Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)

1922-08-05 / 54. szám

2 Szombat, augusztus 5. hmk ia«r^. mwaavt « '' Ptlicsrc, Iliül ®c@rge a jéiáictcl Nagy bonyodalom a londoni konferencia előtt. — „Mindent el Sebet vesz­teni, ha Németországgal szemben inlmessze megyünk/4 — mondja Lloyd George. -— Asquith a jóvátétel redukálását kívánja. — Amerika és a szövetségesek adósságai. A német kormány ma válaszolt Poincaré legutóbbi jegyzékére, de azért változatlanul fönnáll az a kritikus — mondhatni drámai — helyzet, melyet a jegyzék előidézett s amelyet bonyodalmassá tesz az angol kor­mánynak a szövetséges hatalmakhoz inté­zett jegyzéke is. A két jegyzék közötti ösz- szefiiggés nyilvánvaló. Poincaré jegyzéke, mely a német jegyzék átadását követő négy óra alatt elkészült s amely a többi szövet­séges hatalmak álláspontjának ismerete nél­kül augusztus ötödikéig ad határidőt arra, hogy Németország biztosítékokat adjon a fizetések teljesítésére, revolver akar lenni a londoni találkozás számára. Poincaré bizto­sítani akar magának londoni útja előtt oly jogokat, melyeket a londoni találkozás után talán nem szerezhetne meg, el akar rendelni oly szankciókat, melyeket dezavuálás nélkül Londonban nem változtatathatnak meg s ki akarja kényszeriteni Németország ellenállásá­nak újabb bizonyítékát azért, hogy London­ban erre alapítsa elfoglalandó álláspontját. Az angol jegyzék, mely a szövetségesek adósságainak és a jóvátételi követelésnek törlését csak arra az esetre helyezi kilátás­ba, ha a jóvátétel és az adósságok kérdése nemzetközi megegyezés utján rendeztetik, a franciák várható álláspontjával szemben preventív taktikai lépés volt, mely egyrészt Franciaországot állítja kényelmetlen kérdés elé, másrészt Amerikára hárítja Európa Shylockjának ódiumát. A két jegyzék vilá­gos bizonysága annak, hogy nem Német­ország és az antant csatája folyik most, ha­nem Németország csak harctér, melyen Franciaország és Anglia, jobban mondva Poincaré és Lloyd George vívják harcukat. A harcot Poincaré elkeseredett és nyílt vágásokkal vezeti, Lloyd George ellenben ravasz fogásokkal parírozza a vágásokat és diplomata taktikázással hadakozik- A küz­delemnek jelentős fázisa volt tegnap az angol alsóházban. A jóvátétel vitája az angol alsóházban Az alsóház tegnap kezdte tárgyalni a jóvá­tétel! kérdést. A vitát Sir Róbert Horné •kancellár nyitotta meg, aki kifejtette, hogy sok helyütt az a hibás nézet uralkodik, mint­ha a versaillesi békeszerződés a német adós­ságok végleges összegét megállapította vol­na, holott ennek megállapítása a jóvátételi bi­zottságnak a feladata. A kancellár kijelen­tette, hogy a német kormány a jóvátételi bi­zottság eddigi rendelkezéseinek legnagyobb részét végrehajtotta. A mai napig Németor­szág adósságainak törlesztésére készpénzben és természetbeni szállításokban 415 millió fontot fizetett. Ebből Anglia 46 millió fontol kapott, amelyet azonban a megszálló hadse­regre költött el. Az összes körülmények fi­gyelembevétele után arra a meggyőződésre jutottak, hogy Németország a jóvátételekre igen tekintélyes összegeket tud fizetni, azon­ban egészen természetes, hogy szüksége van annyi időre, amennyi alatt lélegzethez jut­hat, hogy oly ^helyzetbe kerülhessen, amely számára a fizetést lehetővé teszi. A kancellár után Asquith vázolta a jóvá- tételi kérdés veszedelmeit. Utalt arra, hogy ha azonnal nem történik segítő intézkedés, Németországot csődbe