Prágai Magyar Hirlap, 1922. szeptember (1. évfolyam, 76-98. szám)

1922-09-19 / 90. szám

6 Kedd, szeptember 19. óikét A harang megkondult, év letelt, Boldizsár a háromcsillagos lélek, megtért a mennyei osz­tályba. A magasból letekint egy kis szobára és al­tatódalt hegedül szunnyadó gyermekének. Akadni fognak, akik a mü szimbolizmusát, misztikumát és stilizáltságát német hatásnak fogják minősíteni. Ezek az urak németnek neve­zik mindazt, ami nem a szó legközönségesebb ér­telmében reális. Német talán Materlink, a szim­bolikus flamand, német Claudel, a nagy francia, német a ködös norvég, német a misztikus orosz .is. fiát ez nem tesz semmit. Tímár Mihálynak ne fájjon. Gondoljon Tolsztoj: Albert nevű muzsiku­sára. Szépen megstftizált, egyszerű vonalakkal megrajzolt keretben egyszerű, naiv emberi érzé­seket fejezett ki, emberi szavakkal. De ez a stilizált egyszerűség, ez a természe­tes naivság, ez a meleg szív több minden cifra­ságnál. Azt érezzük, hogy a költő a saját sorsát raj- golta meg, mindent elöntő, egyszerű őszinteség­gel. Jó, öreg cinkografus Timár J. Mihály, nyu­godt lehetsz. Háromcsillagos lélek vagy, a legna­gyobb kitüntetést kaptad az „égi osztályvezető11- től — a melegen érző szivet. Pnpos Boldizsár sorsát Törzs Jenő élte előt­tünk végig. Nagyon jó és nagyon őszinte volt, mert magát adta. Hogy ez az „önmaga*1 már is­mert előttünk, hogy újat, magából kiemelkedőt adni nem tudott, annak talán az az oka, hogy annyira túlterhelték munkával. Évek óta száz és száz estén játszani és ki nem fáradni, uj alakot formálni, arra még Törzsnél erősebb szervezetű színész sem volna képes. A jó szellem Pécsi Blankában testesült meg. Szép volt, meleg, leheletszerüen finom és miivé- vészettel stilizált minden szava, mozdulata. Ked­ves epizódalakok Gárdonyi, Gyöngyi a mennyei hivatalnokok, Körmendy egy kedélyes budai sváb korcsmáros, Simon Marcsa a jószivü korcsmá- rosné szerepében. Az ördögöt Kabos adta, a courtisane szere­pébe Vaaly Ilonka ruccant át az operettszinház- ból. Törzs igen szellemesen, gördülékenyen, stí­lusosan rendezte a darabot. A díszletek Básty István invencióját dicsérik. A menny fehér, az ivó­szoba lila, a korcsmákért zöld, a feleség otthona kék, az üres pompa terme sárga volt. Ehhez al­kalmazkodtak a ruhák. A darabhoz Berény Henrik állított össze a drámai helyzetnek megfelelőleg Puccini, Wagner, Zerkovitz és Grieg motívumából jól isimuló kí­sérőzenét. A kvartett és egy-két komolyabb ze­nei rész szépen vált ki, klasszikus stílusával a modern egyvelegből. (F. J.) * A Prágai Magyar Hírlap budapesti színházi munkatársának kritikája után eltekintünk a szo­kásos pesti kritikaszemelvények közlésétől. (*) A prágai német szinház műsora. Kedd: Az elátkozott kastély. Szerda: Bajadér. Csütörtök: Freiscbütz. Péntek: Az utolsó valcer. Szombat: Bajadér. Vasárnap: Puccini 3 egyfelvonásosa. Hétfő: Bajadér. * (•) A német kisszinpad műsora: Szerda: Vatermord, premiér. Csütörtök: A dúvad. Péntek: Vatermord. Szombat: A dúvad. Vasárnap: Vatermord. * (*) A kassai magyar szinház e heti műsora: Kedd: