Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)
1922-12-28 / 150. szám
Csütörtök, december 28. A legújabb tudomány. :VsLííV :;/■ a Cseh-Szlovákiai Német Népszövetségi Liga titkára. Prága, dé^jttí'ber 27. EzerkSteíicszáztizenkilenc tikászán történt. Párisban összegyűltek a győzedelmes hatalmak képviselői, hogy uj alakot adjanak a világnak ama hatalmas küzdelem után, amelynek még nem volt pária, amióta a történelem ■ ératollával följegyzi a világ történéseit. Az egész világ szemei Francia- ország fővárosára tekintettek, ahol a győztesek egyedül — páratlan eset a történelemben —, zárt ajtók mögött készítették elő a békepar&nosckat. A világ szorongva figyelő népei csak ritkán tudtak meg valami részletet. A cseh-szlovák köztársaság németek és magyarok lakta vidékeinek sorsa már ismeretes volt. A nemzetek jövendőbeli jogi helyzetéről az uj államokban azonban még különböző vélemények és remények keringtek a levegőben. Svájci mintára a kantonális rendszer megvalósítását várták az uj államokban, vagy a nemzeti kisebbségek területi önkormányzatát, vagy legalább is a kulturális autonómiát. Még jói emlékszem arra a határtalan csalódásra, amellyel sorainkban fogadták az újságoknak azt a jelentését, amely közölte azokat a fogyatékos védőintézkedésekéi, amelyek ma nemzett jogainknak minima chartáját alkotják. Még Jól emlékszem arra, hogy azon a komor napon bezárkóztam a dolgozószobámba és órák hosszat töprengtem. Végre arra a meggyőződésre jutottam, hogy egy uj nagy gondolat ért meg. A köntös, amelyben megjelent, valóban szegény és színtelen volt. A gondolatnak ezzel a for- raulázásával sokat valóban nem lehetett elérni, mert anyagi rendelkezései részben maguktól értetődtek, részben pedig nem elég világosan, öss zevisszak uszál tan szöve- gezték Őket, míg az eljárási szabályokat alig-alg lehet használni. Egyet azonban meg kellett állapítanom — ma már túlzás nélkül elmondhatom —, hogy ez volt az első kísérlet arra, hogy az államok korlátlan szuverenitását, a klasszikus nemzetköz! jognak eddig megrendith eteti ennek látszó alapelvét, egy uj, még ködös távolban fekvő világjog javára győzedelmesen Ieküzd- jük s hozzá még a nemzeti és állami határok meg nem egyezésének, tehát egy olyan problémának a javára, amely elsősorban okozta a nagy háború kitörését és amely a háború után is, különösen a népek Önrendelkezési jogának figyelmen kívül hagyása miatt, a jövőben is veszélyes bonyodalmak fészke lehet. Ma, négy esztendő múltán örülök, hogy ezt .a gondolatot, amelyet azóta — sajnos, kevés megértésre találva — fáradhatatlanul hirdetek szóval és írással, egy fiatal francia tudósnak, Jacques Foques Du- paro négy e dféls zázoldialas müvében (La Protection des Minoritás de Races, de Lan- gue et de Réligion. Paris 1922. librairie Dalhoz.) mint végkövetkeztetést újból föllelem. Találóan eme® ki zárszavában, hogy a nemzetközi védelem alatt álló „seüf- govenument“ uj eszméi hatalmas erővel kopogtatnak a merev állami szuverénitás történelmi falain és fejtegetéseit azzal a kérdéssel fejezi be, hogy az egymástól eltérő törekvés elmek melyike fogja elvinni a győzelem pálmáját? Hozzá tehette volna, hogy az a kérdés talán sorskérdése a tartós világbékének. A fiatal francia írónak müve azonban más okból is figyelmet érdemel. Már az, hogy szerzője éppen francia