Prágai Magyar Hirlap, 1922. október (1. évfolyam, 100-118. szám)

1922-10-01 / 100. szám

*4

bukni. Szörnyű bukás lesz. Ilyet még nem látott a világ. (Indulni készül.) Meg fog bukni, mint a tök, mint a karikacsapás, mint a pinty...

A költő: Drága Schimmelfing, édes öregem, úgy kérem magát, csak legalább százszor csinálja végig! Vagy legalább két' venszer, hogy bekapjam a tandemeket. Képzelje el az adósságaim, a renomém...

Az idegen: Isten önnel. Nem alkuszom. A „Kékszemü gróf" sorsa meg van pecsételve. (Eltűnik.)

A költő: (Felébred. Szemeit dörzsöli. Ásit.) Nahát ilyet. Hát ilyen marhaságot öszszeálmodni... Hallatlan! (Meggyujtja kialudt szivarját.) Azt hiszem, az idegeim mégis meg vannak támadva, öregszem. (Gondolkodik.) Hm. Talán mégis igaza van a nagyanyámnak, hogy az álom jelent valamit. Nekem ez az álom gyanús. Nagyon gyanús. Tényleg, a harmadik felvonás, az a mérgezési jelenet... vannak ott hibák... még meg is bukhatok vele. Valami mást kellene oda csinálni. Valami újat, meglepőt. Hopp, megvan. Nem a Tivadar öli meg a szeretőt, az semmi, a" közönséges, banális. Igaza van Schimmelfingnek. A szerető fogja megölni Tivadart. Akkor meg van a méltó büntetés, a költői igazságszolgáltatás. És tudja fene, legalább nem kell félnem attól, hogy talán mégis megbukom. Az ember sohase tudhatja ...

(Ceruzát, papirost kotorász elő és megírja a „Kékszemü gróf1 harmadik felvonásának utolsó jelenetét, amelyben Izabella bosszúból megöli a hűtlen szeretőt.)

Selmecbánya Írónője.

Irta: Scliöpíiin Aladár.

A háború vége felé, 1918 őszén Selmecbányáról egy kis csomag verset kaptam, egy fiatal asszony kéziratait. Azért küldték nekem, hogy olvassam el s ha jónak találom, próbáljak nekik valami módon utat nyitni a nyilvánosság felé. „Ha csakugyan tehetség ez az asszony — Írták nekem — akkor fel kellene menteni a háztartás gondjai alól, hogy dolgozni tudjon az irodalom számára." Megnéztem a verseket. Halk szavú, finom versek voltak, csinosak, nem nagyon jelentékenyek, de egyi'kiikön-másikukon érezni lehetett, hogy Írójuk tehetsége több, mint amenynyit verseibe bele tudott szorítani.

Csinálni persze nem sokat lehetett a versekkel. Jöttek az izgalommal túlfűtött napok — ki törődött volna akkor, ilyen csöndes, meleg, ártatlan versekkel? A szerzőjük is eltűnt szemem előtt. Hallottam róla, hogy el kellett mennie Selmecről, ahol a férje zenetanár volt az evangélikus tanítóképzőben. Merre hányódik a forradalomban kavargó országban nem tudtam, töredelmesen bevallom, nem is sokat gondoltam rá. Azokban a napokban voltak izgatóbb gondjaim is, mint mindenki másnak. Egyszer aztán olvasom az újságban, hogy az Athenaeum nagy regénypáiyázatának első diját egy nő nyerte el: Kosáryné Réz Lola. Eszembe jutott: hiszen ez az én költőnőm. Lám, milyen szép nagy sikert aratott! Most talán fel lett már mentve a háztartási gondok alól. Dolgozhat .a tollával. Osvát Ernővel találkoztam, aki a pályázaton pályabíró volt. Ö, aki csak igazán jó dolgokért tud lelkesedni, egészen szokatlan marasztalással szólt az uj Írónő regényéről. Holtai Jenő is pályabíró volt, öt is kérdeztem, azt mondta, Lagerlöf Zelmához sem volna méltatlan az uj regény.

