Prágai Magyar Hirlap, 1923. február (2. évfolyam, 25-47 / 178-200. szám)
1923-02-01 / 25. (178.) szám
a Csütörtök, február 1. igénybe. Kétségtelen, hogy ha ez az értelmezés ma is fönnáll és ha Magyarország biztonságban akar élni, igen fontos, hogy tagjává legyen a népszövetségnek. — Fölemlítik azt is, hogy ez a garancia csak papiroson van meg. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy van egy erkölcsi garancia is, amelynek értékét koránt sem szabad lekicsinyelni. A lefegyverzés tekintetében igen sok kívánnivaló marad hátra. Amig ezt a kérdést gyökeresen és véglegesen el nem intézik és amíg Európa összes államait le nem fegyverzik, addig állandóan veszélyeztetve van Európa békéje. Látjuk, hogy szomszédaink állandóan fegyverkeznek. Ha ezt látom, akkor újra csak azt tudom mondani, amit annak idején mondtam Párisban a világ mostani hatalmasainak: „Ha önök továbbra is fönn akarják tartani ezt a koalíciót, akkor az nagy veszélyeket rejteget Európára nézve." A lefegyverzés kérdése A lefegyverzés eddigi állapotában a nép- szövetség ellen bizonyít, mert rajtunk kívül más országokban még kezdetleges stádiumban sincs. Az a fölfogásom, hogy az európai kultúra csődje az az állapot, hogy a népszövetség egyes tagjai állig fegyverkezhetnek. Tűrhetetlen, mert újabb összeütközések veszedelmét rejti magában. A népszövetségnek javulása csak akkor következhetik be, amikor a méltányosság is életbe lép és a lefegyverzést komolyan, őszintén hajtják végre a másik oldalon is. Főhibája a népszövetségnek, hogy minden kérdésben egyhangúan dönt. Ha ezt az egyhangúságot eivetik, akkor kitárul előttünk is a kapu. Az antant szigorúan ügyel ránk a terhes pontok végrehajtása tekintetében, mig a békeszerződésnek reánk nézve előnyös intézkedéseit figyelmen kívül hagyja. Mielőtt a lefegyverzés kérdéséről beszélnénk, utalnom kell arra, hogy a népszövetségi szabályzatok értelmében a lefegyverzés mérvét a népszövetség állapítja meg. Ezért Magyarország lefegyverzésének kérdése újból fölvethető, mert a lefegyverzés kérdésében való végleges döntés csupán a népszövetséget illeti meg. A kisebbségi kérdésben is meg fog változni a helyzet. A népszövetségbe való belépésünk előtt ki kellett jelentenünk, hogy a trianoni békeszerződést minden tekintetben kötelezőnek ismerjük el magunkra nézve és ki kellett jelentenünk, hogy teljesen a békeszerződés alapjára helyezkedtünk. Én ezt a kijelentést igen súlyosnak találtam és talán ez volt az egyetlen ok, amiért egy pillanatig arra gondoltam, hogy még sem kellene ilyen föltételek mellett a népszövetségbe belépni. Eme aggódásom azonban érvényét veszhette a szerződés ama megállapítása alapján, amely a békeszerződés revíziójára lehetőséget adott. Most csak azt kérjük, hogy az igazságtalanságokat reperálják és hogy a trianoni békeszerződést ne csak velünk, hanem másokkal is tartassák be. Ezután az általános helyzettel foglalkozott. Ismertette a kis- és nagyantantnak legutóbb Magyarországhoz intézett demarsát. Apponyi Benes beszédéről — A kJsantant — folytatta beszédét — azt követeli Magyarországtól, hogy a lefegyverzést ellenőrző szövetségközi katonai bizottságban ő is részt vehessen. Ez teljesíthetetlen kérelem .mert egyenesen beleütközik a trianoni békeszerződésbe. A népszövetségnek jogában áll a leszerelést ellenőrizni, ehhez azonban a