Evangélikus liceum, Pozsony, 1908
100 már csak azért is, mivel a pályázók száma nagy és mert a kedvezmény természete is úgy hozza magával, hogy szorgalom és jó magaviseletre tekintünk s nem akarunk a jobbak kárára oly tanulókat kedvezményben részesíteni, akik, a mint azt az évközben előfordult intések mutatták, nem fejtettek ki elég szorgalmat és nem voltak elég jó magaviseletüek, s csak nagy nehézséggel bírnak az év végén megfelelni. Ismételve utalnunk kell arra is, hogy a mi intézetünk házi rendje csak teljesen egészséges szervezetű fiúkra van számítva, szervileg hibás, beteges vagy gyenge elméjüeknek nem való. Az internátusba való beiratások kezdődnek szeptember 1-én s tartanak addig, amig a liceumban. Minden tanulót előbb a liceumban kell beiratni. Az internátusba való felvételt orvosi vizsgálat előzi meg. Miheztartás végett közöljük a különlenyomatban is kapható »Tájékozlató*-ból az alábbi részleteket: Az internátusba kifogástalan erkölcsű, szerény és engedelmes líceumi tanulók vétetnek fel. Felvételűk felett a líceumi tanári kar határoz. A felveendő tanulók maximális száma 122 lehet, kik a következő 3 fizetési fokozat szerint vétetnek fel: I. Az első fizetési fokozat: 250 korona évenként. E fokozatba oly ágost. hitv. evang. és ref. vallású líceumi tanulók vétetnek fel, akik eddig convictusi jótéteményt élvezhettek, a mennyiben a tudományokban jeles vagy jó előmenetelt és kifogástalan magaviseletét tanúsítottak. Seniorok 200 koronát fizetnek. II. A második fokozat: 350 korona évenként. E fokozatba szegény sorsú, jó magaviseletű, ágost. hitv. evang. és ref. tanulók pályázhatnak a felvételre. III. A harmadik fokozat: 700 korona évenként. E fokozatba ha nincs kellő számú ágost. hitv. evang. és ref. vallású jelentkező, felvehetők más vallású, jó magaviseletű tanulók is, ha különben a házi rendnek és fegyelmi szabályoknak, melyeknél azonban az ő vallásuk külön tekintetbe vételét nem kívánhatják, magukat alávetik. A fokozat szerint megállapított ellátási díjat évnegyedes részletekben előre azephorüsnakkell fizetni; ezenkívül személyi kiadások fedezésére 60 koronát a főpraefectusnak. A felvétel mindig egy teljes iskolai évre szól. A szülők vagy gyámok gyermeküket vagy gyámoltjaikat bármikor önként is kivihetik az intézetből, de azon félévre kötelesek minden díjat megfizetni. Kedvezményes helyet élvező tanuló kellő haladás nélkül vagy rossz magaviselet miatt évközben is elvesztheti helyét, illetve alsóból magasabb díjfokozatba tehető át a tanári kar és iskolai tanácsnak esetről esetre hozandó határozata alapján. E határozatról a szülő vagy gyám értesíttetik s fiát vagy