Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)

1922-08-22 / 67. szám

Kedd, augusztus 22.

3

y'ftjGfilMl&fAít/flRTAP

dezem, hogy nekünk, akiket népünk bizalma a parlamentbe küldött, nem volt-e az akkori helyzetben legtermészetesebb kötelességünk tiltakozni az ellet!, hogy minket leszakítottak ezer éves hazánk testéről és mint a sakkfignrákat áttoltak egy uj állam keretébe? Lehetett-e, szabná volt-e tisztességes embereknek más álláspontot elfoglalni, mint azt, amelyet mi elfoglaltunk? Nem érdemeltük vclna-e meg az egész világnak, sőt maguknak a cseheknek megvetéséi is, ha nem így teszünk?

A szociáldemokrata és a kommunista pártihoz tartozó kollégáinknak egész más volt a : helyzetük, mert ők egy olyan program alapiján állanak, amely nem ismer hazát.

Nekünk azonban a haza egy mindennél magasabb ideálunk, mindennel drágább kincsünk volt, amelynek elvesztését akkor még nem pecsételték meg a békeszerződések. Nekünk tehát éppen a népek önrendelkezési jogának az antant részéről unalomig hangoztatott elve alapján jogunk volt és szent kötelességünk volt hazánk elvétele ellen tiltakozni.

S hogy nemcsak jogunk, de ezerszeres okunk is volt rá, ezt mutatják immáron há~ .tora év szenvedései.

: Amióta a békeszerződéseket aláírták, a jmi itt élő népünk józan higgadtsággal bole- Itörődött az uj viszonyokba és az állammal szemben való kötelezettségeinek mintaszerűen megfelelt, mert folytonosan azt hangoztattuk előtte, hogy saját érdekében cselek-, szik, ha lojálisán viselkedik, miután ez az uj jhelyzeí olyan politikai konjukturáknak eredménye, amelyet megváltoztatni mi amúgy ,sem vagyunk képesek s bármely államelie- jnes cselekvés csak arra lenne jó, hogy a [mártíroknak amúgy is sok tízezerre menő |számát céltalanul szaporítsuk.

Bátran el merem mondani, hogy mi magyar képviselők ily irányú nyilatkozatainkkal -T- melyet minden beszédünkben felia- iálhatók — jobban hozzájárultunk a konszolidációhoz, mint az a százmilliókba kerülő apparátus, amely a rendőrök, detektívek, spiclik, kémek és agent provocatörök egész hadseregét zúdította a közönség nyakába.

És mégis állandóan azt kell hallanunk, ;hogy mi állunk a konszolidáció útjába és a kormány által tartott magyarnyelvű sajtó hasábjain állandóan azt kell olvasnunk, hogy a magyar nemzeti kisebbség azért nem juthat jogaihoz, mert mi nem helyezkedünk a cseíi- 1 szlovák állam elismerésének alapjára.

Ez nem igaz, mert mióta a békeszerződések alá vannak írva, mi sohasem léptük át annak a jogos kritikának a határait, a melyet a kormányhatalomnak törvényedé- nes intézkedései egyenesen provokáltak,

A cseh-szlovák állam mai vezetőinek fogalmunk sincs a magyar pszichéről, sejtelmük sincs róla, hogy az erőszaknak eddig alkalmazott módszerei az állam igazi érdekei szempontjából mennyire elhibázot- tak.

Ki intézi iskoiaügysinket?

De ma iskolai sérelmeinkről akarunk beszélni. „Dér Tón macht die Musik” mondja a közmondás. Nem is annyira a törvények, mint azoknak mikénti szellemben való végrehajtása a lényeg. Nos lássuk, kik és milyen szellemben kezelik a mi iskolaügyeinket?

Az iskolaügyek főreferense Steíanck Antal. Gyűlöl bennünket olthatatlan gyűlölettel és olyan mértékben, hogy tiszta látását ez a sovinizmusból táplálkozó gyűlölet egészen elborítja. Mindent lekicsinyel és kigunyol, ami magyar. Ez rosszakaratú elfogultság és kritikára sem méltó igazságtalanság.

