigos tanácsos ur! Sőt boldog vagyok, hogy szolgálatára lehetek. Legalább mondhatom, hogy én, a kis boltos, hiteleztem a többszörös milliárdosnak. Bár ezerannyit venne nálam hitelbe. Még váltót se kérnék, de egy névjegyre irt kicsike kis bont sem. A tanácsos kilépett az utcára és meggyőződéssel gondolta: Ez ia Hirsch Arnord hitelezett, mert ösmer. De hitelezne-e az is, aki nem ösmer? Három dohánylevél a cégtáblán: trafik. A tanácsos ur itt bement és öt darab világos médiát kért. — Öt darab média, nyolcszáz — mondta ia trafikosné és kedvesen mosolygott. — Ejnye, most látom csak, asszonyom: otthon hagytam a pénzemet... No, ilyen bosszúság! Nyocszáz korona: sok pénz. Nem a milliárdosnak, de a trafikos asszonynak sok pénz. Mégis azt mondta ez utóbbi egiy pillanatnyi vizsgálódó nézésre, hogy csak vigye el a szivarokat, mert ő megbízik az urban, hogy megadja. — Köszönöm a bizalmát, asszonyom, Párvusz bankigazgató vagyok. — Ah, Párvusz, Pest legelső bankembere?! No lássa, hogy a jó szemem nem csalt meg. Sohasem láttam az urat, mégis azt mondta az ösztönöm, hogy megbízhatom. künk más és más szempontból nézte a problémát, Az egyik azt mondotta, a békének katonai hatalmon kell nyugodni; a másik azt állította, hogy morális szankciókon, kölcsönös biztositékokon és tartós megegyezésen kell nyugodni. Lloyd George eleinte ide-oda ingadozott, de úgy március vége felé kinyíltak a szemei. Ebben az időben memorandumot köröztetett a békedelegáció tagjai között. Ebben fejtette ki gondolatait az eddigi tárgyalások menetéről. Clémenceau szóbahozta ezt a memorandumot és kesernyésen megtámadta az angol miniszterelnököt. De Lloyd George sem maradt adós, élesen vágott vissza. Felsorolta, mi mindent biztosit Franciaországnak a béketervezet: — A német kolóniákat, Szíriát, jóvátételt. El zász-Lothar ingiát, e tartományok vasgyárait és kálibányáit, a német hadihajó^ egyrészét, Németországot tökéletesen le- fegyverzik, ezenfelül pedig még Anglia és Amerika biztosítja a területek sérthetetlenségét. Mindezt úgy állítja oda Clémenceau, mintha ez csak olyan tengeri népeket érdekelhetne, akiknek nem kell az inváziótól félniük. Ami iránt Franciaország leglázasabban érdeklődik, az az, hogy a német Danzigot odaadják Lengyelországnak. lyen tónusban folytatta tovább Lloyd George, végül pedig ezzel fejezte be vágásait: — Eddig abban az illúzióban éltem, hogy Franciaország némi súlyt vet gyarmatokra, hajóikra, jóvátételre, lefegyverzésre, Szíriára és a britt biztosítékra, amely a francia föld sérthetetlenségét garantálja. Úgy látszik, tévedtem. No, de lesz majd gondom rá, hogy ezt a tévedést többé el ne kövessem. Igen érdekes Baker könyvének az a része is, amely Foch marsainak azt a memorandumát közli, amely a Rajnát a német országok nyugati katonai vonalává akarja megtenni. Franciaország tért akart foglalni a Rajnánál, hogy Németországot a gazdag és népes rajnai tartományok elszakitásával gazdaságilag és politikailag gyöngítse. Foch nem követelte ezeknek a területeknek annektálá- sát, mindazonáltal az annektálás burkolt formája volt, amikor azt kívánta, hogy a Rajnánál uj autonóm állami alakulatokat teremtsenek és ezeket a Rajnától nyugatra felevő államokkal egységes vámterületté foglalják össze. Franciaország politikája ma is azokban az irányokban mozog, amelyeket Foch- nak ez a memoranduma megjelölt. Dorten és és Smeets támogatása és a Maohhaus-pör ezt bizonyltja. Az olasz kamara elnapolása Róma, julius 22. A választói reform megszavazását illetően pótlólag közlik, hogy azt 223 szavazattal 123 ellenében fogadták el. A kamarát ezután bizonytalan időre elnapolták. A tanácsos ur innen is elment és egy ismerősnek, aki csatlakozott hozzá, elmondta az iménti két élményét. — És mi a lélektani magyarázata — kérdezte —, hogy olyan örömmel hiteleztek nekem az emberek? — Talán az — felelte a kérdezett —» mert a gyöngének mindenesetre öröm, ha kivételesen nem ő szorul az erősre, de ő nyúlhat a hóna alá az erősnek. És így