kergetik. Ezért szükségét látja a jóvátételi fizeté­sek redukálásának. Hangoztatta, hogy An­gliának összes követeléseiről le kell mon­dania, Az ily eljárás nem csupán nagylel­kű, hanem okos is lenne. Wedgwood kijelentette, hogy az adós­ságok elengedésének semmi célja, ha a szö­vetségesek továbbra is repülőgépeket és ten­geralattjárókat gyártanak, vagy ha továbbra is fenntartják a Rajna-vidék rendkívüli költséges megszállását. Thom Shaw azt kérte, hogy a jóvátétel összegét a valóságos károknak megfelelően határozzák meg. Róbert Cecil lord szerint alapvető hiba volt, hogy a jóvátételeket mint Németország büntetését s nem mint a szövetségesek kár­térítését kezelték. Lloyd George beszéde. Ezután Lloyd George emelkedett szó­lásra. Azt hiszi, igy kezdte beszédét, hogy Asquith nem ismeri az angol adófizetők állás­pontját. Ámbár nem óhajt a kérdésről vitát kezdeni, hajlandó beleegyezni abba, hogy a kormány és a szövetségesek reparációs poli­tikáját megtárgyalja. A kormányt, folytatta aztán Lloyd George, két szempontból birálták. Először azt követelték, hogy álljon Franciaország mellé, másodszor azt, hogy Franciaországot Németországgal szemben való mérsékletre intse. Ez a kétfajta politika azon­ban nem egyeztethető össze. A helyzet ugyanis az, hogy nemcsupán a német és az angol kormá­nyok között folytatandó tárgyalásokról van szó; mind a négy szövetségessel tárgyalni keli. Ha azok, akik a kormánytól bátor politikát követelnek, a szakításra vonatkozóan nem akartak tanácsot ad­ni, akkor nincs joguk azt mondani, hogy a kormány nem elég bátor. A versaillesi konferencián szét­osztott memorandumot egy olasz- államférfiu hozta nyilvánosságra, ámbár e lépéséért nem ő (Lloyd George) viseli a felelősséget, a memorandum, a mely alapos meggondolás eredménye volt, az ö és az angol delegáció álláspontját képviseli Nem akarjuk azt állítani, hogy a versaillesi szerződés ezt a memorandumot szóról-szóra végrehajtotta volna, azonban számolni kellett Franciaország. Belgium, Olaszország és a háborúban résztvett többi kormányok felfogásával is. Róbert Cecil lordnak arra a követelésére, hogy a jóvátételi fizetések összegét előre meg zött megfordult már! Csak annyit mondok! I. Ember; (Könyörögve.) Csak azt ne vigye kérem, mindent odaadok! II. Ember: Kell a fenének az a sok ha­szontalan szemét! I. Ember: De hisz az csak nekem érték! Az őseim hamvvedre. II. Ember: Fütyülök az ősei hamvaira! j Bánom is én, hogy mi volt! Arany, hát punk­tum! I. Ember: De hisz azt megismerik, bajba keveredik vele! II. Ember: Hát olyan zöldnek néz en­gem, hogy igy fogok vele házalni? Beol­vasztjuk, úgy megveszi a Náthán szomszéd! I. Ember: (Kétségbeesve.) Kund vezér kincsét beolvasztani! (Védeni akarja.) II. Ember: Ne moccanjon, jó ember, mert beleszalad a bicsakomba s én nem le­szek az oka! — Hát mondja, mire kell az magának? Hisz már nincs benne az ükapja. Hát nem vétek annyi pénz után semmi inte­rest nem venni? Ne féljen, majd én fölvál­tom kenyérre, meg pályinkára! Jó? I. Ember: Nem adom! II. Ember: Ha nem adja szépszerivel, elviszem amúgy! I. E m b e r : Ne nyúlj hozzá! ­II. Ember: Eh, fogok én sokat cicázni! (Fartő nye! (Félrelöki.) Te részeg disznó! í. Ember: Zsán! Zsán! Segitség! íí. Ember: (Fölveszi a vázát, viszi ma­gával.) Mondom, hogy a Zsán ott fekszik az árokban. Egy kocsmában ittunk mink hár­man. Kegyed a szeparéban, mink meg a sűrí­tésben. Leitattam, hogy ezt elvigyem! Ré­gen vásik rá a fogam! (Imiül az ajtó felé.) Aztán ruhe, mert Istók úgyse baj lesz! — I. Ember: (Föláll, tántorogva a fegyver­állványhoz siet.) Vas: (Kezébe nyom egy kardot.) I. Ember: (II. Ember után siet.) Megállj, te zsivány! Megöllek! II. Ember: Hátulról? Az nem gilt! Majd inkább én! — (Leszúrja.) Megmondtam, hogy baj lesz! — Én nem tehetek róla! (El a vázával.) 