A háromszáz évig török uralom alatt, majd osztrák elnyomás alatt állott Magyarországon intenziv magyar irodalmi tevékenységről csak a XlX-ilt század harmadik harmadától kezdve lehet beszélni. 1848-ig még a hivatalok nyelve is latin volt. Ez mindent megmagyaráz. 1867-ben jutott Magyarország először olyan előfeltételek közé, hogy erejét kifejthesse. És mégis ötven rövid esztendő alatt a magyar irodalom és művészet, a magyar tudomány és szellem csudás eredményeket produkált. Felemelkedtünk a legelső európai nemzetek nívójára. Sőt még a mai megcsonkított kis Magyarország sem akar visszamaradni. A berni szerzővédelmi iroda legújabb, 14 állam kulturmunkáiáról szóló tájékoztatása tanúsítja, hogy a békeéveknél nagyobb könyvtermelés csak Dániában és Hollandiában található, de legkisebb a visszaesés a területének kétharmad részétől megfosztott Magyarországon, ahol csak 2 és fél százalékos a visszaesés és míg ezzel szemben Németországé 8 százalékos.. Anglia S( százalékos, Belgium 50 százalékos,

Franciaország pedig 60 százalékos visszaesést mutatnak. Ami pedig csak a szépirodalmi tevékenységet illeti, ezen a téren a kis Magyarország a mai Európában a második helyet foglalja el, Budapesten ma is 12 színházban játszanak és pedig legnagyobbrészt magyar darabokat.

Stcfnek Antal a szlovák kultúráról írott cikkében ezt mondja: „A mi köztársaságunknak tízszer annyi tanult és magas műveltségű embere van, mint amennyit az egész Magyária a Siónál együtt fel tud mutatni. A szlovák és a cseh a saját nemzeti kultúráját fogja kiépíteni Magyarország minden gazembere dacára.11 Államtitkári rangban lévő embert — még hozzá kulturügyek főreferensét — én még nem hallottam ilyen tónusban beszélni. Nálunk, a barbár Magyar- országon, ilyesmi nem volt szokásban. Ám ez Ízlés és kvalitás dolga. Egy mentsége azonban van Stefaneknek és ez az, hogy ő legalább egész életében gyűlölt bennünket és ö a rezsimváltozás előtt sem volt magyar hazafi.

A kassai iskolaügy vezetői.

De mit szóljunk a kulturügyek itteni exponenseiről?

Az i-skolagondnokság elnöke s egyúttal a magyar reálgimnázium igazgatója Karol Murgas. 1918-ban még Hegedűs Károlynak hívták. A kitűnő premontrei rend tagja és egyedüli e tiszteletreméltó testületben, akit izzó magyar hazafiassága a politizálásra ragadott. Törvényhatósági bizottsági taggá választatta magát és a függetlenségi és negyvennyolcas pártnak alkálini diszszónoka volt. A hősök sírjánál, temetéseken, március idusán és mindenütt, ahol lehetett, a magyar hazafi- ság diszprédikátora. Ez az ember — aki egy magyar szerzetesrend neveltje — egyik múltkori beszédében a keresztényszociális földmivesszövet- ségi zászlószentelési ünnep nagyszerű sikere feletti dühében a magyart úgy állítja oda, mint a szlovák nép ősi gyilkosát, aki heródesi kézzel tört a szlovák gyermekekre. A magyar iskolákat pedig mint k inzóka imákat és műhelyeket, amelyekben a magyarok buta szlovákokat termeltek. Ugyanebben a beszédében engem héber törzsből eredő kóklernek nevez, aki a keresztényszoeiális zászló alá csalogatom azokat a szlovákokat, a kiknek az elődei tűzhelyen sütötték a rostélyost, amikor a magyarok még nyereg alatt puhították a húst? Ugyanebben a beszédében azt állítja, hogy én egyik interpellációmban amiatt emeltem panaszt, hogy az itteni iskolai hatóságok elnem- zetlenjtik ama szlovák származású gyermekeket, akik már szépen asszimiláltak a magyar mentalitáshoz.

Vájjon szükséges-e az ilyen és eh ez hasonló szemenszedett hazugságokat — melyektől az említett beszéd hemzseg —■ vájjon szükséges-e eze- kt megcáfolni? Azt hiszem kár volna, mert önmagukban hordják cáfolatukat.

A magyar kultúra harmadik — buzgóságban legelső helyen álló pusztítója Jált Simeesek kassai tanfelügyelő. Azelőtt Gara Jánosnak hívták. Több mint 10 évig volt tanártársam, de sem én, sem más nem tudta róla, hogy szlovák. Még 1919 év januárjában is, mikor a csehek már itt voltak és a kassai jogakadémiára beiratkozott, sajátkezüleg kitöltött származási lapján magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Magyar stipendiumokon végezte iskoláit és a magyar kormány szubvenciójával hallgatott külföldön főiskolákat. Mint eszes ember és közismerten kitűnő tanár, szépen haladt pályáján, de különböző vonatkozású abnormáliákra hajló beteg idegrendszere miatt aránylag korán nyugalomba kényszerült.

