Evangélikus liceum, Pozsony, 1916
11 és Vili. osztályú, a katonai szemlén alkalmasnak talált tanulók korábbi bevonulására való tekintettel elrendelt és f. évi február hó végéig megtartott tananyag-összefoglalások, valamint az 1917. évi március hó 1-től április hó 18-ig tartott érettségi tanfolyamban. Ebből a munkából Hamvas József, Hirse h ma nn Nándor, Holch Ottó, Magyar Győző dr. és Márton Jenő tanárok vették ki részüket. 4. A háborúval kapcsolatosan tanári testületünk következő tagjai fejtettek ki tevékenységet az iskolán belül: Hamvasjózsef 1917. évi október hó 6-án, az aradi vértanuk emlékünnepén mondott háborús vonatkozású beszédet, Hirschmann Nándor igazgató iskolaévi megnyitó beszédében terjeszkedett ki a háborúra és ő intézte a hadijótékonysági gyűjtéseket. Márton Jenő az Országos Anya- és Csecsemővédő Egyesület művészi képes levelezőlapjainak a tanulók körében való árusítása, Mitterhauszer R. dr. pedig a szederlevél és gyógynövények gyűjtése körül fáradozott. Minden egyes szaktanár, ahol és amikor erre alkalom kínálkozott, belevonta tanítása körébe a háborús eseményeket. 5. A háborús emléktárgyakból gyűjtött Márton J. tanár, könyvtáros háborús vonatkozású nyomtatványokat és beszerezte a könyvtár számára a háborúval kapcsolatos, irodalmi becsii újabb könyveket; Schrödl J. tanár a líceumi érem és régiség gyűjtemény részére érmeket és egyéb háborús emléktárgyakat gyűjtött. 6. A tanári testület segélyakciója ez évben is kiterjedt adakozásokra; f. évi február hó 17-én tartott értekezletében pedig egyhangúlag elhatározta, hogy mint testület egy hadiárva evang. fiú eltartására és nevelésére vállalkozik. Nagy hálával és igaz örömmel vette tanári karunk Zorkóczy Samu nyug. liceumi igazgatónak e vállalkozásához való önkéntes csatlakozását is. 7. A háborúval kapcsolatos, intézeten kívüli tevékenységben tanári karunk következő tagjai vettek részt: Hirschmann N., Holch O., Jeszenszky J. dr. részvettek a városi élelmezési bizottságnak jegyosztó munkájában. Hirschmann N. igazgató ezenkívül a lakbérügyekben eljáró járásbirósági bizottságnak is tagja. ///. A tanulók. 1. Önként jelentkezett hadbavonult tanulónk ez évben sem volt. 2. A besorozott és hadbavonult tanulók névsora: A z 1898- bán született és a pótszemlén katonai szolgálatra alkalmasnak talált tanulók közül f. évi január h ó 29-én bevonult: Wolf Roland VII. oszt. Raith László Vili. oszt. Dessewffy János Vili. oszt. Ravasz Árpád VIII. oszt. Összesen: 4.