Evangélikus liceum, Pozsony, 1911

Damjanich jellemrajza.

Tanári székfoglaló.

Azon hősök között, kik az 1848 49-i dicső szabadság- harcunk eseményeit megörökítő tündöklő lapot írták a történelem könyvébe, mint elsőt az elsők között találjuk Damjanich Jánost, a híres tavaszi hadjárat gyönyörű diadalainak, a szolnoki, tápióbicskei. isaszeghi, váci és nagysallói csatáknak babérkoszorús hősét. Ő a ,.hősök hőse“, a ,,rácok réme“ volt a legünnepeltebb és leg- szeretettebb vezér, negyvenhárom kisebb-nagyobb diadalmas harc megvívója, az egyetlen, kit soha meg nem vertek, ki mindig csak győzni tudott.

És ez a férfiú nemcsak hősiessége és hadvezéri talentuma folytán méltó arra, hogy a hazafias kegyelet és hála megóvja nagy alakját a feledés homályától. Életének ismerete arról is bizonyságot tesz, hogy Damjanich mint ember is a legnemesebbek egyike volt, telve a legszebb jellemvonásokkal. Eszménye lehetett volna a középkor lovagjának: bátor, igazságos, önzetlen, rajongó tisztelője minden jónak, kérlelhetetlen ostorozója minden nemtelennek, kemény férfikarakter, kiből csak úgy sugárzik az erő és elszántság s szive mégis telve a leggyöngédebb érzelmekkel.

Már külseje tiszteletet parancsol. Valóságos herkulesi alak: magas és vállas. Erős szemöldökei alatt csillogó barna szem, mely jókedvében szelíd tekintetű, de haragjában szinte szikrákat hány. Sűrű fekete bajusz és hatalmas korszakán borítja arcát; hosszú szakálla ráborul a széles, domború mellkasra, mely mindenekfelett férfiassá és méltóságteljessé teszi külsejét.

A katonás külső hozzáillő lelket takart. Katona volt testestül-lelkestül, kinek életeleme a harc. Ott a csata- tűzben, hol jobbról-balról fütyölt el mellette a golyó, ott volt igazán otthon Damjanich. Jelszava, hogy inkább lenne