Mióta a cseh-szlo-vák kormány bizalmából itteni tanfelügyelő lett, olyan fokú magyargyülö- let vett rajta erőt, hogy viselkedése közönséges dühöngés. Érző embernél alig fejtételezhető kegyetlenséggel kezel minden személyi ügyet, szemrebbenés nélkül pusztit el exisztenciákat és cé- zári őrjöngéssel felemlíti meg azokat a szerencsétleneket, akiket rossz csillagzatuk hatásköre alá sedort. Intézkedéseiben nem ismer korlátokat. A magyar rezsim alatt egy tanfelügyelő személyi ügyekben csak előterjesztéseket tehetett, Sime- csek saját hatáskörében fegyelmi eljárás nélkül elcsapja az embereket és illetményeiket egyszerűen beszünteti. Ö fütyül a törvényekre, fütyül a rendeletekre. Mert jól tudja, hogy a magyar üldözés felettes hatóságainál végeredményben csak dicséretre talál.

Még 1919 október 17-én történt, hogy egy küldöttség, melynek a kassal püspök és a jászóvári prépost is tagjai voltak, a köztársaság elnökénél kérték Simeesek eltávolítását olyan dif- íamáló okok alapján, melyek őt az ifjúság nevelésének irányítására abszolúte alkalmatlanná teszik. Masaryk köztársasági elnök ur fölháborodva jelentette ki, hogy Simeesek — ha az ellene emelt vádak igazak — egy percig sem maradhat hivatalában. Azóta majdnem 3 év telt el. Ki tud arról, hogy Simeesek ellen valaki vizsgálatot rendelt el s ki hallott arról, hogy ő a bíróság elé hurcolta volna a Kassai Munkás szerkesztőségét amely 1920 október 2-i'ki számában „A kis. Dóra és a nagy Gara förtelmes története11 eimen, hivatkozással a kassai büntetőtörvényszéknél elfekvő 828---915 és 112Q2—-1916. számú bűnügyi iratokra, olyan váddal illette ezt az embert, amelynek valódisága esetén egy kulturális ip bán még iskolaszolga sem lehetne.

Simecsek-Gara nem ment a bíróság elé, sőt azóta mintha még szilárdatokul ülne helyén és

még kiméletlenebbül folytatja fajunk és kultúránk legázolására irányuló romboló tevékenységét. A magyarság elleni gyűlöletben nem ismer határt, a düh kitör belőle a magánéletben is. Egy 1921. évi augusztus 26-án fölvett jegyzőkönyv tanúsága szerint a Varga Ede-féle divatüzlet kirakatában meglátván egy árujelző cédulát, e szavakkal rontott be az üzletbe: ,,Disznó zsidaja, igy kell leírni azt a szép szlovák szót, hogy soukna1’, majd igy folytatta: „Ezt a szót is, hogy szoknya, úgy lopták tölünk ezek a diszné magyarok.11

íme, ilyen szellemet képvisel az. a tanfelügyelő, akinek a kezébe a magyar iskolaügyet letették. Es ne tessék hinni, hogy a felsöség-errö! nem tud. Én beterjesztettem azt a bizonyos jegyzőkönyvet a zsupán úrhoz, ő rendezett is egy müfelháboro- dást és ígért is teljes‘elégtételt a vérig megsértett magyarság számára, de persze ez az Ígéret is csak úgy valósult meg, mint a többi.

Simecsek-Gara János és Hegedijs-Murgas Károly szabadjukra eresztve, tetszésük szerint dii- hötigenek tovább.

Az 1920. évi 121. számú alkotmánytörvény 129. szakaszának első pontja szerint a cseh-szlovák köztársaság minden polgára ugyanazon polgári és politikai jogokat élvezi. Ennek dacára Simeesek és Murgas urak az elmúlt két tanévben a magyar gyermekek százait szülőik tiltakozása ellenére bekényszeritették a cseh-szlovák iskolába, egyszerűen azon az alapon, hogy szláv hangzású nevük van. Nem a legnagyobb fokú gonoszság és erőszakosság-e ez? Hiszen a volt osztrák-magyar monarkia vegyes lakosságú területén a név hangzása csak nem lehet irányadó a nemzetiségre? De hiszen ezt ők éppen olyan jól tudják, mjpt mi. Lám a Sonntagok és Habermannok lehetnek lőcseinek, a Budayak és Országinak lehetnek főszlovákok.