kisantant államainak nincsen joguk. Majd reflektál Benes cseh-szlovák külügyminiszter tegnapi expozéjára. A cseh külügyminiszter beszédében azt látom, hogy annak koncilíáns hangulata azt a reményt kelti, hogy Magyarország jogainak respektálását minden körülmények között figyelembe kell venni és végre nyugalmat kell teremteni. Azt hiszem, mindenki meg van győződve, hogy bennünk erre meg van a jó hajlandóság, csak a kisantant részéről is szeretnők az irritáló szándékokat kiküszöbölve látni. Az egész Ház fölállva percekig ünnepli és tapsolja Apponyi Albert grófot. A külügyminiszter a közeledésről. Daruvá ry Géza külügyminiszter: Mindenekelőtt megállapítom, hogy a kisantant részéről mindezideig pozitív formában nem merült föl az a szándék, hogy a Magyar- országonmiiködő szövetségközi katonai ellenőrző bizottságban részt vegyenek. Ez egyébként politikai és erkölcsi szempontból is teljesen kizártnak látszik. — A cseh-szlovák külügyminiszter tegnapi beszédéből — ezt jóleső érzéssel szögezem le — megállapítható, hogy már a kisantant is kezd konciliánsabb húrokat pengetni. A cseh-szlovák külügyminiszter beszédének legsúlyosabb vádja a magyar—román határon lévő nyugtalanságra vonatkozik. Mi is elismerjük, hogy ez tényleg kényes kérdés, de oka nem abban rejlik, hogy Magyarország fegyverkezik, hanem abban, hogy Románia folytat katonai készülődéseket. —A szövetségközi katonai ellenőrző bizottság megállapította, hogy mindazok a hírek, amelyek Magyarország fegyverkezésére és katonai készülődéseire vonatkoztak, teljesen alaptalanok. A határincidensekről szóló hírekre vonatkozóan megállapítható, hogy mértéktelenül föl lettek fújva. Mi mindig készek voltunk és készek vagyunk ma is, hogy a politikai foglyokat kicseréljük. Azt hangoztatták szomszédaink, hogy a romániai határincidenst Európa közvéleméye elé kell vinni. Enné! a pontnál találkozunk a kisantant akaratával, mert mi magunk is azt kérjük, hogy igenis, a határincidensek kérdését nemzetközi fórum elé terjesszük. Mibennünk a legjobb szándék meg van arra, hogy szomszédainkkal békében éljünk. Ismételten hangoztatom, hogy a mi politikánk békés és nem provokál senkit, de éppen ezért kénytelen minden provokációt visszautasítani. A cseh-szlovák köztársasággal rövidesen ismét megindulnak a gazdasági tárgyalások és remélem ,hogy eredményesen is fognak végződni. Azt mondják rólunk, hogy a magjai- kormánynak nincs meg a kellő ereje az organizációkkal szemben. Nekünk csak egy politikánk van: a magyar kormány külpolitikája. Bízom abban, J hogy a kormányt ebben a törekvésében az egész ország egyöntetűen támogatni fogja. Kérem a javaslat elfogadását. A Ház a törvényjavaslatot egyhangúan I elfogadta.. Franciaország kiutasítja a német szakszervezetek vezetőit. Újabb összeütközések, letartóztatások, erőszakosságok. Miiitarizálják a vasutakat. Prága, január 31. A düsseldorfi francia katonai diktátor. Dcgoutte, tegnap a külföldi sajtó képviselői előtt nyilatkozott. Kijelentette, hogy a katonaság csak a mérnökosztagok védelme céljából jött a Ruhrvidékre és hogy Franciaország szándékai békések voltak. A német kormány azonban lázadást akart szítani a lakosság körében, amely a munkásosztály józansága folytán meghiúsult s erre a német kormány a tisztviselők utján szervezte meg az ellenállást és szabotázst. A kormánynak ezt az