Pár hét múlva megjelent Filoména címmel. Sietve elolvastam és álmélkodtam. Egy teljesen kész regényíró müve volt ez, aki epikus teljességben látja az életet, levegőt tud adni erőset, jellemzőt történetének, éles erős reliefet az alakjainak. Három dimenzióban lát, amit elmond az éppen ezért nem marad a papiros síkján, hanem elevenné lesz az olvasó számára, élménnyé, alakjai ismerőseink lesznek, mintha a valóságban találkoztunk volna velük. Ismerőseim száma megszaporodott. Közéjük került Filoména, a kishegyi falu nyomorából Selmecre került kis cseléd, aki megfordul mindenfele házban, látja a maga konyhai perspektívájából mindenféle családok életét, sorsa meghengergqti mindenféle nyomorúság iszapjában, szenvedésen, bűnbeesésen keresztül, megkezdett züllésből kiemelkedve végül mégis tiszta marad, mert egy szerelmes. ábrándot ápolt magában és egy nagy, nagy becsvágy tartotta egyenesen a lelkét. Mosogatástól csapzott. sikálástól eldurvult testű teremtés, mégis van benne valami-a legnagyobb értékből: lélek v.an benne és szép%ég, mert szeretni tud vad ösztönnel, öntudatlan görcsösséggel

kezd szeretni egy férfit, aki tudomást se vesz róla, miután egy pillanat kedvét kitöltötte vele és ugyanígy szeret egy kis fiút, aki ennek a pillanatnak a gyümölcse. Tele van a regény realisztikus részletekkel, aki Sehnecen és Selmeccel ismerős, fel fogja ismerni a lejtős utcákat, az ódon furcsa házakat, a szélben sóhajtozó erdők fenyőinek illatát, az emberek arcvonásait, beszédét, észjárását, — olyan karakterisztikus selmeci ize van a regénynek, nemcsak az anyagának, iianem az egész struktúrájának is, hogy még a.z is megérzi, aki sohase járt az öreg bányavárosban. De ezentúl is van benne valami, ami fontosabb, szebb a realisztikus anyagnál: tiszta, nemes asszonyi jóság ömlik át az egészen, amely megért minden szenvedést, együtt sir, küzködik, ujjong az emberével, a gonoszra is harag nélkül, szomorú mosollyal néz, — egv nagyon kedves, jó lélek rezignációja, látja, érzi, ami csúnya a világban, szenved miatta és mégis szépnek látja az életet, szomorú-szépnek, mert bafényezi a saját szereíetévei.

Ak'kor a Filoména olvasása után az volt az érzésem, hogy a magyar irodalom egy kitűnő uj írónőt kapott. Kaffka Margit meghalt, Tormay Cecilt teljesen elvonta az irodalomtól, ami a mestersége: a politika, amiben dilettáns — kárpótlásul kaptuk helyette Kosáryné Réz Lolát.

Amit ezután adott, az beigazolta ezt az első ‘véleményt. Második regénye: Az álom, épp olyan finom, lirailag még jobban elmélyült, mint az első, épp oly frissen, elevenen meglátva mozognak benne az a iák ok, épp oly szomorúan zugnak a selmeci erdők és éppen olyan melegen illeti meg szivünket a sorok közül felbuzgó meleg asszonyi érzés. Más oldalról nézve, más történet keretébe illesztve itt is arról van szó, amiről a Filoménában. A kiszolgáltatott asszonyi élet, amelyet ide-oda dobálnak a körülmények, mert mindig függvénye egy nála erősebb valaminek: végzetnek, anyagi kényszerűségeknek és — oh bizony — férfiaknak. És ebben a szenvedő asszonyi életben van valami passzív energia, ami a végén mindig felülemeli mindazon, amitől függ: az eredendő asszonyi tisztaság energiája, Elbrrkik, mert gyönge, mert elbotlatják mások, a férfiak, de feláll, mert jó, mert asszony, mert botlásáért nem ö a felelős, hanem az élet, amely gáncsokat vet neki, az emberek, akik kedvükre kihasználják. A jó erősebb benne a rossznál, amivel erősebb azzal a különbséggé! győz mások és önmaga felett. A jó az asszonyi lélek gyökeréből való, innen fakad a szerelem, az anyai szeretet, a szebb tiszta életforma utáni vágyódás, a rossz: az a felületről való benne, kívülről jött bele, nem tartozik a lényegéhez, nem is tudja tehát egészen gyökérig elrontani. Kosárynénak csak jó emberei vannak, akik, ha rosszat tesznek, könnyedségből, közömbösségből, gondatlanságból teszik. írásait szimbolikus tartalmukig elemezve egy nemes, mély etikai tartalmú és ösztönből fakadó idealizmust találunk. Az ideálért való rajongás, mint teremtő erő, amely a kis cseléd Filoménával nagy dolgot hajtatott végre, teljes szimbolikus súlyával lép elénk az Ulrik inasban, aki felépíti a rombadöntött Selmecbányát, úgyszólván minden eszköz nélkül, csupán csak szeretete erejével . (Az ő regényéről már szóltam uj magyar történeti költészet cirnü cikkemben.)