A magyarság létszámának mesterséges leszorítására kitalálták azt a hazugságot Is, hogy a zsidó nem lehet magyar. De persze csak a magyar osztályokban nem lehet az, a szlovák osztályokban ellenben szívesen elkönyvelik őket szlovákoknak.

Simeesek és Murgas — Steíanek föprotektoruk- nak oltalma alatt — most rji merényletre készülnek. A jövő tanévre előirányozták, hogy Kassán újabb 800 magyar tanulót kényszerítenek át a szlovák iskolába — ne tessék nevetni — azon az alapon, hogy akinek a haja szőke és a szeme kék, az szlovák. Ilyen alapon az én két fiam közül is csak a nagyobbik magyar, a kisebbik tipikus ősszlovák. Ilyen alapon Brezny és Eábry volt zsupánokat és a szlovák néppárt nemzetgyűlési képviselőit qjajdnem kivétel nélkül valószínűleg át fogják könyvelni a magyar táborba. Itt azután el lehet mondani, hogy „Risum teneatis11, vagy azt, hogy „Diiieile est satiram non seribere”.

Ilyen szellemű •kuilturkonnányzati Intézkedések láttára' lehet-e csodálkoznunk azon, hogy az alkot- mánytörvém'toen biztosított jogainkból egyszerűen semmi sínes megvalósítva, hogy a törvény szemérmetlen félretételével elveszik és bezárják felekezeti iskoláinkat és nem engedik meg azt sem, hogy a saját költségünkön tarthassuk fenn tanintézeteket,

És még Murgas ur panaszkodik a zugiskolák miatt és ő szaval a nemes humanizmus elveiről, amelyek a magyarsággal szemben érvényesülnek' holott más utódállamokban a magyarokat botos- zák. Hát én azt felelem erre Murgas urnák, hogy mi szívesebben vállalnánk a botbüntetést is, ha az iskoláinkkal szemben legalább annyi kíméletet látnánk, mint amennyit a románok tanúsítanak. A nagyváradi premontrei főgimnázium ma is működik, mért van beszüntetve a kassai és a rozs,, nyói? Erdélyben nyolc magyar színtársulat működik ma is, Szlovén szkon csak egy s azt is meg akarják ölni.

Elég volt már a hazugságból és csalásból, a sokat hangoztatott szép szólamokat ismerjük már, tudjuk, hogy egy hajítófát sem érnek és nyakig gyönyörködtük már magunkat a cseh-szlovák demokrácia örömeiben. Ez a demokrácia a gyakorlatban nem más, mint a sovinizmusra, korrupcióra és a közvélemény brutális lefojtására alapított szemérmetlen önkényuralom, első, másod és harmadosztályú állampolgárokkal, akikhez még egy negyedik osztály is sorakozik: a kiutasításra és kiüldözésre Ítélt magyarok tízezrei.

Igenis, mi inkább kérünk román korbácsot, mint további hazugságokat és soha be nem tartott Ígéreteket, mert ezt a mi bőrünkre menő szemfényvesztést és csalást a nyílt magyar jellem nem bírja tovább elviselni. Hangosan kiáltom Prága és Pozsony felé és még hangosabban, hogy mindenki meghallja, fogjuk kiáltani Európa felé, hogy inkább kérünk román korbácsot, mint olyan cseh-szlovák demokráciát, amely a békeszerződésben biztosított jogaink és a tételes törvények ellenére el- rabolja magyar iskoláinkat.

Iskolai sérelmeinket egy beszéd keretében felsorolni lehetetlen s ehhez kötetek kellenének. Éegyen elég annak megállapítása, hogy minden megyének megvan a maga Sima- csekje és Ruszkakrajnának is megvan a maga Stefanekje Pesek ur személyében. Egyik tizenkilenc, a másik egy hijján húsz, mind a kettőben a gseh sovinizmus és a magyar gyűlölet elvakultsága dühöng.

A magyargyülölet.

Semmi sem természetesebb, mint hogy a gyűlöletnek ezt a szellemét ápolják maguk az iskolák is. A kisszebeni polgári iskolában egy Simon Liposláv nevűi „tanár” például egy „Hőre Vallom, dobi Vallom” kezdetű dalt taníttatott be, aminek az a szellemes tartalma, hogy aki szereti a cseliet, az éljen, aki szereti a magyart, meg a németet, abba üssön belé a ménkő. Ez a dal egy nyomtatott iskolai dalfüzetben van. Igazán stílusos, nivós urak ezek.

A komáromi zsupán kijelentése szerint a szokolistáknak a talpukban több eszük van, mint a magyaroknak a fejükben. Trencsén- ben B e 11 a y zsupán rendeletileg megtiltotta a megye területén a magyar szót.