1. Ember: (összeesik.) Ah! — Holdvilág: (Besüt az ablakon.) Szent ég! Mi van itt! — Mind: (Megdöbbenve állják körül.) Palizander: Most ő is olyan, mint mi. — Már sajnálom. Ugy-e nem ezt akartátok? Fenyő: Én nem. Rózsa: Én sem! Tigris: Én ezt akartam! Végre vért lá­tok megint! — Vér! Óh!, ha inni tudnék be­lőle! — A többiek: Kegyetlen! Tigris: Na, talán még meg is siratjátok! Minket nem ő ölt meg? Rózsa: Meghalni fáj! Palizander: Aranynak volt igaza! Víz: De hol van ő? Vas: Elvitte az a másik! Fuj, de csúnya az ember! Rózsa: De kár, hogy nincs itt! Bocsá­natot kellene kérnünk tőle, hogy nem hittünk neki! —r Palizander: Pedig neki volt igaza! Az embernek csak egy igazi ellensége van, ma­ga az ember! (Az óra egyet üt, függöny.) (Vége) •tani, csupán azt lehet válaszolni, hogy akkor le­hetetlen volt a károk és Németország fizetéské­pességének meghatározása. Éppen ezért e kérdés megvizsgálására pártatlan bizottságot küldtek ki. Németországnak is el kell ismernie, hogy a ver­saillesi békeszerződésnek ezt a részét a bizottság pártatlanul hajtotta végre. A bizottság megvizs­gálta a kártalanításra vonatkozó igényeket s Né­metországot nyilatkozattételre szólította föl, a melyre azonban Németország még hónapok múlva sem válaszolt. A jóvátételi bizottság ennek következtében meghozta határozat^. Figyelembe kell venni azt is, hogy abban az időben Fran­ciaországban nem volt minisztérium, amely meg­határozott fizetésre vonatkozó javaslatot elfogad­hatott volna. Ezt még Clemenceau sem tette volna. Lloyd George aztán hangoztatta, hogyha a jóvá­tételi bizottság moratóriumot ad Németországnak, hogyha az évi fizetések összegét leszállítja, tel­jesen a szerződés szellemében jár el Örömét fe­jezte ki, hogy Poincarénak az ango' miniszterek elé terjesztendő javaslatai vannak. Meg van győ­ződve arról, hogy a ház a kormánynak szabad kezet biztosit, hogy legjobb belátása szerint töre­kedjék a megegyezésre. (Tetszés.) Ö is azon a véleményen van, hogyha Német­országot túlságosan nyomják, semmit sem fog­nak elérni, legföljebb annyit, hogy a kétségbe­esésbe kergetett Németország a reakció kar­jaiba veti magát. Egyik esetben sem lehet a jó­vátételre számítani. Európára valóságos áldás, hogy a kommunizmus Oroszországban tört ki, mert ha Németországban tört volna ki, ez az egész világ számára óriás veszedelmet jelen­tene. Azonban ha ezt a körülményt nem is vennék figyelembe, akkor sem lenne szabad a jogos követelésekről lemondani. A szövetsége­sek nem követelik az összes kiadásokat, a világ egyetlen állama sem tudná azokat megfizetni. Németország tudja, hogy fizetnie kell. A jóvá­tételi fizetések semmiben sem hasonlítanak bünte­téshez. Németország oly magánemberhez hason­lítható, aki ellenfelét törvény elé állította s perét elveszítette. Természetes, hogy a nyertes fél ki­adásainak megtérítését követeli. Németország helyzete a jövőben a következő lesz: belső adós­ságai nem lesznek, külső adósságai körülbelül másfélmilliárdra rúgnak, valamennyi gyára érin­tetlen és újonnan fölszerelt, miután a három utolsó év inflációját