A könyvek után volt alkalmam megismerni az írónőt. Kis, fiatal, szőke asszonyka, az arcvonásain és a szelíd tekintetében a nekem mindig kedves felvidéki típus ismertetőjelei. Végtelenül egyszerű és szerény, aki nem tudja, bizony nem ismerne rá modoráról, fellépéséről' a kitűnő Írónőre. Éli családjában a köztisztviselőd asszonyok mai nehéz életét, amelyet csak mérsékelten enyhít az, hogy most már az irodalom is keresetforrás neki. Nehéz ma az élet, nem lehet annyit dolgozni, hogy elég legyen. Amire a kezdő irónö vágyott: hogy megszabaduljon a háztartás gondjaitól, azt még ma, az immár hírneves írónő sem érte el. Aki ma nem tud üzleteket csinálni, csak dolgozni, az még a halhatatlanságot is könnyebben éri el, mint az anyagi gondoktól mentes életet.

!Oofi!kai Intézeti

( 1 "Mindennemű szemüvegek, OíslpSötök;

; /""V Mindennemű i

1$ I S*AI 1 *tások- .1 :

• J vitások bár, •

« Xj / mely recept I

; alapján azon-?

\ *nn.\

; tétnek. S

S Magyar klsKoIsáS&s Ma yar levelezés :

i Beinlia&ker Samu Pralta II., Poric 29 í

fi magyar akadémia uj helyesírása.

Budapest, szeptember 30.

. Most végre van egységes és az egéz vonalon érvényes helyesírásunk és megszűnik az a helyesírási anarkia, amely eddig uralkodott. Volt ugyanis egy 1901-ben " megállapított akadémiai helyesírásunk, amelyet az Akadémia fedezett a tekintélyével s amely szerint a kiadványait nyomatta és volt egy 1903-ik évi miniszteri rendeletben megállapított úgynevezett iskolai helyesírásunk, amely szerint az iskolákban tanítottak. Az eredmény az lett, hogy mindenki úgy irt, ahogy akart, vagy az egyik vagy a másik helyesírás szerint, vagy a kettőnek összekeverésével, A két helyesírás tehát azt jelenti, hogy nem volt helyesírásunk, legalább is nem olyan, melynek általános érvénye lett volna.

A dolog története sokaknak még emlékezetében van. A kilencvenes években nagy helyesírási harc volt Gyulai Pál és a „Nyelvőr" körűi csoportosult nelvtudósok között. Gyulai a helyesírási konzervativizmus elöharcosa volt. körömszakadtáig védte a cz-t, az idegen szók idegen helyesírás szerinti írását, az ,,a ki, a mi" külön két szóba Írását stb. A nyelvtudósok az egyszerűsítés jelszava alatt az egyszerű c mellett kardoskodtak. az idegen szavak közül a meghonosodottabbakat magyar kiejtés szerint akarták Írni, az aki, ami-t összeírták egy szóba. Az öreg Gyulai kemény legény volt, nagy tekintélyével keresztülvitte a maga akaratát az Akadénván, amely 1901.-ben az ő álláspontjának megfelelő helyesírási szabályzatot adott ki. A nyelvtudások ebbe nem nyugodtak bele, a sajtó is egyhangúlag mellettük volt, kivitték a kormánynál, hogy adjon ki az iskolák számára kötelező helyesírási szabályzatot az ő álláspontjuk értelmében. A kontroverzia hátterében az az ellentét volt, amely Gyulai és az orthológus nyelvészek, másfelől pedig Gyulai és a Rákosi Jenő s Tóth Béla vezetése alatt álló újságírók között fennállott.

