Prágai Magyar Hirlap, 1923. február (2. évfolyam, 25-47 / 178-200. szám)

1923-02-23 / 43. (196.) szám

Ht

& von matti sípostól alkalmazottak sztrájkja és annak kOvetkezmcnijd.

Irta: Kugyeray Ede dr.,

posta- és távírda-igazgató.

Pozsony, február 22.

Mivel az elbocsátott postai alkalmazottaik helyzete sürgős .megoldásra vár és mivel a külügyi kormány külföldi propagandája ezt a kérdést hamis beállításban tünteti fel, szükségesnek látjuk azt, hogy a viszonyok alapos tsnierőjé-neik alábbi cikkét leközöljük.

A Szlovenszkón alkalmazásban állott magyar postaszemélyzet 1919 február havában sztrájkba lépett. A személyzetnek ez az elhatározása helytelen volt és annak szépit- getése nem tételezhető fel rólam, aki abból a felelősségárzetbői kifolyóan, amelyre állásomnál fogva ta személyzettel szemben kötelezve voltam, -azt a leghatározottabban elleneztem. De ha tekintetbe vesszük a kormány eljárását, akkor a munkabeszüntetést teljesen alaptalannak és rn e go k óla ti a n nak tartani nem lehet.

A sztrájk közvetlen oka az a kormányintézkedés volt, amely a Károlyi-kormány által kiutalt drágasági pótléknak $ az ezen kormány által kiadott előléptetésekkel és kinevezésekkel kapcsolatos fizetéstöbbleteknek kifizetését 1919 február hó 1-én beszüntette. Ez az intézkedés ellentétben áll az 1918, év! 64. számú törvénynek azzal a rendelkezésével, amely szerint a volt magyar királyság területén levő állami, közigazgatási és egyházi funkcionáriusok, tisztviselők és alkalmazottak egyelőre eddigi illetményeikkel hivatalukban megmaradnak, 'ha a cseh-szlovák állaimnak az előirt fogadalmat leteszik. A tisztviselők járandóságairól tehát törvény intézkedik és így azokat egyszerű kormányrendelettel törölni vagy csökkenteni nem lehet. De még sérelmesebb színben tűnik fel a kormányintézkedés, ha összehasonlítjuk az 1918 december hó 33-án kelt 100. számú törvény rendelkezéseivel. Ez a törvény ugyanis ü régi Ausztria területéből a cseb-szlovák köztársasághoz csatolt területeken szolgálatban volt állami alkalmazottakra nézve elrendeli, hogy az 1918 szeptember 11-én 333. szám alatt keit pénzügyminiszteri rendeletiben megállapított drágasági pótlékokat továbbra is kifizessék nekik. A régi osztrák kormány által kiadott kinevezések és előléptetések alapján az alkalmazottakat megillető fi ze tés több letekről pedig külön intézkedés nem történt, mivel magától értetődőnek tartották ezeknek az összegeknek további kifizetését. Mire vezethető vissza a Szloveosz- kón alkalmazásban állott volt magyar állami alkalmazottaknak sokkal hátrányosabb kezelése? Hogy a cseh-szlovák kormánynak a Károlyi-kormány intézkedéseivel szemben alkotmányjogi aggályai voltak, azt még valahogy meg tudom érteni, de hogy ezeknek az aggályoknak hátrányos következményeit miért kellett az állami alkalmazottakra is áthárítani, akik szerény fizetésükből elsőrendű életszükségleteiket is alig tudták az akkori nehéz megélhetési viszonyok között fedezni, ennek a magyarázatát megtalálni valóban nem tudom. A kormánynak egyszerűen ki kellett volna terjesztenie az 1918. évi 100. sz. törvényt a szlovenszkói állami alkalmazottakra is. A kinevezésekkel s előléptetésekkel kapcsolatos fizetéstöbbletekre nézve pedig úgy intézkedhetett volna, hogy azokat az állami alkalmazottak jogviszonyainak rendezéséig ideiglenesen kifizessék. Ez az intézkedés mindenesetre humánusabb lett volna és vele »ok — magára a kormányra nézve is kellemetlen — következményt el lehetett volna kerülni.