ember és a Sorbonne világhírű nemzetközijogi tanárának, A. le Lapradelienek tanítványa, fölkelti az érdeklődésünket. Azt kellett volna hinnünk. hogy az uj tudomány, a kisebbségek védelme standardmüvének a német vagy magyar nép talaján kellett volna megszületnie, mivel tragikus szétdarabolásunk következtében éppen ezek a nemzetek vannak a legjobban érdekelve a nemzeti kisebbségi kérdésben. Olyan gondolat ez. amelyet Fou- ques Dunnáénál sajnos nem lehet felfedezni, hiszen különben nem is volna francia. Egyébként a könyvet nem lehet megkímélni attól a szemrehányástő!, hogy túlságos hűvösséggel szemléli a kisebbségeket. Valamivel több melegség a munka tárgyilagosságának — be kell vallanunk — nem árthatott volna meg. Ha a szerző egy kevés poíimmmmmm PRAGA II.. NeStázanSca. MenU 4.30 Ki. Wívammgra&ax&Sf y.kJr-mntZKVsrssijUiwmmwmwmmmm iiujBntMt;awn—■——— tik.;:i fűszert szórt volna tudományának nemes borába, ez csak előnyére vált volna müvének. Akkor például nem esett volna abba a hibába, hogy nagy komolyan tárgyalja Rus-zinszkó, a Szászfáid vagy Székelyföld, vagy a pindoszi oláhok nemzetközileg biztosított autonómiáját, noha mindenki jól-tudja, hogy ezeket az autonómiákat a gyakorlatban egyszerűen nem hajtják végre és sokáig nem is fogják végrehajtani. Egyáltalában Foques Duparc abba a hibába esett, hogy az egyes államokban csak formális érvénnyel bíró nemzetiségi jogot, akár állami, akár államfeletti hatalomnak köszönhette légyen az eredetét, mint valóban létezőt tüntette fei, ami olyan hiba, amelybe a teória embere egykönnyen beleesik. Ez az oka annak, hogy a nemzeti kisebbségeknek a nemzeti többségekkel való egyenjogúságának elvét alig egy oldalon tárgyalja. Naiv módon attól fél, hogy a nemzeti kisebbségeknek ama joga, hogy közhivatalokat be töl thessenek, a gyakorlatban arra a képességre fog szorítkozni, hogy közhivatali állásokra pályázzanak. Sejti-e Fouques Duparc, mily végtelenül szorongatott helyzetben vannak a nemzeti kisebbségek azért, mert a papíron szerződésszerűen és alkotmányosan biztosított jogaikat nem hajtják végre? Kolozsvár, december 27. (Saját tudósítónk jelentése.) Az erdélyi román nemzeti párt, melyet a volt magyar- országi „román nemzeti komité“ alakított, Erdélynek Romániához való csatolása, vagy amint ők mondják: csatlakozása után is megmaradt parciális, csupán az elszakított területekre szorítkozó ,politikai pártnak. Ez a regionális színezet adta meg a jogomét a ma uralmon levő liberális pártnak arra a megállapításra,, hogy a román nemzeti párt csak az ország egy területrészére szorítkozván, nem is lehet kormányzó párt, legföljebb az ország egy töredékét képviselő vicinális párt jöhet számításba és vehető figyelembe, A román nemzeti párt ezt a lefokozást megszívlelendőnek ítélte és már csak taktikai szempontból is igyekezett segíteni rajta. Elégből a számos ellenzéki frakció egyikével fuzionált, úgy, hogy az igy alakult „országos román nemzeti pártinak ma már a királyság korábbi területéről is van választott képviselő tagja — ha nem is sok. A pártfúzió és a területi terjeszkedés szükségessé tették a közös országos program kidolgozását és ezzel az „erdélyi" program revízió alá vételét. Ezt a körültekintést igénylő munkát most végzi Mánia Gyula és vezérkara. Viszont a kormányzó liberális párt is nagy munkát végez: késziiti az alkotmányreform javaslatot. Az a'Ilkotmáuyreformot Erdély csatolása teszi szükségessé: ez a román politikusok megállapítása. Ebbői önként következnék, hogy tervezete elkészítésénél az erdélyiek kívánalmai döntő súllyal essenek a tárgyalás mérlegének serpenyőjébe. Igen ám, de az erdélyiek a mai kormányzatot alkotmányellenesnek, a parlamentet törvénytelenül megalkotoittnak minősítik és az alkotmányirc.form előkészítésében sem vesznek részt, mint ahogyan egyáltalán távoltartják magukat a törvényhozás munkájától. Alkalmam volt a román nemzeti párt egyik vezető egyéniségével, a Vajda-Voivod kormány volt tagjával beszélgetni a politikai helyzetről. — Lenne szives Exellenctád tájékoztatni a nemzeti párt kibővült programjáról, — kérdeztem — különös tekintettel az alkoí- mánytörvény megalkotására? A kegyelmes ur szívesen beszélt és sokat mondott, amelyeket ezekben foglalhatok össze: — Nincs jogom a nyilvánosság számára a párttaktikáról nyilatkozni. Ez a vezér dolga. De leszögezhetek egy néhány tényt, ami egyáltalán nem titok. — Pártunk valóban szükségét érezte az egész országra kiterjedő szervezkedésnek, ami már meg is indult és javában folyik. Erre vonatkozóan legyen elég annyi, hogy szervezkedésünk a mai viszonyok közepette nem remiéit sikerrel folyik, ami elsősorban a Maniu mindenek fölött respektált egyéniségére vezethető vissza. Az uj „országos" párt kormányzati programját még nem volna időszerű ismere-tetni, mert hiszen még nem vagyunk kormányon. Ami pedig ellenzéki programunkat illeti, az nem változott. A Bratianu-kormányt és a mai parlamcnct törvénytelennek tartjuk. Ebből következik, Nagyszerűen sikerült a nemzeti kisebbségi jognak történetéről szóló rész. Rendkívül érdekes és eddig teljesen ismeretlen anyagot tár fel. Ugyan ki tudott eddig valamit Savoya katolikusainak részietekig kidolgozott kisebbségi jogairól? Ez a terület 1815-ben a protestáns Genfinek jutott és jogi helyzete úgy alakult, hogy Carrouge városában a hivatalnokok két ha r mad részének katolikusnak teli lennie, olyan jogszabály, amelyet úgy látszik be is tartottak. Éppen oly jó! sikerült a probléma lényegében yaló állásfoglalás, is. A szerző kimutatja, hogy kisebbségi jogok megadása iránt támasztott igény természeti szükségességgel először az emberi jogoknak biztosítására, azután a nemzeti, illetőleg felekezeti tekintetben jellegzetes tulajdonságok védelmére irányul és a további fejlődés során végül az autonómia követelésében csúcsosodik ki- Fouques Duparc nagy müve a kisebbségi jogoknak első nagy tudományos alkotása. Számos hibája és számos fogyatékossága ellenére csak dicséretet és figyelmet érdemel, mert sokat, nagyon sokat nyújt. A legmodernebb nemzetközi jog emez uj ágára nagy jövö vár. Bár minél előbb győzeddmet aratna! Első nagystílű tudományos felkutatása Fouques Duparc nevével kezdődik. hogy mihdyt a lehetőség megnyílik számunkra, a törvénytelen kormányzat és törvényhozás minden rendelkezését revízió alá vesszük és hatálytalanítjuk, Áll ez a netán meghozandó alkotmány- törvényre nézve Is. — önt, mint magyart, természetesen az érdekli, hogy pártomnak mi az álláspontja az alkotmány törvénytervezetnek a nemzeti kisebbségekre vonatkozó rendelkezései, illetve azok kihagyása tekintetében. A liberális kormány álláspontja tudvalevőleg az, hogy a