Az Akadémiában győzött Gyulai, de az életben ellenfelei győztek. Az iskola és a sajtó utján a Wlassics Gyula miniszter, illetőleg az ő megbízásából Simonyi Zsigmond által megállapított helyesírás terjedt el jobban, az iskolában nevelkedett és a sajtóból tárdálkozó uj nemzedék máT általában a miniszteri helyesírás szerint irt, még az akadémikusok is, akiknek könyvei csak akkor jelentek meg ?.z akadémai helyesírás szerint, ha az Akadémia adta k; őket. Szóval már a saját tagjai sem respektálták az Akadémia crtlio.a: rafiáját. Most azután végre az Akadémia is belátta, hogy ez az állapot nem maradhat meg. Teljes mértékben deferált az iskolai helyesírásnak, amely az élet helyesírásává lett, uj szabályzatában már végképp elejti a cz-t és a többi pontozaíokat. Hogy ■az idegen szavak helyesírásában nem megy el olyan messzire és valamivel szíikebbre szabja a magyarosan irható idegen szók körét, az már csak elméleti fentartás. A magyar helyesírás egysége helyre van állítva, most már mindenkire az a helyesírás kötele-zö, amelyet az iskolákban tanítanak. * s. a.

* (Moderné Welt.) Hirschfeld Lajos bácsi író rendkívül nívós havi folyóiratának a Moderné Weltnek most jelent meg szeptemberi száma. A lap gyönyörű reprodukciókat és irodalmi s művészi nívón álló közleményeket tartalmaz. Megrendelhető kiadóhivatalunk utján.

* (Gerhardf Hauptmann Tolsztojról.) Tolsztoj „Kreutzer szonátá‘‘-ja Rachel Sálit-Márkus hét litográfiájával díszítve, uj kiadásban most jelent meg Berlinben,. A könyvhöz Gerhardt Hauptmann a következő bevezető sorokat írja: „Tolsztoj ezer gyökérrel nyúlik egész korszakunkba, ünnepeljük hát művészi és emberi nagyságát. Emberien nagy volt a harc, amelyet önmagával folytatott. Hogy oda eljusson, ahová Sakyamumi eljutott s ahol az első század őskeresztényei állottak, ehez tulon-tul univerzális s mint alkotó művész és ember tulon-tu! nagy volt. Ereje, nem gyengesége akadályozta meg őt abban, hogy életét oly módon egyszerűsítse le, mint az határozott következetessége megkívánta volt. Tolsztoj tettei — írásai voltak s ezek sokkal inkább a géniusz ajándékai, mintsem hogy mintaképül szolgálhatnának. Azonban mintakép Tolsztoj emberi volta, ez emberiességért való bátorsága és kristálytiszta élete. Ha ma élne, felemelné szavát s ezt a szót meghallanák ott, ahol különben mit sem hallanak. És ez a h,ang békére szólítana fel, az igazi békére, hatalmas erővel. Vajha e napokba egy ily szót a magunkénak mondhatnánk. Adja Isten, hogy feltámadása a beismerés és a világbéke szeliében működjék!"

* (Oláh Gábor: Léda hattyúja.) A debreceni

református tiszteletes legújabb könyve nemrégen hagyta el a sajtót. A Léda hattyúja se- nem jobb, se nem rosszabb, mint Oláh Gábor többi regénye. Kedves, könnyed olvasmány, tartalmi mélység nélkül. De azt hisszük, hogy Oláh Gábor sem akart mást, mint szórakoztató regényt adni olvasói kezébe. A regény stílusa folyékony, meseszövése érdekes. A főhősök alakját ugyan nem egészen biztos kézzel ragadta meg az ifp. nagy lelki átváltozásokat egy mondattal intéz el, mindamellett a regény le tudja kötni azok figyelmét, akik az olvasással csak szórakozni akarnak. A regény néhány nagyon szépen megirt részletéből föltör Oláh Gábor igazi tehetsége és igazolja, hogy az író tudna jobbat is alkotni. Oláh Gábor legnagyobb baja, hogy nem tudja magát a hatások alól mentesíteni. A Léda hattyúján erősen megérzik, hogy írója szívesen olvassa Szabó Dezső művelt (b. I.)

SZÍNHÁZ

és mm

Színházi levél.

v Kassa, szeptember 29.

Kedves Barátom!

Hangulatos cikket kivánsz tőlem az ünnepi szám részére a mi színészetünkről. Megvallom, hogy másfél évtizedes újságírói pályámon inég sohasem kaptam ennyire nehéz feladatot. Hangulat és szlovenszkói magyar színészet? Ég és föld! Hangulat a szó megszokott színészed értelmében? Kedves Szerkesztő Uram, ez nálunk ismeretlen fogalom!