Általánosan elismert tény, hogy a magyar posta alkalmazottai a világháborúban emberfeletti munkát végeztek kis fizetés mellett, úgyszólván éhbérért. A kinevezések és a .státusrendezés régen esedékessé váltak, de a háborús viszonyok azok keresztülvitelét megakadályozták. 1918 végén a postások helyzete némileg elviselhetőbbé vált. Ily körülmények között a cseh-szlovák kormánynak sérelmes intézkedése szinte megsemmisítő hatással volt a személyzetre és valóban nem csoda, hogy a személyzet félretolva a mérsékeltebb felfogású, idősebb s megfontoltabb tisztviselőket, azokat követte, akik a következményekkel mit sem törődve, a személyzetet a végső eszköz igénybevételére: sztrájkra hivták fel.

A sztrájkoló alkalmazottak 1919 márciusában végzést kaptak, amely' azzal a meg- okolással, hogy szolgálatukat önkényesen elhagyták és abba az általános fölhívás ellenére sem tértek visszi, távolmaradásukat pedig nem okolták meg, miért is olybá tekintendők, mintha állásukról önként lemondtak volna, a postaszolgálatból elbocsátották őket, szolgálati illetményeiket pedig beszüntette.

| vwtft

Péntek, e 23.

Ez a rendelet úgy formailag, mint tartalmilag jogellenes. Formai tekintetben azért, mert sem hivatalos pecséttel nem látták el, sem pedig a kibocsátó hatóságot a rendeletén fel nem tüntették- A jogaikban sértettek azt sem tudhatták, hogy mely hatóság intézkedése ellen éljenek jogorvoslattal.

Tartalmilag azért sem állja meg helyét, mert senki sem tudja, hogy a benne emlitett általános felhívás hol és mely napilapokban jelent meg. A rendelet továbbá nem jelöli meg azt a jogszabályt, amely kimondja, hogy' valamely sztrájkban való részvétel a hivatali állásról való önkéntes lemondást jelenti. Kutattam ilyen jogszabály után, de azt sehol sem találtam. Az osztrák szolgálati pragmatika 84. szakasza ugyan elismeri a tisztviselőknek azt a jogát, hogy állásáról lemondjon, de a lemondás jogi érvényét ahhoz a feltételhez köti, hogy a lemondás írásban nynjtassék be. ami a sztáikoló postások részéről nem történt meg. A magyar állami alkalmazottak jogállására vonatkozó rendelkezésekben is szó van az alkalmazottaknak erről a jogáról, de a lemondás feltételei közelebbről részletezve nincsenek. A szóban forgó kérdés eldöntésének tehát az általános gyakorlatot kell kiindulási pontul elfogadniHa az állami alkálimazottaknak a volt osztrák-magyar monarchia területén rendezett sztrájkjainak lefolyását vizsgáljuk, úgy’ megállapíthatjuk, %ogy az érdekelt hatóságok sohasem helyezkedtek arra a jogi alapra, hogy a sztrájkoló állásáról ' önként lemon- dottnaik tekinthető és ez&n űz alapon sohasem mondották ki a szolgálatból való elbocsátást. Előfordultak ugyan esetek, amikor a sztrájkoló* állásából elbocsátották. Az elbocsátást azonban a sztrájk ügyében megtartott vizsgálat előzte meg, amelynek folyamán a sztrájkvezefcőknek a munkabeszüntetés körüli felelősségét állapították meg és ennek alapján ellenük fegyelmi vizsgálatot tettek folyamatba s csak ennek szabályszerű lefolytatása után sújtották a bűnösöket fegyelmi büntetéssel, vagy bocsátották el szolgálatukból. A sztrájkolók zöme azonban állását újból elfoglalhatta és ellenük semmiféle megtorló intézkedést nem alkalmaztak.

A cseh-szlovák kormány azonban azt az ellenvetést tehetné, hogy a trianoni békeszerződés aláírása előtt a volt magyar állami alkalmazottak fölött fegyelmi hatósági jogkör nem Siette meg, mert a hatalmat akkor még csak de facto gyakorolta és nem de jure, tehát fegyelmi eljárást az ílkalmözottak ellen nem is indíthatott. De akkor is módjában állott volna az érdekelt hatóságoknak, hogy a sztrájk ügyében a tényállás megállapítása végett legalább általános jellegű vizsgálatot indítson, ükkor mindenesetre e! lehetett volna kerülni, hogy jogsérelem érje azokat, akik betegségük miatt nem téliesítettek a sztrájk tartama alatt szolgálatot, vagy akiket a hivatal ajtajában fölállított katonák szuronya akadályozott meg szolgálatuk teljesítésében. De bárhogy is áll a dolog, azok az alkalmazottak, akik a sztrájkban tényleg részt vettek és ma még Szlovenszkó területén tartózkodnak, mentesek midennemü felelősségtől a sztrájk keletkezése körül.

