Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)

1922-08-26 / 71. szám

g

■•*-**’- gíMgamnifruin mssauaiwtasismíf^BKmieBBBaBBaasím

Szombat, augusztus 26.

hogy a mostani alkotmánytörvényiink érteimében a döntés kivihetetlen.

Végűi engedje meg képviselő ur, hogy nagybecsű véleményét kikérjem a Kramár dr. brosúrájára vonatkozóan, ö ugyanis ellentétben Dénessel, arra inti a vezető cseh politikusokat, hogy teljesítsék a felhangzó kívánságokat addig, amíg nem késő s intő példa gyanánt állitja oda Írország esetét.

— Kramár komoly, világlátott ember, aki tel- les tudatában van felelősségének, nem úgy, mint Benes. Őszintén nyilatkozott, mint államférfi és hogyha öt nem fogják a csehek követni, akkor a konszolidáció sohasem fog beállani, Minél tovább odázzák az autonómia megoldását, annál nehezebben fog menni a konszolidáció. Kramár nem lesz miniszterelnök, mert a cseh agráriusok nem látják szívesen, a szocialisták pedig gyűlölik. Ö mint a nemzete prófétája beszélt és figyelmezteti a cseh népet, hogy ne játszék a tűzzel. És a cseh nép gerince vele van.

Befejeztük beszélgetésünket- Ezzel azonban a Benes-féle nyilatkozat aktái korántsem záródtak le. A pártvezér a szlovák népet is tájékoztatni fogja lapjaiban s a legközelebbi napokban cikkeket fog elhelyezni a szlovák újságokban.

Nemzeti öntudat.

„Nem tudom felfogni, miért árthatna annak az igazságnak a felismerése, hogy saját népünket, nemzetünket és nyelvünket természetszerűen szeretjük. Nem hiszek abban, hogjr különösképpen kiválasztott népek vannak. Nincs szükségem arra, hogy más népek lealacsonyi- tása árán emeljem ki a magamct... Ismerem más népek hibáit is. Ezek azonban nem kínoznak annyira, mint a saját népem, sőt mint a magam fogyatékosságai".

(Masaryk: „A cseh kérdés").

Minden meggyőződés tiszteletet parancsol. Legyen az tudományos, vallási, politikai vagy nemzeti. Valami csodálatos erő sugárzik belőle, mely a müveit embert meghatja s az alacsonyabb gondolkozásut önkéntelen meghajlásra készteti.

Mikor V. Károly német császár, az egységes nagy katolikus német birodalom eszméjének zászlóvivője, leghatalmasabb politikai s vallási ellenfelének: Luthernek koporsója felett állott, vezére, Álba herceg, azt javasolta néki, hogy most már álljon bosszút rajta, hisz hatalmában van s égetíesse meg csontjait. V. Károly, a talpig férfi, végignézett az udvaroncon s csak annyit mondott, hogy az élőkkel harcol, nem pedig a holtakkal

Károlyok kevesen voltak akkor is, ma is. Sokkal több az Aiba. Vak rövidlátás, érthetetlen bosszuszomj állít máglyákat még a holtak csontjainak is, nem mintha veszedelmet látna azokban, de mert lelki törpesége igy diktálja. Hisz mélységes lelki finomság kell ahhoz, hogy mások meggyőződését tisztelni tudjuk.

Eddig csak politikai s vallási téren ismertük a türelmetlenség erősebb kitöréseit. A tudományos világ nagy csatáinak zajából már kevesebb jutott korunknak, sőt mintha elcsenTÁRCA

Uj magyar történeti költészet.

Irta: Schöpílin Aladár.

A válságtól szorongatott, történelmi vihartól földre sújtott nép magába száll, gondolkodóba esik, keresi a maga sorsának magyarázatát, létének értelmét és ha lehet, igazolását, — akárcsak a nagy bajból alig kimenekült ember. A jelen zürzvarában nem tud eligazodni, hát a múlthoz fordul, visszafordítja arcát messze perspektívákba, nem hogy tetszelegjen elmúlt dicsőségén, hanem hogy feleletet kapjon lelkiismerete gyötrő kérdéseire. S az irodalom, a nép-lelkiismeret érző és gondolkodó szerve energikus lendülettel fordul a történelmi anyag felé.

