Prágai Magyar Hirlap, 1922. szeptember (1. évfolyam, 76-98. szám)
1922-09-28 / 98. szám
Csütörtök, szeptember 28. % kalmaztfttakra is ki kell terjeszteni, rnég pedig olyan mértékben, mely a legszükségesebb életien tartási szükségleteknek megfelel. 7. A kormányrendeletben, amellyel az alkalmazottak tömeges elbocsátását és az üzemek megszüntetését megakadályozzák, gondoskodni kell a fennálló kollektív szerződések védelméről is, olyan értelemben, hogy a kollektív szerződés mindaddig érvényben marad, amig a felek uj szerződést nem kötnek. 8. Az életszükségleti cikkek olcsóbbodásának szabályozásával bízzák meg a fogyasztói kamarákat, amelyeknek megalakítását haladéktalanul foganatosítani kell. — A csehszlovák—román gazdasági tárgyalások. A kolozsvári „Keleti Ujság“ jelenti: A csehszlovák—román gazdasági tárgyalások előkészítése során a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara fölkérte a pozsonyi iparkamarát, hogy személyes találkozással tárgyalják meg azokat az ügyeket, melyek a kölcsönös forgalom előmozdítására fontosak. E meghívás folytán Cseh-Szlovákia részéről Bulla Antal dr. miniszteri tanácsos és W o 1 í Hugó dr. pozsonyi kamarai titkár Kolozsvárra érkeztek és az itteni cseh-szlo- vák konzullal együtt érintkezésbe léptek a kamarával. Több itteni kiviteli vállalkozóval együtt értekezletet tartottak, amelyen a pozsonyi kamara képviselői a két ország közötti gazdasági összeköttetés előmozdítására kijelentették teljes készségüket. T i s c h 1 e r Mór fakereskedő a fatermények cseh-szlo- vákiai vámjainak a megszüntetésére kérte a kiküldöttek közreműködését. Dick Jakab a szövetárukra nézve kívánta, hogy a csehszlovákiai bevásárlások megkönnyittessenek. Egyúttal rámutatott a romániai kereskedők cseh-szlovákiai tartozásainak az ügyére, mely a cseh korona nagy emelkedése folytán a romániai kereskedőkre nézve végzetes különbözetekké növekedett, miért is az 1:3 arányú fizetés elfogadását ajánlotta. W i n k- ler Mór az állatkivitelre nézve kívánt Csehszlovákiától kedvezményesebb eljárást. A további megbeszélések tárgya az volt, hogy miképpen lehetne a romániai kereskedők cseh-szlovákiai tartozásait méltányosan rendezni. A szeptember 4-iki prágai cseh-szlo- vák—román tárgyalások alkalmával is ez a kérdés tolódott legakadályozóbban előtérbe. A prágai tanácskozáskor leggyakorlatibb megoldásként az a terv mutatkozott, hogy közös cseh-szlovák—román bankalapítás utján hosszúlejáratú hitellel rendezzék a román üzletek tartozásait. Most itt,Kolozsváron közelebb jártak a gyakorlatiassághoz, mikor az 1:3 arányú fizetési módra terelték a figyelmet. A prágai tanácskozásnak az is hibája volt, hogy akkor az erdélyi érdekeknek egyáltalán nem volt képviselete. Most a kolozsvári tanácskozásokon az erdélyi érdekek mindenesetre nyomosabban érvényesülnek. — Kamarai közlések. Pénzt, értékpapírokat, és értéktárgyakat egyszerű, vagy ajánlott levelekben Olaszországba küldeni tilos. — A nemzetvédelmi minisztérium 50.000 pár gyapjukesztyü szállítására pályázatot irt ki. A szállítási határidő f. é. november vége. Ajánlatok szeptember hó 30.