Heidelbergi diákélet. Szerda: Leányvásár. Csütörtök: Cigánybáró. Péntek: Ördög. Hegedűs Gyula felléptével. Szombat: Csodagyerek. Hegedűs Gyula föl- léptével. Vasárnap: Taifun. Hegedűs Gyula fölléptével. (*) Magyar művészek sikere Berlinben. Berlini tudósítónk jelenti: A Phílharmonia mai ‘hangversenyén három magyar művész szere­pelt Vidor Imre zenetanár nagy tetszés mellett zongorázta Chopin és Liszt müveit. Fodor László, !ai német közéleti szereplőkről rajzolt ügyes kar- Jríkaturáit harsogó kacajjal és zajos tapssal fo- ! gadta a közönség. Külön kell azonban Róth Ferit |fölemlítenünk, akinek hegedűjén ezúttal Rubin- stein és Beethoven örökszép melódiái szólaltak meg. A közönség áhitatos csendben hallgatta, majd kitörő lelkesedéssel tapsolta a fiatal mű­vészt. A stílusos rendezés Ezry Sándornak, a berlini Lokalanzeiger munkatársának érdeme. (T. L.) (*) Viktor Eítimiu uj darabja. Bukarestből je­lentik, hogy ott a minap mutatta be a Bulandra- szinház Viktor Eftimiu uj drámáját, a „Don Juan‘‘-t. A szerző, akinek „Prometeus11 cimü tra­gédiáját a múlt évben nagy sikerrel mutatták be az erdélyi magyar színházak is, ebben a darab­jában — akár a Prometeusban — történelmi és legendás igazságtalanságok hősét akarja rehabili­tálni. Don Juan alakját idealizálja az uj verses tragédia, amelyet a bukaresti lapok egy része el­halmoz elismeréssel, egy része pedig gyanús hévvel támad. A dráma akcióját hét képbe kon­centrálta a szerző, de csak egyetlen szünetet tar­tanak: a negyedik kép után. A kiállítás látvá­nyosságszámba ment s a közönség igen melegen fogadta a darabot. % SPORT Labdarúgás. Sparta—Union Zizkov 3:0 (2:0). Mindkét csapat az első vasárnapi játékánál gyengébbet produkált. Az Union két tartalékkal szerepel. Kölcsönös támadások után a tizenhar­madik percben Sedlacek lövése előbb földet érintve, a kapufáról a hálóba pattan. Spárta ve­zet 1:0-ra. A Spárta fölénye mutatkozik, úgy hogy Kolenaty jobbfedezet is kapura lő. Később az Union hátvéd Frana hibájából, Janda kettőre növeli a Spárta góljainak számát. A félidő hátra­levő részében Union több támadását Peyr nagy szerencsével szereli. Helycsere után a tizedik percben Janda közvetlen közelből a harmadik gólt lövi. Az utolsó húsz percben az Union Krása dr. sérülése dacára némi fölénybe kerüs és három sarokrúgása dacára nem bir eredményt elérni. Nyolcezer néző. Bíró: Matúra kitűnő. Spárta: Peyr, Hojer, Pospisil: Kolenaty, Kada, Perner; Sedlacek, Janda, Pilát, Sroubek, Cer- veny, Union: Kaliba, Frana, Culik; Kuchar, Car- van, Kratochvil, Krása dr„ Mika, Kracik, Dvora- cek, Cisar. Slávia—Spárta Kladnó 1:0 (0:0). A Slávia Mazal góljával erős küzdelem után győz. — Vik­tória Zizkov—Meteor Vinohrady 3:0 (2:0). — Nu- selslcy—-SK Kladnó 4:3. — Cechie Kariin—Vrso- Vi.ce 3:2. Meglepetés. Cseh-német válogatod—Középnémetország 4:3 (3:0). Teplitzben került eldöntésre a mérkőzés, az eredetileg felállított csapatokból cseh-német rész­ről Patek és Krompholz, a közép-némettől Edy hiányoztak. A cseh-német csapat kitűnő formát mutatott és már 4:0 arányban vezetett, amikor