eljárását a provokáció politikájának minősiti s nagy hangon jelenti ki, hogy a francia hadsereg nem nyúl a brutális és véres elnyomás fegyveréhez és a francia hadsereg nem a porosz hadsereg. A Ruhrvidéken a francia katonák a mérséklet és az emberiesség példaképéül mutatkoznak, büszke lehet rájuk Franciaország. De a türelemnek hatána van. Ha a hivatalnokok továbbra is obstrukciót űznek, le fogjuk őket tartóztatni és ki fogjuk utasítani. Ugyanaz a sors fogja azokat érni, akik nem akarják elismerni a franciáknak a békeszerződésből és a nemzetközi jogból folyó jogait. Büntető rendszabályokat fogunk alkalmazni s azután majd meglátják, hogy hová fog vezetni Berlinnek őrült politikája. A történelem szigorú Ítéletet fog mondani a németek fölött, akik Németországot tönkreteszik. Semmi sem fog bennünket feladatunk teljesítésétől visszariasztani. Németország sorsa a mi kezünkben van. Ezzel fejezte be beszédét a tábornok s a beszéd jellemző képét adja az elvakult francia gondolkodásnak. A Vorwárts jelentése szerint ia megszálló hatóságok a vezető tisztviselők kiutasítása után folytatni fogják a kiutasításokat és a szakszervezetek vezető embereit fogják a határon túlra továbbítani, ha a munkásság továbbra is passzív rezisztenciát tanúsít. A szakszervezeti vezetők kiutasítása már megkezdődött. Essenből kiutasították a forgalmi munkások szövetségének bizalmi emberét s több 'helyről kap arról hirt a Vorwárts, hogy a szakszervezetek vezetőit ta határon túlra to- loncolják. Bochum városi tanácsa, az összes munkás- és munkaadóképviseletek hozzájárulása val, tiltakozást jelentett be a szigorított ostromállapot miatt s rámutatott arra, hogy ezek az intézkedések teljesen keresztülvibe- tetlenek az egész gazdasági élet vérkeringésének megszüntetése nélkül A Berliner Tageblatt jelenti Düsseldorfból, hogy ott jelentős csapatmegerősitések történtek. Számos francia févirász érkezett. A Lokialanzeiger jelenti Bochumból, hogy ott egy kereskedőt, aki a kereskedők határozatához képest megtagadta a francia katonák számára az árukiszolgáltatást, letartóztatták és elhurcolták. A Wolff-ügynökség jelenti D üt énből, hogy az aacheni kiutasított kormánybiztost, Rom- baoh dr.-t, átutazása alkalmával a lakosság lelkes tüntetéssel fogadta és ez alkalommal a francia csapatok és a tüntetők között összeütközésre került a sor. Az összeütközés részletei még nem ismeretesek, de annyi megállapítható, hogy a francia megszálló hatóságok a tömeg szétoszla- tására gyarmati katonaságot vezényeltek ki, akik íeltüzött szuronnyal végezték kötelességüket. A német vasutasok beszüntették a munkát ás követelték a pályaudvar kiürítését a francia katonaság által. A franciák erre bevonták a pályaudvaron lévő őrségeket, később (azonban még erősebb őrségeket állítottak föl. Erre a német vasutasok otthagyták a pályaudvart. Amikor a franciák megkísérelték saját vasutasaikkal a forgalom fönntartását, a németek használhatatlanná tették a váltókat. Ehrenbreitsteinben a vasutasok beszüntették munkájukat s a pályaudvar személyzete elhagyta helyét. Ennek következtében az egész Rajnavölgy el van szakítva a vasúti közlekedéstől. Délután három órakor az esseni vasúti igazgatóság épületét francia katonaság szállotta meg és az összes főbb hivatalnokokat letartóztatták. Brüsszelből jelentik, hogy az ottani szocialista