-ig nyújtandók be. — Az illavai fegyház igazgatósága 1000 köbméter tűzifa szállítására, a brünni vasutigazgatóság bádog, sodrony, drótszeg stb. szállítására pályázatot hirdet. Részletek a hivatalos lap 207. számában Olvashatók. — A konstanci V. hadtest pályázatot hirdet katonai egyenruhákhoz szükséges különböző szövetek, továbbá ehiffonok és bőrnemüek szállítására. Ajánlatok a román katonai attachéhoz: Wien, IV., Brücknerstrasse 4. intézendők. — .A romániai tengeri (kukorica) kivitele szeptember l.-tő! kezdve szabaddá tétetett. Az nj kiviteli Illeték egy vagon után 30.000 lei. — MIHÍárdokra rúg Magyarország szövetimportja. Budapestről jelentik: Külföldi szövet behozatalára vonatkozó kötéseket be kellett jelenteni a textilknlforgalmi bizottságnál. Mint Az Újság értesül, mintegv 2 millió méterre 5—6 milliárd korona értékben történt bejelenés. A kért mennyiségből egymillió méter lengyel. 290.000 m. angol 23-000 m. cseh, mig 550 000 m. osztrák, olasz és egyéb származású. E mennység megítélésére jellemző, hogy kétszeresét teszi a múlt félévi behozatalnak. Szakkörök véleménye szerint először a lengyel és a német szövetek behozatalát fogják engedélyezni, esetleg az olasz egyezménybe foglalt mennyiséget is, amig a többit függőben hagyják. — A „Rimamuráayi“ magyar vállalat marad. Mint a „Budapesti H'rlap“ megbízható helyről értesül, a magyar és a cseh-sriovák kormány között megegyezés jött létre a Rimamurányi dolgában, melynek lényege, hogy a csehek elálltnak a Rimamurányi cseh telepeinek nacionaüzá- lásától, úgy hogy a vállalat egysége a jövőben is meg lesz óva. — A cseh-szíovák adópolitika statisztikája. A „Dér Wiederauíbau" legújabb száma a cseh-szio- vák gazdasági válsággal kapcsolatosan birálji a kormány ismert prcklamációját és a cikk befejezéséül a következő adóstatisztikai közli az 1919— 1921 -ik évek adójövedelmei alapján: Adójövedelraek 1919 1920 j 1921 1 Egyenesadók,a hadinyerc- 745.5SO 1.206.7G5 1,781.2-15 ségadót beleértve Egy-egy lakosra esd adó 138'61 21T35 31G'9. 2 Közvetett adók és vagyon- 828.4r'7 0.188.812 3.431.592 adók (az egyedárusitás és vámok jövedelmeivel együtt) Egy-egy lakosra eső adó 82‘S1 234'51 3Ö3'40 3 Különféle adók — — — Egy-egy lakosra eső adó 23'4-t 105-G3 182"77 az 1—3 összege .174.047 5.-451.743 9'062,764 Egy-egy lakosra eső adó 244'89 554'49 S99T9 —• A bankhivatal a pénzpiac helyzetéről, A pénzügyminisztérium bankbizottsága szeptember 25-én tartotta rendes havi ülését a pénzügyminiszter elnöklete alatt. Az augusztus 15-től szeptember 15-éig terjedő időre szóló üzleti jelentést tudomásul vették- Megbeszélték a nagyobb fizetésképtelenségek okait és megállapították, • hogy ezek között szerepelnek: a készáruk készletének meggondolatlan visszatartása, továbbá annak következményeként az ipar és kereskedelem emelkedő eladósodása utján való uj üzemi tőkeszerzése az árueladás helyett. A prágai piac pénzbőségét és a pénzintézetek jövő őszi és téli szezonra való teljes felkészültségét különösen hangsúlyozták. A forgalmi eszközökről szóló jelentésben panaszt emellek a fémpénznek a forgalomból