A cseh-szlovák köztársaság területén visszamaradt postai alkalmazottak helyzetét főleg az nehezíti meg, hegy a kormány eljárását velük szemben nem .a szolgálati szabályok, hanem politikai szempontok irányítják. Pedig a postai alkalmazottak sztrájkja nélkülözött minden politikai jelleget, az kizárólag gazdasági bérharc volt. Már a sztrájk keletkezésének okai is erre vallanak. Ezt igazolja a sztrájk vezetőségnek a „Hiradó“ 1919 május 22-iki számában megjelent nyilatkozata.

A kormány — minden bizonnyal helytelen információk alapján — a sztrájk kérdését mégis állandóan politikum gyanánt kezeli. És itt van a főhiba, mert ez m oka annak az általános jogsérelemnek, hogy a cseh-szlovák állam a sztrájk idején szolgálatot nem teljesített alkalmazottak ellátásáról — egyes kivételektől eltekintve — nem gondoskodik.

Az a személyzet, amelynek ambícióját, munkabírását, szorgalmát és kötelességtudá- sát általánosan elismerték, azt a sorsot, mely osztályrészéül jutott, valóban nem érdmelte meg. Szervezek ma romokban hever. Az egyedek visszavonultak minden társadalmi és nyilvános élettől, még az egymá'sközti érintkezés is megszűnt s egyetlen találkozóhelyük: •— a temető. Itt búcsúznak a kiszenvédett kartársaktól. Sziszifuszi küzdelmet folytatnak azért az állami ellátásért, amely egy* egész élet munkája eredményeként jogosan megilletné őket. Ebben a küzdelemben is ínagukra vannak hagyatva*. Szociális, humanitárius és társadalmi egyletek rész vétlenül nézik vergődésüket, a sajtó — egy pár magyar laptól eltekintve — tnitsem törődik Ügyükkel, hiszen csak — volt magyar tisztviselőkről vau szó. A kormány ugyan ígéretet tett, hogy a hozzá beérkezett kérvényeket egyénenklnt

fölül -fogja vizsgálni, de az Ígéreten kívül egyéb nem történt. Legföljebb elutasító határozatokat hoztak.

Meg vagyok győződve arról, hogy ha a drágasági és egyéb pótlékok és fizetéstöbbletek ki nem fizetése miatt a köztársaság másik felében szüntették volna be a munkát a tisztviselők, úgy az ügy rendezése már rég megtörtént volna. Ebben az esetben már nem lett volna politikáik hanem szociálpolitikai kérdés s ezért a kormány már réges-régen kénytelen lett volna az engedékenység útjára térni. Ugyanilyen . szociálpolitikai követelmény a volt magyar postások ügyeinek rendezése is.

Állíthatja-e azt valaki komolyan, hogy különbség van ama néhány — a sztrájkban

szintén részt vett — tisztviselő között, akiket állásukba visszahelyeztek és azok között, akik még ma is fizetés és nyugdíj nélkül nyomorognak? Az egyik éppen úgy sztrájkolt, mint "a másik, az egyik ugyanabból az okból szüntette be a munkát, iránt a másik, az egyik éppen u.gy nem volt sztrájkvezér, mint a másik. Ha a cseh-szlovák kormánynak politikai megbízhatóság szempontjából van kifogása egyik-másik volt magyar postaalkalmazott ellen, úgy az ilyeneket ne vegye át a cseh-szlovák állami szolgálatba, de utalványozza ki nekik mindazokat az összegeket, amelyek őket a törvény alapján megilletik. Ezzel, a megoldási móddal mindkét fél meg fesz elégedve, az;, állam is, az alkalmazottak is. A sztrájkolók ügye ily módon végre megoldást nyerne. A központi kormány is megszabadulna végre attól a sok kellemetlenségtől, amelyet a kérdésnek helytelen fölfogása és helytelen irányba való terelése folytán nap-nap után tűrni kénytelen.

