Prágai Magyar Hirlap, 1923. június (2. évfolyam, 122-145 / 275-298. szám)

1923-06-22 / 139. (292.) szám

# Péníek, junlus 22. — (Nagyatádi sajtópörí indított a Képes Krónika ellen.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Képes Krónika legutóbbi számában közli nagyatádi Szabó István föld- miveiésügyi miniszter arcképét, amint író­asztala előtt ül és Eskütt nevű és azóta le­tartóztatott titkára iratokat terjeszt elé aláírás végett. A képhez a lap szöveget is irt, ■amelyben ia minisztert összehasonlítja Sztambulinszkivel és azt állítja, hogy az Eskütt-ügyet azért nem merik tárgyalni, mert attól tartanak, hogy nagyatádi Szabó­ról olyan dolgok fognak kisülni, mint a bulgár parasztdiktátorról. A cikk miatt nagyatádi Szabó miniszter a Képes Krónika ellen meg­indította a sajtópört. — (Apa és fiú halálos párbaja.) Jugoszláviái szerkesztöségiiinlk jelenti: Véres családi dráma játszódott le Szabadkán. Fekete Sándor cipész- segéfd, aki az apjánál, Fekete Béla’ Ikőmüvesse- aédruél lakott, hónapok óta munka nélkül csavar­gót! és züllött életet folytatott. Tegnap hajnalban is-mlét részegen ment haza és a szüleitől pénzt kö­vetelt. Fekete Béla csöndre intette a garázda fiút, majd amikor ez durva' szavakkal támadt rá, megragadta és kilökte az udvarra. A fiatalember erre kést rántott és apját négy helyen megszűnte. A szúrások közül egy a bal váll lapockucsoutija alatt érte a:z apát és halálos sebet okozott. A megsebesült ember bitókra kelt a fiával, hogy el­vegye tőle a kést, de ez ieteperte az apját és tíz udvar kerítésén át menekülni akart. A kerítésről azonban visszaesett és.az apa, aki ásóval rohant utána, beérte és mégy ütést mért a fia koponyá­jára. Fekete Sándor fejét az éles ásó csapásai a homlokán érték, uigy hogy a koponya teljesen kettéhasadt. A szerencsétlen szörnyethalt. A gyilkos apát, aki a vérveszteségtől eszméletlenül esett össze, a közkórházba szállítótták. Súlyos sebei miatt valószínűleg szintén áldozatává esik a halálos párbajnak. . — (Hitler Danzlgban.) Varsóból jelentik: Jú­nius 24-ére a német m anarchista' szervesetek szá­mos vezére adott randevút egymásnak Dán zár­ban. Azok között, kik már megérkeztekj Van Hitler, a bajor monarchisták elnöke, Traub mün­cheni mcnariohistá' és Líndeiner képviselő, kik előadásokat tartan-ak a Rührkiérd'ésrő! é's Német­ország jelenlegi helyzetéről. Június 24-ére Dan- ziglb-a jön számos dal egy let és pangenmán zenész egyesület. A danzigi katonai egyesületek tagjai a vol hadereg tisztjein ele vezetése alatt 'naponta gyakorlatoznak, hogy a jövő heti monarchista tüntetések alkalmával megtartandó kiatortái pa­ládé kiíogáslanul sikerüljön. — (A zsolnai zsidó iijnság majálisa.) Zsolná­ról árják: Jirnius 17-én táncmulatsággal egybekö­tött kerti ünnepséget rendezett a zsolnai ifjúság, A mulatságnak úgy erkölcsi, mint anyagi sikere fényes, rendezése pedig kitűnő volt. A főérdem Róth Dezső főrendezőé. A szépségverseny győz­tese a bájos Róth Bianca lett 3400 szavazattal. Második pedig Dávid Ilus 2800 szavazattal. A csúnyaság! versenyt Strélinger Béla nyerte meg 1800 szavazattal. A vfflagpostát Folknrann Lilli nyeTte meg 1800. a másodikat Dávid Ilus 1300 lappal, a harmadikat Sohnitzer Ady és a negye­diket Weider Etel. A május éjjel tizenkét órakor ért véget. Május 12-én a zsidó ifjúság zeneszak­osztálya nagyobb szabású hangversenyt rende­zett. Műsor minden száma kitünen sikerült. Gerő Leó hegedüjáíáka lekötötte a hallgatóság figyel­met, zongorán Nürnberg Dezső kísérte. A leg­nagyobb sikert Pálmai Rózsikra énekszáma arat­ta. Zongorán Róth Bianca kisérte. Nagy sikert aratott Nürnberg Dezső zongoraljáltékával. A tizen­hat éves fiúnak kitűnő technikája van. Eljátszotta saját szerzeményeit is. Az