Történelmi regények és történelmi drámák sora jelent meg a magyar irodalomban, dokumentumai ennek a magábaszállásnak. Jellemző, hogy egy sem a dicsőség verőfényes napjait idézi fel, egy sem a nemzeti hiúság kielégítésével próbálja ellensúlyozni a ma megalázottságának a lelkekre való nyomását. A magyar írók nia mélyebbről ragadják meg a problémát, a múlt küzdelmes napjaihoz fordulnak, az ezeréves magyar tragédia drámai fordulatait vizsgálják, a régi szenvedések képéből keresnek magyarázatot a ma gyötrelmeire és a holnap kilátásaira. Ami történelmi regényt és drámát mostanában láttunk, az mind a magyar történelem tragikus napjait kutatja. Nem a Jókai napsugaras, lelkesítő s a nemzeti Jiiuságot legyezdesültek volna, mintha teljesen háttérbe szorította volna őket egy újabb betegség: a nemzeti elfogultság- Minden nagy eszme, minden egészséges fejlődés, minden szépakarás ebbe ütközik, mint elháríthatatlan akadályba- Minden nagy terv ennek posványába fullad- Fanatikus tűz ég a szemekben s bármerre lépünk, mindenütt mellünknek mered hatalmi fegyvere. Az Albák gyűlölete nem aludt el, a csontokra váró máglyák még nem égtek ki.

Minden korszaknak meg volt a maga uralkodó kérdése, mely mindennek központiában állott, amely körül keringett minden. Amit néhány évvel ezelőtt még gazdasági harcnak hittünk, melyben anyagi érdekeik védelmében nyúltak a nemzetek fegyverhez, hovatovább mint a nemzeteknek nemzeti létükért. fönmaradásukért folytatott világcsatája kezd kibontakozni. A világégés üszkös romjai között nem járnak Károlyok, kik nagy lelki gazdagsággal nyúlnának a rendezéshez- Nem uralkodik a józan ész, csak kicsiny Albák rövidlátása, elfogultsága s gyűlölete süvít a romokon- Más nemzet történelmi nagysága, tradíciói, kultúrája s minden kincse nem szent többé, más nemzet imája csak bolondság, törekvése csak államellenes bűn, melyet el kell tiporni, meg kell semmisíteni, máglyára kell hurcolni, még akkor is, ha már csak kiaszott csontváz, élettelen hulla- Pedig a csontvázak nem veszedelmesek, csak a kiséríet- hivő műveletlenekre. Csak ezek félnek tőlük, csak ezek égettetik meg őket, hogy ne léphessenek ki a sírból megrontani tudatlan lelkűket.

Minden nemzet legszentebb feladatának tekintette a nemzeti öntudat ébresztését. Felismerte annak végtelen nagy horderejét. Megérezte, hogy ez a legnagyobb erő kifelé és befelé. De amikor ez az erő nagy tömegekben együtt élő nemzeti tömbökre veti magát s azokat minden megengedett és meg nem engedett módon igyekszik megnyerni s ha ez nem sikerül, kész még máglyát is állítani: az már Alba-politika, méh'' megbosz- szulja magátErősen nemzeties irány uralkodik ma mindenütt. Prágába nap-nap mellett elmennek a közeli s távoli falvak iskolás, gyermekei, hogy a klasszikus falaiból kisugárzó történelmet, tradíciót, nemzeti öntudatot magukba szívják. Könyveik még a történelem elferdítésével is csak a nemzeti öntudat szolgálatában állanak. Játékaik, kirándulásaik, sportjuk, mind ezt költögetik. Meg is látszik ennek hatása, ott mindenki öntudatos cseh, ott nem tudott gyökeret verni a nemzetköziség.