Végül foglalkozni óhajtok még azzal a kérdéssel is, hogy a postai alkalmazottak a kormány elutasító határozata ellen jogorvoslattal élhetnek-e és mely fórumnál? A volt

magyar postai alkalmazottak a.dLŰL!ííi alkalmazottak közé tartozván, a vetésükre és nyugdijukra vonatkozó miniszteri döntés ellen a közigazgatási bírósághoz fordulhatnak panaszaikkal A közigazgatási bíróság érdemi határozatot nem hoz, hanem csak megállapítja a megpanaszolt miniszteri határozatnak helyes vagy helytelen voltát s az érdekelt minisztériumot esetleg uj határozat hozatalára utasíthatja.

Az elmondottakra való tekintettel a Szlo- venszkón lakó ellátástaian postai alkalmazottak sérelmeinek orvoslására irányuló panaszok eredménye nagyon is kétséges s a sztrájkolok ügyének végleges elintézése kizárólag a mmisztre jóindulatától függ. Távol áll tőlem, hogy ezzel a kijelentésemmel a prágai közigazgatási bíróság tárgyilagosságát és pártatlanságát kétségbevonjam. A tapasztalat azonban azt mutatja — egyéb államokban is fordultak elő esetek —, hogy a bírói pártatlanságnak bizonyos politikai irányzat és befolyás előtt meg kellett hajolnia. Nincs kizárva, hogy a volt magyar postaalkalmazot- tak ügyében is így lesz, mivel azt politikum gyanánt kezelik. De az ellenkező esetben is ki van téve a jogát kereső alkalmazott annak, hogy panasza — a közigazgatási bíróság kedvező döntése ellenére is — hosszú időn át elintézetlenül fog heverni, mert a közigazgatási bíróság határozatának nincsen oly szankciója, amellyel egy helyes miniszteri döntést záros határidőn belül ki lehetne kényszeríteni.

Mindazonáltal nincs ok a kétségbeesésre. Ügyünk a pozsonyi keresztény szociális párt folytonos és állandó sürgetésére, lasson-las- san a megoldás felé közeledik. Hiszem és remélem, hogy nincs messze az az idő, amikor a kormány a volt magyar postások íigvét nem egyénenkénti, hanem általános, mindenkire kiterjedő intézkedéssel végre dűlőre viszi.

Nagyfokú rendetlenségek az egyházi vagyon kezelésében,

A lefoglalás ellenkezik a békeszerződéssel. — Az egyházi birtokok vagyoni és jogi viszonyait összekuszálják. — Képviselőink interpellációja.

Prága, február 22.

' Paíkd’vBs Viktor keresztényszociális nemzetgyűlési képviselő és társainak a kormányhoz 'benyújtott interpellációja szomorú fényt vet -azokra a viszonyokra, amelyek a nagyszombati vikariátus területen lefoglalt egyházi birtokok kezelése tekintetében uralkodnak. Az interpellációból kitünően a helyzet ugyanis igy áll:

Az esztergomi érsekségnek és az esztergomi főkáptalannak, valamint a szemináriumi vallási és tanulmányi alapoknak, továbbá a Szent Banedek-rendüek és a lekéri apátságnak Szlovenszkó területén fekvő birtok-alt még 1918 őszén lefoglalták és azóta nem tudni, hogy ki kezeli azokat Van valami Egyházi biriokkezelőség vagy hasonló cim-ü hivatal, de hogy ki állította fel ezt a hivatalt, ki bízta -meg a vagyonkezeléssel, kinek felel ez a hivatal, mily eredménnyel kezdi az állítólag százezer holdat meghaladó ingatlanokat, a jövedelmet hová fordítják, ki számol róluk el és kinek, ezekre a kérdésekre senkitől választ nem lehet kapni. Állami kezelésben nincsenek. mert az állami költségvetésekben ás számadásokban nincs nyomuk.

tEz -a kérdés annál több figyelmet érde- mel, mivel nyugtalanító hírek szállonganak a kezelés módjáról. Szabálytalanságokról, visz- szaélésekről, főtisztviselők elbocsátásáról, hiányokról regélnek és senki e híreket helyre nem igazítja, nem cáfolja és igy semmi bizonyosat nem lehet tudni.

