Evangélikus liceum, Pozsony, 1914
18 „Én láttam — úgymond akcióban a magyar katonát és soha életemben nem láttam náluknál jobb, hősiesebb katonákat. A magyar huszár pedig a világ legjobb lovaskatonája.“ A hírlapok mind tele vannak honfitársaink dicséretével. Még pedig nemcsak a szövetséges és semleges államok lapjairól, hanem még ellenséges államok legelterjedtebb, leginkább számottevő lapjairól is el lehet ezt mondani. Tiszteletet és rettegést váltott ki katonáink ellent- állhatatlan hősiessége és ereje az ellenség harcosainak lelkében is. Azok a maguk kárán ismerték fel, hogy az osztrák-magyar hadsereg legfélelmetesebb eleme a magyar katona, mint pld. a honvéd, a bakancsos közös hadseregbeli gyalogos és mindenekfelett a hirnevükre méltatlanoknak bizonyult kozákok réme, a „vörös ördög“ a huszár. Mintha csak párducos őseink, nyalka kuru- caink támadtak volna fel mohos sírjaikból, úgy zúdúlnak ezek fergetegként ellenségeink legsűrűbb tömegeire s osztják a halált, aratják a babért. Így szerez dicsőséget a magyar névnek a harcban álló nemzet. S hozzájuk méltónak bizonyult a nagy megpróbáltatásban a nemzet többi, itthon maradt része is, valóban a nemzet apraja-nagyja. Lélekben ott van, szíve minden dobbanásával, agya minden gondolatával minden igaz magyar testvérei között a lövészárkokban és csatamezőkön. Velük örül minden sikeren, velük bánkódik minden legkisebb kudarcon, velük együtt dicsőíti a kitüntetteket, siratja az elesetteket s kéri és várja a végső, a nagy diadalt. Sőt mi több, kiki ereje és tehetsége szerint tettleg is le akarja róni kötelességeit a haza, háláját hősei iránt ezekben a nagy, de nehéz napokban. Szegény és gazdag, kicsiny és nagy versenyezve igyekszik letenni áldozatait a haza oltárára. Kiveszi részét a társadalom a sebesültek és betegek ápolásából, a harcban megrokkantak gyámo- lításából s özvegyek és árvák könnyeinek letörléséből. A nemes és hazafias versenynek a legkülönbözőbb tereken találkozunk felemelő és megható jelenségeivel.