Dolgozik a német, fáradságot nem ismer, más országokban, más földrészeken is fölkeresi testvérét. Elfogultan erős öntudatra neveli már a kis gyermeket- Ezért volt képes a német munkás nyolc órán túl még két órát dolgozni hazájának.

Csak mi, magyarok kezeljük lanyhán ezt a kérdést. De helyes-e ez gyakorlati szempontból? Különösen ma, mikor csak a magunk erejében bizhatunk és ugyanazzal a fegyverrel kell küzdenünk, mellyel támadnak, mellyel megsemmisítésünkre törnekArzenálunk gazdagabb minden nemzeténél

gető történeti költészete ez — sokkal közelebb áll a Z o r d I d ö költőjének komor kórós lélekrajzához. Az irók arra irányítják kutató érdeklődésüket, miféle, a történelmi hely. zetből és a nemzeti karakterből adott tényezők idézték fel válságos idők fordulópontjain a magyarság bukását, müködtek-e és hogyan működtek a felemelkedés tendenciái. A jelen sötét reflexfénye mindig ott van a múlt képein.

A sort H e r czeg Ferenc kezdte meg „Az élet kapuja41 cimü regényével, mely még a múlt évben jelent meg. Az ő koncepciója az, hogy a magyarság európai történelmi élete nem egyéb, mint folytonos erőfeszítés eljutni az élet kapujába, ahonnan a műveltség, jólét és szépség mezőire vezet az ut s ahol a világ nagy nemzetei élnek magasabbren- dü, szebb és boldogabb életet. Mikor pedig már-már elérte a kaput és készül megtenni az első nagy lépést a napfény felé, mindig visszataszítja a sötétségbe, a nyomorúságba és zűrzavarba a végzet és a többi népek rettentő idegensége. Bakocz Tamás példájában eleveníti meg ezt a koncepciót. A hatalmas esztergomi prímás azért törekszik a pápai tiarára, azért pazarolja erre a célra fejedelmi vagyonát és becsvágyó lelke minden erejét, hogy a pápaság hatalmát és gazdagságát a török ellen fordítsa, a magyarságot megmentse és fölvigye Európa nagy népeinek magaslatára. Róma népe és papsága meghiúsítja ezt a grandiózus tervet, Rómának másra kell a pápai hatalom és arany, Róma a renaissance beteljesítésére akarja fordítani az egyház minden erejét, neki a távoli barbár nép sorsa közömbös. Róma el-1

Egyikében sincs annyi szépség, annyi finomsággal párosult őserő, mint a mienkben. Történelmi emlékeink gyönyörű meséket suttognak, erdeink, patakjaink magyar dicső- j ségröl regélnek, csak tanítsuk egymást arra. j hogy megértsük őket. Ne nézzünk át a határon, maradjunk itthon. A testvéri kapcsok is nyújtanak valamelyes erőt, de ennek teljességét csak magunkban, csak itt kell keresnünk. A törvénysértésekkel állítsuk szembe erősen fejlett jogi tudásunkat, a tömeghangulattal helyezzük szembe gyönyörű kultúránkat, mely még romjaiban is tiszteletet

parancsol, a fenyegetésekkel szemben legyen hajlithatatlan a kemény gerincünk- Van még ifjúságunk is- Romlatlan, tiszta, lelkes öntudata a mi jövőnk. Ha ezt elveszítjük, elveszünk magunk is. Állítsuk elébe nagyjainkat. Minden magyar otthon legyen a magyar tradíció és törvénytisztelet fészke. Tömöritsük ifjúságunkat, ébreszígessük nemzeti öntudatát- Társadalmi életünk minden megnyilatkozásába ezt vigyük be, ne csak a mások nemzeti öntudatát becsüljük meg, hanem tudjuk becsülni s megbecsülteim a magunkét is- (sz. e.)

A Kílsantant €§ Olaszország fisra lisiíriíói.

Seipel és Schamzer Veronába érkeztek.