utolsó szám Róth Bianca nagysikerű zongorajátéka volt. Az anya­gilag és erkö!cs!eg jól sikerült hangverseny tiszta jövedelmét jótékony célra fordítják. A zsol­nai főiskola.! hallgatóik augusztus elején nagyobb- sziabásu Tutankámen-muilatségot rendeznek. Az előkészületek m'á~ naigyban folynak. xx Aki minőségárut keres, jól vásárolhat Tauskynál, Bratfslava, Hurban-tér, Házi­ruhák, pongyolák színtartó, ízléses, (örökös min ázatu niosóvobhőJ, K 80-46! följebb min­den árban. színház és zmmm (*) Polgár Károly — bécsi színigazgató. Teg­nap budapesti hírek atepján közöltük, hogy Pol gár Károly Budapesten lesz színigazgató. Most pozsonyi tudósítónk arról értesít bennünket, hogy Polgár Károly elvállalta a bécsi Lustspielthcater igazgatását. (*) Csortos Gyula vendégjátékai Pozsony­ban. Tudósítónk jelenti: Csortos Gyula, a legki­magaslóbb tehetségű magyar sznmüvészeink egyike, öt estén vendégszerepeit a pozsonyi színházban. Két Ízben Dario Nicodemi: „Tökmag cimü meleglianguíatu vígjátékéban, aztán Savóit „Dupla vagy semmi" cimü üres cselekmányii, de pikantériákkal megrakott s a helyzet, és jellem- kómikum művészi kihasználására bő alkalmat nyújtó vígjátékéban, Sidney Garrick-nek (Vajda Ernő) az arany és szerelem harcát megrázó erő­vel megjelenítő amerikai történetében: a „Szere­lem vásárá“-ban s végül Molnár Ferencnek meg­indító érzelmességü, világsikert arató „Liliom^-á- ban. Csortos valamennyi szerepét a színpadi mozgás tüneményes fölényével, a kifejező for­mák elragadó biztosságával és az érzéseknek mély emberiességével oldotta meg. Sikere annál nagyobb volt, mert csupa antipatikus figurát tu­dott emberileg közelebb juttatni szivünkhöz. A Földes-társulat együttese igyekezett illően hozzá­simulni a nagy művész teremtette miliőhöz. Külö­nösen Mihályi Lici, Vágó Arthur, Farkas Pál, K. Hantos írma cs Justh Gyula értékes alakításai emelkedtek ki. A Szerelem vásárában Csortos vendégtársa: B. Pásztor Sári volt, a pozsonyi színház egykori tagja, aki azonban már vissza­vonult a rivaldától. Pásztor Sári rendkívül nehéz szerepének két legfőbb mozzanatát a lelki emó dóknak mélységeket járó igazságával öntötte művészetbe, a részletek hü kidolgozásával azon­ban adós maradt, dallamos beszéde pedig sok­szor az érfhetetlenségig elhalkult. Kár, hogy eyik-másik előadáson a súgónak tulbangos mű­ködése kellemetlenül befolyásolta az élvezet za­vartalanságát. P. (*) Siposs Antal utolsó napjait éli. A Balaton melletti Rév-Fii!öpről szomorú hirt hozott a táv­iró: A távirat szerint Siposs Antal volt budapesti hírlapírók egyesületének egykori elnöke, a fő- zeneakadémiai igazgató és a budapesti Írók és városi urtársadalom közkedvelt „Tóni bácsija", utolsó óráit éli a boldogabb múltban sok előkelő vendéget látott füíöpi villájában. A nyolcvanhá­roméves zongoraművész és ismert zeneszerző Liszt Ferenc tanítványaként több évet töltött a halhatatlan nagymester házában: Weimarban és barátjával, Reményi Edével együtt sok diadalt aratott országszerte — a hatvanas években. Szü­lővárosa, Ipolyság még a múlt esztendőben lelkes ovációkban részesítette a bámulatos frisseségü aggastyánt ott tartott utolsó hangversenye alkal­mából. Siposs Antal klasszikus mivelőj-e volt a színtiszta magyar zeneirodalomnak s az is ma­radt élete végéig. (*) Illing búcsúzik Prágából. Louis llling, a prágai Német Színház kedvelt'bonvivánja el­hagyja Prágát és Berlinbe szerződött. A jövő hé­ten három legjobb szerepében lép fői és vesz búcsút a prágai publikumtól. Az első berlini fel­lépte hétfőn lesz, mikor „A cárnő kegyen- c-e“ kerül szinte. (*) A budapesti színházi szerződések. Buda­pestről jelentik: A legtöbb színházban, -az állami színházakban is, a korona romlása miatt elakad­tak a szerződési