kisebbségekre nézve az alkotmányba külön rendelkezés nem veendő fel, mert az alkotmány az ÖsszsQ románokra, tehát a kisebbségekhez tartozó állampolgárokra is egyenlően kiterjed. Felfogásunk szerint a párisi speciális konvenciónak a kisebbségi jogokra vonatkozó rendelkezései felvétele, amint Önök kívánnák, sérti az állami szuveré- niíást. — A mi pártunk felfogása azonban az, hogy a nemzeti kisebbségek jogát ezen a területen nem a párisi külön egyezmény biztosította, hanem az erdélyi román nemzet gyulafehérvári deklarációja. A gyulafehérvári határozat, mely amazt másfél évvel megelőzően, 1918 december 1-én jött létre, nem üres szófizma, hanem é 1 5 törvény. Éppen csak hogy nincs még Nagyrománia törvénytárába beiktatva, mert errenézve az erdélyi román nemzet úgy határozott és a király úgy járult hozzá, hogy az az ország alkotmánytörvé- nyei.be foglalandó be. A kisebbségi jogok felvétele tehát az alkotmányba szerintem nem sérti az állam szuverenitását, kihagyása ellenben sértené a nemzetét, mely erre nézve már nyilatkozott. — A két felfogásbeli különbség eredetileg abban sarkallott, hogy vájjon Erdélynek Romániához csatolását közjogi- Iag hogyan fogjuk fel. Fegyveres hódi- tás-e, az egyesült nagyhatalmak kegyosztó rendelkezéséből, avagy a nép Önrendelkezési jogából folyó történelmi tény-e? Mindhárom felfogásnak vannak hívei. A történelmi tényeket azonban csak a történelmi igazság tükrében szabad vizsgálnunk. Az igazság pedig az, hogy Erdély csatlakozását Erdély román népe minden mást megelőzően önrendelkezési joga alapján mondotta ki, megállapítva annak föltételeit is. Csak ezután következett be — történelmi sorrendben — Erdély megszállása Románia hadserege által, ezt követőleg a párisi speciális konvenció sok huza-vonával járt elfogadása, ezután a békeszerződés aláírása és ratifikálása. — Mi a gyulafehérvári határozat, a népönrendelkezési, a nemzeti szuverénitás alapiján állunk. Szerintünk minden siker, minden dicsőség a népé. — Érthető, hogy a Bratianu felfogása eltér a mienktől, mert Ő minden sikert, minden dicsőséget — erkölcsiekben és anyagiakban egyaránt — magának akar learatni. Ám tegye. De a Bratianu törvényei nem lesznek romáiba törvényei. Ez az érdekes nyilatkozat teljesen megvilágítja a román politika mai útjait és irányit. (f—m) Dcncs a Külpolitikai helyzetről. A külügyminiszter szerint az európai konszolidáció előrehaladt. Prága, december 27. A Venkov karácsonyi száma Benes dtr. külügyminiszter cikkét közli, amelyben a mai külpolitikai helyzettel foglalkozik. A külügyminiszter az 1922. évi külpolitikai eseményeket öt csoportba osztja. Az első csöbört főkércfése az orosz kérdés volt, amellyel a szövetségesek egészen júliusig foglalkoztak. Ez a csoport magában foglalja a cannesi és génuai tanácskozásokat, Briand bukását, Poincaré föllépését s politikai harcát Lloyd Georgeval, valamint Németországnak Rapallón kötött szerződését Oroszországgal s végül a hágai konferenciát. Oroszország ismét aktív résztvevője az európai politikának s az utolsó hetek eseményeiből arra lehet következtetni, hogy Szovjetoroszországot gyakorlatban de facto, de egyes esetekben már de jure te elismerték. A keleti kérdés képezi a második csoportot. A görög és török viszály egyúttal Franciaország versengése Angliával a keleti hegemóniáért. Benes hibául rójja