Prágai Magyar Hirlap, 1923. április (2. évfolyam, 75-98 / 228-251. szám)

1923-04-08 / 80. (233.) szám

Nedinger lnditvánua m általános kisebbségi jogttáúeiesiirO! Usteri paritásos békéltető bizottságok léte­sítéséi javasolja. Prága április 7. Az interparlamentáris unió most küldte szét február 15-én és 16-án Parisban tartott kisebbségi konferenciájáról fölvett jegyző­könyvét. A bizottság elnöke Abelsvvaert bá­ró, tagjai az államok képviseletében Usteri dr. (Svájc) és Uhlir dr. cseh-szlovák képvi­selő, a kisebbségek részéről pedig Medingei prágai német képviselő és Jósika báró a ro­mániai magyarság képviselője. Jósika beteg- miatt nem jelenhetett meg az értekezleten, sége miatt nem jelenhetett meg az értekezle­ten. Az értekezlet egy a kisebbségek jogairól és kötelsségeirői szóló határozati javaslaton és a magyar s bolgár csoport nyilatkozatain kiviil két fontos javaslattal foglalkozott. Az egyik javaslat Usteritől ered, aki azt indítványozta, hogy az egyes államo­kon belül paritások békéltető bizottságokat szervezzenek, a másik javaslatot, amelyei a cseh-sziovákiai német népszövetségi liba készített, Medinger terjesztette elő. Az utóbbi javaslat a kisebbségi jog egész terü­letét foglalja át és pedig úgy anyagi, mint alaki tekintetben. E javaslatban szembehe- Jyezi a minimális kisebbség! védelmi pro­gramját, amelyet valamennyi kisebbséggel szemben kell alkalmazni, a minősített pro­grammal, amelyet csak akár számbelileg akár kulturális, vagy gazdasági tekintetben kimagasló kisebbségekkel szemben alkal­maznak. Beható vita után elhatározták, hogy a szőbanforgó rendezés csak képviseleti alkot­mányokkal báró államokra vonatkozzék. A két javaslat előadójául a bizottság Usterit je­lölte ki. A salgótarjám határkérdés a népszövetség előtt Budapest április 7. (Budapesti szerkesztőségünk télefonje- lentése.) A trianoni békeszerződés a sagótar- jáni bányákat Magyarországnak Ítélte, So- mosíkő és Somosujfalu községeket pedig, amelyek szorosan a salgótarjáni bányavidék­hez tartoznak, a cseh-szlovák köztársaságnak juttatta. A magyar kormány kérte abhatár ki­igazítását. Mivel a határmegállapitó bizottság számos tanácskozás ellenére sem tudott dön­teni, a kérdés a népszövetség tanácsához került, amely január 31-iki ülésén tárgyalta. Az ülésen Magyarország és Cseh-Szlovák]a képviselői kijelentették, hogy kormányaik el­fogadják a népszövetség döntését. Genfben február 26-tól március 3-ig a két kormány szakértői értekezletet tartottak, amelybe be­vonták a nagykövetek tanácsa által kikül­dött határmegállapitó bizottság olasz és an­gol tagjait is. A tárgyalások elkalmával De Gana brazíliai kiküldöttet megbízták azzal, Szatíra. j Gorkij Maxim orosz eredetijéből fordította: Buikó Zoltán. Egyszer a felsőbbség, belefáradva a más nézeten lévő polgársággal való örökös ve­szekedésbe, megkívánta, hogy végre kinyu- godja magát babérjain s e célból a követke­ző, legszigorúbb parancsot tette közzé: „Ezennel.elrendeltetik minden más néze­tet valló po.War összeírása; mindazok, kik különféle álorca alá rejtik megyőződésüket, könyörtelenül felkuíaíandók s ieálcázásuk után különböző, alkalmas módon gyökerestül kiír tandók.