tárgyalások. Az állami színházak főigazgatója is, aki elsőnek kezdte meg a jövő színházi év szervezési munkáját, lemondott terve keresztülviteléről s a szerződések tulnyomórésze szeptemberre marad az állami színházaknál is. Néhány külföldi művészen kiviil — Unkel, Nasta és Tittel már elutazása előtt aláírta szerződését — az Operaháznak például egyetlen tagja sincs még lekötve. Kivételt csak az operettszinházak főszinészötné! találunk. A primadonnákkal már évad közben megállapodtak igazgatóink, valóságos ár­verést rendeztek egymás ellen, hogy biztosíthas­sák színházaik számára a legjobb neveket A Fő­városi Operettszinház első operettére, a Pompa dourra Fedák Sárit hódította el az Uniótól, a mű­vésznő mellett Bfller Irén, Nádor Jenő és Halmay a színház reménysége. Következő operettjükre Péchy Erzsit szerződtették, akit bécsi vendégjá­téka után, a Fővárosi Operettsznház második ope­rettjében látuník viszont. A Városi Színház no­vember közepére várja vissza amrikai turnéjá­ról Kosáry Emmyt, Király Ernővel együtt. Tisza Karola, az újonnan szerződtetett Kolbay Ildikó. Sziklai és Horti egészítik ki az együttest Az Unió operettszinházai jártak legrosszabbul a kö­vetkező évadra: Honthy Hannán és Rátknin kiviil a legjobb nevek a versenytárs színházak szinlap- iára kerültek. Kurunczy elmondja párisi győzelme történetét Budapest, junius 21. K-ummczy Lajos, a Szlovenszkón is jól ismert magyar sprtnter és középtávfutó diadalmas pá­risi futásáról a következőket írja a budapesti Spor (hírlapban: Az én számom, a* 400 méter következett. Sorshúzás. Már az előző napon is láttam, hegy a franciák milyen rafináltak Jön egyikük s ud variasan átnyújtja a sorszámokat, hogy húzzak. Na, gondoltam, mindjárt nem leszek én neked „moisziő14 (.monsieur), megállj csak. Tegnap ugyanis az udvariasan átnyújtott s-zámok közül a legfelsőt vettem ki, a franciák pedig az alsót. Az alsók voltak a kisebb számok, a belső pályák ■Kiveszek alulról egy számot. A kettőst kapom. Fix! is alulról húz. övé a hármas. Pár perc múlva jön -a francia. Lehet, hogy csak most tet­ték be az egyes számot, mert ezt húzza. Nem baj. Felálluuk hatan egy sorban. Fixllel megálla­podunk, hogy ő kissé jobbra tart, én pedig ener­gikusan előre. Az első start sikerül. Azonnal élre kerülök, 200 m. után a fordulóban a francia elém akar menni. De nem engedem, én is előre tőrök. Rettenetes erős a harmadik száz: ő kivüi, én beliül. A forduló végén azonban mégis elém kerti!. Vissza akar tartani, majdnem kiesek a pályáról. Kissé hátra maradok, azután a jobb ol­dalán előre török. Érzem, a finist jobban bírom. Mlég spórolok az erővel, hátha a’ végén szükségem lesz rá. De nincsen; két méterrel előbb érek a célba. A közönség a franciát biztatja, de velem nem bir, azonban mögöttem a finisben feinyo- m.ulŐ Fixl elé vág és így fáiméterre 1 biztosítja a második .helyet magának. A profi fizetésének maximuma. Angliá­ban a nehéz gazdasági viszonyok arra késztették az egyesületeket, hogy a játékosok ed­digi évi 260 font (7 és fél millió magyar korona) fizetését 200 fontra (6 millió magyar korona) le­szállították. Az ifjúsági egyesületek játékosainak fizetését minimálisan heti 10 shillingben (14.500 magyar korona) állapították meg. Eladó angol profik. Tattenham Ho-tspur két legismertebb játékosát: Jaques kapust és Cautrell középcsatáirt az eladó játékosok listájára (B-lista) ! helyezte. Érdekes és ritka eset, hogy az Aston Villa összes játékosait megtartja, köztük Yorkot is, aki pár héttel ezelőtt egy ligamérkőzésen a lábát törte. 