Evangélikus liceum, Pozsony, 1917
68 XII, Figyelmeztetés. A jövő iskolai év szeptember hó 2-ával kezdődik. Az iskolai év ünnepélyes megnyitását szeptember hó 5-én reggel 9 órakor a líceum tornatermében tartjuk meg. A tanítás is szeptember hó 5-én veszi kezdetét. Az iskolai év megkezdése előtt augusztus hó 30-án tartatnak a felvételi és magán, augusztus hó 31-én pedig a javító és pótló vizsgálatok. Felvételi vizsgálatot tesznek az I-ső osztályba jelent— kező tanulók, kiknek népiskolai negyedik osztályú bizonyítványuk nincsen. E vizsgálat feladata meggyőződést szerezni arról, hogy megvan-e a tanulónak a gimnáziumi tanulmányhoz szükséges szellemi képessége. Tárgyai magyar nyelven való írás, olvasás; alapfogalmak a mennyiségtan és földrajz köréből. A vizsgálatnál nem az anyag mennyisége, hanem átértése képezi a kipuhatolandó tárgyat. Felvételi vizsgálatot tesznek továbbá a polgári, vagy a reáliskolából, nemkülönben valamely külföldi iskolából átlépő tanulók, mely vizsgálat az elhagyott iskola és a líceum tanterve között mutatkozó lényeges különbségre terjed ki. Pótló vizsgálatot tesznek azok, kik a rendes évvégi vizsgálatot alapos és hiteles bizonyítványokkal igazolt okoknál fogva elmulasztották vagy félbeszakították. Javító vizsgálatot tesznek azok, kik egy tantárgyból való elégtelen osztályzatuk javítására (külön kérvény ehhez nem szükséges) ezennel előre a líceumi igazgatótól, két tantárgyból való elégtelen osztályzatuk javítására pedig az egyházkerületi főhatóságtól engedélyt nyertek, mely engedély elnyeréséért a mélt. és főtiszt dr. Baltik Frigyes dunáninneni ág. hitv. evang. püspök úrhoz cimzendö és a lefolyt tan évről szóló iskolai bizonyítvánnyal felszerelendő kérvények folyó évi junius hó 22-ig bezárólag a liceumi igazgatóságnál nyújtandók be. A nyilvános tanulók felvétele szeptember hó 2., 3. és 4. napjain reggeli 8 órától 12-ig s délután 3—5-ig az igazgatósági irodában történik. Minthogy az első osztályba csak 60 tanuló vehető fel, azért a beiratás első napján, szeptember hó 2-án, az első osztályba csak helybeli és vidéki evangélikus vallású tanulók vétetnek fel. Ezért felhívjuk azon evang. vallású szülőket, kik gyermekeiket az I. osztályba beíratni akarják, hogy a beiratásra idejekorán jelentkezzenek. A szeptember 15-ig jelentkezőknek a felvételt a késedelem kellő igazolása mellett az igazgató, október 1-ig pedig a tanári testület adhatja meg.