“ A parancs végrehajtását pedig Orontij Sztervenkovra, Ö Magasságának, a idegiek királyának s a Tüzfökl uralkodójának volt kapitányára, most mindkét nem s minden korbeli élőlények magánirtójára bízták és kiutaltak neki e célra mindenestül s összesen 16.000 rubelt. Nem azért választották éppen Orontijt, mintha nem akadt volna több hozzá hasonló fickó, hanem csupán csak azért, mert egé­szen természetellenes módon csúnya volt, szőr borította tetőtől-talpig — aminek az volt az előnye, hogy bármely éghajlat alatt képes volt meztelenül járni —, foga pedig két sor r: volt, összesen hatvannégy darab. Ezekkel a tulajdonságokkal sikerült meg­nyernie a felsőbbség föltétien bizalmát. Orontij azonban említett előnyei ellenére elégedetlenül és rosszkedvűen morgott ma­gában : Dohát hogyan álcázzam le őket? Hisz hallgatnak az istenadták, mint a hal! Valóban e város lakosai nem közönséges éleselméjűségről tettek tanúbizonyságot. hogy terjesszen jelentést a népszövetség elé. De Gana jelentésével mos elkészült és a népszövetség elé terjesztette. Ebben az ügy­ben április 12-ére Parisba újabb értekezletet hívtak össze, amelyre meghívták a két kor­mány szakértőit, valamint a határmegállapi­tó bizottság angol és olasz delegátusait is. A salgótarjáni határkérdés a népszövetség ta­nácsának április 16-án kezdődő ülésszakának tárgysorozatán is szerepel. Prága, április — Ray Stannard Baker, aki Wiísont 1919- ben elkísérte európai útjára, aki a Versailles! békekonferencia amerikai sajtóbizottságának elnöke volt Wilsomiak emlékiratait és a békekonferencia alatt gyűjtött okmányait, valamint saját tapasztalatait könyvalakban jelentette meg. A könyvet — illetve annak megjelent első kötetét — Curt Thesing fordí­totta le német nyelvre. (Megjelent ez év már­cius havában Paul List lipcsei könyvkiadó vállalatánál.) Az emlékiratok özönéből magasan ki­emelkedik ez a vaskos kötet. Wilsonnak sze­mélye, elvei, azok alkalmazása és szereplé­sének tragédiája egyik legérdekesebb feje­zete a legújabb kor történelmének s így érde­mes és szükséges közelebbről foglalkozni ez­zel a müvei. Mikor Wilson elhagyta Európát a Geor­ge Washington nevű hajón, hatalmas ládák­ban vitte magával a békekonferencia Írásba foglalt emlékeit. Jegyzőkönyveket és feljegy­zéseket a konferencia legbizalmasabb tanács­kozásairól. a szakértők jelentéseit és memo­randumait, levelezéseit s azokat a petíció­kat, melyek a világ minden részéből hozzá érkeztek. Ezekbe az írásokba nyert Wilson en- gedehnével betekintést Baker s ezek nyo­mán irta meg könyvét, melynek nyilvánvaló célja Wilsont a világ közvéleménye előtt igazolni és rehabilitálni. Eslő fejezetében Baker az amerikai bé­kedelegáció hajóraszállását és Wilsonnak tengeri útját iria le. Rámutat arra, hogy mily hatalmas egyéniség volt a háború utolsó évei­ben Wilson, akiről a párisi Mustrádon azt irta, hogy a háborúban ö volt az az ember, akire úgy tekintettek a franciák, mint az órára szokás. Wilson a szövetségesek ügyét uj, morális bázisra helyezte. Wilsonnak sza­vai élő erőt jelentettek s a világ várakozását és érdeklődését csigázták föl. Olaszországban fogalom volt a Wilson neve s a kis közep- európai nemzetek minden reménységüket beléje helyezték. Ily körülmények között szállt Wilson hajóra. A George Washington fedélzetén mar tornyosulni látta jószándékainak akadályait s