Evangélikus liceum, Pozsony, 1912
37 erélyével, igazságos szigorúságával, lelkesedésével, jó tanácsával, vonzó példájával neveli! Szerintem a tanítást a neveléstől elválasztani nem lehet. — Eszményem, és azt gondolom, a tanítás minden igaz barátjának eszménye az, hogy aki az ifjúság tanítására vállalkozik — az tanítson is, neveljen is egyszerre, még pedig nemcsak az elemi, hanem a közép, sőt a felső iskolában is egyaránt. Ezt mindenkitől el kell várni, aki a fiatalságot tanítja, különösen pedig, aki azzal hivatásaként foglalkozik, pályájául választotta azt. Nem is tudom egyiket a másiktól külön képzelni, mert azt tartom, csak tanítva nevelni, és nevelve tanítani lehet és kell. Szépen mondta Eötvös József báró, hogy az ész és szív, az elme és kedély közti viszony hasonló a világosság és a melegség közti viszonyhoz, látszólag különbözik, de gyakran oly hasonló, hogy kutatnunk kell, nem ugyanazon kútfőből erednek-e. Igazgató Úr megmutatta, bebizonyította, hegy ugyanabból a forrásból ered mind a kettő. Örömmel, hálával gondol mindenki arra, hogy Ön harminc esztendeig működött lelkiismeretes, buzgó munkával, fáradhatlanul, lelkesedéssel, eredményesen. Sajnálattal, bánattal kell gondolnunk arra, hogy ez után a harminc év után — az emberi erő és élet végessége miatt - nem számíthatunk még egy emberöltőre, hogy itt tisztelhessük! De ezt a sajnálatot enyhíti az a valóság, hogy életéből harminc évet itt töltött - intézetünk javára, díszére. És most engedje meg, hogy kezét megszoríthassam! Nem fiatal már ez a kéz, de még meleg! ... Az elismeréstől, a köszönettől, a hálától égve forrong e szív és annak melegét kívánom Önnel éreztetni, hogy elhigyje: milyen bensőséggel kérem: maradjon itt a lehetőség határáig! — azzal a bensőséggel kívánom: engedje az Isten, hogy tisztelői, barátai, tanítványai, tanártársai, családja és egyházunk örömére sokáig, még igen sokáig erőben és egészségben tanítson és neveljen itt az egyháznak, ennek a sokat hányatott, szenvedett édes hazának, ennek a sokat becsmérelt elhagyott árva magyarnak sok, sok száz, ezer hű fiat, derék polgárt, egész embert! Isten éltesse és áldja meg! De nemcsak az egyház és a líceum, hanem a volt tanítványok, a testvérintézetek, a városi egyesületek közül aVárosi Képviselők Köre, a Pozsonyi Tisztviselő Egyesület, az Állami Népiskola Gondnoksága, a Humanitas és mások sokan, igen sokan kerestek fel üdvözlő levelekkel, táviratokkal és részesítettek kitüntetésben, amelyet nem kerestem, nem reméltem. Mert három évtizedes tanári működésem ideje alatt csak azon voltam, hogy tehetségemhez képest híven teljesítsem kötelességemet és lerójjam hálás tartozásomat azon tanintézet iránt, melynek nyolc éven át növendéke, majd harminc éven át tanára voltam, amely engem azzá nevelt, amivé lettem. Ha volt sikerem a nevelés és tanítás terén, köszönöm azt tanártársaimnak, akik törekvéseimnek mindenkor odaadó támogatói és a pozsonyi evang. egyházközségnek, amely háromszáz év óta hű gondozója, fenntartója volt alma materünknek. Fogadják mindazok, kik személyemet jubileumom alkalmából üdvözletük és szeretetükkel felkeresték, e helyen is mélyen érzett hálámat és őrizzék meg a pozsonyi evang. liceum iránt érzett nagyrabecsűlt jóindulatukat a jövőben is.