van ez a szegénnyel és gazdaggal is. — Lehet — mondta a tanácsos uir és elkezdve az ismerőstől, ki jobbra ment, tovább folytatta útját a napsütötte Király- utcán végig. A szegény ember szerencséje szegény, a gazdlag embernek még a szerencséje is gazdag. A tanácsos ur, ahogy tovább ment, a színház előtt pénzt talált, két darab huszonötéi rés bankót. Felvette, zsebredugta és nem nézett rendőr után, hogy annak átadja. Hanem gondolta magában: Aki nem tud vigyázni a pénzére, meg is érdemli, hogy elveszítse; punlktum. Elveszthette egy korhely, egy lump, aki reggelig a klubjában bakkozott. A Körút sarkán egy világtalan koldus állt. A legszerényebb fajtájú koldus, amit a budapesti utca csak felmutat. Nem rángatózott, nem nyavalygott, még a kezét sem nyújtotta ki senki felé; némán állt háttal a falnak, a karján egy kisebbfajta szatyor s a szatyorban a Mátyás Diák egy száma. Ez a szatyor volt a vak koldus perselye s olyik ember meg is állt előtte jó szívvel és csúsztatott a szatyorba némi papirospénzt. —- Nem jól tennék-e — tűnődött 1 tanácsos ur —, ha ezt a két darab huszonötezreit belétennéin a vak koldus szatyrába ? Megélhetne belőle úri módon két hónapig, háromig is. Tárcarovatunk: Szerda: Holéczyné J. Ilona: Ha a nap lény ug$«ik. I. Csütörtök: Segesdy László: Ki jön velem? (Vers.) HoJéczné J. Ilona: Ha a nap lenyugszÁk. II. Péntek: Székül a Jenő: Saul királyfi szamara. Szombat: Semetkay József: Az irodalmi kritika mai jelentősége. Vasárnap: Falu Tamás: Beszélgetés. (Vers.) Szederkényi Anna: A nagy jelenet. A milliárdos — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — Irtait Csermely Gyula Párvusz Maximiiián többszörös milliárdos és pénzpotentát bankja a Belvárosban volt, villája pedig a Városligeti fasor árnyas fái között. Innen járt be minden délelőtt, sok ióerejü gépkocsin persze, Pénz ő mindenhatóságának házába s mikor belépett a nagy kőkapun és a szönyeges lépcsőkön fölfelé ment, még a márványcsempék is tisztelettel tükrözték vissza a képét. Történetünk reggelén — szeszély volt-e vagy másvalami? — gyalog ment be a tanácsos ur a városba. S ahogy iépdegélt az aszfalton és érezte a tavaszi illatot, mely körülifolyta balzsamosam lágyan, mint a fürdőzőt az eleven folyóvíz, azt mondta magában a tanácsos ur — bizarrság volt, hogy mondta, de mondta —, hogy milyen irigylésre méltó is a gyalogos nép! ö, az autóján robogva, még sohasem érezte sem leheletét, sem illatát a tavasznak, csak a gyalogosan baktató részesül e fölséges jóban. Folytatása e gondolatnak persze az kellett volna hogy legyen — az olvasó legalább így várja —, hogy azt mondja magában a tanácsos ur: Gyalog megyek ezentúl is, a megtakarított benzinnek árát meg jótékonycélra fordítom... de a tanácsos csak szíttá a jó levegőt és nem folytatta a gondolatot egy lépéssel sem. Hát muszáj is minden gondolatot folytatni? Nem filozófia- professzor egy bankpotentát! A Lövölde-téren megállt, hogy rágyújtson, de — ejnye, ez a bosszúság! — otthon, hagyta a szivar tárcáját. Kap majd a trafikban is jobb szivart? Különleges fajtát itt bajosan kap. Most vette észre, ahogy kutatott a zsebében pénz után, hogy otthon felejtette a pénzét is. A gyiirüit is. óráját is, mindenét. Csak éppen, hogy a ruhája volt rajta, minden egyebét otthon az éjjeli szekrényen vagy hol hagyta. S ez a fölfedezés — nem különös ez? — aranyos jókedvre hangolta. íme egy milliárdos — gondolta —, egy többszörös milliárdos, akinek nincs pénze. Még egy rőtszioü kétkoronás sincs a zsebében! — Ha most bemennek egy üzletbe és hitelbe vennék valamit, vájjon adnának-e — kérdezte úgy magában a tanácsos ur és az arca szinte ragyogott a derűtől, — Hitelezne-e nekem — csak úgy találomra olvasott egy cégtáblát —, hitelezne-e nekem ez a Hirsch Arnold? A húszszoros milliárdosnak ez a kis boltos? A kínálkozó tréfa oly ingerlő volt, hogy habozás nélkül benyitott az üzletbe. — Zsebkendő kellene — mondta, azt is _ otthon hagyta a szórakozott tanácsos ur —, i de csakis a