egyik barátja előtt ezt a kijelentést tette: — Amerikára tekint ma az egész világ, Nemcsak elszenvedett jogtalanságokat kell Egyik jobban félt a másiktól, kölcsönösen provokátoroknak tekintették egymást s egy­szerűen semmit a világon sem állítottak, ha­nem még szűk családi körben is titkos tol­vajnyelven, idegen szóval beszéltek: — N’est ce pás? — Mama, ugy-e kész már az ebéd, n’est ce pás? — Mama, elmehetnénk ma a moziba, n’est ce pás? Alaposabb megfontolás után azonban mégiscsak rájött Sztervenko, hogyan álcáz­hatná le polgártársai titkos gondolatait. Hi- drogémhiperoxiddal hatalmas fejmosást ren­dezett, a szükséges helyeken meg'borotválko- zott, szőke hajra és a velejáró világfájdalmas arcvonásokra is szert tett, aztán szolid, feke­te szövetből készült ruhát öltött — s most már a tulajdon édesapja sem ismert volna rá. így felkészülve, kivonul Orontij este az uccura, elgondolkozva jár-kel, mígnem fel­tűnik neki egy polgár, aki — a természet szavára hajtva — valamerre sourufordál; rá­csap Orontij balfelol s kihívóan susogja: — Elvtárs, ugy-e bár nyomja lelkedet a mai állapot? A polgár először is mérsékli lépteit, mintha valami eszébe jutott volna; alig tűnik fel azonban rendőr a közelben, a polgár is loálcázza magát: — Rendőrség! Fogják el! Mire Sztervenko tigrishez hasonlóan kénytelen számos kerítésen átszökdelni. Vég­re menedéket lel egy csalánbozótban s ek­ként gondolkozik: — így ugyan meg nem fogod őket, a tör­vény szerint cselekesznek az Ördögfiak! (Egyébként ettől a naptól kezdve mintha csökkenni kezdene az államjegyek immár aggasztó inflációja!) A románok által lefoglalt birtokok ügye. Ma délben értesítés érkezett a népszövet­ség vezértitkárságától a külügyminiszterhez, hogy a népszövetség Genfben április 16-án tartandó ülésén foglalkozni fog a magyar kormánynak azzal a panaszával, mely szerint a román hatóságok a Magyarországra optált volt erdélyi lakosok vagyonát jogtalanul ld- I sajátítják. jóvátenni, de uj reménységeket is ki kell elé­gítenie. Az éhesek azt várják tőlünk, hogy mi etessük őket, a hajléktalanok, hogy szállást adjunk nekik, a testileg és lelkileg betegek, hogy meggyógyítsuk őket. Mindezek a vá­rakozások a sürgős szükségesség jegyét vi­selik magukon. Nem tűrnek halasztást . . . Mi pedig tudjuk, hogy ezeket a régi bajokat és uj panaszokat nem lehet égi'’ nap alatt és egy tollvonással elintézni. Ezeket mondotta és a „csalódások trage- diáját“ emlegette. Három nappal az Európába való megér­kezés előtt konferenciára hívta egybe az amerikai békedelegáció tagjait Wilson. Ki­fejtette a delegátusok előtt terveit és gondo­latait. Hangsúlyozta, hogy Amerika a konfe­rencián az egyetlen érdektelen fél s igy kö­telessége, hogy „az emberiség álláspontjá­hoz hii maradjon s inkább hallgasson a né­pek, mint vezetőik akaratára'*. „Mutassák meg nekem — mondotta a szakértőknek — mi az igazság és én küzdeni fogok azért; ké­szítsenek nekem védett pozíciót**. A világ uj rendjét kell fölépíteni — ezzel a programmal érkezett meg Wilson Franciaországba. Baker közelebbről is megvilágítja ezt a programot. Kifejti, hogy a wilsoni eszméli két hatalmas, amerikai eredetű gondolat kö­zül csoportosultak. Az egyik az emberiség szabadságára és jogaira, a másik a törvé­nyeire és