Evangélikus liceum, Pozsony, 1908
74 lett a győztes s bajnoki érmet kapott. Az intézeti bajnokságért folytatott küzdelem a líceumi és főgimnáziumi sakkozók között eldöntetlen maradt. A versenyt a jövő iskolai évben is megismétlik. Az ifjúsági sakkverseny rendezése körül Schiff József kir. kath. főgimnáziumi tanár úr buzgólkodott. 4. Az iskolai év lefolyása. Tanulmányi rend. A beiratások szeptember hó 1-, 2-, és 3-ik napjain történtek, a tanév ünnepélyes megnyitása szeptember hó 4-én volt és ugyanazon a napon a tanítást is megkezdettük. Beiratkozott 488 nyilvános- és 14 magántanuló. Minthogy az első osztályba 92 tanuló jelentkezett, párhuzamos osztály felállítása vált szükségessé. Fenntartó egyházközségünk és ennek lelkes vezetősége most sem riadt vissza a nagy pénzbeli áldozattól, amelybe a párhuzamos osztály kerül és engedélyezte ennek felállítását. A párhuzamos osztályban az egyes tantárgyakat ugyanazon tanerők tanították, a köteles heti óraszámon felül, mely fáradozásukért külön díjazásban részesültek. A tanítás az ünnepnapok és a rendtartásban engedélyezett szünetnapok kivételével csendes munkásságban egész éven át folyt. Járványos betegség, mely miatt a tanításnak szünetelni kellett volna, nem volt. Tanításunkban vezérfonalul az állami tanterv szolgált. A helyesnek bizonyult utón haladtunk és minden törekvésünk oda irányult, hogy tanításunk minél intenzivebb és eredményesebb legyen; e mellett a gondjainkra bízott ifjúságot vallásos, hazafias irányban neveltük és állandóan a jóra és szépre szoktattuk. A testi nevelésre is kellő gondot fordítottunk. A kötelező játék délutánok, a rendszeres tornagyakorlatok, télen a korcsolyázás az intézet nagy udvarán és a vívás az ifjak testi fejlődését minden irányban előmozdították. Tanítványainknak az egyes tantárgyakban való haladásáról részletes érdemsorozatot elvből nem közlünk. Általános kimutatást sem mutathatunk be a tanulás ez évi eredményéről, mivel évvégi vizsgálataink június végéig nyúlnak ki és az osztályzatok megállapítására és a bizonyítványok kiállítására alig jut 2—3 nap. Jelen értesítőnkben statisztikai rovatunk végén (XII. sz. a.) közöljük a tanulás eredményét az 1907/8 iskolai évről. o. Valláserkölcsi és fegyelmi állapot. Az ifjúság valláserkölcsi érzésének ápolása és ébrentartása a tanári kar gondoskodásának kiváló tárgyát képezte. A tanítást naponta rövid imával kezdtük; az evangélikus vallású tanulók minden vasárnap istentiszteleten vettek részt. Mivel azonban a helyi gyakorlat szerint magyar nyelvű közistentisztelet csak minden második vasárnap van, ennélfogva azokon a vasárnapokon, mikor magyar istentisztelet nincs, Holch Ottó vallástanár tartott az összes evangélikus vallású tanulóknak ifjúsági istentiszteletet szent