legfinomabb fajtából. — Ez itt a legfinomabb, könyörgöm; ' ennél finomabbat még Brachfeldnél sem kaphatnia, — Hogy tucatja, kiérem? — Huszonnyoloezer korona, könyörgöm. Megjelent Wilson emlékiratainak második kötete A franciák taszították Magyarországot a bolsev izmusba — Clémenceau mindig egy ponton maradt — Foch memoranduma az autonóm rajnai országokról Lloyd George már Versaillesben belátta tévedését Prága, julius 23. Paul List iipcsei könyvkiadó vállalatának kiadásában e napokban jelent meg német nyelven is „Woodrow Wilson: Emlékiratok és okiratok a versaillesi szerződéshez" cimü hatalmas munkának második kötete, amelyet R. St. Bakernek, az Unió volt elnöke politikai dolgozó társának és meghitt barátjának köszönhet a politikai irodalom. Ez a kötet újból megerősít bennünket abban a nézetünkben, amit az első kötet olvasása közben leszűrtünk. Wilson becsületes jó szándékokkal jött Európába, de hiányzott belőle az energia, hogy szándékait valóra váltsa. Mindez persze semmit sem von le az emlékiratoknak értékéből és érdekességéből. Megismerjük általuk a versaillesi békeparancsok hátterét és kulisszatitkait, valamint azokat a rugókat, amelyeknek egymásbakapcsolódása Európa mai szomorú helyzetét előidézte. Bepillantást nyerünk a boszorkánykonyhába, melyben Európa békét- len békéjét főzték és belelátunk a versaillesi politikusok lelkének nem egy eddig elrejtett zugába. A kép, amit igy nyerünk, nem valami gyönyörködtető, mert kitűnik belőle, hogy kevés bölcseség és még kevesebb lelkiismeretesség vezette azokat a férfiakat, akik elevenek és holtak fölött ítéltek Parisban. A kötetben van egy rész, amely bennünket igen közelről érdekel. Baker elmondja, hogy a béketárgyalások során, mikor már nyilvánvaló volt a francia militarista álláspont^ kérlelhetetlensége, Bliss tábornok elkeseredetten a következőket mondotta: — Magyarországot a bolsevizmusba tulajdonképpen a francia müitarizmus döntötte. Ezúton akart a francia militarizmus magának szabad kezet biztosítani katonai akciókban és katonai egyességek kikényszerítésében. Csak igen kevesen tudják, mily köze! állott egész Európa abban az időben ahhoz, hogy még egy borzasztó háborúba keveredjék. Bakernek ez a leleplezése különös világosságba kerül, ha visszaemlékezünk arra, hogy Vyx alezredes volt az, aki a kornmün kitörése előtt néhány nappal megjelent Károlyi Mihály előtt és azt mondotta, hogy a demarkációs vonalak politikai határok lesznek. Emlékezetes, Károlyi Mihályt épp ez késztette arra, hogy átadja a hatalmat Kun Bélának, akiknek készülődéseiről és terveiről Vxy alezredesnek tudnia kellett. S ugyancsak a franoiák voltak azok, akik Szegeden megakadályozták a nemzeti hadsereget abban, hogy a vörös hadsereg ellen induljon. Van azonban Baker könyvének más igen érdekes mondanivalója is. — Teljesen haszontalan volt — írja például a többi között — a Clémenceauval való vitatkozás. — Ha valamilyen disputa fejlődött ki, amelynek logikus argumentumait képtelen volt megcáfolni, akkor egyszerűen ebbe a formulába menekült: „Franciaország biztonsága kívánja, hogy ezt vagy azt megkapjuk. Ha nem kapjuk meg, akkor elveszitettnek tekinthetjük a háborút." Ilyenkor Wilson mindig kétségbeesetten jegyezte meg: „Egy óra hosszáig küzködünk, hogy Clé- menceaut valamiről meggyőzzük s vele valamilyen megegyezésre jussunk. Amikor pedig visszatérünk az eredeti kérdésre, akkor azt látjuk, hogy Clémenceau ugyanazon a ponton áll, ahol azelőtt állott." • { Úgy látszott, mintha az öreg tigris inkább az egész világot összeomlasztaná, semhogy az ö úgynevezett biztosítékai közül akárcsak egyetlenegyet is elejtene. Wilson nem akarta Clémenceau követeléseit elfogadni, mert az volt a meggyőződése, hogy e követelések teljesen felborítanák az amerikai békegondolatokat s mindazokat az egyességeket, amelyeket a fegyverszünetkor kötöttek. Másrészről azonban Clémenceau szintén nem volt hajlandó az elnök programját és biztosítékait elfogadni. Nem volt közös platform, mindegyi