Mit vársz tőlem? Vidám színházi pletykákat? Ami pletykát Írhatnék, azon sírni lehet, nem kacagni. A vidámság eltűnt a kiskapu tájáról, a szinészhumor ma — legfeljebb akasztófahumor! A bohém szinésznép ina nem megtestesülése a gondtalanságnak, hanem az, aki száz évvel ezelőtt volt, hivatásában fölégő, városról falura vándorló, üldözött mártirsereg.

Nem poéta kel! ide, nem könnyed novellista, aki kedélyes adomákat mesél, de szociológus, kulturpolitikus, aki az okokat keresi, hogy mért ülte meg a lelkeket a bús gond, mint az őszi tájat a köd?

Nem tudom, meg íeszel-e elégedve a riportommal, ha Így irok a témádról, én úgy érzem, hogy így kell róla Írnom.

A szlovenszkói magyar színészetnek olyan Kassa, mint a fecskének a mi égtájunk. Ez az otthona, itt ujul meg a generációja, itt nyer erőt a jövőre. Ahová vándorútra kél, ott életlehetőséget keres csak s ha bármily melegség veszi körül, bármilyen kedves, mégis csak — vendég. A magyar színészet sorsa Kassához van fűzve, ha itt megdől a megélhetése, úgy Szlovenszkó minden színpadán elnémul a magyar múzsa.

Kassa sem a régi többé. Ez a város tipikus lateinerváros volt a múltban, a túlnyomó többségű intelligenciának lelki szükség volt a színházlátogatás. Hová lett ez a színházi publikum? Az oldott kéve sorsára jutott. Elvették a kenyerét, más hazát keresett. Aki itt maradt, annak alig jut a betévő falatra, nagy ünnep, ha megválthat egy karzati jegyet. Az üresen maradt helyeket egy uj társadalom foglalta cl. Nem megszólásul mondom, nem is ■ irigységből, sőt talán hálából is, mert ez az uj közönség megmenti talán a magyar színészetet. És ez a fő-fő szempont; az mellékes, hogy az uj közönség nem életszükségletből jár a színházba, csak kötelességérzetből, ha nem — hiúságból. De ez a közönség sem a régi többé. A gazdasági válság megnehezítette a könnyű pénzszerzést.

Szomorú dolog, hogy a kulturális élet szorosan összefügg a pénz uralmának ingadozásával. Ez nem lenne baj, ha lenne valaki a színészet mögött, aki a kultúra mindenekfölöttvalóságát fölismerné s a hiányokat pótolhatná. Ki legyen ez? Elsősorban talán az állam kötelessége lenne. Törvény szerint a kisebbségeknek a közvagyonból arányos részt kellene biztosítani, de inig a szlovenszkói szlovák színészetre a kormány egy évben 13 milliót fizetett rá, a magyar színészet nem kapott egy vas kétfilléres segítséget sem.

Talán ez sem lenne baj, „segíts magadon, az Isten is megsegít!" — mondja a magyar közmondás. Segítsünk magunkon. Jó, de hogyan tegyük azt, ha ezt nem engedik meg? A magyar közönség kezébe akarta fogni a színészete ügyét. Megalakult a Szinpártoló Egyesület, de az egész országra kiterjedő megszerveződését megakadályozza az, hogy bár minden törvényes formát betartott, alapszabályait mai napig sem hagyták jóvá. Amerre a színészet jár, ott ad hoc összeül ez a pártfogó szerv — de mi ez? A színészet, mint a nyelv pallérozója, kincse annak is, aki közvetlenül nem élvezheti s ezeknek a megnyerése, a nagy tömegek filléreinek a csatasorba-állitása lehetetlen egy országos szervezet nélkül.

Nem kérünk semmit a kormánytól, csak azt, hogy hagyjanak élni, ahogy a törvények alapján jogunk van élni. Nem kívánunk részt a milliókból, csak azt kérjük, engedjék meg, hogy szűkösen álló filléreinkből legyen szabad adóznunk egyszer a magunk művelődésére is.

De nemcsak az anyagiakban van baj. A kormány közönye, mondhatnám rosszakarata a koncesszió körül áldatlan harcok magvát' vetette el. A vándorútra kény szeri tett szi-1 nészsereg nem mehet oda, ahová akar. Nagy. város és kis falu váltogatják egymást a sorban — a kis falunak való társaság nem elégítheti ki a nagyváros igényét, a nagyvárosnak megfelelő színtársulatot a kis falu nem tudja eltartani. Magyarországi színész nem játsz-Vasárnap, október 1,