párt tegnapi' ülésén foglalkozott a Ruhr-kérdéssel és meghallgatta Buxton angol szocialista képviselő beszédét, aki kijelentette, hogy a megszállás nem vonja maga után a jóvátétel probléma megoldását. A pártvezető bizottság távirati utón felhívta Branting svéd miniszterelnököt, hogy a Ruhr-kérdést terjessze a népszövetség elé. Mai jelentéseink: Svájc és a RuhraUció Bern, január 30. A svájci távirati ügynökség jelenti, hogy az államtanács 34 szavazattal 3 szavazat ellenében jóváhagyta a szövetséges tanácsnak a Ruhrkérdésbe-n eddig követett politikájáról szóló jelentését. A sebek. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Bagotai P. Ambrus. Még nem temették el István fejedelmet, aki magát a római püspök jóvoltából, a frankok mintájára, királynak nevezte s akinek akarata súlyosan ránehezedett a szilaj magyarokra. De már meghalt, és Solt, akire az egész környék mint büszke vezetőjére tekintett, érezte, hogy ismét kiegyenesedik dacos nyaka, érezte, hogy a levegő ismét úgy jön a tüdejébe, mint azelőtt régen. Még ott voltak a testén a korbács nyomai, amivel István ur poroszlói az ünnepi misére hajtották, és a sebek most, hogy ismét szabad magyarnak érezte magát, égetni, marni kezdték a testét s föltüzesitették vérét. És fölébredt benne a bosszú, a megtorlás vágya. Fölparancsolta embereit és szolgáit, járják össze a szomszédos tanyákat, hogy jöjjenek hozzá, mert meghalt István ur és vége a szolgaságnak: hálát mutatnak be az öreg istennek, ott, ahol régen, a patak partján, ahol mostan az uj Isten temploma áll. Hozzanak fegyvert is magukkal. Az üzenet fölverte a pusztát. A lányok és legények ajkán fölcsendült a nóta, ami tiltva volt eddig, előkerültek a hegedűk és hegedősök. Táncolva, búgva, zúgva hömpölygőit az áradat Solt ur tanyája felé. Jöttek az öregek és fiatalok, kicsinyek és nagyok és üvöltésüket százszor megnövesztette á puszta. Jöttek, min1 az elzárt patak, mely elszakította a gátat. És amint jöttek, a tömeg nőtt és mindig szilajabb lett. De Solt ur nem tudta bevárni őket és haját befonta és megnézte magát a kardja pengéjében. Aztán izzó vére és bosszuszomja | űzte, hajtotta ki a levegőre. Az ispánhoz akart menni, egyedül, egy szál karddal de aztán eszébe jutott, hogy az fölment hódolni az uj királynak és eltemetni a régit és tanácskozni a papokkal. — Hanem a pap még itt van! Az a fekete ördög, aki cifra ruhában is letérdelted őket az uj Isten oltára előtt és megkorbácsoltatja azt, aki ottan a száját is kinyitja, aki eljött a tanyákra és aki annyiszor megszégyenítette őt ott, a. nép előtt s akinek ostora nyomát még érzi, mert nem tudta az uj Isten imádságát. A pap még itt van! Abban a kőházban, ott az erdő szélén. Arra tartott. Most. hogy föltolultak agyába az elmúlt szégyenek és megaláztatások, szomjazva vágyott annak a fekete papnak n vérét látni. Megrémült arra a gondolatra, ho-gy hátha már későn megy, hátha már előtte megölte valaki. Elkezdett futni. És amikor odaért, izgatottan lökte be a kis faviskó ajtaját, ahol a pap aludni szokott, amikor nincsen a templomban. A kunyhót üresen találta. — Elszökött — gondolta és egy kardvágással száz darabra törve söpörte le az asztalról az emberkoponyát és feszületet. Aztán ment a kőház ajtajához. Az ajtó kinyílott. Belépett. Egy pillanatra meghökkent. A fekete pap ott térdelt meggörnyedve az oltár előtt. A felső teste mezítelen volt, a hátán sebhelyek és vércseppek, amint ostorozta magát ugyanazzal a korbáccsal, amellyel a népet szokta incgfenyiteni. És a pap énekelt. — Könyörülj rajtam, Isten! Nagy irgalmasságod szerint és könyörületességed sokasága szerint törüld el bűneimet... Solt ur kővé meredten állott ott és liall- I gáttá a pap .