kötelezettségeire vonatkozott. Az első a népek önrendelkezési joga volt, a másik annak kötelezettsége, hogy a népek kölcsönös védelemre szövetkeznek, megal­kotják a népszövetséget. Ezt a két gondola­tot sohasem választotta ketté. Programját 1918 julius 4-én Maunt Vernonban mondott beszédében igy foglalta össze: —- Ami után törekszünk, az a törvény uralma, amely a kormányzottak hozzájáru­lására van alapítva s amelyet az emberiség megszervezett akarata képvisel Ezek az eszmék nem uiak és nem erede­tiek. A valóságban öregebbek, mint Amerika, mert gyakran hangzottak már el prófétikus és reformáló államférfiak részéről Lincoln így fejezte ki őket: „A nép kormánya, a nép­pel, a népért.** Ezek az eszmék benne foglal­tainak a Virgínia Bili of Ringhtsben, a függet­lenségi nyilatkozatban és az amerikai alkot­mányban. Ezután fölveti Barker azt a kérdést. Orontij pedig élénkebb színű szöveteket ölt magára és más módon kezd embertársai­ra vadászni. Mosolyogva lép az áldozathoz s megkérdi: — Bocsánat, uram, nem volna hajlandó 'beállani agent provocateurnek? Mire a polgár hidegvérrel informálódik: — Mennyi a fizetség? Mások udvariasan, de határozottan el- utasítják: — Köszönöm, már leszerződtem. — Hm — gondolja Orontij, — fogd meg aztán az ilyet! (Közben az infláció szinte észrevétlenül íünedezik, csökken...) Nyomozott Orontij a „Záptojások széles­körű és célirányos felhasználására alakult részvénytársaságban** is, mihamar kitűnt azonban, hogy a társaság három püspök és a csendőrség tábornokának erős befolyása alatt áll, évenkint egyszer ülésezik s akkor is külön pétervári engedéllyel Orontij tehát unatkozik s — különös vé­letlen! — az infláció most már úgyszólván a végét járja. Nekibőszül Orontij. — Na jól van! S ezúttal a direkt módszerhez folyamo­dik. Odamegy a kiszemelt polgárhoz s meg­szólítás nélkül kérdi: — Meg van az életével elégedve? — Tökéletesen! — A felsőbbség azonban nincsen meg­elégedve, kérem. És aki azt meri állítani, hogy meg van elégedve, azt —■ magától ér­tetődik... — Letartóztatom! — Bocsánat! — No mi az?, Müifeüw <n wilsoni I»éi£evlzi4ra,4»l. — Á versaOlesi békeszerződés Wilson okmánytárának világánál. — mennyiben tartotta Amerika szükségesnek, hogy Wilson azokat az eszméket, melyek Amerikát szabaddá és nagygyá tették, átvi­gye más országokba is és alkalmazza? A kérdésre Lansignak, az amerikai külügyi ál­lamtitkárnak naplószemelvényével felel, aki már a George Washingtonon bevallotta ma­gának, hogy az önrendelkezési jogra vonat­kozó wilsoni kijelentés azt a veszedelmet rejti magában, hogy bizonyos népek azt a konferencián lehetelen követelések alapjává teszik s sok országban fognak nyugtalanságot s békétlenséget kiváltani. „A frázis robbanó­anyagokkal van telítve . . . Micsoda sze­rencsétlenséget hoz majd a világra!** De az amerikaiak között voltak olyanok is, akik a wilsoni program második része, a népszövetség ellen foglaltak állást. Ellenez­ték azt, hogy Amerika nemzetközi kötele­zettségeket vállaljon s az uj világszövetség­ben szerepet játszón. Ezek a politikusok au izoláció, az egoista Amerika hívei voltak. Az első fejezet végén beszámol Baker arról, hogy Wilson megérkezése Európába mily hatalmas ünneplések között történt, hogy ujjongva és lelkesen fogadta a francia nép s amerre ment óriási zászlók üdvözölték ezzel a felírással: — Éljen Wilson, az igazságos! oeoooQooooeo^ooe ooeooeeeoosooooQ Szepíenier is-élöl október I5*£lg leszeek a községi választásait. Pozsony, április 7. (Saját tudósítónktól.) Amint tegnap je­leztük, a cseh-szlovák szociáldemokrata sze­nátorok és képviselők, valamint a pártok tit­kárai tegnap Pozsonyban értekezletet tar­tottak. Az értekezlet a vasúti tarifa leszállítá­sa és a kormány építkezési programjának sürgős végrehajtása mellett foglalt állást. A községi választások tekintetében közölték, hogy a községi választásokat szeptember ló­tól október 15-ig fogják megtartani. A szo­ciáldemokrata párt, ahol lehetséges önálló lis­tával veszi'fel a választási küzdelmet, kisebb községekben, vagy ott, ahol a körülmények parancsolják, a cseh koalíciós pártok közös listát állítanak fel. A szociáldemokraták éle­sen áilástíoglaltak Vrbenskyék szlovdiszkói agiíációja ellen és különösen az ellen, hogy Vrbensky a magyar-német szociáldemokra­tákkal tárgyal Az értekezleten a központi pártvezetőség nevében Aster cseh képviselő is részt vett. O9eO@e06O090O9999€9@e@&O906@O@0& Kiiépeuröpsí szláv btoKK. Varsó, április 7. (Saját tudósítónktól.) Egyes lengyel lapok jelentik, hogy Masaryk köztársasági elnök Benes miniszterrel együtt egy tervezeten dolgozik, amely egy közép­európai Szláv biok megalakítására irányul. Á biok tagjai Lengyelország, Jugoszlávia és a cseh-szlovák köztársaság volnának. A biok célja: Németország ellensúlyozása és keleti törekvéseinek keresztezése vj na. E szláv biok mellett a klsaníant továbbra is megma­radna. A lapok szerint Benes Foch marsallal egy üt érkezik meg Varsóba. — Igaz, elégedetlen vagyok, mivelhogy a kormány nem eléggé erőskezü. — Uuugy? Letartóztatom... Ilyeténképpen három héten belül körül­belül tízezer különböző élőlényt szedett össze Orontij. Becsukta őket, ahová lehetett és az­tán akasztatni kezdett, természetesen magá­nak a lakosságnak költségére — takarékos­ságból. Minden gyönyörűen ment. Történt azonban, hogy a fő-főparancs­noknak kedve kerekedett egy kis nyulászat- ra. Alig ér ki a városból — mit látnak sze­mei? Különös szag terjeng a mezőkön s elébe tárul a lakosság megnyugodott tevékenysé­gének képe: egyik a másik ellen tanúskodik nagyban, akasztanak, elásnak, Sztervenko pedig jogarral kezében sétál köztük s ékes szóval buzdítja őket: — Sl-et-niü Te barna, hallod-e, vigab- ■ban! Hej, tisztelt uram, csak nem vált talán kővé? Kész a hurkocska — no gyerünk, gye­rünk, bújjatok már be és ne tartóztassátok a többieket. Fiú, fiú, hogy mersz előbb bele- bujni, mint apádurad?! Nyugalom, urak, csak nyugalom, mindenkire sor kerül... éveken át tűrtetek és vártatok a nyugalomra, nem tud­játok most már ezt a pár rongyos percet ki­várni? Hova — hova sétálunk, barátocskám? ... Ostoba... Pompás lova hátán csak ül a fő-fő­parancsnok s csodálkozva gondolja: — Mintha kissé sokat szedett volna össze a fickó! Fzért van hát a városban minden ablak légmentesen bezárva... Egyszerre Összerezzen: ott függ a tulaj­don nagynénje, nem is érinti lába a kemény földet! Ezért aztán még jobban elcsodálkozik: — Ki adott erre parancsot? Vasárnap, április 8.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents