Evangélikus liceum, Pozsony, 1917
24 évre vonatkozó tantárgybeosztást és kijelölte az egyes osztályok főnökeit. Ugyanakkor a liceumi internátusba felvételt kérő, nemkülönben az ingyenebédért és tandíjmentességért folyamodó tanulók ügyében tett előterjesztést az iskolatanácsnak. Ezenkívül minden hónapban rendes havi értekezletet tartottunk, melyen leginkább folyó ügyek kerültek tárgyalás alá. Az első félév a szénszünet miatt kivételesen február hó 28-án, a második június hő 15-én fejeződött be. Ellenőrző értekezleteket novemberben, decemberben és áprilisban tartottunk. Ezeken minden egyes tanuló erkölcsi magaviseletét, szorgalmát és a tanulmányokban való haladását beható bírálat tárgyává tettük; észrevételeinket és figyelmeztetéseinket a tanulókkal szóval, a szülőkkel pedig Írásban közöltük. A líceum igazgatója meglátogatta az egyes osztályokat, átnézte az összes tanulók írásbeli dolgozatait és rajzait, hogy így személyesen is meggyőződjék a tanulók haladásáról. 4 Az iskolai év lefolyása. Tanulmányi rená. A beiratások szeptember hó 1., 3. és 4. napjain történtek. Az iskolai év megnyitása szeptember hó 5-én volt és ugyanazon napon a tanítás is kezdetét vette. Beiratkozott 501 nyilvános és 60 magántanuló, (ebből 21 leánytanuló, köztük 18 bejáró). A magántanulók közül 6 résztvett az éretts. tanfolyamban, 4 pedig osztály összevonó vizsgálatot tett. Minthogy az első osztályba 85, a második osztályba 101 nyilvános tanuló iratkozott be, ezen osztályok párhuzamosítása vált szükségessé. A párhuzamos osztályokban az egyes tantárgyakat, amennyire lehetséges volt, ugyanazon tanerők tanították. Rendes tornatanárunk bevonulása miatt ez iskolai évben sem valósíthattuk meg az ifjúság katonai szolgálatra való előkészítésére vonatkozó miniszteri rendeletben foglalt korszerű intézkedéseket. A tanári kar öt tagja katonai szolgálatot teljesít és azért idén sem tarthattuk meg a testgyakorlatot pótló osztály- kirándulásokat sem. Tanítványaink közül azonban tizenhatan Hornyák Odiló kisegítő tornatanárunk vezetése mellett résztvettek az áll. főreáliskola cserkészcsapatának kirándulásaiban. A tanítás az ünnepnapok és rendtartásunkban megállapított szünetnapok kivételével csendes munkásságban egész éven át folyt. Tanításunkban vezérfonalul az állami tanterv szolgált. Loson czi Lajos dr. a reformáció jubileuma előtt 1917. október hónapban hetenként egy órában a Vili. és VII. osztályos görögöt tanuló ág. h. evang. és reform, ifjakkal az eredeti görög szövegben olvastatta az új testámentom választott fejezeteit. Az alsó osztályok tanulói részére ez évben is járattuk az Országos Közművelődési Tanács kiadásában megjelenő „Vasárnapi Könyv“ című hetilapot, 150 példányban (és 5 ingyenes