való eltűnése miatt, amelynek főképpen az a naiv felfogás az oka, hogy az újonnan kiadott érméket annak idején, ha egy uj értékre térnek át, minden átcserélés nélkül az uj érték érméinek fogják nyilvánitani. Azt ajánlották, hogy különösen a sajtó harcoljon az ily együgyü hírek ellen. A devizapiacról szóló jelentésben megbeszélték azokat a módozatokat, amelyekkel megakadályozzák a hazai, valamint a külföldi spekuláció kinövéseit. A spekuláció realizálása eslősorban az oka annak az árfolyamingadozásnak, amely a legutóbbi időben jelentkezett. — Magyar—román közeledés Erdélyben. Kolozsvári tudósítónk jelenti: A megértés, a megbékélés az erdélyi nemzetek között nehezen akar megszületni. Azaz bizony akarna, de útját állják a politikusok. Maga a nép azonban annál jobban érzi egymásra utaltságát és keresi az utat, amelyen egymás mellett haladhatnak. Ha politikai téren nem is bírják a válaszfalakat lerombolni, talán sikerülni fog gazdasági téren találkozniok. Legújabban Erdély vezető pénzemberei folytattak megbeszéléseket egy közös magyar-román- szász nagybank alapítására, melynek rendeltetése a nyugat felé való árukivitel lebonyolítása volna. Egész Erdély gazdasági életét megzsibbasztja a nyugattól való kereskedelmi elzárkózás, melynek következményein az erdélyi népeknek egyesült erővel kell segíteniük. A nagy koncepciójú terv megvalósítása érdekében a további tanácskozásokat a közeljövőben Bukarestben, Budapesten és esetleg Prágában fogják folytatni. — Az olasz értékpapírok külföldi forgalmát szabaddá tették. Romából táviratban jelentik (C. T. K.): Az olasz bankok egyesületének a pénzügy-, az ipar- és kereskedelemügyi nr'nisztériu- mokkal való tárgyalás után az olasz kormány utasítani fogja a külképviseleti hatóságokat, hogy a külföldön forgalomban lévő címletek és szevények behozatalához szükséges igazolást megszűntnek tekintsék, amint ez a külföldi címletek be- és kivitelénél már érvényben van. Továbbra is tilos a külföldön aranyban, vagy idegen valutában az olaszszal al pari, vagy fix valutában fizetendő olasz címletek bebo-Ktala. Az igazolás formálásainak megszüntetése amit már rágebben a svájci és belga bankegyesületek is követeltek, az olasz címleteknek külföldön való forgalmát meg fogja könnyíteni és emellett előmozdítást nyer a külföld! tőkének olasz vállalatokban való részesedése is. — A romápJai bankok és a hadikö’csön. Kolozsvárról jelentik: A hadikölcsönjegyzés- nél a felek rendszerint az értéknek csak egv részét fizették be készpénzben, nagyobb részét pedig lombard-kölcsönnel fedezték. Erdélyben az igy keletkezett lombardkölcsö- nök több mint 3 mi'liárd leit tesznek ki. A hadikölcsönt-jegyzők — miután az uj állam a hadikölcsönöket nem váltja be — azt hitték, hogy az ezekkel kapcsolatos lombardkölcsö- nöket nem kell visszafizetni a bankoknak. Ebből számos per keletkezett, Az egyik ilyen perben a kolozsvári ítélőtábla most elvi jelentőségű ítéletet hozott. A tábla kimondotta ugyanis, hogy ezek a lombardkölcsönök épp olyan ermészetii kötelmek, mint a kereske- de’mi kölcsön egyéb fajai, ennélfogva a feleknek azokat