Maga a lefoglalás ténye tételes törvénybe ütközik. A trianoni .békediktátum 250. cikke igy szól: ,yA magyar állampolgároknak vagy a magyar állampolgárok által ellenőrzött társaságoknak a volt osztrák-magyar monarchia területén fekvő javai, jogai és érdekei -nem esnek ... lefoglalás vagy felszámolás alá.“ A lefoglalás jogtalanságától eltekintve, meg -nem engedhető és jogállamban elő -nem fordulhat, hogy ily nagykiterjedésii szekvesztrált vagyonok felelősség nélkül kezeltessenek.

Azt halljuk, hogy a pozsonyi teljhatalmú minisztérium egyházi referát-usa annak ideién ezekből az alapokból teljesen önkényesen és tetszés szerint utalga’tott. Hol vannak a számadásaik? Kinek számoltak el? Ki ellenőrizte a számadást?

Ezek a birtokok nem egyformák. Külön - külön erkölcsi személyek tulajdonai másmás rendeltetéssel. Mégis össze vegyítve kezelik őket. A gazdatiszteket az egyik uradalomból a másikba áthelyezik. Ezáltal jogi viszonyaikban, szolgálati éveik beszámításában, nyugdíjigényeik megállapításában zavarok támadnak. Egyik gazdaságból átviszik a felszerelést -a másikba, innen elviszik az állatokat, amonnan a terményt s a másikba szállítják. így összekuszálják nemcsak a jogi, hanem a vagyoni viszonyokat is.

Egész hangosan beszélik, hogy az egyházi birtokok telve vannak idegen tisztviselőkkel, kik a cselédséggel beszélni sem tudnak és akik mindenhez jobban értenek, mint a gazdálkodáshoz. Köztük a magasabb ran- guak munkájukkal arányban nem álló fizetéseket kapnak. Az előbbi körülményeknek tulajdonítható a birtokok csekély jövedelmezősége, az aránytalan fizetéseknek pedig, hogy ezek a nagy célvagyonok nem tudnak rendeltetésüknek kellő mértékben megfelelni. A ia- vadalmasok és törvényes birtokosok nélkülöznek, a gazdaságokban hiányzik a kellő felszerelés, az uradalmi és kegyúri épületek beáznak és d-üledeznek, a kegyurat nélkülöző javadalmak pedig nem tudják, hogy hová forduljanak. Mintha az egyház deposszedálá- s-a volna a kitűzött cél!

E célvagyonok mind ama rendeltetéssel bírnak, hogy az esztergomi érseki egyházmegyéből itt rekedt nép vallásos intézményeinek a-nvagi szükségleteit fedezzék. A Szent Benedek-rend birtokai pedig a komáromi főgimnázium és tanári karának ellátására, plébániáik és templomaik fentartására és a rend egyéb kulturális céljainak és kötelezettségeinek teljesítésére szolgáltatják az anyagi fedezetet Ezek mind oly kötelezettségek és érdekek, melyek az összes híveket közelről érintik és nem lehet rájuk közömbös, vájjon azokat rendeltetésükre forditják-e vagy sem. Éppen mivel a telekkönyvi tulajdonos nincs itt és nem őrködhetik javai felett, a hívek csak fiúi kötelességet teljesítenek, midőn főpásztoruk helyett az ellenőrzést teljesítik.

Az interpellálok a következő kérdéseket intézték :a kormányhoz: 1. Van-e tudomása a -minisztériumnak arról, hogy az esztergomi érsekségnek és főkáptalamiak, a szemináriumi vallási és tanulmányi alapoknak, valamint a Szent Benedek-rendnek és a lekéri apátságnak Szlovetiszkón levő javait lefoglalták? 2. Ha igen, van-c tudomása a kormánynak arról, ki eszközölte és kinek a megbízásából a lefoglalást? 3. Kit vagy kiket bíztak.meg a lefoglalt birtokok kezelésével? 4. Ki vágj- kik számolnak róluk és kinek? 5. Hajlandó-e a minisztérium haladéktalanul elrendelni és szükség esetén kikényszeríteni, hogy ezeknek a c elvágyón oknak négy és egynegvedéví kezeléséről nyilvános számadás adassó'k?