560 egyesület mérkőzik az angol kupáért a jövő szezonban. Az angol szövetség hivatalos je­lentése szerint 560 egyesület nevezett az 1923— 24. évi szezonban az angol kupára. Rosszul zárult a profiegyesületek mérlege. Hogy helyes képet alkossunk az angol profiegye­sületek pénzügyeiről, közöljük egyik legtehető­sebb egyesületnek, a Newcastle-Uuited FC-nek idei mérlegét, amelyből kitűnik, hogy a tiszta ha­szon mindössze 2934 font, az előző évi 2194 font­tal szemben. A részvényesek mindössze 7 és fél százalék osztalékban részesültek. A Bolton Wanderers ajánlata egy svájci ka­pusnak. Az angol kupa idei győztese tudvalévőén a pünkösdi ünnepek alatt a FIFA kongresszusa alkalmából Svájcban játszott néhány mérkőzést. A berni Joung Boys elleni mérkőzésen a svájci csapat kapusa annyira megtetszett az angol csa­pat vezetőinek, hogy ajánlatot tettek neki, csap­jon fel közéjük profinak, 1000 font kárpótlást és heti S font fizetést Ígértek, ha öt évre kötelezi magát. Meredith, az örökifjú. A Lancashire-serleg idei győztese a Manchester City lett a Liverpool felett aratott 1:0-ás győzelmével. A mérkőzésről érkezett tudósítások szerint a 47 esztendős Me­redith jobbszélső sok ifjút megcsufoió fürgeség­gel játszott Manchester csapatában. A magyar atléták Göteborgban. Göteborgban a következő magyar atléták állanak starthoz: Gerő (100 m és staféta.) Kurunczy (200 m, 400 m és staféta.) Somfay (400 m gát, tizes küzdelem és staféta.) Csejthey (súly. diszkosz, gerely.) Né- m-ethy (1500 és 5000 m.) Király (marathoni futás.) Tá-rsadatlmi akció indult, hogy Kultsárt (5000 és 10.000 m), Gáspárt és Molnárt is kikiildjék Gö­teborgba. A MASz nemzetközi bizottság legutóbbi ülésének határozata szerint Gerő és Kurunczy nem indulhatnak az angol bajnokságban, mivel a svéd—magyar sportbarátság nem engedi, hogy a göteborgi versenyekkel egyidöben a legjobb ma­gyar atléták közül kettő ne Göteborgban, hanem Londonban álljon starthoz. A Vasas Ungváron. Amint már jelentettük, a budapesti Vasas 23-á-n és 24-én Ungváron játszik a CsK és az UTK ellen. A csapat összeállítása a következő: Siska, Király, Steigl, Kelhein, Go-tt- lieb, Krajcsovics, Masányi, Takács, Jelinek. Ka- tzer, Hinnél. K # Z <i AZD.ASÁH A német szabad devizakereskedelem betiltása előtt Berlin, iunius 21. A pénzügyminiszter elnöklete alatt tegnap volt a Reichstagban a gazdasági szakértők konferenciája, melyen a márka további zuhanásának megakadolyá- zására alkalmas rendszabályokat beszélték meg. Bár a tegnapi tanácskozások még nem végződtek végleges eredménnyel, kétségte­len, hogy ezúttal különösen mélyreható és erélyes rendszabályokat fognak hozni a bör­zespekulációk megakadályozására. A Berli­ner Tageblatt szerint számítani lehet azzal hogy betiltják a szabad devizakereskedel­met. Erősen korlátozni fogják azoknak a bankcégeknek a számát, melyek devizákkal kereskedhetnek. a legsúlyosabb büntetés térné menett be iog tiltani. A devizakészletek lefoglalásának gondolatát föladják. Az értékpapírokkal való kereskedést is mélyreható rendszabályok fogják szabályozni. A V. Z, kifogásolja azt, hogy külföldieknek Németországban értékpa­pírokat vásárolhatnak későbbi terminusokra, nem azért, hogy azokat megvegyék, hanem, hogy azokkal spekuláljanak. A lap azt ajánlja.’ hogy Németország kövesse Magyar- ország példáját s rámutat arra. hogy Ma­gyarországból külföldiek sem nyereséget, sem osztalékot, sem kamatot, sem járadék­jogot nem vihetnek ki. A kormány tárgyalásai a nagybankok­kal ma délután tovább tartottak és estig talán befejezést is nyernek. Tiltott és álüzleteket a legsúlyosabban fognak büntetni. Az uj dol- lár-aranykölcsönnek a gondolata egyelőre háttérbe szorult. A kormány most azon fá­radozik, hogy a bankoktól behajtsa az álta­luk jegyzés céljából átvett ötven millió dol­lár kincstári jegyet, amelyre eddig csak öt millió dollárt fizettek be. xx (A cukorba.! modern gyógyítása.) A cu- jboirbatosoknál sokás