vissza kell fizetniük. Ez az Ítélet már most arra készteti a bankokat, hogy a még hátralevő lombardtartozásokat is peres ufón behajtsák. — (Sztrájk készül az osztraui bányákban). A márisch-ostraui szénmunkások betek óta húzódó bérmozgalinában fontos változás állott be. A bányaüzemek tulajdonosai kijelentették, hogy nem hajlandók újabb tárgyalást kezdeni a munkaidő és a munkabér megállapítása ügyében. Valószínűen konfliktus fog bekövetkezni. A má- risch-ostraui kommunista lap tegnap fölhívta a teljes munkásságot, hogy azonnal leplen sztrájkba. A munkások és a munkaadók között ma Prágában tanácskozás kezdődött a harmincszázalékos bérleszállitás ügyében. Az előjelek szerint a tárgyalások nem fognak eredményre vezetni. — Az 2ranyvám-Se!pénz Németországban. Berlinből jelentik: A szeptember 27.-étől október 3.-áig terjedő időre az aranyvám-felpénzt a dollár augusztus 30.-tól szeptember 19.-ig terjedő átlagárfolyamán számították ki. Mint ismeretes, az aranyvám-felpénzt először 35.900-ról 34.400 százalékra mérsékelték. — Hogy fest a jugoszláv agrárreform. A „Bácsmegyei Nap!ó“ írja: Az agrárreform végrehajtásának rettenetes hibáiról köteteket lehetni? írni. Mezőgazdasági ipartelepek, nagyértékti ménesek. a nép táplálkozására fontos tejgazdaságok semmisültek meg azáltal, hogy a földosztást nem azoknál a birtokoknál kezdték, amelyek nem jól voltak megművelve, hanem főleg nemzetiségi szempontokra ügyeltek. Olyan birtokokat osztottak föl, amelyeken már megoldották a mezőgazdasági többtermelés problémáját s amelyeknek mintagazdaságul kellett volna szolgálniok. A birtokok túlságos elaprózása csak megdrágította a termelést anélkül, hogy segített volna többet termelni. Az agrárreform által megreformált nagybirtokok közé tartozott a zsombolyai Csekonics- uradalom is, amely egyike volt a régi Magyarország legértékesebb reprezentatív mintagazdaságainak. A Csekonics-uradalomban nemesített búzával, rizstermeléssel kísérleteztek, angol fajta sertéseket, dán és holland, valamint svájci tehe- ket, merinói juhokat, angol paripákat tenyésztettek. Ezen a birtokon is úgy hajtották végre az agrárreformot, hogy zár alá helyezték, ezalatt a földek egy része parlagon hevert, a nagy értéÜii gazdasági felszerelés elkótyavetyélődött, a fajlovakat eke elé fogták, a tenyészállatok mészároshoz kerültek, a merinói juhokat levágták bürge- paprikásnak. Vagy a Csekonics-uradalomnak, vagy a jugoszláviai agrárreformnak világhíre van. Akár egyik, akár másik okból a Palesztinában most alakuló uj zsidó-állam sokkal élelmesebb, mint a jugoszláv királyság, inért Palesztinából megbízottakat küldtek Jugoszláviába, hogy a zsombolyai uradalom állatállományából tenyészállatokat vásároljanak. A zsidó-állam megbízottai egyelőre húsz darab hollandi fajtehenet és tiz angol kancát vásároltak s szombaton el is szállították Szabadkán át Triesztbe, ahonnan hajón három hét alatt Palesztinában lesznek Zsombolya kincsei. Ha a próba sikerül s az állatok jól bírják a tengeri utat, a Palesztinái kormány tömegesen vásároltat tenyészállatokat Jugoszláviában. A Palesztinái megbízottak a dobrovoljac tulajdonosoknak meglehetős magas árat fizettek: kilónként élősúlyban negyven jugoszláv koronát. — A prágai húspiac. A mai prágai htis- piacon az árak a következőképpen alakultak: Ürü 8—13-50, borjú 10—14, belföldi sertés 16—18, jugoszláv sertés 15—17, ökör eleje 9—11, hátulja 11—14, bika 9—10.50. tehén ■eleje 7—9, hátulja 9—12, egy évnél fiatalabb ökör és üsző 7—9 cs. K. kg.