énekét. Nem tudott gondolni semmire. Csak nézte, nézte, hogy ez a szent ember, aki, mióta idejött, mindig csak böjtölt és imádkozott, hogy ostorozza magát, hogy patakzik a hátán a vér az újabb és újabb ütésektől és a fejét a porba hajtva, énekel Isten irgalmáért. Aztán a véres hátára fölhúzza a fekete darócot és imádkozik csendesen tovább. — Nem, nem bánthatlak mostan — súgta Solt ur és kiosont szép csendesen a templomból Aztán sietve ment, maga sem tudta hová, csak el Innen a templom környékéről. Azt vette észre, hogy fél a pappal találkozni. Mert az most biztosan megverné a hajáért és ő nem merne hozzányúlni sem. Talán hazamegy, gondolta magában. De aztán eszébe jutott, hogy ott már várnak rá és akarják, hogy vezesse őket lerombolni az uj pap uj templomát. — Nem, haza nem mehetek. Bolyongott ott az erdőn lázas homlokkal, hogy hátha elfelejti a templomot és papot, de nem tudta elfeledni. Leszállt már az est és nyugta még mindig nem volt. a lelkében valami marta, vádolta és kiabált rá. Akkor hirtelen eszébe jutott valami. Hogy elmegy a paphoz és ad neki pénzt, hogy. azért a keresztért másikat, aranyból vegyen magának. És kinyitotta a templomot. Akart imádkozni, mert végtelen nsmmorult kicsinynek érezte magát. Maga sem tudta, hogy került vissza. Már ott állott a templomnál, akkor vette észre hirtelen a mellette lobogó kunyhót, a papét, amint az bevilágította a környéket. És a tempómból irtózatos, szilaj jókedv hallatszott. Solt ur fölorditott, de azok ott bent nem hallották. Csak mikor már bent volt a templomban és nézte a fölszabadult elemek táncát és pokoli zaját, akkor vették őt észre és kiáltották ragyogó szemmel, nevetve: — Te már későn jöttél! — Talán még nem — mondta eszmélve Solt ur. — Már föláldoztuk az öreg istennek az uj Isten papját! — Ki ölte meg? — kérdé Solt ur és szeme megvillant sötéten. Azok azt hitték, hogy tetszik neki. Barnaképü legény állott elő: — Én röpítettem bele az első nyilat! Abban a pillanatban megvillant Solt ur kardja, a következőben a legény a földön hevert kettéhasitott koponyával. — Ki még? — ordított Solt ur, hogy a legmesszebb' vigadóknak is megremegett a szive. — Te is? ... Te is? ... Hullottak Solt ur csapásai. Azok rémülten menekültek ki előle, nem mert senki sem szembeszállni vele. Mikor aztán üres volt a templom, akkor kiesett kezéből a véres kard és ment a szétzúzott oltár felé. Ott hevert a pap az oltár lépcsőjénél a nyilak hátulról fúródtak bele, imádkozás közben. A korbácsa is ott volt ahova letette még akkor. Solt ur letépte magáról a ruhát, aztán letérdelt az oltár elé a pap holtteste mellé, fölvette a korbácsot és kezdte ütlegelni magát És énekelte, amit az előbb tanult a paptól: — Könyörülj rajtam, Isten! Nagy irgalmasságod szerint és könyörületességed sokasága szerint... — a többit már elfeledte. Úgy érezte, hogy minden csapás égy-egy bilincset tép le leikéről, ami szorította addig. A sebek fájtak, de az a fájás nagyon, de nagyon jólesett.
