Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)
1922-12-24 / 149. szám
28 Vasárnap, december 24. nem terjed ki azokra a művészekre, akik a műrész-tábor legeién haladnak, akik a közönség kcd- reneei. Ezek nem tudnak annyi jó képet festeni, íogy azokat közönségük bármily magas áron is >1 ne kapkodja, de a már sorban titkunk követ- Őzöknek és a még mélyebben állóknak, akik, ba íem ie elsőrangú, de még' mindig derek mttvé- tzek, már jóval rosszabbul megy dolgok, sőt sokan nyomorognak is; a művészitjóságnak pedig a legkeserfibb nélkülözés jutott osztályrészéül innék a szomorú körülménynek elsősorban a riűvásárló közönség megfogyatkozása, másodsoron a művészet munkájához szükséges anyagok* iák ijesztő Áremelkedése, harmadsorban, de a násik két okkal vetekedve, a megélhetésnek el- fiselhetetlen drágulása az oka. Hogy a vásárló cözönség miért fogyatkozott meg, azt elsősorban tz ország mai kiterjedése magyarázza, azután a mii Magyarország középosztályának válságos gazdasági helyzete, amely semmi fényűzést sem enged, hanem arra készteti a lateincr embereket, akik valamikor szorgalmas vásárlói voltak a szerényebb árú képzőmftvészi alkotásoknak, hogy a paládjukban három-négy évtized alatt felhalmozódott műtárgyakat árveréseken vagy' vásárokon pladogassák. Mivel ezeket a képeket, szobrokat annak idején olcsón szerezték és mivel szorult helyzetük miatt kénytelenek azokat minden áron eladni, a mai képzőművészeti piac árainál jóval olcsóbban vetik képzőművészeti holmijukat a piacra és sajnos, ezzel is csak ártanak festőinknek vagy szobrászainknak, akik ma anyagértékbsa gyakran többet kénytelenek költeni képeikre vagy szobraikra, mint amennyiért régebbi alkotásaik az efféle árveréseken kalapács alá kerülnek. Mert bizony manapság egy kép megfestése, vagy egy szobor kiöntése, kiíaragása rengeteg pénzt emészt fel. A régi időben festőink dédelgetette! ugyan [belga vagy francia, festékekkel dolgoztak, de legtöbbjük mégis beérte német gyárak termékeivel. Átlagban egy tubus festék 40 fillérbe került, ezért az árért a legfinomabb anyagból készült olajfestékből 2-es számú, a kflzépfajából 4-es számú, mig az olcsó anyagú földfeetékekböl, amilyen pl. az okkersárga, vagy a torra di siena, 7-es számú tubust lehetett kapui. Ma ez az egységár nem 40 fillér, hanem 110 korona, ami kétszáz- ötvenszeres drágulásnak felel meg. Amig régente Agy négyzetméter középminöségü vászonnak ára 4 korona 50 fillér volt, ma a belföldi készítmé- nyfi silány árú 1260 korona, mig a külföldi középminőség 2500, itt tehát 3—-500-3zoro3 drágulással állnak szemben a művészek. Mig azelőtt a vászon felfeszítéséhez szükséges keretléc folyómétere 60 fillér körül ingadozott, ma 120 korona, ami kétszázszoros drágulásnak felel meg. A különböző festőanyagok, terpentin, szikkativok os lakkok mai ára úgy aránylik a régihez, mint 50 fillér a 120 koronához, de ennél is drágább az ecset, mert a régi ecsetár 10 fillérje ma 40 koronába kerül, tehát a. drágulás négyszáz- szoros. Nem jár az sem jobban, aki nem. olaj íe sí ékkel dolgozik, hanem pasztellel, vagy vízfestókkel. A papiros ugyanis a régi ár négyszázszorosára drágult, a külföldi, vfzfestékek megfizethetetlenek, a jóval gyengébb minőségű belföldi gyártmányok ára a réginek mintegy háromszázszorosa, a pasztellkréta pedig darabonként átlag 10 fillérről 12 koronára avanzsált, ami mint százhűsz&óros drágulás még mindig elég szép karriér. (Kőzbcvető- le azonban meg keli jegyeznünk azt, hogy hála egy kitűnő pasztellietáuk. Főtt Hugó buzgólkö- ' dúsának, ma már Budapesten olyan jó pasztell- j krétát tudunk gyártani, amely mindenképen fel- i veszi a versenyt a Leíranoféie világhírű francia j : pasztellkrétákkal.) Ha pedig végtére is elkészült [ , a kép és a müvével megelégedett piktor hóna 1 'alá veszi azt és elbaktat vele a rámáéhoz, mert! hiszen ma már hordárra alig telik, megadással I kell tudomásul vennie, hogy a régi jó és pompás j aranyozásé rámák minőségéhez közel sem érő I képkeretért ma a régi árnak. legalább i« potom [ háromszázszorosát kell megfizetnie. Ha pedig üveg j alá akarja rejteni képét, ami bizony pasztcllnéi, j vagy akvárelnél feli étlenül szükséges is, minden I alkalommal tőrszúrásKént nyilall a szivébe, hogy j az üveg ára a régi békebelihez képest hat-száztól- ezerszereséig emelkedett. De valahogy azt ne gondoljuk, hogy a szobrászoknak valamivel jobb a helyzetűk. Az agyag két-hái'omszázszorosába kerül, karravai márványról pedig a legmerészebbek sem álmodhatnak, mig a belföldi márvány ára négy-ötszázszorosa a réginek. A bronzöntés ára hét-nyolcszázszorosra szökött fel, a kőfaragómunkáé négy* ötszáz szorosra és végül a. festőknél és szobrászoknál egy-1 formán gyakori és szükséges modell ma az álía- j János megélhetési indexnek megfelelően mintegy j két-háromszázszoros díjazásra tart igényt. Ha ebből a sok mindenféle adatból egy kő-! •/,ép indexszámot kornbinálgatonk össze, a festőknél! mintegy háromszáz-háromszázötvenszeres, a szobrászoknál mintegy négyszáz-négyszázötvenszeres! anyagáremelkedést számíthatunk ki, amihez hozzá- j járul még a megélhetésnek mintegy háromszáz-1 ötvenszeres indexszáma. Ezzel szemben ismét hangsúlyozva, hogy aj legelső festői; és szobrászok leszámításával, a í képzőm övészeli termékek átlagárai a békebeli tér* j mókekhez viszonyítottan csak mintegy kétszáz- [ tizenötezer koronások váltották fel, az • egykoronás ebédeket ’ée húszkrajcárosj hideg vacsorákat a sok száz koronások. Miből fizessék ezt a legtöbb- nvive szegénysoron vagy ma szegénysorsúvá vált szülők gyermekeikért ? Mit érnek ma a régi ezer- ezerötszáz koronás ösztöndíjak, amidőn egy ing kimosatása 70 koronába kerül V Miből lehessen fűteni a műtermeket és a közös rajzolótermeket, amidőn egy métermázsa szén ára 1200 koronától 2500 koronáig terjed? Elképzelhető, hogy milyen nyomorúságosán rnházkodnak ezek a. fiatalok, amidőn a legsi.lányább viselt férfiruha ia csak ezrekért vásárolható? Bizony, a mai fiatal mü- vésznemzedék a lehető legkeservesebb küzdelmek között tengődik a fővárosban és még azzal sem lehet vigasztalódni, hogy ez a nyomorúság éppen a legtehetségesebbeket, választja ki közülük és juttatja későbbi érvényesüléshez. A művészeti tehetség kifejlődésnek egyáltalában nem jó iskolája a nyomorúság. Tömérdek szubtilis tehetség kallódik így el, amely nem tud kifejlődni teljes virágzásáig, hanem hamarébb éllankad a küzdelemben, mielőtt igazi értékét fel lehetett volna ismerni. Szomorú viszonyok ezek és még szomorúbbá teszi ezt a helyzetet áz, hogy az utolsó három óv története ezen a téren nem javulást, hanem erős rosszabbodást mutat. Szendrey Júlia. Irta; Riedí Frigyes. vagy két évig, azután író, szerkesztő, költő: lelkének ellenállhatatlan heve, vajaim belső nyugtalanság világgá, Űzte és kereste, kereste — az ideált. Ez a. fiatal leány úa ez a legény 1846 szeptember 8-án találkoznak. Ők egymásnak voltak teremtve, a természet mintha, az ifjúra, a szenvedések emberére gondolt volna, midőn a leányt így alkotta meg, — egymásnak voltak teremtve, de csak egy főm') szerelmi nyárra: az ősz már [nem nekik való évszak lett volna. Szendrey Júliának apja, Ignác1 vagyonos jószág- igazgató volt, gr. Károlyi Lajos'erdődi uradalmában. Mint író is működött, do nem a szépirodalom terén, moly iránt nem volt, érzéke. Büszke, zárkózott ember volt. Felesége iránt, úgy látszik, hideg volt,2 Leányát, Júliát némi ‘gőggel szerette. 