megelégedtek azzal, hogy a cukor és szénhidrátok (lisztnemüek) élvezetét vonták meg a betegtől, míg húst és zsírt bármely mennyiségben fogyaszthatott. E diéta mellett a cukor eltynt ugyan, azonban helyébe gyakran a cukornál jóval veszedelmesebb aceton lepett fel. Azért ma már nemcsak a cukor- és szénhidTátfo- gyasztást szoritiák meg, hanem a fehérjét (hus- nemüeket) és a zs'rt is. A cukorkáinál — mint a vesebaj, epekő, küszvény és szívbaj eseteiben — csak úgy lehet tartós eredményt elém’, ha a be­teget szervezetének és mindenkori állapotának megfelelő mennyiségit és minőségű táplálkozás­ban részesítjük Ezzel a szisztémával nemcsak azt érik el, hogy a beteg cukor- és acetonmen- tes lesz, vagyis teljesen meggyógyul, hanem meg lesz állapítva az a maximális mennyisége a szénhidrátoknak, zsír és fehérnyetápanyagoknak, — ezt a tolerancia meghatározásának nevez’k — melyet az egyén szervezete feldolgozni asszimi­lálni képes s mely táplálkozás mellett a beteg kellő tápláltságát, jólérzését és munkabírását is visszanyeri. A pozsonyi Grand Szanatóriumban a legújabb tudományos elvek szerint szigorúan individualizálva kezelik a cukor-, vese- és szív­bajokat és köszvényeket. Ennek a körülménynek köszönhető, hogy a grandiózus intézetnek oly nagy sikerei vannak anyagcsercbetegségck gyó­gyítása torén. A prágai német színház műsora: Péntek: Márfha. Szombat: Hans Heüsng. Vasárnap: Orfeusz a pokolban. Hétfő: A cárira kegyence. Illing búcsúi eltépte. A prágai német kis-szinpad műsora: Péntek: A kis bűnös. Szombat: Comtess Guckerl. Vasárnap délután: Convtess Guckerl. Vasárnap este: Az ellopott város. A pozsonyi magyar színház műsora: Péntek: Marinka, a táncosnő. Szombat: Marinka, a táncosnő. Vasárnap délután: A bajadér. Vasárnap este: (Marinka a táncosnő. Beríin, jumius 21. (Berlini szerkesztősé­günk telefonjelentése.) A munkabéreknek ér- tékállandósitása és a márka stabilizálás azok a főtémák, melyek a berlini sajtót mos foglalkoztatják. A kormánynak és a szakszer vezetéknek az állandó értékű munkabérek behozatala érdekében folytatott tartós ta­nácskozásai annyiban megegyezésre vezet­tek, hogy a jövőben a béreket olyképp fogják fizetni, hogy állandó alapbér mellett az újon­nan fölállítandó index szerint szabályozott változó drágasági pótlék lesz fizetendő. A szabad devizakereskedelem ellen ren­deleti utón szándékszik föllépni a kormány, az idevonatkozó rendszabályok már a jövő hét elején valószínűen életbelépnek. A Vor- wárts megelégedéssel állapítja meg, hogy a szociáldemokráciának a márkazuhanás meg­akadályozása tekintetében fölállított követe lései a kormánynál nem tévesztették el ha­tásukat. A kormány máris kényszerítve érezte magái a kiviteli illetékek pótilletékei­nek a fölemelésére és a szabad kiviteli listák redukálására. A D. A. Z. és a B. L. A. rámu- , tatnak arra, hogy a kormány egyes üzleteket | 3 \ < \ WTmmmmm. Menyasszonyi kelengyék áruháza Saját készitményü finom férfi és női fehérnemű, asztal- m térítők és mindennemű lenáru Árusítás nagyban és kicsinyben wmmtyyyyfTTTfyfmTmmyTTTyTfyn ... 3L Lengyelország a devizaspekuláció ellen Berlin, .iunius 21. (Berlini szerkesztősé­günk telefonjelentése. Berlinben nagy izgal­mat okozott az a Danzigból érkezett hír, hogy egész Lengyelországban beszüntették a magántelefonforgalmat. E hirrel kapcsola­tosan Lengyelországszerte beállott nagy nyugtalanságról érkeztek jelentések, vala­mint arról, hogy Lengyelország katonai ké­szülődéseket tesz Németország ellen. Való­jában — úgy látszik — csak pénzügyi rend­szabályokról van szó. A telefonbeszélgetés betiltásával a lengyel kormány lehetetlenné akarja tenni a danzigi tőzsdén a devizaspe­kulációkat. hogy ezáltal a lengyel márkái

Next

/
Thumbnails
Contents