Kérdezem, mivel érdemeltük meg mi magyarok ezt a hangot s ezt a kormányzati szellemet, amelyet a közigazgatás velünk szemben az egész vonalon alkalmaz?

Kérdezem, hogy kit utasított ki a magyar kormány apáinak a földjéről? Kinek az anyagi egzisztenciáját tette tönkre? Hol Vannak azok a magyar kormány által harminc-negyven szolgálati évvel az utcára dobott közalkalmazottak, akiknek a magyar világban csak az volt a bűnük, hogy szlovákok? Hol vannak azok a szlovák nyugdíjasok, özvegyek és árvák, akiket a magyar kormány juttatott koldusbotra? Ezek nincsenek sehol, mert a magyar kormány mindenkinek egyforma mértékkel mért és kormányzati intézkedéseiben a jog és erkölcs szempontjai vezették. De a cseh-szlovák demokráciának tízezrekre rugó magyar áldozatai vannak. És ezeknek az áldozatoknak az átka elsősorban azoknak a renegátoknak a fejére hull, akik előbbi hangos magyar hazafiságukat azzal akarjak expiálui, hogy egymást igyekeznek lefőzni a magyarság rovására elkövetett alávalóságokban.

A tót nép nagy tömegeinek a lelkét azonban nem képesek megfertőzni s azokért a kegyetlenkedésekért és jogfosztásokért — amelyek a eseh-szlovák kormányzat részéről nekünk kijutottak -- a szlovák nép részéről csak elitélés és megvetés jár, a magyarság iránti szimpátia pedig a nép körében napról- napra növekszik, mert a nép érzi. hogy a magyarság ezt a bánásmódot nem érdemli meg A községi illetőség kérdésével űzött svindli, az a gyakorlat, hogy 1910. év előtti négyévi községi adófizetésnek Igazolásától teszik függővé a nyugdijak kiutalását a köz- alkalmazottaknál s azok özvegyeinél, akikről köztudomású, hogy a községi adók fizetése alól törvény által fel voltak mentve: magában véve olyan erkölcstelenség, olyan undorító embertelenség, amire kormányzat még soha sehol sem vetemedett. Az ilyen rendszerrel a tót nép becsületes erkölcsi érzéke soha egyetérteni nem fog.

Azoknak a konkolyhintöknek, akik a tót és a magyar nép közé a gyűlölet magvát akarják elültetni, mi az 1848—49-iki tót mozgalmak vezérének, Hurbánnak a szavaival felelünk:

„Ki választaná szét, amit Isten összeadott. Ki választaná szét a tótot és a magyart."

Hiábavaló minden makináció. A magyar bűnökről szóló mesékkel ma már — amikor a csehszlovák demokrácia áldásait a tót nép is ismeri — csak egyes naiv lelkeket lehet felültetni. A tót nép rokonszenve és testvéri együttérzése velünk van. Ebben a pillanatban, amikor ünnepélyesen tiltakozunk iskoláink legázolása ellen és a törvények tételes rendelkezéseire való hivatkozással követeljük jogaink érvényesülését, kérő szóval fordulunk a szlovák népnek a kormánytól független elemeihez, hogy emel ék fel tiltakozó szavukat ők is a rene^ gátok garázdálkodása ellen.

Minden józanul gondolkozó embernek — legyen az akár cseh, akár szlovák, vagy akár csehszlovák — be kell látnia, hogy addig, amig a Simecek—G a r a-féle diihöngőket meg nem fékezik, amig eltűrik, hogy a tiszta magyar lakosságú Tornán évekig nem volt semmiféle iskola, vagy, hogy a tiszta magyar lakosságú Szepsibe magyarul egy szót sem tudó tanerőket küldenek, vagy, hogy a dohánygyárban csak olyan munkást vesznek fel, aki gyermekeit nem járatja magyar iskolába, amjg Simecek a magyar tanitók tanfolyamán Magyarországról, mint a hülyék országáról beszélhet, a magyar tanítónőkkel pedig per „ki lesz rug- va“ tónusban tárgyal, amig a felekezetek iskoláiban az egyházi hatóságok jogait kutyába sem veszik, amig... s ezt folytathatnám a végtelenségig: addig nú meg nem nyugodhatunk, mert mi nem akarunk és nem követelünk semmi egyebet, mint amihez az itteni törvények és a békeszerződés letagadhatatlan rendelkezései szerint jogunk van, Jogainknak a megadása egyúttal a cseh nemzeti becsületnek a követelménye is.