Evangélikus liceum, Pozsony, 1911
11 Még fogsága szomorú napjaiban, betegségtől, gondoktól, halálsejtelemtől gyötörten sem hagyta nyugodni tudásvágya s lexikont és francia szótárt kért feleségétől. Szellemi tehetségeinek és olvasottságának volt következménye, hogy, ha bizalmas környezetben otthonosan érezte magát, rendkívül szellemes és mulattató társalgó tudott lenni, kit élvezet volt hallgatni. Jó kedélyét mutatják élcei, melyekkel a társalgást fűszerezte s szeretete a dal és zene iránt. A magyar népdalokat felette szerette. Csapatai harcba és harcból egyaránt dalolva, zenekísérettel vonultak s akárhányszor maga Damjanich szólt rá fiaira, hogy gyújtsanak valami jó nótára s aztán maga is velük dalolt az egész úton. Persze amelyik vezér igy össze tud forrni csapataival, az meg is van aztán szeretve s egy dicsérő szaváért, ha kell, száz halálba is készek vitézei rohanni! * * * Sokat, nagyon sokat lehetne még mondani erről a nagy hősről, derék hazafiról, talpig emberről, hogy nemes egyéniségét minden oldalról megvilágítsuk. De legyen elég ennyi annak kimutatására, mily nagy fia nemzetünknek. Valóban méltónak bizonyul a kortársak tiszteletére, az utódok kegyeletére, a hősök hőse büszke melléknévre és arra a szép emlékszoborra, mely Szolnok diadalmezején fogja nemsokára megörökíteni tisztes alakját. Hajtsuk meg tehát mi is lelkesedéssel a hálás elismerés és rajongó tisztelet lobogóját nagy hősünk emléke előtt. Adja Isten, hogy ne jöjjön többé oly nehéz idő hazánkra, mint a 49.-iki, de ha úgy volna megirva a sors könyvében, hogy újra át kellene olyat élnie sokat szenvedett nemzetünknek, nem kívánhatunk szebbet, jobbat számára, mint hogy adjon neki a jó Isten sok olyan igaz honfit és nagy hőst, amilyen volt a hősök hőse, Damjanich János! Dr. Magyar Győző.