1 (Júlia apja és a költő között 1647 május 16-án lefolyt jelenetről): Petőfi szemébe könnyek tódultak ama heves jelenet alatt, mely közte és az apa közt [lefolyt. E könnyekét értjük. Eddigi élete úgy tűnt föl előtte, reint a meg nőm érdemelt szenvedések láncolata; most egyszerre a kálváriajárás fájdalmai közt a sors azt mondta neki; Vége a nyomornak, itt a felszabadu ás. a béke. a boldogság! Szenvedélyes lelke, izzó képzelete már-már valami ttindérországban I látta magát és most mindez összeomoljon és Ő, mint ! a régi Petőfi, isméi n szenvedések országúíját járja? s Hellebramit Árpád. Szendrey unokájának, Gyulai ' Arankának férje, családi adatokat gyűjtve, megkérdezte többek közt, ■ mi volt feleségének családi neve. 1 Ag öreg úr ezt készségesen elmondta. Később azonban rájött Hellebrant, hogy a íollbamonöott név nem feleségének, hanem egy leánynak neve, kinek Szendrey fiatal korában erősen udvarolt. Eésalet a szerkő Petőfiről szóló kiadatlan posthunms művéből, mely a Kisfaludy-Társaság kiadásában legközelebb megjelenik. E részt a Kisfaludy- Társaöág (jögdelmóvel közöljük a könyv megjelenés© előtt. Volt egy büszke, szép, szellemes, gazdag tizennyolc éves úrileány. Előkelő fővárosi nevelőintézetben tanult. Sokat olvasott, kivált az akkori híres regényeket, így George Sand-nak exaltált, szenvedélyei; regényeit. Romantikus hajlamait táplálta lakóhelye: régi középkori várkastélyban lakott, helynek ugyan már düledező tornyai még mindig gőgösen tekintettek lo a festői völgyre. Itt álmodozott a fiatal leány, aki nemcsak szép, de valódi költői teremtés volt, nevette udvarlóit és exaltált álmaiba merülve várt, várt — a boldogságra. És volt egy fiatal obsitos katona , ki már sok pályán megfordult,'- vándorszinészkedetri is már * A színészet páfhosza alatt mennyi nyomor! A nagy hang mellett mennyi, trivialitás éa nyerseség! A nyomor és a nyegleség komikuma. A színpadot és aa élet színpadját folyton összetévesztik, átviszik az élet durvaságát a színpadra, a színpadi páthoszt pedig az életbe. Ebben, van a színészet komikuma és tragikuma egyszerre. Ebben aa iskolában járt Petőfi. A katonaélet nélkülözései után a vándorszínészéi. De e léha dologkerülök közt vannak nemesebb alakok: szerencsétlen idealisták, mint Arany és Petőfi, kiket a drámai költészet és hazafisági eszmény csalt ide: önfeláldozó, rezignáló tehetségek, kik fel akarják magukat küzdeni , , , ! Júlia is büszke volt, de amellett szeszélyes j és makacs. Az erdŐdi várban úgy uralkodott, i mint valami Károlyi comtesse. Exaltált volt és ! ez is közelítette őt Petőfihez, épp úgy, mint romantikus hajlamai. Szeretett feltűnni, do társaságban szűkszavú volt, mint hiú emberek vigyáznak minden szavukra, mert nem akarnak valami gyengeséget elárulni. A szabadságért és a forradalomért rajongott: 1848-ban a Nemzeti Színházban egyszer vörös jakobinus sipkában jelent meg. Fekete szeméből valami elbűvölő szenvedély sugárzott: kissé káncsal volt, — beszéli Jókai — de kénytelen hozzátenni, „neki ez jól állott". Síi magyarázza a leány magatartását? Júliának érdeklődése már eleve fel volt keltve Petőfi iránt, ki előtte már némi írói glóriától övezve jelent meg. Személyes érintkezésben azután csakhamar megnyerte Júlia tetszését: Petőfiben némi érdesség mellett sok szeretetreméltó- ság volt, társalgása pedig (ha meg volt az ihlet) csupa szellem és tűz. Midőn aztán, első találkozásukra tizenegy nappal Petőfi Papp Endrével és Riskóval meglátogatja az erdödi várat, hat órai ott tartózkodás ulán: — a leány is meg van fogva. Egyik legbizalmasabb barátnéjához, Térey Marihoz intézett levelében, melyet csak halála után adtak ki, Júlia a maga módján elws mondja ezt. Az a Petőfi — szerinte — gonosz egy fiú, oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy az úgyis tüzes szív fellázad az ész ellen. „Ha nem ismerném magamat jobban, azt hinném, hogy szerelmes vagyok." És a leány megkezdi Petőfivel szemben a rendes szerelmi játékot: maga még nincs elhatározva, de azért kaeéran vonzza-ereszti, hívja és tartózkodik, elutasítja és reményt kelt benne; megtesz mindent, amit tesz a kacér odaadás, melynek külső alakja a tartózkodás. Valójában azonban mily két egyforma láng csap itt egybe az égnek! így mint most, Petőfi belseje se volt még felkavarva. Ez volt a nagy, az életet eldöntő szenvedély. Mi hódította meg a büszke, gazdag, előkelő leányt? A leány észrevette a férfi egynéhány fonákságát, tudta, hogy szegény, hogy mészáros fia, | hogy pályája bizonytalan; de úgy, amint abban ! az időben például Liszt Ferenc zongorajátékával, i úgy hódított Petőfi női szíveket költészetével. De a hóditó Liszt a zenének, a kezdő Petőfi ! a költészetnek Szárnyain csak a fogékony nőket tudta elragadni. Ilyen volt Júlia: élénk irodalmi érzéke volt, sőt írói hajlama és némi költői tehetsége is. Efajta nőkre a költői hírnév mindig élénk hatást tett. Költészete Petőfit különben nemcsak rajongót olvasói képzeletében, hanem valósággal is megszépítette. Jókai szerint egész lénye, megjelenés* komor, zárkózott volt, nem barátságos. „Ámdo mikor ezt a rideg arcot a költészet lángja meg- világító, mikor egy költeményét elszavalta, akkor minden vonásában kigyulladt a lélek: tekintete, sugárzott, alakja megnőni látszott, szoborszerövé alakult; ilyenkor aki látta, hallgatta, belé kellett szeretnie: férfit és nőt magával ragadott." Midőn bemutatták Júliának a bálteremben a már híres fiatal írót és a leány kacérkodó hiúsággal fogadta a szaggatott, szenvedélyes udvarlást, nem sejtette, hogy sorsa eldőlt, nem sejtette, mennyi boldogság és mennyi boldogtalanság lesz e nap következménye. Nem sejtette, hogy belép ezzel az irodalomtörténetbe, a halhatatlanságba, a Beatricék, a Laurák körébe. Nevét felkapja az örök hír, de majd mennyi szenvedés árán! Az irigység, a kíváncsiság megfigyeli minden tettét, minden szavát; minden lóvéiét megőrzik, hogy bizonyítókot szerezzenek ellene és midőn eltéved, tévedéséről könyveket írnak, a legnagyobb magyar költő, Arany pedig haragjának izzó bélyegét nyomja e szép fehér homlokra. Nem lett volna-e boldogabb sorsod, ha vidéki körödben maradva, a szatmármegyei ndvarlók egyike vitt volna békés kúriájába feleségül ? Bizony majd meg fogod tudni, mennyire igaza volt Sándorodnak, midőn azt írta a hírnévről, hogy az szivárvány, a napnak könnyekben megtört sugara. H& ■■«*■*■■■&a8faBIUBBB3 Karácsonyest idegenben. Irta: Farkass Jenéig KarácSonyeste. Sötéten mered az égnek az épülő ház. Olyan, mint régi idők romját újkori mulatók ha kivilágítják. A gerendásairól, magas rúdon, vakító világot vet a lámpa. Az ablak- nyilasokon áttör a fény, hogy megláttassa a tégla, deszka és homokhalmazt, mely arra mutat, hogy a kőtömeg nem rom, hanem épülő ház. A munkások már korán elmentek. Ma nagyon siettek. Csak Matykó, a tót napszámos maradt az épülő emeleten, hogy a téglát, vasat, deszkát őrizze és vigyázzon a megtámogatott falakra. A belváros csendes, ltt-ott siet valaki haza., csomagokkal megrakodva. Ma este mindenki otthon marad, mindenki otthon akar lenni. Matykó a tarisznyában motoz. Ö nem mehet haza. Egyre megy, rhogy itt íii, vagy piszkos szállásán kuporog. Egészen egyre megy. Innen szoros emelkedést mutatnak, amiből nyilvánvaló, hogy a festőnek és szobrásznak keresete ma jóval kevesebb, mint annakelőtte. Vágy másfélszer- kétszer annyit kellene dolgoznia, mint. azelőtt, ha. ez egyáltalában lehetséges volna és el tudná adni a felvevőképességében megcsökkent piacon mindazt, amit termel, vagy pedig bele keli törődnie abba, amire bizony a magyar középosztály többi része is kénytelen-kelletlen ráfanyalodott, hogy életigényeit erősen redukálja, azaz rosszabbul kell étkeznie, rosszabbul ruházkodás©, jóval kevesebbet, vagy semmit sem szórakozhaíik és utazásainak beláthatatlan időre végük van. Mindezek után elképzelhető, hogy milyen azoknak a művésznövendékéknek a helyzete, akik még eladásra nem tudnak termelni, hanem csak fogyasztanak. Ellentétben a zenészekkel, akik játékukkal anyagot alig pusztítanak, ellentétben a színi pályára készülőkkel, az énekesekkel, a képzőművészeti növendék, akinek legalább is annyit kell gyakorolnia, mint emezeknek, festékben, ceruzában, papirosban, a büszke vászon helyett persze csak pappendekliben nagyon sokat fogyaszt. Valamikor a dolgok néhány fillérbe' kerültek, ma számos ezer koronát emésztenek fel. Azután következik a megélhetés gondja, a. régi hat-tizenötforintos hónaposszobákst a háromezer-