Középnémetország első gólját elérte. Az első fél­időben a győztes csapat erősen kihasználta azt, hogy ellenfele nappal szemben játszott és Feller a harmadik, Höss a tizenegyedik percben védhe- tetlen lövéseikkel három gólt rúgtak. Helycsere után a cseh-németek Strnad révén újból eredmé­nyesek. A győztes csapat fedezetsora és védelme azután visszaesett, amit Középnémetország ki­használt és Paulsen kettő és Gastner tizenegyes­ből a harmadik góljukat érték el. Pozsony: Makkabi Brünn—SK Bratislava 2:0 (1:0), Rudolfshügel Bécs—Makkabi Pozsony 6:2, Siavia—Bratislava—Slovan Rés. Bécs 1:0. — Szombat: SK Bartislava—SK Trnava 2:2. Kassa: Slávia Kosice—Hakoah 3:0. — 32— Cs. Kosice 5:1. Brünn: Zidenice—Moravska Siavia 5:0. Wacker (Bécs)—Brünner Sportklub 7:2, Achilles —Vorwárts 3:1. PHsen: Spárta Rés.—Olympia 5:1 (3:1). A Spárta színeiben először szerepelt Schaffer, a volt MTK-csatár, aki kitűnő formát mutatott, anélkül azonban, hogy gólt lőtt volna. Máhrlsch-Ostrau: Slovan—Königgrátz XI. 3:1, Makkabi—Preussen Ratibor 1:1, SK Morav­ska Ostrava—Deutscher Sportverein Troppau 4:1­Pardubiíze: SK Pardubice—SK Prerov 5:0. Anglia. I. liga: Arsenal—Gardiff City 2:1, Birmin­gham—Manchester City 0:1, Blackbum Rovers— Everton 5:1, Burnley—Tottenham 0:1, Hudder- sfield—Stoke 1:0, Liverpool—Preston North End 5:2, Middlesborough—Chelsea 2:1, North County —Oldham Athletik 1:0, Sunderland—Bolton Wan- derers 5:1, West Bromwich Albion.—Aston Villa 3:0. II. liga: Bradford City—Blackpool 10:2, Bury —South Chields 1:0, Derby Connty—Shefiqld Wednesday 1:1, Fűlikam—Crista! Palast 2:1, Hull City—North County 0:2, Leieester City—Clapton Orient 2:0, Manchester United—Wolverhampton Wanderers 1:0, Port Vale—Coveníry City 0:1, Totherham County—Westham United 2:2, Sou- thampton—Barnsley 2:2, Stockport County— Leeds United 0:1. Magyarország. A budapesti I. oszt. bajnoki mérkőzések. MTK—MAC 4:0 (1:0). UTE—FTC 2:1 (1:0). III. kér.—MAFC 0:0. BTC—VÁC 2:0 (0:0). Törekvés'—Kispesti AC 1:0. Vasas—Zugló 1:1. II. osztályú bajnokság: „33“ FC—NSC 2:0. BAK—BTK 3:0. Ausztria. I. oszt. bajnoki mérkőzések: Amateure—Wie­ner Sport Club 3:1 (0:0), ötvenezer néző. Az Amateure nagy fölénye a gólarányban nem jut kifejezésre. A Sport Club teljesen formánkivüli játékot produkált, egyetlen játékosuk Beer volt. Az Amateure góljait Konrád II. (2), Hanse (1), a Sport Club-ét Giebisch lőtte. — Rapid—Vienna 8:0 (5:0). A Vienna már a játék elején összerop­pant és nem tudta megakadályozni a Rapid nagy gólarányu győzelmét. — Hakoah—WAF 3:1 (2:1). A WAF több tartalékkal szerepelt, legjobb em­berük Jaticik kapus volt. A mérkőzés folyamán verekedés támadt, a biró két játékost kiállított. — Hertha—Rudolfshügel 1:0 (1:0). A győztes gólt a második percben rúgta a Hertha. — Ad- mira Floridsdorf 5:1 (5:0). A floridsdorfi csapat nagy gólarányu vereségét a formán kívül játszó kapusának, Schuhnak köszönhette. — Simmerins WAC 2:1 (1:1). — II. osztály: Slovan— Simme- ringer Sportvereinigung 3:3 (!), Germania—Ni- 1 cholson 1:1 (!)!, Neubau—Bewegung XX 1:0, Sportfreunde—Crickcter 2:0, Donaustadt—Baum- garten 1:0, Sturm XIV.—Donau 2:1, Ostmark—Red Síar 3:0, Nussdorf—Sturm 07 1:2, Strassenbah- ner—Gersthof 0:3. — A válogatott osztrák-ma­gyar mérkőzésre, mint közük, az osztrákok az alábbi felállításban fognak szerepelni: Edy Kann- háuser, Gold, Blum, Kurz, Brandstádter, Nitsch: Köck: Swatosch, Kathan, Fischera. Wessely. Graz: Sturm—Hakoah 6:0 (0:0). — Grazcr AC—Arbeiter Sp. KI. 6:0. Németország. München: Bayern—Münchener SV 8:1, MTV —Jahn Regens'burg 1:1. Niirnberg: IFC Nürnberg—TV 46 5:2. Fiirth: SVF Fürth—Mánner TV 3:2. Berlin: Norden Nordwest—Union Oberschö- neweide 2:1, Vorwárts—Hertha 3:2, Wacker— Union 1892 2:1, Allemania—Union Potsdam 3:3, Viktória—Spandauer SC 5:0, Minerva—Union Charlottenhurg 1:1. Hamburg: Hamburger SV—St. Georg 9:1. VFB Altona—Blanckenese 3:2. Lipcse: Viktória—Olympia 2:0, Pfeil—SV 99 1:0. Fortuna—Germania 4:1, SV—VFB Merseburg 2:1. Halle: Halle 96—Sportfreunde 3:0. Svájc. Urania—Novara 3:1, Servette—Joun-g Boys 2:3, Biel—Novara 1:3, Chaux de Fonds—Old Boys 4:2, Freiburg—Bern 2:5, Lausanne Sports—Aarau 4:1, Nordstern—Mühlhansen 3:1, Blue Star— Strassbourg 3:2, Lugano—Luzern 1:0. Belgium. Royal Daring—Union St. Gillois 0:1, Bsershot AC—CS Brngois 0:1, CS Brugois—ARA La Gan- toise 4:0, CS Verviers—SC Anderlecht 1:0, Ucclc Sport—Royal Antwerpen 1:4, Berchem Sport— RFC Brugois 6:3, Racing Malines—Standard Le- gois 1:1. Franciaország. Recl Star Paris—Olympic Paris 3:2. Racing Club de Paris—AS Paris 0:0. Lengyelország. Lemherg: Krako—Letnberg városközi mér­kőzés 4:1 (2:0). Krakó: Cracovia—Maccabi Krakov 1:0, Olsa —Wisla 2:1. Przemysí: Fogon Lvov—Hagibor Przemysl 3:1. Atlétika. A MAFC. jubiláns atlétikai versenye* Budapest, szeptember 17. A viadalon az Ox­ford és Cambridge atlétái is résztvettek. A prá­gai gyenge szereplésük után meglepetést okozott Lowe győzelme Benedek ellen. Az 1500 méteres futásban Taíham ugyancsak győzött Némethy el­len. Részletes eredmény a holnapi számban. 100 m: Gerö (KAOE) 10:8. 2. Abrahams (An­glia). — 200 m: Gerő 22.6. 2. Kurunczi. 3. Abra­hams. — 400 m: Kurunczi MTK 52. 2. Abrahams. — 800 m: Lowe (Anglia) 213. 2. Benedek (MAC). — 500 m: Tatham (Anglia) 4.09. 2. Némethy (FTC). — Távolugrás: Haluska 6 m 94 cm. 2. Abrahams. A Charloitenburger SV nemzetközi atlétikai versenye. Magyar atléták startja. A viadalon svájci, svéd és magyar atléták vettek részt. Az esős időjárás a pályát feláz­tatta s igy a várt jó eredménye elmaradtak. Eredmények: Távolugrás: Björnemann (Svédország) 695 cm. — 800 m: Stieg (Schöneberg 2:03.8. — Disz­koszvetés: Kulin (MAC Budapest) 39 m 93 cm. — 200 m: Kriiger (Charlottenburg) 23:6. — 3000 m Radecker (Charlottenburg) 9::40. — 4X 100 m staféta: Charlottenburg 44.3. — Hölgy tá­volugrás: Fürchheim 5 m 05 cm. — 1500 m: Enst (DSC) 4:17.2. — 400 m: Senftleben 11.1. 2. Zir- vel. Egy méterrel nyerve. 3. Imbach (Svájc). — Sulydobás: Vállay (MAC Budapest) 12 m 78 cm. — 400 m: Imbach (Svájc) 50.3. 2. Dünker. Hat méterrel nyerve. 