Evangélikus liceum, Pozsony, 1921
4 gyötrődés után javulás állott be sorsában, összeköttetésbe léphetett szüleivel, jó barátjaival, jobb lakást kapott és egy svéd misszió részéről hegedűt. A hadifogság egyhangú napjait a fogoly tisztek élénk szellemi tevékenységgel tették türhetőkké, sőt élvezetesekké. Thomay ott is tanult és tanított. Tanította a latin és görög nyelvet kezdőknek és haladóknak, tanított gyorsírást, viszont ő maga a sok török tiszttel barátkozott legszívesebben és tőlük szóban és írásban tökéletesen megtanulta a török nyelvet. Elsajátította az esperanto világnyelvet is. Nagy lelki megnyugvására szolgált az is, hogy a sors a Przemysl elestekor hadifogságba került öccsét, Thomay Frigyes főhadnagyot is a krasnojarski táborba sodorta. (Az ő szívességének köszönjük a hadifogságra vonatkozó adatokat.) Ugyanoda került nemrég hazatért kartársunk Ulreich Ede is. De ami főképen megnyugvást adott neki keserves sorsában, ami édes vigasztalása volt szülei, szerettei és hazája után való sóvárgásában, ott is a zene volt. Krasnojarskban a fogolytábor tisztjei közt csakhamar symphonikus zenekar alakult, melynek ő egyik legjobb hegedűse volt, aki általános szeretetnek és tiszteletnek örvendett a 6—800 müveit tisztből álló fogolytáborban. A lánglelkii költő, Gyóni Géza, aki szintén ott a messze Krasnojarskban alussza örök álmát, gyakori vendég volt nála s legjobb barátjai közé sorolta az örökösen pipázó, meg- rendithetetlen nyugodtságu, jó humoru Thomayt. 1918-ban beszüntették az orosz parancsnokságtól addig fizetett havi fizetéseket s akkor a symphonikus zenekar tagjainak nagy része, köztük Thomay Béla is, a városi színház zenekarához szerződött. Azóta itt működött és továbbra is zeneoktatással és nyelvészeti tanulmányokkal foglalkozott, mialatt erős szervezete és erős lelke Istenben vetett bizodalommal zúgolódás nélkül tűrte az élet egyre fokozódó nehézségeit, drágaságot, dermesztő hideget, kínzó honvágyat. 1920 őszén erős influenzába esett. Komoly kötelességérzetével félig gyógyultan részt vett a fütetlen helyiségben tartott próbákon és előadásokon és itt szerezte halálos betegségének csiráját. Az 1921. év január elején ágynak dőlt. A szerető testvér és bajtársak minden lehetőt megtettek megmentésére, de a gyilkos kór rohamosan fejlődött és kedves kartársunk 1921. évi május 3-án erős jellemre valló férfias megadással szerető testvére karjaiban lehelte ki nemes lelkét. A drága halottat a gyászoló hadifoglyoknak és a krasnojarski ismerősöknek százai kisérték utolsó nyugvóhelyére, a hadifogolytemetőbe, hol az ottani lett evangélikus lelkész és Nagy Kálmán református lelkész búcsúztatták. Ott pihen ő a tisztikar által már 1916-ban emelt síremlék közelében. c'Ov oE IheoE cptXoöOTV, ánob-vrjaxst veog. „Az Isten ezt a mi jó fiunkat jobban szerette szüleinél, azért magához vette“ — irja bánatba merült édesatyja. Mi pedig, szerető kartársai, könnyes szemmel küldjük az ultimum yale-t sírjához, melyhez el nem zarándokolhatunk, melyet virággal nem díszíthetünk. „Jó barátunk voltál, Béla! Emléked él szivünkben.“ MÁRTON JENŐ.