Róma, augusztus 25. (Stefani.) Schanzer külügyminiszter és Seipel dr. szövetségi kancellár megérkeztek Veronába. A Tribuna jelentése szerint a holnapi konferencián olasz részről Schanzer külügyminiszter és Conta- rini, a külügyminisztérium vezértitkára, osztrák részről Seipel dr. követségi kancellár és Kwiatowszky római osztrák követ vesznek részt.

A veronai tanácskozás pontozatai.

Olaszország Ausztria segítségére siet s nem tűri a klsantaníhoz vagy Németországhoz való csatlakozást.

Bécs, augusztus 25. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Trieszti lapok jelentése szerint az olasz kormány közzétette azokat a pontokat, amelyek alapján a veronai tanácskozások lefolytathatók lesznek. Ezek a pon- tozatok a következők:

1. A poríorosei konferencián megállapított határozatokat azonnal végre kell hajtani, amennyiben Ausztriára vonatkoznak, teljesen kizárva azt, hogy egy olyan állam, amelyik a poríorosei egyezményt aláírta újabb igényt támasszon.

2. Olaszország azonnal hetven millió líra segélyt engedélyez, illetve utalványoz ki Ausztria részére.

3. Olaszország garantálni fogja a tizenöt millió angol fontos kölcsön folyósítását.

Az olasz kormány azonban ezzel a rögtöni segítséggel nem elégszik meg és elhatározta, hogy továbbra is akciót fog inditani Ausztria fölsegélyezésére. Ennek az elvnek a lefektetéséről fognak tanácskozni Veronában. Olaszország nem gondol arra, hogyi a politikai status quo-t mégváltoztassa és nem fogja tűrni az országhatároknak megváltoztatását. Olaszország nem fogja megengedni, hogy Ausztria a kisantanthoz csatlakozzék, amiként azt sem tűri, hogy Németországhoz : csatlakozzék. Ez az a pont, ahol az olasz és a francia érdekek közösek és ez a magyarázata annak, hogy a francia kormány nem ellenzi az olasz akciót.

Seipel nem ellenzi az Olaszországgal való egyesülés gondolatát.

Róma, augusztus 25. Seipel dr. szövetségi kancellárt Berlinben meglátogatta a Gior- nale di Roma munkatársa, akinek Seipel kijelentette, hogy Schanzerral való találkozásának célja elsősorban ama 60 millió lira megszerzése, amelyet Ausztriának megígértek. Ausztriának Olaszországgal való egyesülésére vonatkozólag Seipel kijelentette, hogy ez a gondolat Rómából indult ki s részieteket még nem tud mondani erről a lehetőség ről, amely bizonyára csupán nagy akadályok legyőzése után valósulhatna meg.

„Nem mondhatom, hogy alapjában vév. ellenezzük ezt a gondolatot, mindazonáltal be kell várnunk, hogy Ausztriának mily előnyei lehetnek belőle*4 — mondotta Seipel.

Ha Ausztria a kisa&tant hatalmába kerül, Olaszország Magyarországgal keres szövetséget.

Bécs, augusztus 25. (Saját tudósitónktól.) A római és milánói lapok nagy része mintegy sugalmazott cikkben azt írja, hogy Ausztriának Némeíországlioz való csatlakozása, vagy egy esetleges dunai szövetség ellen Olaszország a legélénkebben felemelné tiltakozó szavát. Ugyanezek a lapok egyúttal azt is hangoztatják, hogy a kancellár prágai és berlini látogatása Olaszországra nézve meglehetősen nyugtalanító, annál is inkább, mert a tárgyalásokat a különböző jelentések szerint Seipel kancellár Prágában és Beriinben egyaránt több irányban határozott politikai természetű ígéreteket kapott, amelyek Olaszország szándékait okvetlenül keresztezik. Egyes sajtóorgánumok felemlítik azt is, hogy amennyiben a kisantant valóban hatalmába kerítené Ausztriát, abban az esetben Olaszország számára semmiféle más lehetőség nem marad, mint az, hogy a szláv korridor ellen erős támaszt keressen Középetiró- pában, ez pedig nem lehet más, mini Magyarország.

Á veroaai konferencia kilátásai kedvezőek.

Bécs, augusztus 25. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A Tribuna jelentése szerint a veronai konferencia kilátásai rendkívül kedvezőek és azt hiszik, hogy a konferencián sikerül olyan alapelveket lefektetni, amelyek az egész középeurópai politikát uj a 1 apo<kra fektetik.

I— iwil—nn—MB—

buktatja a magyar bíborost, olasz érdekből olasz papot ültet a trónra és Bakocz Tamás komor csalódással lovagol vissza hazájába, a biztos nemzeti bukás éjszakájába. Előtte sötét árnyékok ügetnek: Dózsa György és Mohács réme ...

Mohács emléke mindennap megújul a magyarok tudatában a mostani katasztrófa napjaiban. Hazafias szónoklatokba újságcikkekben, költők dalaiban minduntalan felhangzik ez a név, — a magyarság sorsának nagy analógiája. Szinpadi testet is igyekezett ölteni: a tavalyi színházi évad három olyan drámát is produkált, amely Mohács szellemét idézte az emberek szeme elé. Hevesi Sándor ,,1514“ cimü tragédiájában Mohács közvetlen előzményét, a Dózsa György forradalmát próbálta drámává alakítani s festői képekben, lényegileg Eötvös József regényével azonos koncepcióval mutatta meg a társadalmi felbomlás ama tényezőit, amelyek a magyar nemzet szerkezetét és lelki állapotát megéríelték a nagy összeomlásra. Voino- vich Géza és Szomory Dezső képzeletét II. Lajos törékeny gyermekalakja ragadta meg. Öt állították be egy-egy tragédia középpontjába, lényegileg azonos felfogással, a két iró ellentétes temperamentumából folyó igen gyökeres formai különbségekkel. A könnyű élethez szokott, testben-Iélekben lágy, Szo- morynál még ezenfelül exaltációig ideges, fiatal király az egyedüli, aki nem tudatával, inkább ösztönével megérzi a török veszedelem egész nagyságát. A magyar urak egymás közt marakodnak, a király és vele a fiatal királyné hasztalan sürgetik a védelem megszervezését, mindenki vak körülöttük a

fenyegető viharral szemben. Szapolyai vajda talán látja, mi készülődik, de ő — Voinovich- nál a koronára törő becsvágyból, Szomory- nál még ezenfelül a királyné iránti visszautasított szerelem sérelméből is — késik a segítséggel. A király hadbaszáll a sereg élén, tudatában annak, hogy a pusztulásba megy és ez a tudat emeli tragikus színvonalra könnyű és gyermeki alakját: áldozatul veti önmagát a török elé országáért, nemzetéért. Voinovich tragédiájában a történeti anyag dusabb felhasználása, Szomorynál az emberi akció lendületesebb és izgalmasabb tempója hozta meg a hatást, de a magyar nemzet történelmi sorsát egyiknek sem sikerült egy szimbolikus képbe összesüritve bemutatni. Kiváló tulajdonságokat reveláló történeti dráma mind a kettő, de a legmagasabb célt, a mai magyarság nemzeti drámáját egyiknek sem sikerült megcsinálni. A közönségre azonban erősen hatott mind a két dráma, már csak tragikuma aktuálissá vált anyagával is: a közönség megértette az irók intencióját, akik a múlt képeit a jelen vásznára vetítették és felmutatták nemcsak azokat a nemzeti bűnöket, amelyek a magyart mind újabb bukásokba sodorták, hanem a fölemelkedés perspektíváit is.

Néhány nemzedékkel régibb korba nyúlt bele Kosáryné Réz Lola „Ulrik inas11 cimü regényével. Ez a kitünően tehetséges Írónő, akiről alkalmilag, ha e lap szives vendégszeretete megengedi, fogunk még bővebben is szólni, mint a háború utáni magyar irodalom legérdekesebb jelenségéről, Selmecbánya városnak, szülővárosának múltjából ragadott ki egy nevezetes epizódot. Az Au-