erre használták föl, jóllehet nagy mértékben a munkásság és középosztály költségére. Németországnak hatvan millió derék és iskolá­zott polgára van. El fog jönni az idő, mikor a világ újból magához tér, mikor a lakosság mun­kája a háboruiiíötte sebeket be fogja gyógyítani. Angliának óvakodnia kell attól, hogy mikor ez az idő eljön, oly Németországgal álljon szemben, a melynek belső adósságai nincsenek s külső adós­ságai is csupán olyanok, amelyeket a depresszió idejében állapítottak meg. Angliának kétmilliárdra rugó belső adóssága s a már ismert külső adós­sága van. Érzelmi és erkölcsi okokból Németor­szágnak nem lehet elengedni adósságából egy milliárdot, mig Angliának két nagy ipari hatalom­mal kell versenyeznie. Lloyd George kijelentette azután, hogy a hét­fői konferencián Horné és ö mindent meg fog­nak gondolni. Mindent e! lehet veszíteni, ha Né­metországgal szemben túl messze megyünk, azonban nem kell elfelejtenünk, hogy Német­ország elvesztette pőrét Az összejövetelnél, mint eddig is, minden javaslattal szembe fogok helyezkedni, mondotta, amely Európa bomlását elősegítené. Azonban ellene vagyok : annak, hogy Anglia kijelentse* ezeket a ne­hézségeket Anglia költségére kell kiküszöbölni. (Nagy tetszés.) Többé-kevésbé úgy vagyunk, mint egy nem csődbe jutott, de fizetésképtelen vállalat hitelezői. Nekünk ’s vannak követelé­seink, Franciaországnak, Olaszországnak és Belgiumnak is, amelyeket azonban mind egyfor­mán kell kezelni. Ha azt javasoljuk, hogy ez- idöszerint moratóriumra vagy meghatározott évi fizetésekre van szükség, akkor nem sza­bad azt hangoztatnunk: ha ezt teszitek, akkor az a ti költségetekre történik. (Tetszés.) Az esetleg .igénybe vett enyhítések olyanok lesznek, amelyek az összes résztvevők érdeké­ben állanak. Nagyon nehéz az embereket arra bírni, hogy a tényeknek szemébe nézzenek, azonban remélem, hogy Franciaország, Belgium és ml magunk is képesek leszünk együtt masí­rozni, Az elpusztított Franciaország valamennyi követelését rokonszenvvel fogjuk megfontolni. Azonban ki kell jelentenünk, hogy az angol adó­fizető nem viselhet örökké terheket s nem sza­bad, hogy azt mondhassa: Anglia mindenkit fair módon kezel, kivéve saját polgárait. Németor­szággal fair módon akarunk bánni. Igazságosak leszünk Franciaország irányában Is, de mással igazságosnak lenni annyit jelent, mint saját né­pünkkel szemben Is igazságosnak lenni. (Tet­szés.) A francia minisztertanács és a jóvátétel. Az angol alsóház jóvátételi vitájával egy­idejűleg, — mint tegnap megírtuk — a francia minisztertanács is foglalkozott a jóvátételi helyzettel. A minisztertanács határozatait szigorúan titokban tartják. A hivatalos jelen­tés csupán ennyit mond: Poincaré miniszterelnök informálta mi­nisztertársait a függő külpolitikai kérdések­ről s különösen a jóvátételi kérdés, vala­mint a szövetségközi adósságok állásáról. A minisztertanács a határozatokat, ame­lyeket előzőleg egyhangúlag hozott, meg­erősítette s elhatározta, hogy a londoni tár­gyalások alkalmával közli azokat az angol kormánnyal. Illetékes francia helyen tegnap este kije­lentették, hogy az eddigi közlemények a fran­cia kormány állítólagos terveiről (Ezeket tegnapi számunkban ismertettük. A szerk.) üres kombinációk és azoknak semmiféle hi­vatalos jellegük nincs. Franciaország retor- ziós terveit a londoni összejövetelig titokban fogja tartani. Francia hivatalos körökben re­mélik, hogy az Angliával