3. Massowv — Rúdugrás: Leh­ninger (Charlottenburg) 3 m 40 cm. — Gerelyve­tés: Groth (Steglitz) 55 m 20 cm. — Magasugrás: Petters (DEHG Prága) 1 m 77 cm. 2. Fritzmann 1 m 77 cm. — 3X200 m staféta: Charlottenburg 1:09. 2. DSC. — 5000 m: Bedarff (Frankfurt) 15:47.2. — 110 m gát: Troszbach (Frankfurt) 16.8. 0 Bécsben az oszti-ák atlétikai tizesbajnok­ságot Volkmar nyerte 492 ponttal, második Ha- selsteiner 475 pont, harmadik Kraus 429 pont. Úszás. A Budapest—Magdeburg városközi aszó- mérkőzésen Magdeburg győzött 8:7 pont­arányban. Magdeburg, szeptember 17. A nagy érdeklő­déssel várt uszómérkőzésen a magdeburgiak győztek minimális pontaránnyal. Az uszóverseny keretében elsőizben került eldöntésre a magyar­német válogatott vizipoló-mérkőzés, ahol a né­metek győztek 4:3 (4:2) arányban. A mérkőzés meglehetős durván folyt le és a biró már az első percben az egyik magyar játékost kiállította. A me­zőny legjobb embere Barta kapus volt. Eredmé­nyek: 4X50 m staféta: Magdeburg 1:54.6. 2. Bu­dapest 1:54.8. — 4X200 m staféta: Magdeburg 10:32.8. 2. Budapest. Fölénnyel nyerve. — 4X50 m vegyesstaféta: Magdeburg 2:07. 2. Budapest 2:08. (Világrekord). — 4Xl°0 m staféta: Buda- ' pest 4:22.2. 2. Magdeburg 4:24.8. — A vizipoló- ! bán 7:4 (7:2) arányban Budapest győzött. Kerékpár. A kerékpárvilágbajnokság. Páris, szeptember 17. A prinzenparki pályán került eldöntésre a nagy érdeklődéssel várt küz­delem, ahol az esős idő dacára rekordközönség gyűlt egybe. Első futam: Moeskops (Hollandia). 2. Moretti (Olaszország). 3. Debunne (Franciaor­szág). Második futam: Speans (Anglia). 2. Poulain (Franciaország). 3. Van Bever (Hollandia). Har­madik futam: Degreave (Franciaország). 2. Bai- ley (Anglia). 3. Kaufmann (Svájc). Döntőfutam: Moeskops. 2. Spears. Deagreave. Félhosszal nyerve, egyhosszal harmadik. A start után Deag­reave vezet Moeskops és Spears előtt, az utolsó kétszáz méterig. A finisben Moeskops előtört és biztosan győzött. () A Berlin körüli 255 kilométeres távver­senyt, hivatásversenyzőket, Schenkel nyerte 8 ó. 20 perc 51 mp-es idővel A. Huschke és R. Huschke előtt. Az amatőrvesenyben Roll (Berlin) győzött 8 óra 43 perc 2 mp-es idővel Mettel és Korsch előtt. A start és cél a grunewaldi pályán volt. () A Európa nagy dijat a berlini Olympia-pá- lyán lm) kilométeres távon Wittig nyerte 1 óra 24 per 10 mp-es idővel Wegmann és Lewanow előtt. Lésport. Pilseni galoppverseny. A pilseni lóversenyek megnyitó napja rekord­közönség jelenlétében zajlott le. A nap főszámá­ban, az 1600 méteres Jockey Cluh-dijban, Lissy újra beigazolta kivételes klasszisát és könnyen győzött Eclatant és Jó reggelt ellen. Az ugró­versenyek egyike sem folyt le simán. AzUrlovas akadálversenyben Mauve Marius-szal elbukott, hasonló sors érte Gross Bonnet-et is a hadseregi akadályversenyben. A gátversenyben a nagyszá­mú mezőnynek nem volt elég széles a pálya s igy a fordulóban összeütköztek a lovak, betörvén a barriért és nagyrészük kivált a küzdelemből. Részletes eredmény: I. Féivérverseny. 1800 m. Max-ist. Leffers-e 66 (Benies). 2. Hrom 67 (Mauve). 3. Csusza 64.5 (Poppler). Futottak még: Bojtár 63, Anfano 63, Hektor 66, Petto 67. Könnyen öthosszal, öthosz- szal harmadik. Tót.: 20:94, 30, 24, 52. II. Kétévesek hendikepje. 