fel a szövetségeseknek, hogy a sévresi békekötésnél nem fegyverezték le Törökországot s megengedték, hogy Görögország, a szövetségesek erkölcsi támogatása mellett, egyedül intézze el dolgát Törökországgal. Kéméi pasa fellépése megbolygatta az egész rendet, előidézte a görög hadsereg veresegét s a görög forradalmat. Eme események újabb béketárgyalásokhoz vezettek s ezáltal egész más helyzet állott elő, mint amilyet eredetileg terveztek. A keleti kérdés még ma sincsen tisztázva s bizonytalansága még az uj évbe is átterjed. A harmadik csoportban a jóvátétel! kérdést, Németország belpolitikáját, Rathenau meggyilkolását s Wirfh kancellár bukását tárgyalja. A jóvátétel! kérdés politikai mérlege az utolsó’ három évben passzív volt. A szövetségesek tanácskozásai nem tisztázták a kérdést s a válság megoldása lesz a párisi, esetleg brüsszeli tanácskozásoknak feladata. Külön csoportba foglalta össze Benes az egyes államok belpolitikai eseményeit. Így elsősorban az angol választásokat s Lloyd George bukását, az olasz kormány bukását, Mussolini hatalomra jutását s végül Piilsudiszky marsall leimondását, az uj lengyel választásokat s Narutowicz meggyilkolását. A három ország belpolitikai helyzetéből arra lehet következtetni, hogy a középső pártok úgy a jobb, mint a baloldali pártok fellépése és szervezése elől visszavonulnak. Nem tudni még, hogy mely párt kerül majd győzelemre. Világos, hogy mennél erősebb lesz a jobboldal harca, annál gyorsabb, elszántabb s veszélyesebb lesz a baloldali támadás is. A miniszter-cikkíró a külpolitikai helyzet kérdéseinek ötödik csoportjába sorolja a nép- szövetségnek Genfben folyt é-s Ausztria szanálásáról való tárgyalásait. A népszövetség eme munkája tekinthető a külpolitikai helyzet leghasznosabb pontjának, amely az európai helyzet konszolidálására vezetett. Benes dr. azzal fejezi be cikkét, hogy a mai külpolitikai helyzet ugyan nem rózsás, de nem is olyan, hogy pesszimisztikusnak kellene lenni. Európa konszolidációja egy lépéssel előrehaladt s ezt a munkát a jövő évben is a legnagyobb erővel kell folytatni. A gömörmegyei zsúpé ni kirendeltség. Rozsnyói tudósítónk írja: Úgy hírlik, hogy a tátraaljai zsupánságba bekebelezett Gömörmegyének zsupán i kirendeltsége székhelyéül Rozsnyót jelölték ki. E választás csak aikkor lehetne megokolt, ha Rimaszombatot, a megye eddigi székhelyét, a szomszédos zólyomi zsupánságba kebelezték volna be. Mert Rozsnyón sem a hivatal részére alkalmas helyiség, sem a tisztviselők részére megfelelő magánlakás nincsen, Rimaszombaton ellenben ott van a nagy és szép megyei székház. Teljesen érthetetlen tehát, hogy az adott viszonyok me’lett milyen okból lesz Rozsnyó a kirendeltség székhelyévé és miért maradjon üresen Rimaszombaton a megye székháza. — Bellái lett Pozsony város uj főjegyzője ) A Slovemski Demnik értesülése szerint Trencs én megye zsupánját, Bellái József dr—t a minisztertanács kinevezte Pozsony város főjegyzőjévé. Duisek Vladimír eddigi városi főjegyzőt első jegyzőnek, Móra vek komáromi tanácsost pedig .ásodik jegyzőnek nevezték kí. N\ ^llcnséjjeid óetAvel őliHt meg mogveur (efftedetff UBBUSBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBSIBBBBOBBBSBBBBSBBBBaBBBSBBBBSBBBBBeBBSBBtlBBI Románon Harca az alketmánaftt Beszélgetés a román nemzeti konrité egyik vezérével. \