való megértés le­hetséges lesz, ámbár tagadhatatlan, hogy Balfour jegyzéke a helyzetet erősen kompli­kálta. A francia terveket tehát gondosan elleple­zik s csak Poincarénak az újságírók előtt tett nyilatkozata engedi sejtetni azt, hogy a fran­cia álláspont semmit sem változott. Poincaré ugyanis a minsztertanács ülése után kijelen­tette, hogy a kényszerrendszabályokat pro- gresszive fogják alkalmazni s augusztus 5-én csak a kevésbé erős rendszabályokhoz nyúl­nak. Biztosak vagyunk abban, hogy eredmé­nyesen járhatunk el s ebben senki sem aka­dályozhat meg bennünket, mert német föld van a kezünkben — mondotta a francia miniszterelnök. Ez a kijelentés az Elzászban és a Rajna-vidéken levő német tulajdonok konfiskálásának tervét teszi valószínűvé. Német válasz Poincaré jegyzékére. A franciák tehát komolyan készülnek a kényszerrendszabályok alkalmazására s erre sor is kerülhet, mert a német kormány válto­zatlanul föntartja álláspontját. Berlinben ugyanis Poincaré augusztus elseji jegyzékére a választ ma délelőtt szövegezte meg a mi­nisztertanács s délben már el is küldte Pá- risba. A jegyzék szövege még nem ismeretes, de tudósítónk tudomást szerzett arról, hogy egyetértésben a birodalmi gyűlés összes pártjaival, a német kormány megismétli a jegyzékben azt, hogy Németország képtelen a havi 2 millió font sterling részieteket kifizetni, hajlandó azonban ai szövetséges hatalmak javasla­tait a íegbeha.óbban megvizsgálni, amelyek esetleg a kiegyenlítési fizetéseknek Német­ország számára elfogadhatóbb szabályozá­sát tartalmazzák A jegyzékben utalás történik arra is, hogy augusztus 15-ike előtt a német kötelezettsé­gek nemteljesitéséről nem lehet beszélni s hogy az augusztus 5-re bejelentett szankciók­nak a békeszerződésben nincs alapjuk, A jóvátételi kérdés kaleidoszkópja. A jóvátételi kérdéssel kapcsolatos bonyo­dalmakról a következő rövid jelentéseink ad­nak még számot: A washingtoni pénzügyi hivatal hivatalosan közli, hogy Balfour jegyzéke az Egyesült Ál­lamok álláspontját a külföldi adósságok kér­désében nem fogja megváltoztatni. Amerika tehát kitart eddigi álláspontja mellett s a New-York Globe cimü lap arról ir, hogy Amerika mindaddig nem mondhat le követe­léseiről, mig Európa mai lehetetlen politikai és gazdasági viszonyai megmaradnak. A New-York Tribüné a Balfour jegyzékéről azt Írja, hogy nem valószínű, hogy az amerikai törvényhozás oly törvényt fogadna el, mely­nek ezt kellene címül adni: „A német adós­ságok átvállalása." * A Magdeburgische Zeitung jelentése szerint Németország a közte és Franciaország között fennáló konfliktus megoldására Anglia köz­vetítését kérte. ♦ Poincaré jegyzéke s a jóvátételi kérdésben elfoglalt hivatalos álláspont Belgiumban erős nyugtalanságot és visszatetszést szült. A belga kormány helyteleníti Poincaré eljárá­sát. A márka újabb zuhanása a párisi pénzügyi körökre igen lesújtó hatással volt. A párisi bankkörök Poincarét teszik ezért felelőssé. Az olasz kormány Poincaré kényszerrendszabályai ellen. Bécs, augusztus 4. (Saját tudósítónk te­lefonjelentése.) Parisból jelentik: A párisi olasz nagykövet fölkereste Poincarét s közölte vele az olasz kormány álláspontját a Franciaország által tervezett kényszer­rendszabályok ügyében. A nagykövet ki­jelentette, hogy az olasz kormány noha szükségesnek tartja, hogy Németország kötelezettségeinek eleget tegyen, ellene sze-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents