Evangélikus liceum, Pozsony, 1909
lő 1860. március 3-án a bécsi rendőrség házkutatást tart nála és a hónap végén a bécsi rendőrminiszter egy levelében az addig még nyugodt Széchényit, figyelmezteti, hogy ,,a tébolyda megszűnik ránézve menhelv lenni.“ Lelkének amúgy is gyenge nyugalma erre gyökerestül felfordúl. Otthonról is rósz hireket kap, a protestáns patens miatt bebörtönzések vannak, a nép izgatott, Pesten március tizenötödikén már véres öszeütközés volt, újra forradalom lesz, közeledik a gyenge-országra most már kikerülhetetlen halál. Rája is mi várhat ilyen fenyegetés után, üldözés, börtön, orgyilok. Beteg lelke nem bírta el a rettegés kínzó gyötrelmét, a halálban keresett Szabadulási. A feltámadás ünnepén, husvét reggelén szobájában halva találták. Egy óriás oszlop dőlt ki, megrendült bele az egész nemzet. Katasztrófájának tragikumát csak növeli, hogy még az sem adatott meg néki, ami annak a másik, kiválasztott nép vezérének, hogy legalább megláthassa az ígéret földjét! Pedig az már oly közel volt. Igaz még nehéz esztendők következtek, de a láthatár mindjobban tisztult. Nagy események lehetővé telték a kölcsönös megértést és az, akinek esze, bölcsesége előtt Széchenyi annyiszor hajolt meg. Deák Ferenc létrehozhatta a kiegyezést, a békés fejlődés alapját. Most kezdődhetett meg igazán Széchenyi korának megújulása. Haladt, fejlődött, művelődött a magyar, de azért még ma is messze vagyunk a céltól, Széchenyi országa még nem lett valóság. Ennek az eljövetelén munkálkodjunk mindannyian, kezdje meg a munkát kiki önmagán, tegye magát műveltebbé, jobbá, nemesebbé, ez az igazi hazaszeretet. Csakis így lehetünk méltók annak az emlékéhez, aki a mai Magyarországért legtöbbet tett. aki érette legtöbbet szenvedett.