1000 m. Meisner Extravagant-ja 56.5 (Guttmann E.). 2. Orkán (Puclc). 3. Pozdrav 39.5 (Lomax). Futottak még: Suaheli 58.5, Ende gut 55-5, Mme Butterfly 49.5, Sonbrette 48, Countess Elly 45. Másfélhosszal, nyakhosszal harmadik. Tót.: 20:124, 40, 34, 42. III. Jockey Club-díj. 1600 m. Perner Lissy-je 59.5 (Puck). 2. Eclatant 61 (Tuss). 3. Jó reggelt 55 (Biernátzky). Futottak még: Turcio 57.5. Re- bila 52. Könnyen egyhosszal, nyakhoszal harma­dik. Tót.: 20:25, 28, 32. IV. Hadsereg! akadályverseny. 3200 m. Kou­delá Zufriedenheit-je 72 (Túl.). 2. Albina 66.5 (Frank). 3. Gross Bonnet 77 (Bucliar). Futottak még: Adolf 66.5, Derby 66.5, Schwalbe 63.5, Maj- ka 63.5. Feltartva nyerve. Tót.: 20:40, 21, 32 22. V. Nyeretlen gát verseny. 2400 m. Verebély Bóbitá-ja 62 5 (Weisz). 2. Mrak 62.5 (Syrovy). 3. Georry 62.5 (Nagy A.). Futottak még: Rade- gunde 72. Delila II. 57.5, Aita 57, Carla 62.5, Ada T. 62.5, Drusus 62.5 elbuktak. Könnyen kétbosz- szal, ötnegyedhosszal harmadik. Tót: 20:40, 24, 34. 76. VI. Pilseni akadályverseny. 3200 m. Pálffy Diófá-ja 68.5 (Tulajd.). 2. Bezwinger 64 (Poppler). 3. Delila 63 (Klikar). Futott még: Marius (Mauve) elbukott. Küzdelem után félhosszal, rossz harma­dik. Tót.: 20:40, 32, 84. VII. Welterhendikep. 1200 m. Kasalicky Blue Bell-je 60 (Hintschich). 2. Kaja 57 (Tuss). 3. Bon­nié Lassie 60.5 (Puck), Futottak még: Fakir II. 59, Pass visum 58, Mahboueh 49, Freilich 48, Vis- countess 47.5, Kajmakcalan 49.5, Ulrich 48, Ha!l- stadt 42.5. Egyhosszal nyerve, egyhosszal harma­dik. Tót.: 20:92, 26, 50, 24. Prágai ügetőverseny. A Stadion ügetőversenyének főszámát, a Di­vat-dijat érdekfeszitő végküzdelem után Kitty- sclior nyerte a favorit Edelstein II. és Dankwart előtt. Az Amatőrversenyt megismételték, mert először több hajtó összeütközött, ami lényegesen hátráltatta a többieket. Részletes eredmény: I. futam: Grantniegel (Fischer) 1:33.8. 2. May Flower (O. Dieffenbacher). 3. Ostermagda (Wilt- shire). Tót.: 10:110, 20, 14, 17. II. Divat-dlj. Első futam. Gretl Maria (Wilt- shire) 1:26.5). 2. Pusztaleány (A. Mills). 3. Re- contra (Ch. Mills). Tót.: 10:38, 20, 20. III. futam. Zita (Wiltshire) 1:31.5. 2. Hellas (O. Dieffenbacher). 3. Budowniczy (Jung). Tót: 10:52, 15, 15, 16. VI. DIvat-dij. Második futam. Edelstein II. (Raymer) 1:26.2. 2. Dankwart (Finn). 3. Kitty- schor (Ch. Mills). Tót.: 10:30, 19, 20. V. futam. Óla (Hermann) 2. Silvester (Chy- riakos). 3. Colberta (Sternberg). 10:62, 14, 12, 16. VL Divat-dij. Döntőfutam. Klttyschor (Ch. Mills) 1:26.7. 2. Edelstein II. (Raymer). 3. Dank­wart (Finn). Tót: 10:46, 16, 13, 20. Bécsi galoppverseny. Bécs, szeptember 17. A Freudenauban vasár­nap délután került eldöntésre a kétévesek klasz- szikus versenye, az Eszterházj^-Memorial 1200 méteres távra. A küzdelemben a Lesvári-méncs Ascanio-ja győzött Takács-al, második Lelkes (Pretzner), harmadik Marburg (Kertész). Két- hosszal nyerve, ny.akhosszal harmadik. Tót.: 100:330, 120. 120, „

Next

/
Thumbnails
Contents