-ként. — A prágai tőzsde. A helyzet a mai tőzsdén Inéyegében nem változott s az irányzat még mindig határozatlan. A bankéríékek ma is gyengültek, Különösen gyenge volt a Zivno, a Cseh bank, az Unionbank, a Bohe- mia és a Földbank. A Prágo és a Szlovák bank javult- A bécsi bankértékek közül a Bankverein gyengült. Az Anglo egy fél ponttal volt jobb. Az ipari értékek piacán csak a cukorértékek voltak szilárdak. Moha a koro na árfolyamcsökkenése átmeneti jellegű volt. a többi piacokon is tartózkodtak s ennek folytán szenvedtek az árfolyamok is. A devizapiac forgalma a nyugati devizák csekély megszilárdulása mellett normális volt. A szabadforgalomban a márka 0.20 és fél, Budapest 0.2 és fél ponttal volt gyengébb. — A prágai cukortőzsd®. A cukortőzsde irányzata nyugodt. Úgy a helyi, mint a londoni és párisi piac s változatlan. Több volt a kereslet, mnt a kínálat. Hivatalos árfolyamok: Aussig 150—180, Brifnn és Oimütz 150, Kolin 140. Hirdetéseket ? Prágai Magyar Hírlap részére eredeti áron felvesz Hermáim uiságfroda Komárom 464 Kérjük barátainkat és olvasóinkat, hogy minden kávéházban és étté* remben erélyesen követeljék lapunkat, a Prágai Magyar Hírlapot mmm Szabad bemenet! BAfi'TABARIN j „CHAT NOltt** Prága !., Ceiietná ultce. Prága legelegánsabb mulatója. Elsőrendű műsor. Lilli Duval Lucia Borgo Oharly de Vry M. Szilinska Mimi Junkert Mizzi’Carli Bessi Brahms Ossy Draude Borseky Vamplr-tánc. 388 Előadás után a közönség táncol. • Optikai intézeti ■ Mindennemű szemüvegek, csíptetek:--------- Mindennemű ; ) s zállítások, ja-jj ■ &U fel / vitások bár- £ : Jil; // / mely receijt • “ Jv alapján azon-; ; ,J ¥* nal és ponto- ■ j Junkralnloser ■“ l Magyar kiszolgálás Ma yar levelezés £ 1 Beinhac er Samu Praha ll„ Poíic 291 TözsdeárfolQamok szerdán, szeptember 27-én: Prága: Értéktőzsde. Agrárai banka (Ag- Alpine..... 260.— rá r Bank). . • . 465.— Kolini kévé. . . . 538.— Bohemia « . . . . 408.— Kolini petróleum. 310.— Cseh Union Bank 385.— Kolini szesz . . . 675,— B. Industrial (Cseh Tejipar rt. ... . 460.— Iparbank .... 410.— Első püseni sörPrager Kredit. gyár......... 190.— (P rágai Hitelb.) 705.— Danék és társa . . 272.— Szlovák Bank . . 199.— Lanrin és Klement .95.— Zivnostenska . . . 384.50 Ringhoffer .... 570.— Angiobank (Angol- Prágai vasipar. . 550.— Osztrák Bank. . 51.00 Skoda................... 338.— Bé csi Unionbank. 12.— Papír................... —.— Wi ener Bankv. . . (6.— Cseh nyugati szén 250.— Osztrák bitéi ... 22— Osztraui szén. . . —.— Cseh C’nkor .... 915.— Inwald . . . .... 635.— Kolini műtrágya. 452.— Friedrich............. —.— Po ldi........................ 270 De vizák: IX/27. IX/26. 100 hollandi forint . 1243.00 1243.00 Ke. 100 német márka . . 1.955 2.16 „ 100 svájci írank. . . 598-50 598.50 100 norvég korona . 541.25 541.25 „ 100 dán korona . . . 668.00 670 59 100 svéd korona . . . 848,50 843-50 „ 100 olasz líra .... 136.75 13525 100 francia frank . . 245.25 243.50 „ 1 font sterling. ... 141.25 141.00 „ 1 dollár ........ 31.75 31.75 „ 10 0 belga frank . . . 231.00 227.50 „ 100 spanyol peseta . 489.00 483.00 „ 100 jugoszláv dinár. 44.25 43.75 „ ICO jugoszláv korona —.— —.— „ 100 román lei . * . . —.— —.— „ 100 bolgár leva . . . 18.55 18.53 „ 1 török font . 18.85 18.10 „ 10 0 osztrák korona . 0.0413 0.0418 „ 100 lertgyel márka . 0225 0-305 „ 100 magyar korona . 1.225 1.25 „ 1 dollár (kábel) . . . 31.925 31.90 „ Budapest. Értéktőzsde. (Zárt a.) A devizaközpont hivatalos árfolyamai: Amsterdam . 97000.— Prága............... 7800 — Bu karest . • • 1525.— Stockholm . . . 66300.— Kopenliága . . 52400.— Zürich............... 47000.— Kr isztiáma . . 43000.— Bécs ...... 3.10 London . . . 11125.— [ Szófia ..... 1550.— Berlin....... 180.— j Zágráb............... 780.— Ró ma . . • . . 10500.— ! Newyork . • • 2500.— Paris........... 19000- I Varsó............... 30.00 Bé cs. Értéktőzsde. (Z á r v a.) Devizák. Prága ................. 2297.00 Kopenbága . . . 15485.00 Am sterdam . . 28950.00 London................ 329400.00 Zágráb................. 250.7: Madrid................ 11375.00 Be lgrád................1C03.0I Milánó....................3175.00 Be rlin ................. 48.35 New York . •. . 74700.00 Br üssel .............. 5354.00 Paris 5684.00 Bu danest .... 30.45 Stockholm . . . 19755.00 Bakarest.............. —.— Zürich ..... 13935.00 Kr istiánia . . . 12560.00 Varsó ...... 9.05 Beriin. Devizák. Prága......................4988.75 Milánó ..... . 7066.15 Amsterdam . . . 64119.75 London.................... 729985 Buenosz Aires? . . 584.25 New York . . . . 1 652 93 Brüsszel .... 11885.10 Paris.................... 12634.15 KrLstiania . 27815.15 Zürich ................ 30961.25 Ko penhága . 34107,30 Madrid.............. 25063.60 St ockholm . 43445.60 Béos ..................... 2,055 He lsingfors . . 3645.40 Budapest................ 60.92 A zürichi devizaárfolyamok Zárlat IX/27. IX/26. .00 osehszl. korona . 16.75 16.90 svájci frank 100 magyar korona. 0.225 0.215 „ „ ICO német márka . . 0.335 0,375 „ „ 100 hollandi forint . 207.75 07.50 „ 1 dollár..................... 5.3575 5.3525 „ 1 font sterling . . . 23.63 23,65 „ „ 100 francia frank. . 40.80 40.80 „ „ 100 olasz Ura . . . , 22.87 22.90 „ „ 100 belga frank • . . 38.45 —.— „ „ 100 dán korona .. .111.50------------„ „ 10 0 svéd korona . . 141.50 —.— „ „ 100 norvég korona . 90.50 —.— „ „ 100 spanyol peseta . 82 00 —.— „ „ 100 Bnen. Air. peso 189.00 —.— „ „ 100 jugoszláv korona 1.80 1.80 „ „ 100 bolgár leva. . . —.— 3 20 „ „ 100 osztr. kor (pénzt 0.0075 0.0075 „ „ 100 osztr. leb.hankj O.OOS8 0.0049 H „ 100 lengyel márka 0.065 J.0775 „ 100 román lei . 3 25 3 20 „ Kiadja: Flachbarth Ernő dr. Nyomatott a Deutsche Zeítungs-Aktien-Gesell- schaft nyomdájában, Prágában. A nyomásért felelős: O. Holik.